Az idióták kommandója - Powrtorrent | fikablog

Az idióták kommandója - Powrtorrent

2009 január 25th Szerző: admin Leave a reply »

Még réges rég találtam meg ezt az oldalt, akkor csak egy-két dolog volt rajta, de néha napján visszanéztem rájuk. Mostanra jött össze egy postnyi.


Ami első pillanatra szembetűnik, hogy a login oldalon egy Kuruc.info-s RSS banner van kint. Ez nekem, mint politikamentes oldalakhoz szokott júzernek, elég fura. Ennyire kell az a ~300.000 oldalletöltésenként 1 megjelenés a kurucon? Ez egyébként az egész oldalra jellemző, rögtön a főoldalon reklámoznak egy, az iraki háborúról szóló dvdripet, azzal a leírással, hogy “KÖTELEZŐ MINDEN AMERIKA RÜHELLŐNEK! A CSODÁS AMERIKA, A SÁTÁN-KOMMANDÓJA!”. Ez a staff által elfogadott, sőt, ingyenes torrent, nyilván valamelyikőjük töltötte fel. Sőt, az egyik stafftag profiljában áthúzott zsidócsillagos kép van.

Szájbarágás, mert valamelyik úgyis idejön anyázódni. Senkit nem zavar, ha nektek ez a politikai nézetetek, attól függetlenül ezt nem egy (látszat)független oldalon kell hirdetni. Valószínűleg nem minden júzernek ugyanez a véleménye a dolgokról, akkor őket banolni is lehet? Ha ilyen a staff hozzáállása, akkor mit lehet várni a felhasználóktól?

A tartalom olyan majomparádés; van a háttérképpakktól kezdve csengőhangokon át filmpakkig minden, átláthatatlan. A “scene” dolgok 95%-át ugyanaz a stafftag nyomja fel, hogy eltűnjön köztük a sok szarság. Azért van néhány elborzasztó is, mint például a Film.Pack.2008.by.PowrTorrent.info. Rögtön a leírásban ki van vastagítva, hogy “aki lelép seedből bant kap”. Kész, nincs apelláta, nem számít, hogy a fél ország internetkapcsolata elszállt, sőt az se, hogy röpke nyolc gigás a torrent, ne lépj ki a seedből, az a lényeg.

PACK TARTALMA:
Ausztralia.iNT.DVDSCR.XviD.Hungarian-G1-CiNEDUB
Blindness.2008.HUNSUB.DVDRiP.XviD-PRiM3
Just.Add.Water.2008.CUSTOM.DVDRiP.XviD.Hungarian-TvTiME
Madagaszkar.2.iNT.CUSTOM.DVDRip.XviD.Hungarian-G1-CiNEDUB
Mindenkeppen.talan.2008.DUAL.DVDRiP.XviD-seven
Rocktabor.2008.DVDRip.XviD.Hun-koontar
Tantura.2008.HUN.DVDRip.XviD-volue
Vadocka.2008.DVDRiP.XviD.HUN-DynamicLife

Ez ügyes volt, sikerült telerakni fos relanzékkal, meg lopott internalokkal. De nem baj, lényeg, hogy mind 2008-as, hurrá.

Persze itt is van támogatás, nyilvánvaló, bankkártyával, paypallal, esemessel lehet fizetni, nehogymár kimaradjon az, aki valamelyiket nem használja. Pluszba megfejelték egy nyereményjátékkal is, a post írásának idején éppen iPod Touch-ot lehet nyerni. A legesélyesebb, aki a legtöbb pénzt küldi, nyilván. Ilyet már sok helyütt láttunk, itt viszont ellentmondásos az egész. Több oldalon is be van lengetve a mézesmadzag - index, fórum, támogatásoldal -, de mindenhol más adatok szerepelnek. Van, ahol már 400 forintos esemessel is részt vehetünk, van, ahol csak 500 forinttól él az esélyünk. Máshol 1000 forintt után nyolcszoros esélyt kapunk, megint máshol ez csak 1600+áfa után jár. Plusz nyitva hagyták maguknak a kiskaput, hogy ne kelljen átadni a nyereményt senkinek, ugyanis csak adminok nem játszhatnak, moderátorok simán nyerhetnek. (Bár nekem nagyon úgy rémlik, mintha pár napja ez még nem így lett volna… A tanulság az, hogy screenshotoljatok.)

