A fikablog az utóbbi időkben nehéz heteket élt meg. Norbertka ugyanis - miután velem nem volt hajlandó tárgyalni - a rendszeradmint kereste meg azzal az indokkal, hogy a blogon írtakkal sértem a személyiségi jogait, ezért legyen kedves törölni a weblapomat.
Mivel velem bármit meg lehet beszélni, próbáltam vele tárgyalni, de nem válaszolt, viszont a szerver hoszting céget megkeresve feljelentést helyezett kilátásba (mind engem, mind pedig a céget fel akarta jelenteni). Ez azért érdekes, mert akár igazak a vádak, akár nem, a rendőrség elviheti a gépet, de mivel miattam van ez az egész, nekem kellett volna állni egy másik szerver költségeit (több tízezer forint is lehet). Így írtam norbertkának megint, hogy beszéljük meg a helyzetet. Ismét válaszra sem méltatott.
Ekkor úgy állt a helyzet, hogy a blog vagy elköltözik, vagy megszűnik. A megszüntetést nem akartam, a költözés idő- és pénzigényes. Mivel a “provokatív, becsületsértő, hitelrontó” dolgokat konkrét jogszabályokkal megtámogatta, kénytelen voltam elfogadni; ha a maga kitekert módján is, de ők álltak nyerésre. Beadtam a derekam, és eltüntettem a személyes adatokat, illetve képeket. Viszont még ez sem volt elég, a spamwikis és google cache-elt lelőtt oldalak linkjét is ki kellett vennem, melyeket pedig nem én írtam. Ezért láthattok most néhány postnál “ideiglenesen törölve” szöveget az adatok helyén.
Most három lehetőség áll fenn.
1. Marad így, csonkán a blog - kulcsinformációkra épülő postok lesznek érdektelenek az eltüntetett dolgok miatt. Esetlegesen más is hasonló fenyegetésekkel élhet, további információkat eltávolítva. Viszont maradhatunk itt.
2. Elköltöztetem a blogot egy külföldi tárhelyszolgáltatóhoz, aki nem foglalkozik ilyenekkel. Ennek az a hátulütője, hogy időigényes, lehet hogy egy ideig nem is fog működni az oldal, és kérdéses, hogy Magyarországról milyen sebességgel lehet majd elérni (bár mások tapasztalataira építve ezzel nem lesz gond).
3. Törlöm az egészet, és a blog csak egy szép emlék marad.
A lehetőségeket a kommentelők elé tárom. Hangsúlyozom, az eredmény semmit nem befolyásol, ez nem szavazás, én döntöm el, hogy mi lesz az oldal sorsa. A hozzászólásokban a megoldási lehetőségeket keressük, ne pedig norbertkát fikázzátok ha lehet.

3
Naná, hogy a 2. a legjobb megoldás.
Hát ez szopás…
Részemről is a második, elviseljük a hirdetéseket, csak a blog maradjon meg!
Azt hiszem, mindnyájan jobban jártunk volna, ha a kis Norbikát elfenekelte volna egyszer-kétszer a jó édes anyukája.
Neked pedig, kedves Rumczyka, azt ajánlom, ne rontsd tovább itt a levegőt, menj vissza a CFM-be Norbertka és a többi CFM-es hátsóját nyalogatni!
Amúgy ajánlom a BayWords-t (http://baywords.com/), ez a TPB blogszolgáltatása, itt 100%, hogy ilyen kis jöttment norbertkák miatt nem fogják törölni a blogod. :)
(duplapostért bocsi, ha gondolod szerkeszd egybe)
2-es
Ingyenes szolgaltato (szlovak (ezt ajanlom, mar csak tortenelmi okokbol is, korbe rohogik ha oda megy reklamalni egy magyar:))/roman/ukran) es ne hatralj meg, tovabbra is kemenyen bassz oda nekik, sot ha lehet meg kemenyebben :) Az igazsagot mindenkinek tudnia kell :P Reklamokat meg leszarom. De semmikepp se hagyd abba! Igerd meg!
