Vannak az interneten ilyen arcok, akiknek mindenki hallotta már a nevét, de konkrétan senki nem tudja, kik is ők. Az egyik ilyen netware.
Róla annyit kell tudni, hogy régebben az independence torrent oldalnak volt az egyik adminja. Volt is ott támogatás, de amennyire tudom, csak számlára utalós, nem a mostanában divatos emeltdíjas esemes - nem is tudta minden tizenhároméves vérpisti anyu telefonjáról finanszírozni a több hónapnyi free leechet. Viszont azért akkoriban is jött be pénz az oldalra rendesen. Mit tesz ilyenkor a jóravaló netcigány, akinek még közel sem nőtt be a feje lágya ahhoz, hogy százezrekkel dobálózzon? Megdobbant vele. A pénzt lenyúlta, az oldalt pedig be akarta zárni. Majd megnyitotta a saját oldalát, ez volt az indephq - hogy tényleg lopott adatbázis volt-e, nem tudom. Mindenesetre az oldal azóta is megy, most indeep néven fut - fantáziadús. Természetesen azon is van esemes támogatás, küldjél esemest halandó paraszt, különben senki vagy. Hány fórumon olvastam, hogy semmit nem kaptak a júzerek miután elszórták a pénzüket…
Ha már az oldalaknál tartunk, figyelemre méltó ez a kép:

Ezek után én elgondolkodnék, hogy tényleg akarok én ilyen emberek oldalán lenni? Sőt, az övé a kecskesajtoskecske is, ami már megkapta a fikáját.
Az ő oldala a Who Fucks Who iwiw másolat is, amiről az index is írt. Ő meg reagált:
A szovegemben nincs is helyesirasi hiba. Azaz van de csak vesszo hibak, ugyanis a szoveget bemasolva Word be, nemhuzz ala egyetlen szot sem pirossal. ;]
Nem tudom, hogy a Word mióta helyettesíti például A magyar helyesírás szabályait. Meg azt se, hogy az ilyen miért nem bukik meg magyarból az érettségin. Negatív reklám is reklám? Akkor most kapsz eleget.
Végezetül egy videó róla, ami “netware a csicska” néven lett feltöltve:
(Akit érdekelnek még videók róla, itt talál.)
Hm, mi is látszik ebből? Egy neten nagypofájú valaki, akit valójában ott szopatnak, ahol érnek, plusz még lop is.
Holdudvarába tartozik még: bessenyib, norbertka, pumuckleee, és ahogy látom Fixmer is nála kötött ki, miután kivágták bithuról.


:)
Szép bejegyzés! ;]
Tényleg jó :)
Ha valoban o van a videon, akkor mar ertem a kepet is, miert olyan agressziv… :)
hehhehe :D kis szarfaszu :D
Remélem lesz folytatás, mármint nemcsak netware-t írod le…
Amúgy emelt díjas sms Feree miatt lett az összes oldalon (amihez netwarenak közve van/volt…)!
Nem csak netware-t tervezem, azért van ott a #1, meg egy külön kategória. :)
Az a baj, hogy sok emberről nincs mit leírni, csak “tudjuk” róluk, hogy ezért, vagy azért fikázandók.
A zsIndex cikk utolso bekezdese jo :)
“És itt üt be durván a privi-hangulat a pornósztárnak készülő 13 évesekkel, akiknél a szókincs nagy része különféle szmájlikból áll, de pár perc alatt megtudhatjuk azt is, hogy a Názáreti Jézus [8] nevű felhasználónak megvolt a Magdi néni [9] nevű felhasználó (életkor: 107 év), hogy a KÖCSÖG [10] nevű júzer saját bevallása szerint “NeM cERi TeChNo PiCsÁK >.< SuLeE”, vagy hogy az IWFW Casanovájának számító Anty hódításai [11] között békésen megfér a 13 éves Béla [12] a 44 éves Juliannával [13]. És akkor az igazán durva mélységekbe még le sem ereszkedtünk. Viszont megtaláltuk az oldal fejlesztőjének az adatlapját [14], aki a legfrissebb blogbejegyzése [15] szerint sikeresen leérettségizett, és ennek örömére elindult a Tescóba vodkát vásárolni. Előbbihez ezúton is gratulálunk. “
hihi :) Nagyon jó kis cikk!
