Esemes [updated] | fikablog

Esemes [updated]

2008 június 30th Szerző: admin Leave a reply »

Vannak nCore-on ezek a nyereményjátékok, amikben az a közös, hogy jó sok, és lehetőleg minél drágább esemest küldjél, mert úgy van a legnagyobb esélyed megnyerni az éppen aktuális nagyondrága valamit. Laptop, PS3, egyszer még kocsi is volt - bár az lehet, hogy már kicsit meghaladta a keretet - szóval tényleg nem olcsó dolgok. Mindegyik alatt ott van a szöveg:
A nyeremény a DIGITANIA ZRt. közremüködésével kerül felajánlásra.

Mit is lehet tudni a Digitania Zrt-ről? Hát például azt, hogy rendszeresen átbassza az sms-ezők fejét. (Tudom, hogy a cikk a társkereső szolgáltatásról szól, de azért ezek után egy kicsit meginog az ember beléjük vetett bizalma.)

A GVH vizsgálata megállapította, hogy a reklámokban megjelent hölgyek fotói nem minden esetben voltak valósak, azokat gyakran reklámügynökségek készítették.

A GVH megállapította, hogy a szolgáltatás működését a Digitánia erősen manipulálta.

A vállalkozásnak az utolsó hitelesen lezárt üzleti éve nettó árbevételének 10 százalékát, azaz 63 millió 990 ezer forintot kell bírságként befizetnie.

Technikai információ: info@nyerdmeg.eu
Emlékeztek még az nCore föoldalán lévő képekre, amire sokan már akkor azt mondták, hogy hamisak? Ugyanezek a képek vannak ezen az oldalon is. Érdekes, nem? Mi ez a nyerdmeg.eu, milyen kapcsolatban van az enkórral, miért más az ottani kérdés de közös a telefonszám, stb stb… Csupa kínos kérdés.

Volt szerencsém egy alkalommal végigkövetni az állítólag közjegyző közreműködésével zajló sorsolást. Az egész irc-n, az enkór szerverén történik, és egy bot randomizál azon felhasználók userID-je alapján, akik küldtek esemest - elvileg. Kérdem én, mi van akkor azokkal, akik nem az enkóros pontokért küldtek esemest, hanem csak simán az oldalon adtak választ? Azok is beleszámítanak? Nem hinném… Egyébként, ebben az egész bizniszben dwd is benne van - aki nem ismerné, olvashat a munkásságáról ezen az oldalon.

Még mindig akarsz játszani?

update: http://www.powerpage.org/2006/02/macbook_pro_arrives_first_pictures.html második kép. Nahát, nem pont ugyanilyet csináltak enkórosok, mikor megjött a “nagykerből” a laptop?
Köszi hábá.

265 comments

  1. nincs szerint:

    Hát. Izé. Lol.

  2. anon szerint:

    pusztan csak par megjegyzes. nem vedek senkit, de vegyunk eszre par dolgot.

    “Ugyanezek a képek vannak ezen az oldalon is.”

    lehet hogy az ezen a nyeremenyjatekon nyert nyertesek kepeit tettek ki, mert ezek a legutobbi ilyen kepeik?

    “Mi ez a nyerdmeg.eu”

    Feltehetoen az ncore nem uzemeltet smsgatewayt, tehat valszeg annak a cegnek az elerhetosege. aki sms szolgaltatast ad.

    “milyen kapcsolatban van az enkórral”

    lasd elozo.

    “miért más az ottani kérdés de közös a telefonszám, stb stb… Csupa kínos kérdés.”

    lehetne aztis kerdezni: “miert nem mas x kereskedelmi tv-n minden smses lofaszfilmjelenetes jatek telefonszama?” gondolom azert, mert az az sms gateway szama, amibol altalaban egy van.

    “mi van akkor azokkal, akik nem az enkóros pontokért küldtek esemest, hanem csak simán az oldalon adtak választ”

    mi? mire? milyen valaszt? a jatek lenyege tudtommal, hogy az smsert pontot vasarloknak biztosit egy extra(!) nyeremenyt. a pontot megkapjak erte. nem ertelmezheto a kerdesed :)

    Ettol fuggetlenul egyet kell ertsek veled a dwdrol es a cegrol leirt velemennyel :)

  3. 123456 szerint:

    Az érdekes kérdés sztem csak annyi hogy hogyan könyvelik el az ncornak kifizetett lovét. Ez erősen fel fogja kelteni az apeh figyelmét, ráadásul jan.1-töl ök ellenőrzik a szerencsejátékot is.

  4. nincs szerint:

    Egy francokat. Az ilyen patkányokat sose kapják el. Kishalak.

  5. admin szerint:

    anon: Akkor én miért nem látom azon az oldalon, hogy a nyerdmeg.eu bármilyen kapcsolatban lenne a digitaniával?

  6. anon szerint:

    nemtudom, talan nem ugy egyeztek meg. ki tudhatja… en csak probaltam megvalaszolni a postodban a kerdeseket. franc tudja hogy mukodnek az ilyen low cost smsszolgaltato izek :)
    annyi viszton biztos - mint mar azt csomo helyen leirtak - senki nem tart pisztolyt a fejedhez hogy smst kuldj. viszont ezert legalabb kapsz valamit, sot meg nyerhetsz is. gondoljunk viszont a kuljd-egy-smst-es-kapsz-radaros-hatteret-a-telefonodra fele reklamokra. na ha valami felhaborito, akkor az az. azzal kene inkabb valakinek vegre foglalkozni, es eltakaritani oket.

  7. admin szerint:

    Te tényleg azt hiszed, hogy ezeket a nyereményeket valaki megnyeri? :D Maximum a staff baráti köre.

  8. lópimpili szerint:

    Figy, amekkora haszon az sms-bizniszen van, akár azt is el tudom képzelni, hogy valaki tényleg megkapja ezeket a cuccokat. Az meg, hogy hülyének néznek, alap. (Viszont teljesen jogos, mert aki egyetlen sms-t is küld pontért/nyereményért/bármiért, az hülye és megérdemli, hogy hülyének nézzék.)

  9. peti szerint:

    lol mar a dwd-s oldal.. :D

  10. Szökkenőszar szerint:

    Hát ez erősen bukta :D

  11. Dzsamadzsamadzsamma szerint:

    ezbiza ugyanaz

    :lebukasszag:

  12. nincs szerint:

    Az egy dolog, hogy mi ezt itt 5-en tudjuk. De vajon a 60k user akarja-e tudni, felfogja-e egyáltalán? Nem hiszem.

  13. hábá szerint:

    fórumról:

    “Sziasztok!
    Szeretném kérni az oldal vezetőit, hogy tegyetek közzé egyértelmű bizonyítékot az eddigi és a mostani nyereményjáték tisztaságáról. Bizonyítékot arról, hogy a nyeremények valóban léteztek (nem egy guglizott képre gondolok), hogy az ajándékot nem fiktív nevekkel ellátott ismerősök kapták meg (ez esetben egy fotó teljesen kizárt, azt én is tudok bármelyik haveromról csinálni…)!
    Gondolom DIGITANIA ZRt. vagy az sms szolgáltató is szívesen közzétesz erről egy nyilatkozatot. Egy hivatalos számlával vagy garancialevéllel is meg lehet győzni. Nem csak engem, hanem pár ismerősömet is, akik szintén felháborítónak tartják az esetleges csalás gondolatát.
    Üdv,”

    Erre a válasz:

    “xDxDxDxD
    nah sztem te sem fox már nyerni xD”

    Ennyi, kb ilyen segg ott minden második user, észre se veszik, hogy átbasszák őket a palánkon…

  14. csongorosi szerint:

    kicsit kétkedve olvastam itt a véleményeket, de a link amit hábá beszúrt, az adu ász volt. a második kép kint volt az ncore főoldalán, miszerint “Megérkezett a nagykerből a laptop.” nagyon elszomorító, hogy ilyesmik megtörténnek. most van az oldal 1. születésnapja, mindenki dícsérte őket (köztük én is), de ez a dolog eléggé kiábrándító.

  15. admin szerint:

    nincs: ez a baj. De a birkák mindig is szerettek tudatlanságban élni, csak legyen meg a napi pornó, amit letölthetnek.
    Az meg, hogy 60k userhez ez eljusson… linkeljétek a bejegyzést, ha úgy érzitek, másnak is tudnia kell erről. :) Én is ezt teszem.
    hábá: jah, olvastam én is valahol. Elszomorító.

  16. csongorosi szerint:

    ki meri belinkelni az ncore fórumra ezt az oldalt? :P

  17. admin szerint:

    Kamuaccal bárki. :) De szerintem tudnak ők erről, van nekik annyi nyallerük, elég ránézni enkórnyúzra.

  18. P szerint:

    tényleg be kéne linkelni ezt a posztot nCore-ra :D
    de az az igazság, féltem az accom….mint gondolom sokan. nem kell hülyének lenni, legyen elég a letöltés…

  19. nincs szerint:

    Szeretném felajánlani a következő sms-nyereményalapba dbali pálfordulásban visszatért gerincét.

  20. angelus szerint:

    én belinkelem bárhová :) mondjátok hova én megteszem.
    ncore accountomat nemféltem ugyis oda mindig bithumenröl és bitgateröl pakolnak fel meg lámák pornot ennyiböl áll ncore :)

  21. swerc szerint:

    Úgy néz ki, hogy valaki már megelőzött és belinkelte.

  22. nakivagyok szerint:

    akkor javaslom keressétek meg aktív bh fórumozó emberkét aki az egyik ps3at elvitte

  23. Azrael szerint:

    Mekkora egy suttyók ezek az nCore-sok, ez tényleg finoman szólva is egy átbaszás :D
    Tényleg megérdemelnének egy lefoglalást, és nem érdekel a 2-es arányom, basszák meg :D

  24. S.o.l.y.o.m szerint:

    Hy, szerintem azzal hogy itt ocsároltok minket nektek sem lesz jobb , és nem tudom hogyan kéne bizonygatni nektek hogy nem átbaszás, de keressétek fel a nyertes és kérdezzétek meg tőle…, és ha szerintetek ebből szét keressük magunkat nagyot tévedtek … tudod a server nem ingyé van.
    ha azért csinálnánk lehet vmi mással próbálkoznánk.

  25. csongorosi szerint:

    én csak ennek a dolognak a magyarázatára lennék kíváncsi és elkussolok:

    update: http://www.powerpage.org/2006/02/macbook_pro_arrives_first_pictures.html második kép. Nahát, nem pont ugyanilyet csináltak enkórosok, mikor megjött a “nagykerből” a laptop?
    Köszi hábá.

  26. pr szerint:

    szeretem amikor a tudatlanok okosnak erzik magukat … tudunk rola … eddig nem tudtunk rola … egy link miatt nem repul senki … az ajandekot tudtunkkal megkaptak a nyertesek … no comment …

  27. Szökkenőszar szerint:

    “tudod a server nem ingyé van.”

    De szvsz nem is kerül annyiba mint amennyi befolyhat az smsekből, hanem jóval kevesebbe :)

  28. nincs szerint:

    Előző életemben Nostradamus voltam:

    [19:13] [x] de tudod mi a gáz
    [19:13] [x] hogy ezek totál hülyének néznek mindenkit
    [19:13] [x] mintha nem lenne netjük és nem googléz ki akárki akármit
    [19:13] [y] vagy csak annyira leszarják
    [19:13] [y] amíg jön az esemes
    [19:13] [y] és ez a baj
    [19:13] [y] hogy jön
    [19:13] [y] illetve megy
    [19:14] [x] meg az lesz a hivatalos válasz, hogy nekik az smsbizniszhez semmi közük, ők csak kirakják
    [19:14] [x] és ezzel el van intézve

    Majd 9 perc múlva opakos (admin) fórumhozzászólása:

    “akos | (Atom Ant) | Le: 563.55 GB | Fel: 9.38 TB | Arány: 17.040
    | 2008-07-01 19:23:09
    a képeket az nCore-n nyertes felhasználókról nemtudom milyen okból használták fel azon az oldalon.”

    Ecsém, miért nem lottóztam eddig? Tudom, az nem ennyire kiszámítható.

  29. nincs szerint:

    Na tessék, már hamisítanak is, mire leírtam a kommentemet, “véletlenül törlődött” opakos kommentje.

    Helyesbítek, nem lesz érdemi magyarázat.

  30. admin szerint:

    Solyom: akkor más oldalaknak miért megy esemes meg támogatás nélkül? Lopják a szerverpénzt, vagy mi?

  31. Dzsamadzsamadzsamma szerint:

    Uristen, hogy ezek mekkora f@szok. pr most irt 2 sort, es azt hiszi, mindenki elfelejti ezt az egeszet, es tovabblep? Ugynezem van par ember, aki kiall az igaza mellett. Azert nemsemmi, nCore-sok biztos politikusok :D (ezt nemakarom idekeverni, de kb ezvan :))) )

  32. nincs szerint:

    pr szokásos stílus, nem kell meglepődni, mindjárt hozza a dupenickjeit is.