lol @rumczyka
Szerintem ha a külföldi siteokat el tudták tüntetni - akár lásd bithumen, akár norbertkáról szóló blog - nem fog problémát jelenteni a te új külföldi bloggolásod sem. Persze mindez idő és pénzigényes, a kérdés, hogy ez neked mennyire éri meg. Mivel effektíve hasznod szerintem ebből az egészből nincs, javaslom a 3-as opciót. Én úgy látom, hogy a blog huzamosabb üzemeltetéséből csak problémád származhat - ami ebben az országban senkinek sem kell, elég itt a gond feszültségcsinálás nélkül is. Szerintem
Igazából nem Norb tehet róla, + ha meglátjátok spamwiki-n is aktualitást nyert story, persze lehet fikázni mindenkinek, akinek fingja nincs egészről, és tovább észt osztani, de nem érdemes. Nem kell blogot megszüntetni, elég ha nincs kompromítáló, találgató anyag publikálva.
2. szerintem ez az optimális megoldás
xanga.com-ot is nézd meg, bár én nem értek a blogokhoz
Gábor, erre kurva egyszerű a megoldás, netcigány haverjaid ne produkáljanak naponta okot kompromittáló anyagokhoz és nem fognak megjelenni. Én egyértelműen a 2. pontot javaslom.
A Baywords jó lenne, de már majdnem két hónapja nem ad a usereknek blogot. Augusztus 7. óta “few days” van. :)
irj nekik ;)
“Szerintem ha a külföldi siteokat el tudták tüntetni - akár lásd bithumen”
azért más dolog törölni egy saját domaint, meg írni egy kamuspamet a domain szolgáltatónak hogy ejnye-bejnye itt torrentszájt üzemel tessék törölni mint egy külföldi blogsiteot felnyomni, főleg ha nincs hozzá domain…
én mindenképp a 2. megoldásra voksolok, szükség van a blogra pont az ilyen köcsögök miatt, valahol tájékoztatni kell a népet
Személyeségi jogait nem sérted azzal ha ugy írod ki hogy W. Norbert így nem rá vonatkozik és lofaszt se tehet.
Am meg feljelenteni feljelentheti a céget.. max megnézik mivan a szerveren.. mivel te a cég szabályzatát nem szegted meg ezért semmilyen joguk nincs ahhoz hogy veled fizettessék ki az elvitt szerver miatti kimaradásokat..
Különben is pár nap és visszakapják!Szóval ajánlom a külföldet!Ott semmi ilyen nincs!
De maradhatsz attól még itt is:D csak mondom W. Norbert legyen!Am a blogon való tartalmak nem provokatívak és nem is becsület sértők csak az igazság..(most mennem kell majd még írok ha akarod segítek ebben jó vok ilyen törvényekbe,jogszabályokba)
A képeket amik készültek ne saját tárhelyre rakd hanem vmelyik képfeltöltőre.. és akkor már nem szólhat semmit.
Csak pár jogszabályt hozott fel de hidd el egy kis változtatás és a 90%-t le lehet magadról szedni…
#01 @ Spamwiki -> DEAD (info a blogomon)
#02 @ Fikablog -> iN pROGRESS…
#03 @ spammer.blog.** -> iN pROGRESS…
Idézet Norbertka teendőiből…!
3.
@kocka: a spamwiki egyáltalán nem “dead”. Jogi problémás sablon azért van kinn sok oldalon, mert az ottani admin találkozott a CFM fejeseivel és átbeszélték a dolgokat.
Ha jogosan van kinn a nevük, címük, spamjeik, akkor le fognak kerülni a sablonok.
A fikablog nem valószínű, hogy el fog tűnni, legfeljebb máshol lesz. A spammerblogról nem tudok, mi van velük?
Én sem szó szerint értettem a dead kifejezést! A CFM-es és a Szervernet-es oldalak nem elérhetőek a spamwiki oldalon!
/2008/08/26/cfm_azaz_coldfusion_magyarorszag_kft
bejegyzés miatt van a “feszkó”!O
@kocka: abból leszűrve, amit a kommentekben írtak; ez lepkefing, nem feszkó. Bár nem tudom, hogy esetleg privátban miket kapott.
Habár a blog.hu ingyenes szolgáltató, úgyhogy én a helyében mihamarabb elpakolnám azt a blogot onnan…
[oFF]:
Csak nekem töltődik le lassan a blog? o_O
Nem d0s van a háttérben? -.-’
@kocka: nem, nálam is lassú. Lehet hogy dosolnak, nem tudom.
blogspot pl.