Várom a folytatást ;)
Áhhh, alig várom a folytatást, van még gennyláda elég.
yepp
:) hat ez ott van. ezzel a bejegyzessel belotted magad a konyvjelzoim koze :D
referenciái közül kihagytad a kecskesajtoskecskét :D
btw, Hancock.CAM.2008.MUrls (395.73 MB)
darkside.dyn-o-saur.com:1024/details.php?id=79570
szerkesztettem, hogy ne legyen kattintható - admin
Most hogy mondod, tényleg, írtam is róla. :D Mindjárt updatelem.
Darkside-ra nincs accountom, de ha átkerül valahova, megnézem. Bár nem sok esélyt látok arra, hogy bárhova is átkerül. :D
ncoreon fenn van, de lehet hogy oda nem jársz
Hognye járnék. Vagy ez célzás akart lenni, hogy mindjárt nem fogok? :D
de most nézem, már kungfu panda is van
face ti ezeket komolyan hagyjátok? :D
nem célzás, (csak postok miatt)
hábá: hát szerintem ha valakinek ennyi esze van, töltse csak :) én is szoktam mozis verzióba filmet nézni, de csak azt amelyiket nagyon várom de ez a 400 megás határt sem elérő “rls” már tényleg nevetséges
Hat netware. :)
O vicces ember az teny… [most tenyleg nem fogom fikazni, csak tenyeket irok. mar nem is fikazhatom, ahogy o se engem :)]
A videokat en toltottem fel a youtube-ra [sot, en vettem fel szemelyesen meg a telommal], talaltam is annak egy csatornajat: http://youtube.com/netwarecsicska (itt a tobbi csicskas video).
Sokan vele egyutt emlegetnek, amit oszinten szolva nem ertek, de mindegy. (most spec orulok, hogy nem lettem emlegetve, csak gasztony reszerol, de az meg szamit :D)
Na de a lenyeg, hogy tul nagy volt a pofaja, mikor meg ove volt az independence. Ezt ugyertem, hogy a usereket minden szar kerdes miatt kirugta, meg ilyen faszsagok miatt figyelmeztetst ad, stb… Tehat bunko modon banik mindenkivel [es a szokincse: ize + lol + bazdmeg].
Es tulajdonkeppen az smstamogatasos dolog ugymond jo dolog, ha az arak normalisan kivannak irva, illetve a userek megkapjak amiert fizetnek.
(volt meg anno polo is netwarenel, csak elfelejtettek kikuldeni veletlenul mikor 100 user fizetett azokert… - valamennyit kikuldtek, de hat nem sokat)
Feree csak azt ne mond hogy amit írtam nem igaz! Ezt többhelyen írtad te is… ;)
Feree.felneztem ma az oldalara/forum/adminok figyelmebe,es latom h megvarnoltak a moderatorok egy felhasznalot mert 15 percre eltunt a seedbol.es ez azert volt merta viharok idejen kiesett az aram neki vagy a net mar nem tudom,na lenyegtelen.lenyeg h elotte is rendesen seedelt,meg utanna is rogton ahogy vissza jott.most onhiabajan kivul miert kell megbuntetni? meg utanna mindenki h szolt hozza a forumba.azert sztem meglehetne adni mindenkinek a tiszteletet. igaz h jar erte…de hat nem tehetet rola..
Kis faszkalap gyökerek mind. 2 perc és fekszik. :D
izé szte:
Sokan mar bejatszottak ,h ize a macska elvitte a modem kabelt es ez miatt leptem le..
Nos pl az ilyenek miatt vagyunk mi ilyen hitetlen szemetladak vagy ami tetszik :)
hat igen,de ha telleg igazat mondott? es ha meg direkt lepett volna le akkor nem folytatta volna rogton sztem amin allitolag vissza jott ..na mind1,ez eleg hulye szabaly.lenyeg az lenne h seedeljenek.es nem ilyen arakon.
Mint mondtam ennek nem tudunk utananezni ,sajnos ez van… ha meg nem lepnenek le nem lenne ilyen szabaly sem ,magyar mentalitas..
még “szerencse” hogy nem vagyok magyar :)
Netcigányok. :D Ez nem semmi.