  33. nakivagyok szerint:

    kb ez a fikázó blog azoknak jött létre, akik semmi értelmeset nem tudnak alkotni, csak kritizálni csak így tovább, szemetet a népnek tőletek!
    hiába jönne bizonyíték, azt is kitalálnátok, hogy hamis, meg stb, kurvára semmi közötök hozzá, verjétek egymás ferde faszát közösbe

    hja és nem pr klón, egyszerűen csak theface vagyok

  34. csongorosi szerint:

    meggyőző volt :D

  35. hapi3000 szerint:

    nakivagyok:) igazad van:)

  36. nincs szerint:

    Miben van igaza? Hogy ő theface? Vagy csak ezt ilyen “bosszúcskának” írod, amiért ki lettél moderálva?

    Theface az megint csak tipikus, csodálkozom, hogy nem akarja pici apukája atomrakétájával lelőni az extraponthut.

  37. admin szerint:

    theface: így van, ez a fikázó blog semmi értelmeset nem tud alkotni. Te meg ezen az értelmetlen oldalon hozzászólsz. Most mondd meg… :)

  38. hábá szerint:

    A kép egyébként körbejárta már az ncore fórumot is, de aki belinkelte, hirtelen rögtön egy warnnal vagy bannal lett gazdagabb, a hozzászólást meg azonnal törölték persze… ha menne a BTPortal még idézni is tudnám.
    Pr én csak azt nem értem, hogy ha írtok egy “elhoztuk a laptopot a nagykerből” posztot, akkor mért egy kamufényképet raktok be mellé?

  39. nincs szerint:

    Mert fényképezőgépre még nem futotta az esemesből.

  40. nakivagyok szerint:

    röviden, az sms játékos híreket éppenséggel pont hogy nem mi szerkesztjük, mi csak megkapjuk, mit rakjunk, ki, tehát, ha ők szart hoznak össze, arról nem mi tehetünk, de majd a kedvetekért, megpróbálok egy videófelvételt intézni a létező nyereményről, de előre sejtem, hogy felesleges

  41. nincs szerint:

    Felesleges, mert véletlenül úgyis megsemmisül a felvétel. Amúgy meg, ha valaki szart hoz össze, nem adom hozzá a nevem, ilyen egyszerű. Vagy van az a pénz amiért “korpásodik az ember haja”?

    Ötezeré lehet menni buzinak maounikasóba is. Az még esemesbe se kerül.

  42. ésénkilehetek? szerint:

    Ugye gyűjtöttetek már pénzt szerverre meg minden másra is, de érdekes módon egy bescannelt számlát sem láttunk ezekről a dolgokról, pedig régebben még nagy bőszen azt állítottátok, hogy minden befolyt összegről elszámoltok a felhasználók felé.

    Na most szeretnénk látni minden eddig kisorsolt/megvett cuccról a bescannelt számlát (a saját adataitokat ki lehet satírozni, de minden más maradjon). Valakinél ott kell lennie, mert azt írtátok, megjott xy termék a nagykerből, tehát nem a mittudoménmilyen smsszolgáltatótól, hanem a nagykerből. A nagyker meg nem fogja csak úgy odaadni nektek a cuccot a két szép szemetekért.

    Ha ezeket a számlákat közszemlére bocsátjátok, talán elhisszük, hogy a pénz kiment erre és valószinűleg valakik meg is kapták. Hogy kik, az megint más kérdés…

  43. nakivagyok szerint:

    majd ha rátok tartozik talán, közzé lesz téve

  44. nakivagyok szerint:

    http://img.alibaba.com/photo/11640229/Apple_Laptops.jpg ezt is loptuk, gyerünk lincseljetek hajrá hajrá

  45. hapi3000 szerint:

    nakivagyok please dobj mail címet van egy ajánlatom

    hapi3000(kukca)citromail.hu ez az enyim

  46. ésénkilehetek? szerint:

    Ha nem a felhasználókra tartozik, hogy hová ment el x millió forint, akkor kire?
    Mert ők fizették be ezt az osszeget, nem Ti!

  47. MVIPKing szerint:

    Szeretném összefoglalni az eddig részemről megértett dolgokat:

    Az oldal adminja az állítja, hogy egy illegálisan működtetett szerver tulajdonosai összejátszanak egy 700 milliós forgalmú zrt-vel és közösen elkövettek egy (vagy több) csalást valamint a hozzákapcsolódó törvénysértéseket.
    Tehát: Meghirdettek egy SZERENCSEJÁTÉKOT?
    Pénzt szedtek be?
    Visszaigazolták a részvételt?
    Adatokat (köztük személyeset) kezeltek?
    Sorsoltak?
    Befizették a nyeremény illetéket?
    Átadták a nyereményeket?

    Mi ebben a probléma?

    Érdeklődnék, hogy kinek van a környezetében olyan ember, aki már nyert főnyereményt a lottón?

    Személy szerint nekem az a véleményem hogy nagyon jó a fikablog, de ha igaz az admin gyanúja, akkor miért nem teszi meg a megfelelő lépéseket a megfelelő hatóságok irányába? Miért hagyja, hogy több tízezer embert „becsapjanak”? Legszebb öröm a káröröm?

  48. Dzsamadzsamadzsamma szerint:

    By nakivagyok on 2008 július 1, 20:41

    “majd ha rátok tartozik talán, közzé lesz téve”

    tehat nemlesz se video, se szamla. tele lett a gatya, mi?!

  49. MVIPKing szerint:

    Jut eszembe: Mennyivel nőtt tegnap óta a látogatottság? :))

  50. hapi3000 szerint:

    hapi3000!kukca!citromail.hu

    írj rám nakivagyok!

  51. Dzsamadzsamadzsamma szerint:

    Sorry a dupert, most nezem:

    Nocsak az nCore kicsit tereli a temat, hirtelen lett egy polopalyazat? Ugyesen csinaljatok, teny, de jopar embert meg mindig nem sikerult atbasznotok.

  52. nakivagyok szerint:

    póló pályázat már régóta tervben van,
    de gyerünk gyártsátok csak az elméleteket,

    a videót mint mondtam, ha tudok intézek nektek,

    mondjuk előre látom, youtube keresési hadjárat mert majd azt is biztos loptuk csak, mert mi mindent csak lopkodni tudunk, torrenteket bh-ról, userektől a pénzt, mi van még? had tudjak még valamiért naponta elalvás előtt bűnbocsánatot kérni mert így hátha megúszom, hogy a pokolba égjek el …..

  53. Szökkenőszar szerint:

    Azzal már elkéstél ^_^

  54. admin szerint:

    nakivagyok: nem mártírkodni kell, hanem benyögni:
    - Miért kamu képeket raktok fel a nyereményről
    - Miért tüntetitek el a fórumból a kommenteket

  55. nincs szerint:

    Nekem van videóm, azt ne intézz. Itt porosodik évek óta.

  56. csongorosi szerint:

    ez aztán a fordulat! :D

  57. hábá szerint:

    Face, most nyomhatod ezt szar szöveget, a képet ígyis-úgyis loptátok. Ha majd kiraktok egy olyan képet, amit nem gugliztatok, mondjuk rajta van egy ncore felirat (ez se PS-sel), vagy egy számla vagy ami TÉNYLEGESEN igazolja, hogy az esemesjáték nem átkúrás, akkor hinni fogunk nektek.

    Egyébként tisztán emlékszem, hogy mikor ezt az újfajta (kiiktathatatlan) reklámot bevezettétek, opakos megígérte, hogy nem lesz több esemesjáték. Ennyit erről is.

  58. pr szerint:

    akkor csak az okosok kedveert szolok megint …

    nezzetek szet barmelyik sms szolgaltato arlistajaban es osszatok szorozzatok .. nem miliokrol van szo … nagyonnem

    masik dolog … ha egy scannelek egy szamlat az mit fog bizonyitani? az okosok szerint azt hogy kurvajol tudok fotoshopolni … na ne szorakozzatok velem/velunk … szerintem az oldalon folyamatosan atzuhano adatmennyiseg eleg biznyitek a penz felhasznalasara … de ezt is gondolom meg lehet magyarazni hoyg egy xt elviszi az egeszet ne hulyuljetek …

  59. admin szerint:

    Az összes komment előzetes moderációra bekapcsolva egy napra, az anyázók miatt, mint hapi3000. Az ő kommentjein kívül ezentúl is ki fog menni minden.

  60. nincs szerint:

    Az adatmennyiség hogy függ össze a pénz felhasználásával? Vesszük a gigabájtokat bele a statisztikába? Ne nézz már madárnak…

    Másik: ki állította, hogy fotosop? Egy számlát kérünk. De gyanítom, nem fogunk kapni. Ezt is elsinkófáljátok, mint oly sok minden mást…

  61. Dzsamadzsamadzsamma szerint:

    fesz, istenem, ne magyarazkodj mar, nem erdemes.

    pr, es akkor? csupan ha ~2000ember smsezik, lazan megvan egy jobb szerver ara. evente jopar jatekot nyomtok. meg mindig a szerver arara gyujtetek? vagy pancelhazbol van, fegyveres orok vedik, hogy nehogy ellopjak? ne mondd azt, hogy ti aztan nemjartok jol.

  62. csongorosi szerint:

    hábá, a kamuképes észrevételed szerintem megtámadhatatlan. nem is nagyon próbálkoznak vele.. de amúgysem tetszik ez a stílus. felmerült egy gyanú, és ahelyett hogy logikus érvekkel vagy tényekkel alátámasztanátok az igazatokat, elküldtök minket - többségében a felhasználóitokat, akik miatt az oldalt elvileg indítottátok - szóval elküldtök minket az anyánkba meg f*szt verni meg hasonlók. boldog születésnapot, ncore! :/

  63. SOpp szerint:

    Teljesen felesleges az sms szolgáltatók árlistáját nézni.

    Annyit kellene mondani, hogy sorry becsaptuk a felhasználókat vagy értelmesen cáfolni a vádakat.

    A többi csak humbuk…

  64. MVIPKing szerint:

    Lassan már kezdem megszokni, hogy láthatatlan tintával írok.

    Vagy csak akkora marhaságot hogy az már reakcióra sem érdemes? :(

  65. nakivagyok szerint:

    miért lett kitéve kamu kép? kérdezd dwd-t mert neki több köze van sms játék híreihez, mint pl nekem, vagy a staff többi részének

    és melyik hszekre gondoltok?

  66. admin szerint:

    MVIPKing: bocs, csak banplugint vadásztam, ez a hülye wp nem tud alapból. :)
    Még akármi is lehet, egyelőre csak leírom, hogy én mit vettem észre. Nekem nincsenek a jogban járatos ismerőseim, és én sem vagyok az, de elképzelhető bármi. :)

  67. nincs szerint:

    Nekem se időm, se energiám bírósági tárgyalásokra meg rendőrségi kihallgatásokra járni, úgyis én húznám a rövidebbet, mert a patkányok meg a fusizók országa lettünk.

  68. nakivagyok szerint:

    hja olyan jól jártam sms játékban, hogy csak nah, mióta is van sms játék? decemberbe volt 1 meg azóta 4 mondjuk akkor azt hogy én, állításotok szerint eddig mind 4 sms játékból kaptam pénzt, amivel én jól jártam, egy dolog tart vissza hogy bankszámla kivonataimat mutogassam nektek,az hogy azt is hamisítványnak titulálnátok, és ha kitakarnám a nevem meg egyéb adataimat, akkor is hamisítványról járna a szátok

  69. MVIPKing szerint:

    Picit vigyázzatok, mit irtok, mert a szerencsejáték törvény megsértésével vádolni valakit nagy nyilvánosság előtt, már-már belefér a rágalmazás kategóriájába.

  70. nincs szerint:

    Egyelőre még egy kibaszott kurva számlamásolatot nem láttunk, így nem tudunk egyáltalán bármit is hamisítványnak titulálni. És még mindig nem jöttél rá, hogy téged átbasznak.

    Megy a vadász az erdőben, egyszer csak meglát egy barlangot. Belelő kettőt, kis idő múlva sértetlenül kijön a medve:
    - Ejnye vadász, megpróbáltál megölni. Egy módon nem öllek meg, ha leszopsz.
    A vadász nem tud mit tenni, megteszi amit a medve kért. Másnap megint megy a barlanghoz, ezúttal egy géppisztollyal. Beleereszt egy sorozatot, kis idő múlva sértetlenül kijön a medve:
    - Ejnye vadász, megint megpróbáltál megölni. Egy módon nem öllek meg, ha leszopsz.
    Hát a vadász megint megteszi, hogy mentse az életét. Harmadnap teljesen felfegyverkezve megy a barlanghoz. Ráereszt 3 aknát. A barlang teljesen összeomlik, nagy por száll fel. Kis idő múlva sértetlenül előjön a medve a vállát porolva:
    - Vadász, vadász te szopni jársz ide…

  71. MVIPKing szerint:

    5 x 3 000 x 400 / 2 = 3 000 000
    Ezt kell szétosztani (mínusz a nyeremény).

  72. Dzsamadzsamadzsamma szerint:

    “Teljesen felesleges az sms szolgáltatók árlistáját nézni.

    Annyit kellene mondani, hogy sorry becsaptuk a felhasználókat vagy értelmesen cáfolni a vádakat.

    A többi csak humbuk…”

    Olyan nem lesz. Ha behal az uzlet, mibol fog menni a szerver? Az uzlet az uzlet :DDDD

  73. csongorosi szerint:

    majd mi eldöntjük, hogy elhisszük-e. csak lássuk.