Hát figy ha rajtam múlik fikablog nem lessz bezárva 1.
Ha kell perre visszük az ügyet és ebből szerintem nortbertka jön ki rosszul.
Hisz nem nekem áll a nevem sok bejegyzett domain alatt.
Lehet hogy nem ő csinálta attól még az ő neve van ott a bithumen.de neve alatt.
Kettő ha betart pár jogi faszságot a fikablog nem tud találni olyan dolgot norbertka amivel a biróságon törődnének is az ügyel.
A cfm és egész nagynak hiszi magukat.. de nem sok van hátra a teljes káosznak.. hisz amíg csak léteznek egyre csak több bizonyíték halmozódik fel ellenük és lesz velük is egy olyan botrány ami a mostani UD Zrt. vel van/volt.
Szóval ha valaki megadja norbertka e-mail címét szívesen írok neki hogy ebből csak ő jönne ki rosszul.
Biztos ő is ismer nem egy jogszabályt de én is ismerek nem egyet amely betartásával letod vakarni magadról a többit!Sztem maradj itt! Sőt szívesen segítek a fennmaradásában.
Kérj sms támogatást a CFM-től
Van itt egy pofonegyszerű dolog, amivel meg lehet állítani Norbertkát, de Ti nem gondoltok rá. Én meg nem fogom elmondani :D
Black-Hat
“Hát figy ha rajtam múlik fikablog nem lessz bezárva 1.”
Ez nagyon nagyképűen - szánalmasan hangzott!
Bocsi, de ez nem tudtam megállni, hogy ne írjam le! : )
@ColdFly: pedig építő jellegű javaslatokat várunk épp, ezzel nem vagyunk beljebb. Kontaktba megírhatod, ha gondolod.
Azt már a zavargásoknál is láttuk, hogy nálunk a bűnözök, csalók, huligánok, gyújtogató csőcseléknek mindenkinél TÖBB JOGUK VAN, úgy látszik ez a warez kiskirályokra is igaz. Persze valószínűleg a hibát, a törvényekben kell keresni, sajnos ez így Magyar bűnözőjogállam
Egyertelmu, hogy a 2dik lehetoseg. Aki ide jar, mar alapbol tudni fogja, hogy miert van hirdetes. A blog celja nem a penzszerzes, hanem a magyar warez “titkairol” letepni a leplet.
Grat admin, remelem minnel elobb mukodesbe allitod az uj oldalt.
“egyes vélemények szerint” a 2. megoldás a nyerő.
hülyére kell verni az összes geci cfmest. amúgy nagyon átlátszó azzal próbálkoznak hogy a cfmet amennyire lehet tisztára mossák és a kileen köcsög kurva ukrán ribancos káeftéjüket fogják nyomni. lehet mostanra sikerült annyi szart magukra lapátolni ami alól már nehéz lélegezni. segítsünk nekik belefulladni az az igazi. köcsög buzi csaló banda akik játékpisztojjal égetik magukat meg holmi szakadék dodzsemekkel a kis puhapöcsök. Oda kell menni eltörni a kezét lábát az összesnek aztan nem lesz mivel fenyegetőzzenek ha csak a vastüdő szuszogásával nem.
egy oldalt nem olyan könnyű ám eltakarítani a netről. ha nem így lenne már egyik huggyos cfmes csaló geci oldal se menne. oké persze nekik van sok pénzük erre amiből a vazelint is veszik amivel egymást kúrogatják seggbe miközben találják ki ma épp mit hazudjanak milyen csalással húzzák le a népet gta4el vagy mivel.
adok egy tippet hogy értelme is legyen ennek a postnak.