Amúgy igaz rájuk.
netware vezet: http://youtube.com/watch?v=LodXzZEuzmo
ott sülesztik ahol tudják ezt a gyereket.a falumbol a másodikos kiskölyök is elbánna vele szócsatában :)
hat izee lol bazdmeg..
idiota fej? http://noob.hu/07/0711/xdxd.JPG AHHHHHHHHHHH xD
Ő meg az összes brigádja egy tapló paraszt. xD
Mindannyian Cegléden döglenek. Nyomoroncok.
Hamár másokat emlegetsz legalább a ‘nevét’ írd le rendesen ;]
Ez a legnagyobb hiba a postban? Jó vagyok. Egyébként mindenki tudja, kiről van szó. De ha ennyire zavar, átírom.
Hát neten kurva kemény. Életben bárki letudná csapni sztem.
Kiss Csaba (netware)
Mobil: +36 30 498 6720 (8:00 - 14:00 között)
Email: info@nwh.hu
Besenyi Béla
Mobil: +36 30 464 7327
Email: bessenyib@nwh.hu
Ez itt a reklám helye? :P
Hát netware külön műfaj:D
IWFW-ről ne is beszéljen az ember TBDEV motorból csinálta…Nem ért az semmihez:D
Indep-nél is azt hazudta hogy feree ellopta tőle.. pedig megvette tőle..
elég nagy looser gyerek sztem:D
netvívör jógyerek :] egyébként iwfw-nek semmi köze TBsourcehoz, de hajrá!
A jó gyerekek nem spamelnek ezeröccázforintos esemesreget.
Ezek után én elgondolkodnék, hogy tényleg akarok én ilyen emberek oldalán lenni? Sőt, az övé a kecskesajtoskecske is, ami már megkapta a fikáját. ————– nem az övé gyengék az infóid. egy önfikát is csinálhatnál akkor…
A cikk írása idején az övé volt, jóreggelt kívánok. Egyébként meg ha a tiéd, engem az se izgat, egy ólból valóak vagytok.
Te, ebben a postban, azt vágod, hogy annyi dolgot rosszul írtál le, h beszarás???:D Én elhiszem, h böki a szemed pár dolog “FIKABLOG” de az, hogy teljesen rossz infokat írsz le, az bátor dolog…:S
Például?
Engem érdekel, de tényleg.
Újabb “egykommentesfaszhuszár” úgyhogy szerintem ne várjunk a válaszára…
Kásszánó=netwér seggnyaló nem?
emlékeim szerint anno bitlóvé reklámoztatta a szar zeneiftp-it..
rendszeresen feltörik mások oldalát törölgetnek accuntokat és torrent filéket, hogy a terratorrents.ath.cx/index.php menjenek a felhasználók a régi JÓ VEZETŐKET akik valóban jók voltak és mindent megtettek az oldalért szó nélkül kibannolták! most ez a két senkiházi pénztelen kis pöcsök vezetik az oldalt, de nem sokáig, mert mint mondtam nem tudják fizetni az egyik “tulaj” Laczka aki azt imitálja, hogy érti a php szerkesztést :XD
elég ám egyszer is elküldeni…
A “hejesírás” már ott is szinten van.
http://asva.info/ismet-razzia-van-a-bix-ben-2009-04-14.html
Buli van/volt Aprajafalván.
A cikk írása idején az övé volt, jóreggelt kívánok. Egyébként meg ha a tiéd, engem az se izgat, egy ólból valóak vagytok.—————————-
noooooob. csak a 2.0-hoz adott trackert :-]
Most akkor mi a helyzet?
Indep és Indeep nem elérhető, miért szűnt meg az oldal és mi miatt és kik miatt?
Bocs, hogy nem értem, Valaki leírná?
Köszönöm :)
http://www.police.hu/friss/NNI-0417l1.html
Netware gyerek fasza gyerek, szereti a Pék kenyeret. De a feree még faszább, beveszi a pék faszát…
Ezt feltétlenül szükséges volt közölni, köszönjük.
nincsmit. 1500 :D
380+áfa?
Jaja. :D;)
ha már nagyon unatkozok, akkor ez a kis netware videó mindig feldob:D félelmetes:)