  74. pr szerint:

    nemvagom a logikat … 2-3 felhaborodott (valoszinuleg ncore) user onjelolt igazsagosztot akar jatszani tegyuk hozza indokolatlanul? pereskedesre akarjatok vnni? mire lesz jo? 60 ezer ember warez nelkul marad koztuk lesztek ti is … rankhozzatok a hatosagok olyan vadak alapjan amit nem tudunk bizonyitani hogy nem ugy volt … ti nem tudjatok bizonyitani hogy ugy volt? vicc ez az egesz …

  75. Gazsi szerint:

    MVIPKing: a csalás, megtévesztés, lopás meg nem büntetendő akkor?

  76. lópimpili szerint:

    Nakivagyok, szerintem a kutya nem kíváncsi a bankszámlakivonataidra, nem igazán tudom eldönteni, hogy ennyire hülye vagy, vagy szándékosan nem érted meg a kérdéseket/kéréseket?

  77. wnctr szerint:

    Jövőhéten indul Fidzsire a gépem, októberben jövök haza, addigra talán elfogy az ‘enkór’-ból beszedett ‘esemes’ pénz.
    Én őszintén örülök, hogy ennyi felvilágosult verődött eme kis blogra és tudják mindannyian azt, hogy az ‘enkór’ egy szarrakás pénzszedő oldal.
    Kis számolást azért kérnék, hogy ha 2000 user játszik, abból a nyereményilletéket fizetnek, megkapja az sms szolgáltató a nem kis hasznot, kifizetik a meghirdetett árut, mennyi is marad a beérkezett pénzből? 20%? A Digitánia ZRT sem jótékonysági intézmény.
    Ügyesen beszóltál pr-nek, mondhatom, csak épp mintha mellette próbálnál elbeszélni. Amit írt adatmennyiség, nem azért írta mert az alapján kell fizetni, hanem gondolj bele, egy akkora adatmennyiség (amit valljunk be egyik oldal sem közelít meg még kicsit sem) milyen vast (illetve pontosabban vasakat) igényel. Ja, hogy több is van? Talán több is lesz így a felmerülő költség nem? Akkor most számolgass még egy kicsit. ‘enkór’ staff még nem látott profitot.

    Üdv.

  78. pr szerint:

    nincs … ha ilyen nagy az arcod es a szad akkor a neved miert nem mered felvallani ?

  79. csongorosi szerint:

    ha nem csak 2-3 felháborodott user tudna az egészről, más lenne a helyzet.

  80. pr szerint:

    o igaz … fegyvert tartottunk minden user fejehez hogy kuldjon nekunk sms-t hogy jol le tudjuk nyulni mi? ezt ti se gondoljatok komolyan! a szerencsejatek zrt-t nem akarjatok beperelni mer soha az eletbe nem nyertetek a lotton? es nem is lattatok olyat aki nyert?

  81. wnctr szerint:

    (Hogy én lottón miért nem láttam még bizonyítékért vicsorító sorokat)

  82. triplaxxx szerint:

    ivovizről is lehetne mesélni szép dolgokat, állítólag jó ideje az oldal felé sem nézett, barátnője kezeli az accját aki valetinnapra egy iphonet kapott ajándékba… az a gond hogy nekem nincs pofám ilyen nagy tételben lopni mint egyesek teszik :(

  83. Szökkenőszar szerint:

    Lottón nekem már volt kettesem + ott látom hogy húzzák a számokat :>

  84. nincs szerint:

    Megint a régi nóta, meg a tarkóhoz tartott kalasnyikov. A Digitania és a Szerencsejáték Zrt.-t meg ne hasonlítsd már össze.

  85. MVIPKing szerint:

    pr Hülyeségeket beszélsz.

    Itt nem ezeknek a felhasználóknak kell bizonyítania bármit is. Itt a nCore tulajdonosának kell bebizonyítania azt, hogy nem HAZUDOTT bele 60e felhasználó szemébe.

    Ennyi a történet és azok alapján, amit itt írtak igen csak vesztésre áll a dolog.

    Ha a staffthoz tartozol, nagyon jól tudod, hogy én kivagyok és azt is hogy mi a nickem a nCoron és azt is, hogy hol mit csinálok. Én nagyon keményen drukkolok annak, hogy ne a fikablognak legyen igaza ebben a kérdésben, mert ha nekik lesz, igazuk az igen erősen aláássa az ÖSSZES ilyen jellegű oldal üzemeltetőjének (már akinek maradt) hitelességét.

  86. kóros szerint:

    @pr
    a lopott képen miért macbook pro van hiszen macbooknak írtátok
    és miért vágtátok meg egyáltalán a lopott képett ha elismeritek h a lopott képpel csak szemléltetni akartatatok(ez a godor,amit ástatok magatoknak)

  87. ésénkilehetek? szerint:

    Ha jól emlékszem volt 3 ps3, egy sony faszomtudja milyen tv meg az apple macbook. Gondolom az sms szolgáltató nem fizetett rá. Volt még az sms előtt sima bankszámlás gyűjtés is. Ha 1 kép biztosan a netről volt, akkor kb. a többi is, mert ha 1x átbasztátok a usereket, akkor azt ne akarjátok bemesélni, hogy pont azt az 1 képet nem akartátok megcsinálni a többit meg igen. Akkor hány millánál is tartunk?
    Számla, számla, számla. De inkább megy a szócséplés az ncore staff részéről, mint hogy bebassza azt a kurva papírt a scannerbe és feltegye valahová (vagy fogni a fényképezőgépet és lefényképezni).
    Mese, mese, mese…

  88. triplaxxx szerint:

    az sms szolgáltatók a befolyt pénzek 75-80%át nyúlják le, ha saját szerverről üzemel akkor ez csökkenhet 50-60%ra is akár, a befolyt pénzből még lejön a 20%os nyereményadó, valaki számolja ki ezután, hogy mennyi is az annyi

  89. nincs szerint:

    triplaxxx, talán mert neked még megvan a gerinced. :)

  90. pr szerint:

    nehez felfogni amit mar ezerszer leirtunk? nem mi irjuk a hirt nem mi szerezzuk be a nyeremenyt nem mi sorsolunk! MVIPKing ha ennyire kepben vagy hogy en a staffhoz tartozok-e akkor kb nem vagyok megelepodve hogy fogalmam nincs hogy ki vagy es mirol beszelsz …

  91. wnctr szerint:

    Nem olvastok látom.
    Nincs közünk az ajándékok kezeléséhez, sem az ajándékkal kapcsolatos hírekhez.
    Ahogy az sms szolgáltatótól kapjuk a hírt, készen, úgy rakjuk ki, mindenfajta módosítás nélkül.
    Ha fikázni akartok, tegyétek ezt az ‘enkór’ név hangoztatása nélkül. Köszönjük.

  92. MVIPKing szerint:

    pr Itt nincsenek regisztrálva a nickek.

  93. Szökkenőszar szerint:

    Akkor ezek szerint nem is ti fizetitek a nyereményeket? + Akkor mi is volt az az IRCs “élő” sorsolás? + Állítólag megnéztetek rajta egy HD filmet ami “faszán ment” :>

  94. nakivagyok szerint:

    mint mondottam, sms játék híreket, nem mi írjuk, mi csak kirakjuk, de mint egyesek fentebb írják hogy én elbeszélek mellettük, akkor ők miért teszik?

  95. csongorosi szerint:

    “nem mi irjuk a hirt nem mi szerezzuk be a nyeremenyt nem mi sorsolunk”

    ezt talán nem ártana a userek felé is tudatosítani. azt sem tudják, hová küldik az sms-t, ki mire használja fel a számát, stb. akik küldtek, bennetek bíztak, erre kiderül hogy semmi közötök hozzá. a saját főoldalatokon lévő hírt sem ti írjátok. ezt hogy gondoljátok?

  96. pr szerint:

    mvipking ne nezz madarnak vagom hogy itt nincs regisztralva de akkorsem tudom ki vagy … szokkenoszar: a staffbol vki irta az emlitett sorokat? ha nem akkor legyszives olvasd az elozo kommentem … koszi

  97. wnctr szerint:

    Te tényleg nem olvasol. Mit írtunk eddig le 6x?
    És hova volt kiírva hogy megnéztünk rajta egy HD filmet?
    Segítsek vagy menni fog egyedül is?

  98. nincs szerint:

    Na, volt időtök a számlát szkennelni, jöhet a link.

  99. wnctr szerint:

    Összesen 1, azaz egyetlen panasz érkezett, hogy visszaéltek a telefonszámával. Később kiderült, hogy az illető befizetett egy smswebes felületre, és az miatt kapta a spam üzenetet. Ennyit erről.

  100. Gazsi szerint:

    A kedves nCore staff váltig állítja, hogy nekik közük nicns ehhez, ők csak oldalért csinálják, blabla…
    Akkor az lenne a kérdésem, ha ennyire az “oldalközpontú” az odlal, hogy engedhetik, hogy egy idegen cég iylen sorban bassza át a usereket? :)

  101. pr szerint:

    miazhogy hoyg gondoljuk? ha egy suttyo parasztgyerek mint en sorsolnek egy cilinderbol az tok legalis es marha hiheto lenne? hanyan kotnetek bele abba is? nemgondolom hogy az ncore staffnak a szerencsejatek utani dijakat sajat neven kellene befizetni … gondokodjatok mar! elhiszem hoyg most tok jo buli fikazni minket csak amiket mondtok a helyetekbe lepve vki uyganugy meghazudtolna … akkor minek?

  102. wnctr szerint:

    Szökkenőszarról vegye már le valaki a write only usermódot.
    A kezdőlapon mik vannak? Tán a hírek ? Jaj, tényleg, a hírek. Oda volt kiírva hogy megnéztünk egy HD filmet. Ja, és hogy itt visszatérjek előző 8 hozzászólásra NEM MI ÍRJUK ŐKET.

    ps.: Bocs a caps lockért. Talán így meglátja a sorok közt a betűt is.

  103. Szökkenőszar szerint:

    A kezdőlapon amikor azt írtátok hogy megvan a noti. (Vagy lehet hogy a TVnél írtátok)

  104. csongorosi szerint:

    értetek hozzá, hogyan lehet átsiklani a dolgok lényegi részei fölött.

  105. ésénkilehetek? szerint:

    “Na most szeretnénk látni minden eddig kisorsolt/megvett cuccról a bescannelt számlát (a saját adataitokat ki lehet satírozni, de minden más maradjon).”

    By nakivagyok on 2008 július 1, 20:41
    “majd ha rátok tartozik talán, közzé lesz téve”

    By pr on 2008 július 1, 21:12
    “masik dolog … ha egy scannelek egy szamlat az mit fog bizonyitani?”

    By pr on 2008 július 1, 21:52
    “…nem mi szerezzuk be a nyeremenyt”

    Csak én érzek itt ellentmondást? Az előbb még scannelni akartál, de nincs értelme, mert úgysem hisszük el, most meg már semmi közötök sincs a nyereményekhez? Akkor mit akartál scannelni fél órával ezelőtt?
    Ahogy már feljebb is írtam: mese, mese, mese…

  106. MVIPKing szerint:

    Összegezném újra az itt megértett dolgokat:

    Az nCore stafftnak semmi köze az sms játékhoz, az nCore csak a hirdetési felületet biztosította hozzá.

    Ez már csak találgatás: Gondolom valamilyen díjazás fejében.

  107. admin szerint:

    nakivagyok: sok hülyeséged kiment már, de ez most nem fog. Ha megsértődsz az nem érdekel senkit, én viszont törlöm off miatt. Értelmesebbet, légyszíves.

  108. wnctr szerint:

    Egyébként szerintem óriási kérés lenne a szolgáltatótól egy scannelt számla kérése nem?
    Akkor milyen ellentmondásról is beszélsz? Attól, hogy nem mi szerezzük be, számlát miért ne mutathatnánk róla?
    Egy kedves barátomat idézzem: Epic Fail.

  109. nakivagyok szerint:

    én a saját bankszámla kivonatomat, arra az állításra reagálva, hogy milyen jól megy nekünk, de mint mindig, csak kiforgatjátok a szavainkat

    van az a mondás, nem tudom rendesen idézni de a lényeget leírom felesleges vitába keveredni egy szarkeverő bajnokkal, mert legyőz a rutinjával

  110. pr szerint:

    eszem agaban nem volt scannelni mivel nincs tulajdonomban ( es a staff mas tagjainak sem) az altalatok kert szamlak egyike sem … de megfordult a fejemben hogy megprobalom a szolgaltatot megkerni … nem kene kiforgatni a szavaimat

  111. ésénkilehetek? szerint:

    AKKOR MUTASSATOK!!!

  112. MVIPKing szerint:

    Tehát itt tartunk:

    Az oldal adminja az állítja, hogy egy illegálisan működtetett szerver tulajdonosai összejátszanak hirdetési felületet biztositottak egy 700 milliós forgalmú zrt-nek és közösen elkövettek egy (vagy több) csalást valamint a hozzákapcsolódó törvénysértéseket.