a problémás cikkeket szépen elmented jpgbe. azokat egy publikus netről felrakod millió helyre. de elég egy is aztán ha törlik újabb helyre. aztán kiteszed ide a cikket kicsillagozva az információkat és kiírod az urlt ahol van a kép de nem teszel rá linket. namost mivel nem linkeled és te az oldaladra nem is írtad ki a személyes adatokat ezért nem baszhatnak meg. a képeket meg nem te töltötted fel ahogy cfm sem csal lop hazudik és nem kúrja egymást seggbe baja meg norbertka sem. aki viszont kiváncsi a személyes adatokra az szépen kimásolja az urlt a böngészőjébe és máris ott a buzi köcsögökről szóló cikk teljes verziója fullosan jpg formátumban egy icipici ingyenes tárhelyen amihez neked jogilag közöd nincs mert nem te készítetted nem te töltötted fel es nem is linkeled csupán a címét írod ki ami nem büntethető. CFM MEG LESZOPHAT!
kezd a dolog komolyodni es gondolom latod a spammer feketelistan a sracot nyiltan veressel fenyegetik. Szerintem maradj es harcolj ellenuk! Majd eltunik ez a sok szemet :)
Par baratom neked koszonheti a 240ft szamra nem kuldott 1500-at :) szukseg van rad.
Nem fontos hogy közzétedd a hozzászólásom a sok anyázás miatt, a lényege az ötlet volt amit meg akartam veled osztani. Nehogymár köcsög CFM megússza… veled vagyunk! ( ez itt egy url, hogy biztosan adminolnod kelljen ezt a hszt: http://www.ezitt.egy.url.hu/moderald )
Nem azzal van a gond, de valamikor nekem is aludnom kell. :)
/2008/09/28/a-coldfusion-magyarorszag-kft-kozlemenye-a-spamwiki-szamara/
Érdekes…
Szerk:
Nem reklámozás céljából írtam be a “linket”, csak ha esetleg nem olvasnád a blogom illetve a spamwikit, akkor is értesülj az infóról!
Üdv.
feljebb is említették már, de azért énis leírom:
http://baywords.com/
innenn majd akor szedik le ha a tpb letöröl egy torrentet….
@v: én is leírtam feljebb: majdnem két hónapja nem adnak blogot a regisztrált felhasználóknak. Lehet, hogy majd írok nekik, de ez egyelőre nem opció.
Azért érdekesek ezek a Kazahsztános fiúk. Aszongyahogy: A bejelentéseket CSAK úgy tudjuk elfogadni, ha a bejelentő megjelöli e-mail címét, nevét és elérhetőségét, hogy az esetleges probléma kapcsán el tudjuk érni.
Szóval tudni szeretnék ki és hol lakik a reklamáló, hogy probléma esetén el tudják érni. Értitek? Egy kis mézesmadzagot kihúzunk, a legyek ráragadnak, aztán szépen lecsapunk rá. Ha illegális tevékenység folytatására hívják fel a figyelmét valakinek, akkor nem tökmindegy, hogy névvel, vagy név nélkül megy a bejelentés? Kötelességük lenne tenni ellene. Tudják ők azt, hogy senki nem fog reklamálni. De a kezüket széttárják: Lám, mi biztosítottuk a lehetőséget. Hogy ezzel nem élt senki? Jah, az nem a mi bajunk.
Admin, ne hagyd magad megfélemlíteni. Sok a köcsög ember. Sajna ez van.
ha valaki azt se meri felvállalni, hogy bejelentő, akkor szerintem ne aktivistálkodjon. Ez nem a régi szovjet rendszer, bár nektek biztos az tetszik, ha anonyman lehet mást felnyomni. Ennek a világnak vége. Menjetek keletre ha ezt szeretnétek
Üdv!
Ha jól tudom a DOS támadás bűncselekénynek minősül, tehát fel lehet jelenteni őket.
A Digi árul 30mb/s-es netet Pesten és még pár nagyobb városban. Nem próbáltam, de szerintem lehet rajta egy webszervert lógatni.
Ha csinálsz egy _házi_ webszervert - egy kisebb gép is csodákra képes - nem tud mit tenni veled. A netbe a pótlást meg úgy oldod meg hogy kiraksz Google hirdetéseket.
Ha a CFM és csatlósai jönnek, tegyék nyugodtan, mert az szervert be lehet úgy állítani úgy hogy x kérés /s felett bannolja az IP-t mondjuk 24 órára egy “bannolva lettél, mert letámadtál” szöveggel kísérve.
A fikablog maradjon és továbbra is szrja le a sok kcsogot.