  113. kóros szerint:

    ha nincs számla az nagyobb baj :D sokkal nagyobb,mehetne apehhoz névtelen felj,de már úgyis tudják hol kell keresni digitaniát
    kár volt ncore-ért úgy érzem jövő héten már pihennni fog a “vas”

  114. pr szerint:

    most ismet felteszek egy kerdest … mert tudom az oviban ejszakai ugyeletet is szokas tartani ha valakinek elveszett a cumija … este 10-kor az sms szolgaltatonal szerinted el lehet erni barkit is aki erdemben tudna fogalakozni ezzel a dologgal?

  115. wnctr szerint:

    Ha lesz is, ‘enkór’ hírként lesz.
    Van accod? Meghívjalak? :D

    off:Ja hogy van accod, csak félted, nehogy kikerülj arról a szarról?

  116. nincs szerint:

    Annyi pénzből, ami befolyik, futna belőle.

  117. MVIPKing szerint:

    Tehát itt tartunk:
    Az oldal adminja az állítja, hogy egy illegálisan működtetett szerver tulajdonosai hirdetési felületet biztositottak egy 700 milliós forgalmú zrt-nek és elkövettek egy (vagy több) csalást valamint a hozzákapcsolódó törvénysértéseket.

    Hmm Nem lehet áthuzni a szavakat :(

  118. Szökkenőszar szerint:

    Ja juteszembe. A Virtualworld az milyen SMS szolgáltató? Mert ilyen céget nem látok sehol bejelentve :)

  119. wnctr szerint:

    nincs: nyertél!
    Vagy csak idézted a 100al előbbi hozzászólást? :unsure:

  120. Gazsi szerint:

    Tehát ha valakinek nem tetszik az oldal, azt egyből ki kell baszni?

  121. admin szerint:

    De lehet, asszem ol, /ol tagek közé, szögletes zárójelben.

  122. lópimpili szerint:

    Csak egy kérdés: a pólópályázatot is az sms-szolgáltató írta ki?

  123. pr szerint:

    bazz
    te hany eves vagy?
    mostmar tenyleg erdekel … kb ugy viselkedsz mint egy sertodott ovodas es merem allitani kb azert hogy egy jot balhezhass …

    ha meg ez az egesz mashoyg fog elsulni es tenyleg pihenni fog a vas akkor kedves mindenki koszonje meg szepen a napi warez kimaradast eme kedves uriembereknek akiknek nincs jobb dolguk ejszaka mint itt kockulni es ragalmazni masokat …

    mara befejeztem … holnap megenezm mit anyaztatok es dontunk hogy mi is legyen … joejt

  124. wnctr szerint:

    @Gazsi: Még mindig ott tartunk, hogy kiforgatjuk egymás szavait? Szerintem világosan meg lett mondva, hogy nem töröltünk ilyenért eddig senkit az oldalról. Aranyos játék amúgy a szókiforgatós, csak kicsit kiment már a divatból, utoljára úgy alsóba volt menő.

  125. nincs szerint:

    A virtualworld az a digitania fedőcége, (dwd) pénzmosodája.

  126. jacques szerint:

    Ne már, vége a bulinak? Azt látom, hogy a hobbiegyénirangátírók megint működnek.

  127. Feree szerint:

    Ja. Szemetek, atirtak a rangom :( Kar hogy elfelejtettem screenshotot csinalni arrol, pedig megkellett volna emlekezni, hogy volt egyszer olyan rangom az ncore.us oldalon, hogy: INGYEN SZOPOK BARKIT….
    :’(

  128. admin szerint:

    hábá megelőzött. :)
    ha már felraktam: http://img119.imageshack.us/img119/4196/fereeszop2oo9.png
    (milyen érdekes linket csinált imgshack :D )

  129. Feree szerint:

    Koszi, ezt elmentem :)

  130. azigen szerint:

    [+sms]amugy azt nem ertem
    [+sms]hogy ezek a kis taknyok
    [+sms]miert nem linkelnek a hulyesegeik melle
    [+sms]egy havi bankszamlakivonatot?
    [+sms]csakmert pontosan annyi kozunk van nekunk ahhoz
    [+sms]mint nekik a szamlahoz a ps3rol
    [+sms]ami egyebkent itt van a kezemben ..

  131. hábá szerint:

    admin sorry :)
    amúgy nha már lecsengett az enkóresemes, nfo by Beery is megérne egy posztot:
    http://asva.info/wp-content/uploads/2008/07/lz0.jpg
    http://asva.info/wp-content/uploads/2008/07/l20.jpg
    mint a gép, úgy lopja külföldről az nfo-kat…

  132. jacques szerint:

    Tudod mi van a kezedben…

  133. admin szerint:

    hábá: ja, kaptam is róla mailt, meg akartam is írni, csak tegnap a flame miatt nem volt időm, ma meg a blogot raktam újra. Délután, vagy ha nem lesz időm, holnap írok is róla.

  134. jacques szerint:

    Doszoljunk inkább, az most a divat.

  135. face szerint:

    azigen: a ircől tudsz másolni, de neved nem vállalod

    amúgy írtam két korábbi nyertesnek, kérvén, hogy nyereményéről csináljon videót, szal ha csinálnak, akkor belinkelem nektek, vagy a válasz pm-et

  136. PwP szerint:

    Szerintem ha vallalna a nevet, rogton kibasznatok nem?
    Itt legolabb el lehet mondani a velemenyet, nem ugy mint nalatok:)

    Nem tudnatok a cikk irojanak a “vadjaira” reagalni, es nem a csattogoszarok kommentjeinel mellebeszelni?Eddig kicsit meggyozobb volt:)

  137. Feree szerint:

    Nem biztos hogy kilenne rugva az oldalrol. En se lettem… :)

  138. jacques szerint:

    Tőled be vannak szarva.

  139. lol szerint:

    jo penzert elvalalom s kiadom magam hogy en nyertes vagyok! enis valalom.
    beszaras ezt nem mossatok le magatokrol hiaba akarjatok blogot eltuntetni.ezt mar bebuktatok

  140. Axor szerint:

    végigolvasva a kommenteket azt szűrtem le hogy a staff bizonyíték hiányában, folyamatosan mellébeszél, visszaszólásokkal próbálja kikerülni a kérdéseket, nem lenne tényleg egyszerűbb (ha van ) bizonyítani egy számlával, vagy valamivel az igazatokat? tényleg jobban megéri hogy 60ezer felhasználó kezd el kételkedni bennetek? mert ha igen akkor ezzel kijelentitek hogy igazuk van azoknak akik itt “vádolnak” titeket. nem visszaszólogatni kell, hanem tenni vmit, mert így kb 0 az ncore megbízhatósága.

  141. wnctr szerint:

    Please wait for further information

  142. csongorosi szerint:

    a megbízhatóságról szóló részeket tegnap is skippelték a srácok, ezzel nem lehet hatni rájuk.

  143. wnctr szerint:

    Úgylátszik a bizonyítékot nem engedik bepostolni.
    Kár.

  144. admin szerint:

    A bizonyíték ki van postolva, csak előbb minden komment, amiben link van, moderációs sorba kerül, és ha nem spam, én engedem ki. Én viszont nem ülök 0-24 a gép előtt. :)
    Ott van a másik postban.

  145. face szerint:

    #

    By face on júl 2, 2008

    nézzük az oldalon nem csak 1 sms játék volt, tehát nem biztos hogy mind most küldte, játszhatott korábban is

    amúgy engedélyt kaptam a szlara persze ha az adatokat kitakarom, ezt megtettem, de előre érzem, hogy majd jön a hamis számla hszek, úgy érzem hogy ezzel a lépéssel, mi megtettük amit kértetek
    most már rajtatok múlik

    http://images.netbag.hu/20080702/15410229804.jpg

    legközelebb max akkor írunk, ha lesz még másik plusz bizonyíték is, nah jó mókát

    akkor rakjuk be ide is, ha már végül is ide tartozik igazán

  146. wnctr szerint:

    Ok, elnézést.

  147. admin szerint:

    Ha tudod a nevem, nyugodtan írd ki ncore főoldalára. :)

  148. PwP szerint:

    Hat igen, ez egy eleg semmitmondo szamlaszeruseg, foleg hogy az uzlet neve is “hianyos”, na majd a videok…:)

  149. nincs szerint:

    “A továbbiakban mi nem kívánunk az üggyel foglalkozni.”

    Miért, most már ti is részesedtek az esemespénzből, vagy dwd elkezdett dosolni? :D

  150. thingol szerint:

    hali.
    attól, hogy nem az ncore írja a “híreket”, attól még az ncore főoldalán vannak - ilyesfolytán az, hogy nem ők írják a híreket, nem mentesít teljesen az alól, hogy mik vannak ott. Nem?

    A másik az, hogy esetleg a főoldalon is kellett volna írni, hogy ez lófaszt ncore nyereményjáték, csak itt hirdetnek, mert amennyire emlékszem, nekem nagyon nem ez jött le.

    Könnyű azt mondani, hogy nem ti írtátok őket, de ez így utólag eléggé nehezen hihető… érdekes, amíg nem tört ki a “botrány”, nem mondtátok soha.

    üdv.

  151. torres szerint:

    “a “meghoztuk a tv-t a nagykerből” szöveg, és “megérkezett a laptop” is hamisnak bizonyultak (hiszen nem az nCore vette a nyereményeket, ráadásul a főoldalra nem is a termékek képei kerültek ki - ezzel még nem is lett volna baj, de nem volt semmi figyelmeztetés, ami erre felhívta volna a felhasználók figyelmét.)”

    Na ez már durva. Vagyis - röviden - szándékos megtévesztés történt, a felhasználók staff általi szervezett átk*rása, ami mellé még járt némi anyagi haszon is. Nem is “belső” játék volt, hanem lényegében egy másik játék, kibővítve az ncore userjeivel (ugye az 60k ember, jót húzhattak rajta, még ha nem is küld, csak minden 10. egy sms-t).

    Staff meg védekezik, persze most is mindenki hülye, és még véletlenül sem ők tévedtek, hanem mindenki más.

  152. nincs szerint:

    Thingol, de ncore ircen sorsoltak, akkor most mi is van? Ezek szerint nem csak én nem értem…

  153. lopimpili szerint:

    face: kezdjük azzal, hogy amint azt máshol megígértem bizonyíték esetére: elnézést kérek mindezok nevében is, akik a nyereményátadás tényét vitatták. (Mondjuk ha elolvasod a hozzászólásaim, én nem tartozok ezek közé, de laszarom, nem rokkanok bele egy bocsánatkérésbe. Abba most ne menjünk bele, hogy ebben a formában ez mit bizonyít, de ez senkit nem érdekel, mert ha elolvasod a blogpostot, valamint a mérsékeltebb hangvételű hozzászólásokat, eleve nem is ez volt a kérdés.)

    A kérdés továbbra is az, és erre a számla nem ad választ: miért kellett megtéveszteni a usereket és miért kellett visszaélni az oldal hírnevével? Miért nem lehetett eleve úgy indítani, hogy “van lehetőség nyerni az sms-sel, de ehhez nekünk semmi közünk”? Mert akkor kevesebb sms ment volna?

  154. lol szerint:

    axor. kellet az idohuzas 1 kamuszamat csinalni visszamenoleg vagy 1 jo photoshop emberke:D
    no comment

  155. nincs szerint:

    Esemesből kitelik.

  156. naénkilehetek szerint:

    Gondolom sokan emlékeznek arra a hírre, hogy “meghoztuk a tv-t a nagykerből és megnéztunk rajta egy HD filmet” vagy valami hasonló, már nem emlékszem pontosan.
    Aztán ott a face által belinkelt számla, tehát ez: http://images.netbag.hu/20080702/15410229804.jpg

    Na most érdemes lenne egy pillantást vetni erre a képre is: http://i29.tinypic.com/63vqfl.jpg

    Aki nem tudja mit keressen/nézzen, segítek, a dátumokat.

  157. csongorosi szerint:

    biztos az csak a demó volt! :D

    egyébként az általad említett fórumrésznél egy user megkérdezte, hogy miért nem a nyertes bonthatta ki a tévét. theface megmagyarázta, hogy ki kellett volna próbálni, mert ha szar lett volna még ki lehetett volna cserélni, blabla.. csak ott sem esett szó arról, hogy nem ŐK próbálták ki, hanem valakik, valahol, valamikor. sőt éppen ellenkezőleg, már-már azt a látszatot keltette, mintha ő maga tesztelte volna. nyíltan szembe köpés, átverés, csalás, hazugság.

  158. hábá szerint:

    Hadd koronázzam még meg az előttem lévő két hozzászólást. Ezt bH fórumon írták:

    “Erdekes. A TV-is anno ‘Megerkezett a nagykerbol’. kiprobaltak, meg egy filmet is megneztek. A ‘nyertes’ csajszirol a kepet megis egy uzletben ‘keszitettek’. Erdekes:-D:-P”

  159. torres szerint:

    Azt hiszem az ncore-os játék ezzel ízekre lett szedve.

  160. PwP szerint:

    Tanulsag: ncore egy * oldal, mint az indep., lebuktak, de meg igy se kepesek beismerni, hogy mit tettek, csak magyarazkodnak… Szerintem egy bocsanatkeres a userektol a fooldalon lenne a minimum.

  161. face szerint:

    téma részünkről lezárva, aki ezekkel nem ért
    egyet, és oldalról szeretné töröltetni magát, írjon pmet nekem, megteszem, (ha már itt fikázz, tartsuk magunkat az elvekhez)

    ui: tudtam, hogy szlat is szét cincáljátok, hja és adatok azért lettek eltüntetve, mert belőletek kitellik, hogy vissza éltek velük, és őket is zaklatnátok

    ennyi..