Adjak tárhelyet + sql-t? : )
Megoldjuk, de kösz.
“Ha kell perbe visszük az ügyet, amiből szerintem norbertka jön ki rosszul” Én sem ismerem, de amiket hallani lehet róla, meg a CFM-ről azok szerint ő rendőrségi ügyből nem jöhet ki rosszul!
Túl sok az ilyen segbebaszott kis geci, mint ez a norbika és ezt természetesen nem sértésnek szánom… csak úgy megjegyzem csendben.
2.
hajrá!
Csak is a második megoldás jöhet szóba, nem nyerhetnek egy kis nyomi feljelentésükkel.
Hát mint írták egy jó jogászal meg lehet oldani ugy az ügyet hogy maradjon itt a blogod ahol van, nem nagy valami csak a jogszabályokat be kell tartani, ugy mint pl az ujságban is látod.. meg ahogy fentebb írták. csak annyit írsz hogy w. norbert, ezzel semmit sem tud kezdeni mi pedig tudjuk kiröl is van szó. Ha gondolod segíthetünk, csak akkor írj ;-)
Ha nem szeretnéd ezt az ugymond kicsit körmönfontabbat akkor kell keresni valami cenzurázatlan külföldi helyet. de inkább az 1. megoldás, had idegeskedjenek :)
elég keveset tudok a lehetőségekről, ezért csak annyit mondanék, hogy a 3. lehetőség szerintem elvetendő. szükség van rá, hogy az ilyen Norbertkához hasonló koszhadt emberi söpredékek ellen valaki nyíltan felemelje a hangját.. de nem akarom ismételni önmagam.
egyébként az elején hozzászóló Gábor17 az Norbertka, vagy esetleg akad más is a brigádjukban, aki képtelen névelőket használni? én az elsőre tippelnék, ekkora hitvány nem lehet rajta kívül más. külön szánalom az álnév.
@rezignalt: nem tudom, előfordulhat. Az email címe alapján én inkább valami haverjára tippelnék.
Mi ez a karbantartás? o_O
Mi ez a karbantartás? -.-’
Az, ami.
Köszönöm kielégítő válaszod!
Mindjárt kielégülhetsz egy külön postban.
Tiszteletem.
Valakivel problémád van és ki akarsz vele szúrni? Tudod a nevét címét? Mi sem egyszerűbb ennél. Apech - vagyonosodás szerinted adóznak az smsmből befolyt pénzekért?
BSA - Tiltott anyagok pénzért való eladása.
Rendőrség - Sms reges csalás.
Soroljam még vagy csak mindnekinek a szája jár?
Kezdem azt hinni hogy ide csak szájkaratésok járnak, nem 1 emberrel lett így kiszúrva működik a dolog ennyi.
Szerinted, ha csak ennyi lenne a dolog, ezek a kommentek lennének csak itt? Mert én nem hiszem. Nem ilyen egyszerű a dolog.
@pontaz
amire bsa kimegy valahová vagy apeh elintéz valamit… lol
A rendörség meg külön vicc..gondolok itt a kapcsolataira, szval bukta, sajnos magyarországon azok akik csalnak lopnak hazudnak sose kapják meg a büntetésüket.
Mindegyik hivatalnak a bejelentést követően ki kell szállni, hivatalból vizsgálatott kell indítani stb stb.
A válasz igen ennyire egyszerű.
Tudom hidd el. Csak míg nincs bejelentés semmit nem tudunk/tudnak tenni. Utánna valami elindulhat.
Tisztelettel.
Hat komolyan latszik gyerekek vagytok :)
Egyreszt kommenteket olvastam vegig, de
Alapbol:
Van fenykepes bizonyitek az smsrol es a domain adatarol ?
Van.
Munkahelyen ha baleset tortenik kit basznak meg ?
A ceget.
Ha az iskolaban valaki nem a kijelolt helyen dohanyzik, vagy egyeb cegnel kit basznak meg ?
A ceget vagy az iskolat.
Ennyi.
Az o neve allt ott, a tobbi meg le van szarva, vigye perre,
Mit fogtok csinalni ti mint alperesek:
Mi alperesek Magyarorszagon elterjedt csalokkal, hamisitokkal foglalkozunk, nevunket nem felvallalva.