  162. naénkilehetek szerint:

    Milyen adatokkal éltünk volna vissza? Egy nagyker nevével és a digitania zrt nevével?

    Akkor itt is megkérdezem, hogy bonthattátok és próbálhattátok ki a tv-t április 25-én, ha a nagyker csak május 7-én adta ki az árut?

    Ha ezt meg tudod magyarázni…

    Mese, mese, mese…

  163. PwP szerint:

    Bocs, ki is adja ki az db-t spamereknek?Mindenki magabol indul ki:)Ennyit arrol hogy ki is el vissza mivel.
    Amugy nagy jostehetseg vagy, hogy megjosoltad, hogy a szamla semmi lenyegeset nem tartalmaz,igy talan nem nevezheto bizonyiteknak, foleg a datum… ;)
    Ja es ha mar itt tartunk, meg nektek al felljebb?Jo hogy ti beszeltek az elvekrol:) En inkabb leechelek tovabb, mas korulmenyek kozt igazad lenne, de hazudni csunya dolog:)

  164. lopimpili szerint:

    Ne röhögtess már baszki, ti hazudoztok itt össze-vissza (még mindig függetlenül attól, hogy megkapta-e a nyertes a tv-t) és tőlünk telik ki? :D

  165. Dzsamadzsamadzsamma szerint:

    Sracok, ez az nCore. A hazugsagok szintere.

    @face, hiaba menekulsz, attolmeg a tema nincsen lezarva. Hiaba probaltatok magyarazkodni, csak rosszabb lett :)

  166. HRlevel szerint:

    Reméljük, hogy a feljelentés utáni vizsgálat majd mindent tisztáz.

    Jobb elejét venni a rágalmaknak…

  167. csongorosi szerint:

    szerintem nem kéne ennyire eltúlozni a dolgokat. feljelentés…? mindenkinek van vaj a füle mögött, itt mindannyiunknak hemzsegnek a gépein az illegális cuccok, az enyémen is az ncore-ról beszerzettek leginkább. holló hollónak nem vájja ki a szemét!

    azt hiszem mi itt eljutottunk odáig, hogy bebizonyosodott a gyanúnk. legalábbis nem kaptunk megfelelő bizonyítékot az ellenkezőjére. nekem - egy a 60 ezer userből - ezzel kialakult egy véleményem, de valljuk be, melyikünk nem tette volna meg a juttatásokért cserébe? vagy legalább ne gondolná meg. ilyen világot élünk, a pénz mozgat mindent. a betelefonálós tévéjátékokról tudjuk, hogy átverés: nem telefonálunk be. a mobilos sms játékokról és tartalmak vásárlásáról tudjuk, hogy kamu: nem is küldünk sms-eket rá. az ncore játékról is megtudtuk, hogy átkúrás, nem játszunk vele soha többé. részemről ennyi, mindenki érezze, hogy mivel tudja magát túltenni ezen, de ne legyen belőle rendőrségi ügy, stb. mert így bevonultok a warez társadalom köztudatába, mint akik kicsinálják a vezető torrentoldalakat.

    béke! :)

  168. PwP szerint:

    Szerintem se kene kibaszni ncore al, de az a fooldali bocsanatkeres akkor is a minimum lenne, es hogy ilyet tobbbet nem csinalnak, es nem akarnak atbaszni xxezer usert.
    Amugy el tudom kepzelni milyen idegesito lehet, hogy ez nem a forumuk, ahonnan kibaszhatnak barkit ha eppen rosszat szol..:P

  169. lopimpili szerint:

    “holló hollónak nem vájja ki a szemét!”

    Ezt kikérem magamnak az összes tisztességes fájlcserélő nevében. Ne vegyük már egy kalap alá a dolgokat…

  170. csongorosi szerint:

    mint fájlcserélő, egyformák vagyunk. mint tisztességes emberek, nem!

  171. nincs szerint:

    Micsinálsz? Bocsánatkérés? Addig állj féllábon.

  172. wnctr szerint:

    Nem kérünk olyanért elnézést amit nem tettünk.
    Ezt senki nem teszi meg. Akinek ez sem elég, tehet egy szívességet, reklámozza, hogy ne kérjen pontokat. Egy PLUSZ dologról volt szó, amit PLUSZban kisorsoltunk. Nem vertünk át senkit, aki küldött sms-t, megkapta a pontjait ÉS részt vehetett a játékban. Számlát követeltetek, számlát kaptatok, most már ez sem elég, mit akartok? Építsetek időgépet, menjetek vissza, ellenőrizzétek le. Gyerekek. Ideje felnőni, kivenni a kezeteket a biliből.
    Valakinek nem tetszik valami nCoreral kapcsolatosan, ne használja, híresztelje hogy így szar úgy szar, az adatok magukért beszélnek, jelenlegi legnagyobb forgalommal rendelkezik, és gyanítom amíg futni fog rendelkezni is fog a későbbiekben, de amint így próbáljátok szétcincálni hamarosan vetélytárs nélkül marad a bH, kérdés hogy ez mennyiben érinti a p2p scenet, és mennyire érte meg nektek.
    Lehet folytatni.
    Üdvözletem.

  173. csongorosi szerint:

    egyetértek, bár ötletnek nem rossz, de a megvalósítást illetően vannak még kétségeim! :)

    pedig van ám frankó új blog is, ott is megérne egy szösszenetet.

  174. lopimpili szerint:

    “Nem kérünk olyanért elnézést amit nem tettünk.”

    Hazudtatok? Igen.
    Mutattatok egy májusi számlát egy tv-ről amiről áprilisban azt írtátok, hogy megjött és filmet néztetek rajta? Igen.
    Kamu kép volt az általatok a főoldalra kirakott hírben(macbook)? Igen.
    Felhívtátok valaha a felhasználóitok figyelmét, hogy az sms-híreket nem ti írjátok ki a saját oldalatok főoldalára? Nem.
    Most utólag, amikor kipattant a botrány, ezzel takaróztok? Igen.

    Na EZEKÉRT illene bocsánatot kérni azoktól, akik megbíznak (vagy már inkább csak -tak) bennetek.
    Itt most nem arról van szó, hogy átvette-e valaki a nyereményt, mert részemről ez eddig nem volt kétséges (ennyire senkit nem nézek se szemétnek se hülyének) bár az általatok bemutatott “bizonyítékok” hatására lassan kezdem azt hinni, hogy az sem igaz…

  175. wnctr szerint:

    Enyhe ellentmondás.
    Nem mi raktuk ki a híreket, de mi raktuk ki a kamu képeket? Hm?
    Hazudtunk? Miben?
    Hiányos információkat közöltünk: Igen, pereld be a legtöbb reklámkészítőt. Megteszed? Nem.
    Ejnye-ejnye :)

  176. lopimpili szerint:

    hiányos információ != valótlan információ

  177. wnctr szerint:

    Valótlan? Idézd.

  178. torres szerint:

    “Szerintem se kene kibaszni ncore al, de az a fooldali bocsanatkeres akkor is a minimum lenne, es hogy ilyet tobbbet nem csinalnak, es nem akarnak atbaszni xxezer usert.”

    Dehogynem. Most ezt olvassa 100 ember, akiknek kb. helyén van az eszük, ezt a blogot is látogatja másik normális 200, ez össz. 300. Asvával mondjuk max. 2000.

    A maradék 58k meg simán megy tovább smsezni :D

    Amúgy ez a hozzáállás példaértékű a részükről. Meg minden staff részéről. Jó, hogy vannak ilyen esetek, meg ez a blog, mert szép példája ez ennek.

  179. lopimpili szerint:

    “Mutattatok egy májusi számlát egy tv-ről amiről áprilisban azt írtátok, hogy megjött és filmet néztetek rajta? Igen.”

    Ott volt a hírben, face még ki is fejti a fórumotokban, hogy ez mennyire jó a usernek, mert legalább tuti nem hibás… Kérdem én, hogy nézel egy májusban vásárolt tv-n április végén filmet? Azt hiszem ezt hívják valótlan információnak… És így utólag rohadtul nem érdekel, hogy ki írta ki: a ti főoldalatokon volt a hír és SEMMI nem jelezte, hogy nem tőletek származik.

  180. wnctr szerint:

    Tehát akkor összegzed hogy hiányos info. Köszi, én is ezt mondtam. Valótlan infó nem volt, face a gondolatát közvetítette az smsszolgáltató irányából.
    Részünkről NEM volt valótlan info.
    Egyébként kezd ez az egész elfajulni. A rágalmazás súlyos vétség Magyarország törvénykönyve szerint.

  181. PwP szerint:

    A fooldali dolgokert ti vagytok a felelosek, ne gyere ilyen nem valalunk felelosegetes baromsaggal, ugy volt kinn mintha ti irtatok volna, tehat senkiben sem merult fel hogy NEM, tehat ez minimum, egy jo nagy atbaszas.
    es a elso resze mindenkepp teljesen igaz ratok lopimpili utolso hsz-nek:), es ne gyere a + dolgokkal, mert lehet hogy valaki csak a laptopos szarsagotokk miatt kuldott sms t es nem a pontokert, szoval ha mast nem ot atbasztatot, de azert magyarazkodjatok meg kicsit:)

  182. Pr szerint:

    na jo elmentek ti a p****ba … mitmondtam tegnap? ha mutatunk szamlat abba kottok bele? megtortent? erdemes veletek vitatkozni? csak nyomajtok a hulye mese mese mese dolgot… ehh

    ncore staff! ha vkit meglatok itt kommentelni kozuletek irhatja a felmondasat! ….

  183. wnctr szerint:

    Itt végeztem, üdvözletem.

  184. Pr szerint:

    apropo … ha feljelent vki … vallani fogom a nevem … de akkor ugyvedekkel felfegyverkezve megyunk birosagra ragalamazas cimszoval es gyozzon ajobbik … lehet probalkozni!

  185. lopimpili szerint:

    Ki rágalmaz? Tényeket közöltem. Májusi a számla? Igen. Ott a scan, látszik feketén fehéren.
    Ki volt hírezve áprilisban, hogy filmet néztetek rajta? Igen. Akkor miről is beszélünk?

  186. lopimpili szerint:

    @pr: nem kötök bele a számlába, minden eddigi ellenére készséggel elhiszem, hogy megvettétek a tv-t és oda is adtátok. Mindössze annyi a kérdésem: Akkor minek is kellett áprilisban kamuzni a főoldalon?

  187. Pr szerint:

    pimpi tegnap is elmodntuk ezerszer gondolom mar mai s elmondtak ezerszer es nem fogok picsat csinalni a szambol … olvass vissza … a nyeremenyek bunda nelkul gazdara talaltak a tobbi nem rajtunk mult de a teves infokert EN is elnezest kerek toled is es kedves pajtasaidtol is ! de vegre fejezzuk be ezt mert kezd unalmassa vallni ….

  188. lopimpili szerint:

    Ennyi. Olyan nehéz volt?

  189. nincs szerint:

    Pf, te túl gyenge vagy ahhoz, hogy kirakj bárkit is a stafftagok közül.

  190. lopimpili szerint:

    Mellesleg elsősorban nem tőlem és a blogot olvasó max száz embertől lenne illendő, hanem a hatvanezres tagságotoktól…

  191. loal szerint:

    Bíróság? Ügyvédekre meg telik esemesből? :D
    Egyre jobb, rakom is be RSSbe :D

  192. lopimpili szerint:

    nincs te meg ne kötekedj már, ennek tényleg semmi értelme…

  193. Pr szerint:

    meg egy utolso hszem van …

    lattatok mar cif reklamot? feltunt mer hoyg gyonyoruen fotosopolva huzza vegiga szivacsot a 20 eves retken es hiphop eltunik? oket mirt nem lehet baszatni ilyenekerT?

    tenyleg fejezzuk be … koszonom …

  194. nincs szerint:

    Én tényleg nem akarok kötekedni, de az mentség valamire, hogy “más is hazudik, akkor én is megtehetem”?

  195. akarkicske szerint:

    Kifogas, mellebeszeles, con.grat nCore. Hala egnek, mar egy ideje nem vagyok ott tag, a normalis resze az oldalnak mar reges regen kiszallt. fck nCr

  196. Szökkenőszar szerint:

    Ami egyébként a részesedést illeti az SMSekből:
    http://emeltdijas-sms.hu/dijtablazat/

    Különös, különös :>

  197. ehe szerint:

    ja, kivagtak csalasert mi? :D

  198. akarkicske szerint:

    Kepzeld, nem.

  199. nincs szerint:

    Apu befenyített enkóron, vége a bulinak. :(

  200. torres szerint:

    kirúgtak ? :D

  201. ehe szerint:

    kivagtak csalasert mi? :D

  202. nincs szerint:

    “ncore staff! ha vkit meglatok itt kommentelni kozuletek irhatja a felmondasat! ….”

    Erre gondoltam. :P

  203. naénkilehetek szerint:

    de minek írjon felmondást, ha mindenképp kivágják? na mindegy…

  204. pampam szerint:

    igy van gyerekek, ez a lenyeg, egy lofasz az egesz, es szart se er. valaszolni nem tudnak. Tudjatok mert? Rajottem :D XD Atbasztak az egesz nepet. Majd rajonnek arra is, mikor majd ot alnak 100 ember elott egyedul. Mindegy - Mindegy. Ez nem lenyeg, ez nem fenyegetes, en csak a jovot josolom, mert aki ne adj isten es bekuldott 10 - 20 sms -t(ha igen hahaha van meg ilyen ember) az szerintem 15000 forintoak nem fog csak ugy siman kidobalni az ablakon. Habar, mar alap ki is dobta xD na mindegy, de kurva ertelmes hozza szolast irtam ilyen piassan :D vissza se olvasom :D

  205. pampam szerint:

    haha ahogy most vissza olvasom az elso mondatomat, mit is akartam irni, mar nem tom. :D betuket is alig talalom el, igyekszek helyessen irni mer ez a lofasz alahuzza pirossal :D a tobbi mondat is ertelmes, mint ez is :D
    nah rcon ncore mindegy mi a nevetek, lenyeg: faszan le is jarattatok magatokat :] indep.eu lazan lekoroz mar titeket :D tobb torrent kevesebb seed, de nem a seed a lenyeg, meg kevesebb user de a reklam nem art:D
    de szerintem mar a regisztraciot ne nyisdki feree, mer kurva felesleg csak bejon a sok szakadt nep, aki nem tudja mi az a seed. jo fe’le az indep, mostanaba mar gyors is, neha vannak gondok, de az aze van me nagyon toltok :D (indep torrentek) :D friss poresz :D jah en is az vagyok aki cska a faszat veri a poreszra, aki ezt leszolja annak uzenem:
    “…tolcsd te is, verd te is…”
    ennyi a lenyeg, jo morazast :D
    aki meg beszol annak szetrugom a picsajat(kivetel az atlag userek) :D

  206. nincs szerint:

    Na, jó, ebből elég, írtam az adminnak, hogy tiltsa ki az ip-d. Szóltam, hogy offolj a nevemről.

  207. Axor szerint:

    #pampam

    vicces gyerek vagy, lehet neked ez mókás és most össze-vissza pofázol itt minden faszságot, de annak a jópárezer ember aki minimum 1, de ki tudja ki mennyi sms-t küldött a kamu játékra lehet az ncore staffal együtt téged is jól szájbarúgna mert ilyen mókás gyerek vagy! itt nem a seed meg a userek száma a lényeg mert nem arról van szó, hanem hogy miért van a mellébeszélés, a terelés hogy “nekünk semmi közünk hozzá, nem mi irtuk a híreket”, és még saját maguk alatt vágják a fát azzal hogy a számla ahelyett hogy mellettük szólna még jobban, bebizonyította hogy valami nem stimmel! de az a gyanúm hogy soha nem is fogjuk megtudni hogy mi az igazság, ki-kit kúrt át, az ncore nem fog több sms játékot csinálni ( legalábbis ha van eszük nem égetik be magukat mégegyszer, nem hiszem hogy hiányzik nekik ez a fikázás ), a userek meg nem lesznek megtévesztve, mindenki jól jár! én ezzel le is zártam ezt magamban, eddig se bíztam az ilyen játékokban, bár küldtem én is sms-t ncore-ra mert gondoltam, hátha van kivétel, de nincs! az ilyen játékokba mindig van valami turpisság, csak az ncore-on még kisbetűs rész se volt amit el lehetett volna olvasni!

  208. torres szerint:

    “ncore staff! ha vkit meglatok itt kommentelni kozuletek irhatja a felmondasat! ….”

    Na igen, szerintem a baj itt gyökerezik. Ha ez a balhé az oldalon belül menne, már mindannyiunkat kirúgtak / bannoltak volna. Meg végső soron cenzúra, nem is lett volna ilyen visszhang.

    Csakhogy itt nem lehet vergődni, meg lóbálni a warnokat, itt bizony kőkeményen leírják az igazságot. Ez nem tetszik nekik.

    Hogy az oldalt letiltották, személyes véleményem az, hogy ezért az ügyért, nem tudom ki kivel van kapcsolatban, de nem is érdekel.
    Pár óra, és megy máshol a blog, az internet (relatíve) szabad, és ez egy olyan dolog, amit a begyepesedett agy nem nagyon tud feldolgozni.

  209. MVIPKing szerint:

    Kénytelenek lesznek az autót kisorsolni, mert ha nem teszik meg (azokkal a feltételekkel, amik akkor szerepeltek az oldalon) az minimum csalás (és a létszám alapján szerintem minősítve) és szerintem akkor meg lesz az első interneten keresztül elkövetett csalás miatti önbíráskodásának a precedense is. Ha van, egy kis eszük ezt nem merik megkockáztatni, mert igen balul sülhet el.

  210. torres szerint:

    Nemhogy csalás, hanem még ők fenyegetőznek feljelentéssel meg rágalmazással :D

  211. Axor szerint:

    nem lesz autó, nekem a múltkor eszembe jutott hogy mi is van akkor most az autóval, írtam a kérdésemmel a fórumba, de törölve lett a hsz ( már nem tudnám pontosan mit írtam az volt a lényeg hogy egyáltalán van-e még az a nyeremény, vagy nem lesz ilyen mert nem lett semmi közölve azóta amióta le lett véve az oldalról), aztán írtam a staffnak az oldalról, fél óra múlva jött a válasz pm-ben:

    ” hi az a nyeremenyjatek mar nincs . vége .

    üdv:tins ”

    nem akarom a feszkót csinálni, csak ha már szóba került legyen ez is tiszta, hogy nem lesz!

  212. PwP szerint:

    ragalmazas, csak akkor ragalmazas ha nem igaz:)

    Szoval osszeszedve, van a fikablog, aminek van egy osszeszedett allitasa( amiket meg nem nagyon sikerult megcafolni), es par bizonyiteka, ami eleg meggyozo, ezzel szemben van az ncora, ami a magyaraszkodason(nem mintha a szavuk erne mar barmit is) kivul fel tud mutatni egy szamlat, amibol kiderul hogy a datum alapjan is csak hazudtak, es megtudhatjuk a tv arat:), meg a boltot sem ahol le lehetne ellenorizni max annyit hogy egyaltalan vettek a TV-t.De ha meg ncore userek is kaptak a nyeremenyeket, akkor is hazudtak.
    szoval szerintem egyertelmu:

    fikablog 1 - 0 nkor :)

  213. dbali szerint:

    Hát bazmeg ti szánalémasak vagytok
    Ha ilyeneken fennakadtok hogy nem az volt a képen, akkor akár melyik reklámmal átkurnak titeket.
    Mekiben sem olyan a szendvics mint a képen, ott miért nem ugat egyikőtök sem? Ez nem bizonyíték semmire, hogy nem az volt ott. Senki nem mondta hogy az az a laptop, fogjátok már fel.
    Nektek egy bizonyíték lenne jóm, ha ti nyertetek volna. Ez semmi más csak irigység, abból is az egyik legszánalmasabb. Hiába, ez magyarország. Ugy látszik gondolkodni mindenki elfelejtett, amerikában ok, hogy oda kell írni minden hülyének mindent (lsd. macska a mikróba…) de hogy már itt is…. Közben meg mindenki ugat hogy milyen szar itt..

    Akár mit mondhat akár ki, ugyis lesznek ilyen idióták akik elkezdenek irigységből másokat szapulni, meg lesz még egy rakat hülye aki melléjük áll…

    És a gyengébbek kedvéért megint elmondom, hátjha lesz végre legalább egy, aggyal rendelkező és olvasni tudó ember aki felfogja: Nem mi tettük ki a képet, hanem a szolgáltató. És ha ennyire zavar titeket hogy (annak ellenére hogy senki nem állította hogy az a nyeremény-laptop), pereljétek be az össszes reklámozó céget, mivel ha nem vettétek volna észre, mindenhol ezt a módszert használják…

    Egy bizonyíték lenne nektek jó, ha mindenki kapna laptopot, ilyen meg nem lesz érthető okokból. A nyertes megkapja a sajátját, ti meg játszatok ovis hisztis gyereket amiért nem ti nyertetek… Szánalmasak vagytok, nem kicsit…

  214. Verbatim szerint:

    Hát te is szánalmas vagy. Először is megtanulhatnál helyesen írni. Főképp úgy hogy helyesírás-ellenőrzö fut a fórumon.

    Gyakorlatilag át basztátok az embereket ezen nincs mit szépíteni.

    És még ha olyan hülyék is vagytok, hogy ez ilyen nyomoroncnak (dwd) adtok Admin vagy MySql hozzáférést, hogy a hírekbe beletudja tenni a “Meghoztuk a TV szöveget” és ezután utána sem néztek a dátumnak és hogy mind ez fedi a valóságot-e.

    Pénzért vagytok ti is semmi másért.

    Te lehet hogy nem, mert Admin vagy de a faszfej tulajok ebből gazdagszanak meg.

    Ez már nem az Endless. Bár még az lenne. :S

  215. dbali szerint:

    Bocs, Mr helyesírás-ellenőrző, de azt hittem az információ számít nem az hogy elírok-e valamit….(nem mellesleg a tiédben is találni hibát…)

    Ki baszott át kit? Mutass már bizonyítékot rá. Számla nektek nem volt elég, kép nektek nem volt elég, nyertesekkel beszélni szintén nem elég, mi kell még? Megmondtam, a ti problémátok hogy nem ti nyertetek, ez pedig irigységnek hívják..

    Az hogy ki mit kapott, nem tudom mit érdekel, nem vagy staff-tag tudtommal. Ők annyit kértek, hogy írhassanak hírt ilyenekről, és kész. Az állítás valós volt, a képről meg mint mondtam, senki nem állította hogy az a nyeremény, csak ti feltételeztétek azt…

    Pénzért vagyunk, hogy fejlesszünk és fenntartsunk, bocs hogy nem vagyunk kőgazdagok hogy zsebből álljunk mindent.. Zsebre nem került semmi, de ugye ezt is hiába mondanám, úgyis lehazugoznál..

    Azt miért nem piszkáljátok aki azt állította, hogy törölte magát, holott nincs is delacct oldal? :) Pedig az bizonyítható hazugság, a ti feltevésetekkel ellentétben..

  216. qwerty szerint:

    “Számla nektek nem volt elég”
    De elég lett volna, csak arról is kiderült hogy bő 2 héttel később lett kiállítva, mint ahogy a nyertes átvehette a nyereményét.

    “kép nektek nem volt elég”
    De elég volt. A nyertesek képei kikerültek a nyerdmeg.eu-ra (névvel, lakhellyel), holott ebbe nyilván nem egyeztek bele. Ez nem a ti saratok, hanem faszkalap dwd-é, de ti meg nem írtátok le sehova, hogy közötök nincs a nyereményjátékhoz, mindössze felületet biztosítottatok neki.

  217. csongorosi szerint:

    ezt a “nincs pénzünk” témát elég nehéz elhinni, egy korábbi hsz-emben már írtam rá egy példát: egyetlen usertől kb. 60000 Ft-ot kaptatok a százhuszon x ezer pontja után. Nagyon nem kell azért itt zsebbe nyúlni a fenntartásért. De nem is érdekel, honnan van a pénz meg mire megy el, ezt is leírták már előttem, hogy kár hogy nem nekem jutott eszembe.

    Mindössze annyi kínom van, hogy mikor elindult az oldal már sok éve, minden user a tenyereteken volt hordozva. Sikerült szerintem nem kis munkával a legnagyobb hazai oldallá kinőni magatokat, és most amikor 60 ezer fölötti létszám van az oldalon mit csináltok? Átgázoltok, beletapossátok a szarba azokat, akik miatt azok lettetek, akik vagytok.

    és fordított helyzetben ti is ugyanígy pampognátok itt, mint mi most. Ha ti észreveszitek az oldalon hogy valaki csal, kirúgjátok, nem? Nem kérdezitek, hogy mi van, nem magyarázhatja meg. Repül. Fordítva mi nem tehetünk semmit, csak azt hogy itt nyíltan felvállaljuk a véleményünket. Ami mint tudjuk, szerintetek olyan mint a segglyuk. Mindenkinek van, de senki nem kíváncsi a máséra.

  218. dbali szerint:

    talán mert aki olvasta amiket írtunk felfogta hogy ők intéztek mindent.

    A tv sorsolása ápr.30 volt, A tv. átadása a számla szerint is máj. 7, a hír és kép a nyertesről pedig máj. 8.-i mi nem világos? Aki kéri a logot, várom irc-n, a hír pedig ott van archívumban, örömmel csinálok róla shotot…

  219. dbali szerint:

    csongorosi: ki mondta hogy ő azt a pontot nem kapta valamelyik admintól? :/ Mondasz nevet, utánanézek örömmel…

    Senki nem gázolt át senkin, amiért az userek regeltek, megkapják ugyan úgy (gy.k.: le tudnak tölteni, ingyen….) (sőt, jobb minőségben mint régen…) Ha valakinek baja van, meghallgatjuk ha értelmes stílusban ír. Az, hogy ilyen hamis vádak amik itt is vannak kikerültek, csak pár rosszakaró ember hibája. Ha valaki kíváncsi lett volna valamire, megkérdezi valamelyik staff-tagot (akár engem is..) és kapott volna rendes választ. Nem támadva kell fórumba írogatni, meg blogokat írni róla… Mivel páran így tettek, ez egyértelműen nem a dolog tisztázására készült hanem csak és kizárólag lejáratsásra, irigységből…

    De, ha csal, kirúgjuk, ha mutat bizonyítékot hogy nem ő volt, visszatesszük, és nem küldjük el a halál faszára… Nektek semmi bizonyíték nem jó, és nem is lesz jó, akkor meg miről beszélünk?