Elsosorban a warez vilagaban torteno csalokkal, valamint filemegosztokkal foglalkozunk.
Mit kell erteni ezalatt ?
Foglalkoztok es bizonyitekokat gyujtotok nevtelenul, majd a megfeleo bizonyitekkal a kezetekben feljelentest tesztek.
Jelenleg meg nincs meg a rendelkezesre allo bizonyitekok, de ugy lattatok hogy a megfelelo uton haladtok, ezert az ugybe keveredett egyik ceg, jelen esetben a fentebb emlitett elleni bizonyitekok.:
Magyarorszagon ingyenesen az ingyenest ki kell hangsulyozni, uzemeltett torrent tracker ami ugyan illegalis de a z ingyenes jelen esetben fontos, a ceghez kotodoen rendelkeztek bizonyitekkal akik 240 Ftos smst hamis adatokkal ez nem is szamit a lenyeg hogy nem ingyenes es hamis adatokkal , valamint illegalis tartalom, es smsel, csaltak ki warez vagyis illegalis tartalomra ez a ket szo a lenyeges illegalis tartalom, es penz, tehat csaltak ki az emberektol.
Es meg itt lehet felsorolni a fifat a gta akarmit stb…
Es itt azt lehet perelni akinek ott volt a neve
ha ceg ceg ha maganszegemely maganszemely le van szarva, ha kulso vagy belso tag a cegnel akkor mindenkepben osszefuggesbe lehet hozni a ceggel de a tobbi le van szarva vagy a maganszemely vagy a penz a birosag altal jovahagyott osszeget ki fogja fizetni + felfuggesztett :D
Nem kell ezt itt tul szarozni, masreszt
A tobbit meg le kell szarni ennyi az egesz :)
Ezutan persze ha nincs kezzel foghato bizonyitek, lehet tenni javaslatot hogy az emaileket honnan gyujtottek ossze, illetve arrol a szerverrol illegalis tartalomra mutato reklamot kuldtek ki,
es az le van szarva higyjetek el hogy ki csinalta vagy hogy ki nem csinalta , es az le van szarva hogy kinek a neven van :D
Azzal nem fognak foglalkozni ha ezzel foglalkoznanak akkor senkit se lehetne megbuntetni….., csakis az a lenyeg hogy kinek vagy minek all ott a neve NAGY FEKETE BETUKKEL.
asszem errol ennyit….
nem ertem mit kell itt beszarni hulye feljelentgetesektol ez csak egy rohadt blog semmi illegalis tartalom se semmi……
Ezutan persze ha nincs kezzel foghato bizonyitek, lehet tenni javaslatot hogy az emaileket honnan gyujtottek ossze, illetve arrol a szerverrol illegalis tartalomra mutato reklamot kuldtek ki,
es az le van szarva higyjetek el hogy ki csinalta vagy hogy ki nem csinalta , es az le van szarva hogy kinek a neven van :D
Faradt az ember es a szerkesztes is rovid ideig tart, szal
javitva:
es az le van szarva higyjetek el hogy ki csinalta vagy hogy ki nem csinalta , es az le van szarva hogy kinek a neven van :D
erre:
es az le van szarva higyjetek el hogy ki csinalta vagy hogy ki nem csinalta :D
Szal a lenyeg mindig a PAPIRON VAN NAGY FEKETE BETUKKEL
a tobbi meg nem szamit, szoval nyugodtan pereljen akit akar, az ugyvedje meg annyira jo lehet, hogy ezen biztosan szepen mosolyog de az is lehet hogy nem , de en arra tippelek hogy szepen mosolyog , gondolja azt hogy ezek annyira hulyek mint a segg mert nem tudnak semmit se :) szal igy ra ijesztenek az emberekre… nah de mindegy aki beszarik az kb mindig be fog szarni…..
én nem állok norbika oldalán nem is ismerem de szerintem jobbat tennél vele a népnek ha törölnéd a gecibe azaz a 3 as opciót választanád, senkit nem érdekel ez a blog trágyadomb
Ennek némileg ellentmondanak a látogatottsági adatok, amelyeket a múltkor közzétett az admin.
@majom: én nem neveznék senkinek 60.000 látogatót. :)