  220. admin szerint:

    “Ha valaki kíváncsi lett volna valamire, megkérdezi valamelyik staff-tagot (akár engem is..) és kapott volna rendes választ. Nem támadva kell fórumba írogatni, meg blogokat írni róla…”

    Ez egész egyszerűen nem igaz. Ha kérdezünk valamit, akkor eltussoljátok az ügyet. Kinn volt az autó a főoldalon, küldjetek csilliónyi esemest és megnyeritek. Aztán egyszercsak eltűnt. Valaki rákérdezett, hogy mi van vele. (Vagy itt, vagy asvainfon írta, már nem emlékszem.) Tins pm-ben válaszolt, hogy hja, ne küldj csillió esemest mert ez a játék már nem él.
    Avagy, ha fórumba írunk, egész egyszerűen törlitek a postot. Itt nem tudjátok törölni, ezért írunk ide.

  221. naénkilehetek szerint:

    dbali:
    Tehát azt állítod, hogy az smscégtől kaptátok azt az hírt, hogy “megjött a tv a nagykerből és megnéztünk rajta egy hd filmet” mindezt április 25-én. Majd a sorsolás után ugyanattól az smscégtől kaptátok a hírt, amiben szerepelt az a kép, ahogy egy hölgy az üzletben fogja a sony bravia-s dobozt (de ha már valaki 25-én kipróbálta, miért egy üzletben adták át a tv-t?).
    Aztán ugyanattól az smscégtől tegnap kaptatok egy számlát, bizonyítás gyanánt, hogy a tv meg volt véve, amin az áll, hogy a tv a nagykerbol május 7-én kerult hozzájuk. Akkor április 25-én milyen tv jött meg a nagykerből, amit ki is híreztetek ncore-on?
    Ha ez mind igaz, amit leírtam (azt állítjátok, hogy igaz), akkor valaki hazudik, mert a dátumokkal elég nagy kavarás van…

    Sőt, tovább megyek, egyik hírhez sem volt odaírva, hogy a képek csak illusztrációk és a valósághoz semmi, de semmi közük. Ilyen alapon akkor vehetjuk a nyertesek képét és személyét is, sőt akár a sorsolás tényét is csak illusztrációként, ahogy a többi kép is az volt.

    Megjegyzem engem nem rúgtak ki az oldalról, nem is küldtem sms-t, csak így kivülállóként érdekelnének a dolgok…

  222. dbali szerint:

    na akkor utolsó:
    Igen, vannak keveredések, de nem lett kisorsolva, hanem amint lehetett, tisztáztuk az ügyet és másik játék indult..
    Mint mondtam, most sem érdeklődő pm-ek jöttek, hanem valaki feltalálta a spanyolviaszt és rögtön támadásba kezdett. Mint írtad, tins válaszolt is neked akkor, tehát nem értem a problémát…
    Az nem gond ha valaki külső fórumon beszél meg ilyet, joga van hozzá, csak mikor hazugságokat ír, szinte 0 infóval, pusztán feltételezésekből, az minden csak nem korrekt..

    A felmerülő kérdéseket megválaszoltuk, azt hiszem korrekten, de aki támadni akar minket ugyan úgy meg fogja tenni, akár mit teszünk…

    Az ajánlatunk áll, ha valaki valami furcsát lát, írhat privit, válaszolunk (én tuti..) csak normális hangnemben tegye ezt..

    (abba pedig nem árt belegondolni, hogy aki átver valakit, nem védi meg magát, inkább lapít.. Mi kiálltunk az igazunkért, amit lehet megtettük, aki akarja megértette, aki meg nem akarja, az sosem fogja…)

    na bye..

  223. dbali szerint:

    naénkilehetek:
    a NAGYKERBŐL jött meg, de ez nem azt jelenti hogy azzal a számlával adták tovább..

    Mindegy, ezt majd a szolgáltató bizonyítja ha akarja.
    A sorsolás szabályos volt, a nyereményt megkapták a nyertesek, más nemigen tud érdekelni…

  224. admin szerint:

    “(abba pedig nem árt belegondolni, hogy aki átver valakit, nem védi meg magát, inkább lapít.. Mi kiálltunk az igazunkért, amit lehet megtettük, aki akarja megértette, aki meg nem akarja, az sosem fogja…)”

    Nem én írtam, hanem valaki más kommentelte asvainfóra, vagy ide. Ő írt tinsnek, és ő kapott választ.
    Egyébként ezt nem értem. Kirakjátok a főoldalra az autós játékot. Tegyük fel, küldök esemest. Autós játék eltűnik a főoldalról, de gondolom, év végén sorsoltok, majd akkor kikerül. Tegyük fel, eljön év vége. Az autót nemhogy nem nyerem meg, de még ki sem került a főoldalra, hogy valaki megnyerte egyáltalán - mivel a játék megszűnt. Akkor még én érdeklődjek utánna, hogy ugyan már, ez hogy van?
    Én hajlandó vagyok hinni nektek, hogy a ti főoldalatok egy hirdetési felület, és jó pénzért az rak oda valamit, aki akar. De akkor annak az illetőnek is kötelessége legalább közölni, hogy ne küldjetek már erre semmit, mert kudarcba fulladt. És tegyük fel, hogy engem nem érdekelnek az enkór pontok. Na akkor mi van?

  225. face szerint:

    megjegyezném, hogy a számla nem sms cégtől van, hanem a nyertestől magától (és épp ezért lettek kitakarva az azonosításra alkalmas adatok), ugyan is azt is megkapja, mert garanciát szlaval együtt lehet érvényesíteni, a legtöbb helyen

  226. Verbatim szerint:

    Mmmm. Anno 1 hónapja beszéltem veled az egyik nagy Torrentoldal IRC Chatjén és te magad mondtad, hogy ki van a faszod a Ncore felső vezetőségével.

    És te még ezeket az embereket véded?

    Félted a rangod?

  227. Verbatim szerint:

    Dbali-nak szól.

  228. triplaxxx szerint:

    face, magánszemély tudtommal nem vásárolhat nagykerből

  229. naénkilehetek szerint:

    “megjegyezném, hogy a számla nem sms cégtől van, hanem a nyertestől magától”
    Na ez egyre jobb. Ezt tegnap mintha nem említettétek volna.

    De akkor a kovetkezo kérdések a számlával kapcsolatban.
    Azt állítjátok, hogy a nyertes adta a számlát, amit az smscégtől kapott. Az eladó neve (smscég) miért van kisatírozva? Fizetés módja: készpénz. Jahogy a nyertes fizetett az smscégnek a tv-ért? Minek van feltüntetve a tv ára? Hogy a nyertes tudja mennyit kell fizetni a tv-ért? Minek van ott a “köszönjuk, hogy nálunk vásárolt” szöveg? Ha valamit megnyersz, ott általában a vételár nincs feltüntetve és a vásárlást sem szokták megköszönni. Miért található rajta a pecsét, hogy a termék fizetve/kiadva május 7-én? A kérdés ugyanaz, nyertes MEGVETTE a tv-t az smscégtől?

    Ebbe a mesébe egyre jobban belezavarodtok, még nem tűnt fel?

  230. face szerint:

    kezdjük ott hogy eladó nem sms cég hanem egy elektronikai termékeket forgalmazó bolt

    és kedves nahénkilehetek, látom nem sűrűn szoktál vásárolni meg garanciát érvényesíteni, nah meg nehogy azt mond, hogy egy digitánia méretű cégnek nem lehet 330k-s készpénze a házi pénztárban

    és a mesébe nem zavarodunk bele, hanem ti gyártjátok mindig az újabb és újabb elméleteket,
    eldöntöttétek magatokba, hogy hujjuj most valakit leosztunk a picsába és ettől mi most marha jól érezzük magunkat

    pár emberben látom itt az értelmet, de nagy része csak üres locsogás meg flém hegyeket ontja

  231. davo szerint:

    Verbatim. most nem azért írom hogy védjem balit, de most kurva menőnek érezheted magad hogy ezt elmondtad. most biztos ki fogják baszni :DDDDDDDDDDDDDDD kemény vagy ember !!! és amúgy is mér féltené a rangját? admin már egy ideje most azért, mert van némi ellentét közöttük (ha egyáltalán igaz amit írsz) attól még mér ne lehetne staff tag?… mint az ovodában komolyan. jajj óvónéni béla mondta hogy utálja magát, büntesse meg!…
    és mellesleg én sem értem ezt a nyereményjátékosdit, meg tudlak érteni titeket is, és a staffot is. peace

  232. admin szerint:

    face: ahelyett, hogy megcáfolnátok az “újabb és újabb elméleteket”, ti bedobjátok a “ti nem tudtok semmit” lapot. Akkor mit vársz? :)

  233. dbali szerint:

    mondtam ilyet igen, mint ahogy mindenhol megmondom a véleményem. Attól még teszek érte valamit, nem elmenekülök mint egyesek.. ;)

    Na itt tényleg off részemről, akit érdekel, priviben megtalál, csőlátású emberekkel nem kívánok többet vitatkozni..

  234. triplaxxx szerint:

    a számla nem sms cégtől van, hanem a nyertestől magától (és épp ezért lettek kitakarva az azonosításra alkalmas adatok)

    Tehát ezekszerint, van olyan nagyker ahol magászemély kedvére vásárolhat saját névre elektronikai terméket?

  235. naénkilehetek szerint:

    Akkor megint ott vagyunk az elején: miért híreztétek ki április 25-én a főoldalon, hogy megjött a tv a nagykerből és megnéztünk rajta egy hd filmet? A számla szerint az a tv nem volt se nálatok, sem az smscégnél. Egy “elektronikai termékeket forgalmazó bolt”-ban volt, talán, ami nem is olyan régen még nagyker volt… Valaki hazudik és nem elég, hogy 1 hónapja, hanem még most is folyamatosan!

    “nehogy azt mond, hogy egy digitánia méretű cégnek nem lehet 330k-s készpénze a házi pénztárban” na most akkor az smscég vette meg vagy a nyertes? Ha az smscég, akkor a nyertesnél mit keres egy olyan számla, amelyiknek semmi köze hozzá? Egy nyertesnek miért kell tudnia arról, hogy azt a tv-t egy cég mennyiért vette? Általában ezt mindenhol titokként kezelik, mert így nem látja a mezei halandó, hogy mekkora hasznot tesz zsebre az a cég, amelyiktől megvette/megnyerte stb. Minden elektronikai cikk mellé (legyen az porszívó vagy egy 300k-s tv) adnak egy jótállási jegyet, amin feltüntetik a vásárlás dátumát és hogy hány hónap a garancia. Ez a nyertes számára elég lenne, ha a tv meghibásodna a 2 év alatt. Az smscégtől pedig elég lenne átadni ezt és egy gratulálok a nyereményéhez blablabla papírt, amiben sok sikert kívánnak a nyertesnek stb.

    Ha pedig a nyertes vette meg a tv-t az “elektronikai termékeket forgalmazó bolt”-ból, akkor az smscég adott neki 330k kp-t, hogy itt a lóvé menj ide és ide vedd meg a tv-t, amit nyertél?

  236. hiszipiszi szerint:

    Nem akarom vedeni facet (isten ments) de o csak azt mondja, hogy a szamlat a nyertestol vette at. De a szamla attol meg a nagyker es az sms ceg kozotti vasarlasrol szol (allitolag).
    Magyaran nem mondott semmi erdemlegeset, csak a szart sikerult megkavarni.

  237. pampam szerint:

    Axor

    leszarlak:D
    Tudod mért?
    Ki mondta, hogy küldjenek sms -t?
    Senki.

    Ez is benne volt a pakliba, hogy átbasszák a népet. Aki meg sms -t küldött az mit várj?:D
    Majd biztos ő fogja megnyerni mi? Bele gondolt már valaki abba, hogy mi van akkor “ha nem nyerek”? Aki erre sms -t küldött annak a 90% -a nem gondolt bele. Nem volt se közjegyző se semmi. Aki meg engem szájba akar rúgni, jöjjön.
    Adjak lakcímet? Várok minden kedves usert aki szájba akar rúgni…
    Mondjuk engem is érdekelne, hogy miért van ez a sok mellébeszélés és a fórumot a hozzászólások törlése, és a felhasználók bannolása. De úgyse fognak rá válaszolni, ha már eddig nem válaszoltak. Ha meg most válaszolnak, nem valószínű, hogy az igazat fogják előadni.
    Felesleges itt vitatkozni, nem adnak rá választ. Hogy miért? Mert átbaszták a népet.
    Ennyi a lényeg… Tudom, hogy van aki beküldött 10 sms -t is, de nem tudsz mit tenni, max. kiverni belőlük a pénzt…
    Mindegy…

  238. dbali szerint:

    a bolt megrendeli a nagykerből, kiszállítják, aztán beballag a vevő és fizet (vagy ez esetben más fizet…) a kiskerben.
    Te se vásárolj sehol ha ennyit nem tudsz… ez már a szarrágás csúcsa….

  239. lopimpili szerint:

    “és kedves nahénkilehetek, látom nem sűrűn szoktál vásárolni meg garanciát érvényesíteni, nah meg nehogy azt mond, hogy egy digitánia méretű cégnek nem lehet 330k-s készpénze a házi pénztárban”

    Kedves face, pontosan az ilyen méretű cégeknél nem szokás, hogy készpénzre vásárolnak. De ebbe ne menjünk bele. Tehát az sms-szolgáltató megvette a készüléket és az eredeti számlát továbbadta a garancia érvényesítése céljából a nyertesnek. Érdekes eljárás, tekintve, hogy a könyvelésnek az eredeti számlát kellene leadni, míg a garancia érvényesítéséhez egy sima mezei számlamásolat és a garancialevél bőven elég.

  240. FIONABABY szerint:

    Ti magatok szítottátok ezt a bazi nagy vitát ami immáron 3 napja megy…..mint azt már előtte egy kommentben is írtam nem kellett volna nektek belefolyni. Többek közt ez az oldal azért van hogy mindenki elmondhassa a véleményét bizonyos dolgokról…Most épp Ti vagytok terítéken de ha nem hisztiznétek ennyire már rég lekerültetek volna az asztaltól. Ezzel a háborgással (na meg több gondolom Ti vagy ismerőseitek stílusával) magatok generáljátok a további vitákat.

    Van egy nagyon jó módszer ennek leverésére: üljetek szépen össze és adjatok ki egy csecse kis nyilatkozat féleséget amiben mindent megírtok töviről hegyire (mivel ekkora hajcihő lett ebből biztos vagyok benne hogy ez és a másik oldal is ki fogja tenni ahol szét is lesz cincálva darabjaira de mivel a ti békátok le is kell nyeljétek)…többek közt miben mi a Ti a felelősségetek (hozzátenném hogy mivel a hirdetés a ti oldalatokra került így felelőssek vagytok érte ha másban nem minimum abban hogy bazi nagyot hibáztatok akkor mikor kitettetek olyat aminek nem jártatok utánna).

    És a helyetekben ezek után meg sem szólalnék hanem max. magamban dühöngenék hisz mindenkinek lehet egy véleménye.

    átkopiztam a másikról ide is a véleményem….Nem mellesleg a két blog látogatottsága nektek köszönhetően valszeg a duplájára nőtt így kb. 2 hét alatt az összes useretek tudni fogja mi hogy volt…

    1 kérdés: na megérte leállni vitatkozni???

  241. triplaxxx szerint:

    “a bolt megrendeli a nagykerből, kiszállítják, aztán beballag a vevő és fizet (vagy ez esetben más fizet…) a kiskerben.”
    tehát akkor a “megjött a nagykerből a tévé” szöveg ismét terelés volt a főoldalon
    vagy csak én nem értem az egészet, miért kerül a céges számla a tulajdonoshoz, vagy magánszemély, hogy vásárolt akkor nagykerben. Fentebb írtátok, hogy a magánszemély adatai lettek kitakarva a számláról. Ő, hogy fogja elszámolni az apeh felé a nyereményt? valahonnan jött neki 350k bevétel amit nem tud igazolni. Ha a Digitánia vette a tévét, akkor mit keres a számla magánszemélynél és miért lett kitakarva a cég neve? Vagy a képbe bekerült egy újabb pénzmosó szervezet aki miatt megy a titkosítás… akármelyik oldalról nézem valahonnan bűzlik ez az egész dolog.

    Internetes smsjátékon nyerek egy tévét, meglátogat xy kezembenyom 350k készpénzt (lol?) és elmegyünk közösen tévét vásárolni saját névre számlával? Ha a digitánia vette akkor érthető lenne a számla, mert mint szervező neki valahogy el kell számolnia a kiadott nyereményekkel máskülönben megint megcsípi az adóhatóság ki nem fizetett nyeremények miatt. Ilyen szempontból akkor nem lehet magánszemélynél és magánszemély nevén a számla mert se Ő se a digi nem tudja igazolni vele magát… tehát marad egy harmadik pénzmosoda a végére akit ki kellett takarni

  242. face szerint:

    érdekes módon, már nagyobb kaliberű céget is láttam készpénzesen vásárolni nagyobb kaliberű terméket

    tudjátok mo-n 2milla ft-ing bárki bármi különös ellenőrzés nélkül vásárolhat készpénzben, a felett van az ellenőrzés, persze marhaság, hogy vegyünk egy 4,5millát kocsit kézpénzben, de megtehetjük, ha épp így tartja kedvünk, és ugyan ez vonatkozik a cégekre is

  243. Verbatim szerint:

    Amit Lopimpili mondd abba van valami.

    Ezt tulajdonképpen a fent nevezet cég, hogy könyveli el?

    Mindegy. Én csak azt mondom : gecik voltatok nagyon.

    És itt nem egy Moderátorra gondolok (Face), vagy egy Admin-ra (Dbali). Mert ők is felsöbb utasításra cselekedtek és cselekdnek.

    Sajnos van ilyen. Szinte minden torrentoldal Tulaja(i) úgy ugráltatja és szopatja a saját Staffját ahogy akarja.

    Tudom miről beszélek. Egy nagymenő oldalnál voltam Modi.

    Az biztos ha ki tudodik hogy valami csalás volt a dologba (már pedig nem hiába törölte az extra.hu a blogot) akkor meg lesznek baszva az érintettek.

    Ami már rá is férne a magyar torrenttársadalomra.

  244. érdekes szerint:

    elég érdekes a számla..
    http://images.netbag.hu/20080702/15410229804.jpg

    fenti sorban
    teljesítés kelte|számla kelte|fizetési határidő [b]2008.05.06[/b]

    lent meg a pecsét már [b]2008.05.07[/b]

  245. lopimpili szerint:

    Érdekes, ki kell, hogy ábrándítsalak, de ilyen van és még csak nem is szabálytalan.

  246. Axor szerint:

    #dbali

    “Ha valaki kíváncsi lett volna valamire, megkérdezi valamelyik staff-tagot (akár engem is..) és kapott volna rendes választ. Nem támadva kell fórumba írogatni, meg blogokat írni róla”

    én értelmesen írok ide, semmi fika, mert felesleges, én téged jó fejnek tartalak minden nyalás nélkül mert jópárszor segítettél de …

    1, 3 nyereményjáték lement fikázás nélkül gyanútlanul úgy hogy kb 0 infót írtatok ki, de megbízott mindenki bennetek

    2, ha már infónál tartunk miért nem lehetett tisztán csinálni? odaírni hogy a kép illusztráció, mert ki gondolná az után hogy ” megjött a nagykerből” hogy nem ti bonyolítjátok a játékot, miért nem úgy volt kiírva hogy a digitania-tól most jött az info a megvan a tv - felesleges volt azt is odaírni hogy már filmet néztetek rajta ( mármint hogy a normális ember úgy értelmezi hogy ti mármint ncore staff/staffból valaki, próbálta ki ami ebben a formában ugye nem is lehetséges)

    3, maradjunk még mindig a tiszta lebonyolításnál, félreértések elkerülése végett ki lehetett volna ugye írni hogy az autó projekt sajnos mégse jött létre, sajnáljuk, nem ehelyett levettétek, minden infó nélkül a hozzászólásomat (hozzáteszem mindenféle felelősségre vonás, és anyázás/fikázás “támadás” mentes hozzászólásomat) amiben megkérdeztem szépen hogy mi van vele, és hogy van-e még egyáltalán mert nem volt azóta se róla semmi, törölte valaki minden szó nélkül, és ebből mit gondoljon az ember? persze hogy valami nem stimmel! és erre azt mondod hogy megkérdezhette volna bárki akár tőled, igen biztos örültetek volna pár ezer felhasználó rátok ront hogy na mi van az autóval? nem hiszem hogy tetszett volna! sok mindent akartam még mondani de így is elég hosszúra nyúlt, de ha még eszembe jut valami akkor leírom.

    #pampam

    neked meg annyit, hogy nem vagyok neten beszólogatós “megverlek geci” stílusú idióta, szal nekem hiába vered itt a melled. ne is válaszolj erre mert nem fogok vitázni, nem fogok rá reagálni, kösz

  247. MVIPKing szerint:

    Érdekes fordulatot vett a „vita”.

    Ha valaki illegális fájlcserét elősegítő szervert üzemeltet, akkor csalhat?

    Áruljátok már el, hogy mit követ el az az user aki letölt egy filmet az nCorrol? Miért röhögne a bíró a szemébe? Szerintem most a hatóságok röhögik halálra magukat mert ha ök. elkezdenek vélelmezni valamit (pl 60 000 user 50% x 4 játék x átlag 800.- ft -50% szolgáltatói jutalék= Kb 50 000 000 azaz ÖTVENMILLIO forint) akkor abból nagyon kemény bukta lesz és ehhez még a „hagyományos” támogatások nincsenek is hozzászámolva. Ja és a reklám.

    El kéne nagyon gondolkodni a staffnak azon, hogy nem lenne-e még mindig érdemesebb felbérelniük egy profi marketinges csapatot, aki kimossa őket ebből a szarból amibe keverték magukat.
    Pl: Kedves userek, nagyon szépen köszönjük ezeket az észrevételeket és a lehető legrövidebb idő alatt utána nézünk a dolognak.
    Az észlelt problémák feldolgozása folyamatban van.
    Felvesszük a kapcsolatot a lebonyolítóval.
    Igen, úgy néz ki hogy az egyik kollegánk figyelmetlenségéből ténylegesen került ki nem ellenőrzött információ a főoldalunkra.
    A kollegát megbüntettük, amiért nem volt elég alapos a kapott hírek leellenőrzésében.
    Stb, stb………

    Mielőtt valaki félreértené: Nekem nem azzal van a problémám, hogy valaki pénzt akar keresni azon, amit nem Ő állított elő (ezt hívják kereskedésnek). Azzal is tisztában vagyok, hogy nem állt minden user feje mellett pisztollyal a stafft hogy küldjön egy emeltdíjas sms-t. De ha egyszer leírtak valamit, akkor azzal szerződést kötöttek és az pedig már nem játszóteres dolog, főleg úgy hogy az oldal egyik vezetője azt állítja magáról, hogy Ő illegális dolgot művel.

  248. face szerint:

    hehe

    csak röviden te normális vagy?!?!?! 60k sms a kapott sms szám még a közelébe sem volt, sőt mondhatjuk hogy telefonálniuk kéne egymásnak a számoknak ha beszélgetnének

  249. MVIPKing szerint:

    @face Te ismered a pontos adatokat arrol, hogy mennyi pénz jött be?

  250. hmhmhm szerint:

    vannak rendes staff tagok is az oldalon,de van két ember aki oda egyeltalan nem illik(2 nagyravaló moderator)

  251. MVIPKing szerint:

    Ilyen egyszerü a vitát lezárni. Fel kell tenni konkrét kérdést.

  252. csuka szerint:

    Egy igen érdekes 2007. Július 06-i blogbejegyzésre bukkantam. Az írás címe: Keeess $$$ – smstorrent?!
    http://uid.hu/blog/index.php/2007/07/keeess-smstorrent/

    Sajnos a nyereményjáték körüli megtévesztés/ hazudozás megmutatta, hogy hova vezet a profitéhség…

  253. hmhmhm szerint:

    amugy ncore staff… nem zavar tikteket hogy még az accokat is árusitjak? msn-en bazi nagy betukkel? csinaltam rola kepehet ha erdekel valakit.vagy ha ennyire nem baj h ebbol is csak penz van akkor nem szoltam semmit.

  254. Pr szerint:

    bajnak baj de mit tudunk ellene tenni? mondasz egy mukodokepes megoldast akkor bevezetjuk esku!

  255. face szerint:

    hmhmhm:

    ha egyik én vagyok akire gondolsz, akkor köszi szépen, hogy gondolsz rám :)

  256. hmhmhm szerint:

    face hat ja koztuk vagy termesztesen te is :) amugy mig nem volt hulye beszolasod mondom biztos rendes tag vagy meg minden… csak aztan volt telleg egy olya hulye beszolasod h mar kovetni fogol oszt barmit is teszek kitiltatol. aze mert megmondtam hogy engem most azzal a kapcsba nem erdekel nem igy kene megnyilvanulni.
    pr hat felolem arulhatjak csak mondom hogy senki se huzzon belole hasznot. mondjuk egy bann neki es nem tud vele gazdalkodni.

  257. face szerint:

    hmm,, hirtelen nem rémlik, de lehet le írtam, nincs kedvem mos sok posztot átböngészni :D

  258. hmhmhm szerint:

    nem is kértem hogy böngézd :) csak irtam hogy igy van.most meg ha megis keresned akkor meignt kapnam a warnt mert mertem ilyet irni mi? :)

  259. hmhmhm szerint:

    marmint te nem adtal nekem.csak mondom ezert mar kapnek :) na mind1..

  260. face szerint:

    tőlem eddig nem sokan kaptak azért warnt mert beszólogatnak, csak a nagyon extrémnek mondható üzenetek gazdái kapnak

  261. hmhmhm szerint:

    én se szoltam be akkor senkinek. nah mind1,hanyagoljuk a témát.

Leave a Reply