Mellesleg a támogatás oldalon azt írják, hogyaszongya:

“Az oldal fenntartása a ráfordított energia mellett egy halom pénzbe kerül. Ezt mi a saját zsebünkből finanszírozzuk.
Ha szeretnéd az oldal fennmaradását segíteni, az alábbi gombra nyomva megteheted bankkártyád vagy PayPal számlád segítségével.”

A főoldalon meg ezt:

“Annyi támogatást küldtetek, hogy meglett az iPod fedezete szinte forintra pontosan, így nem fizettünk rá. Köszönjük :)”

Magyarán nullszaldóból fut az oldal? Világos.

A fórum egy érdekes része az oldalnak. A nyereményjátékkal kapcsolatban lévő topikokban az egyik sysop “buzdítja” az olvasókat játékra:

“Nem mertek smst küldeni?”

“Mi újság srácok? Sokalltok 500Ft-ot az oldalra fordítani, vagy 10000-ből miért csak pár ember küldött támogatást?”

“Egy 400Ft-os SMS-t senki sem sajnálhat rá, ráadásul az oldalt támogatod vele, ami neked is jó, mert annál többet tudsz letölteni. 500 Ft-is bankkártyás támogatással meg még jobban megéri a dolog +100 Ft dupláz!”

Jahogy, ti így elvárjátok a támogatást? A pofám leszakad.

Ha a staff oldalra benéznük, akkor azért néhány dologra magyarázatot kapunk. Moderátor ugyanis az oldalon djsenki, és IqBetyarBob, aki anno az én blogom másolatát próbálta reklámozni - azt hiszem mindent elmond róla, ha annyit írok, hogy elvárták a káromkodást kommentekbe, sőt, azzal rakták tele a postjaikat is. (Szájbarágás #2: igen, az enyémen is van, hasonlítsd össze, aztán kommentelj hülyeségeket.) Plusz a Nokedli név is ismerős, de nem jövök rá, honnan.

Előre szólok, minden politikai agymosó komment törölve lesz.

132 comments

  1. Max szerint:

    A Szájbarágás szót mindkétszer Szájbarúgásnak olvastam, bár a szituációhoz az is illik.

    “Sokalltok 500Ft-ot az oldalra fordítani”

    Ez a szöveg meg arra emlékeztet engem, mint amikor odajön hozzám a tezsvír hogy “Hajjámeg more, sajnálsz 5 E Ft-ot erre az eredeti ROLLEKS órára? Ez eredeti more, nem gagyi”.

  2. én szerint:

    hmm, “politikamentes oldalakhoz szokott…”
    Nézzük csak, The west wing mehet, Schindler’s List mehet, Fahrenheit 9/11 mehet, ez is politika, nem? Vagy történelem? Ami tegnap történt (vagy két perce), az már történelem, nem? Ha így nézzük, akkor a kurucon is a történelmet mutatják be (csak talán más szemszögből), ami sokaknak nem tetszik, másoknak meg igen.

    Akkor mihez is vagyunk szokva? :D Ezt csak úgy írtam :P

  3. Fizikazseni szerint:

    Jó kis oldal, fel is töltöttem rá párezer terát.

    http://i42.tinypic.com/4kvfjq.png

  4. Fizikazseni szerint:

    Tiltott anyagok listája érdekes még:

    “Tilos feltölteni:

    Aki feltölti bármelyiket: azonnal bannoljuk.(Mehet banánt szedni Afrikába)

    Zene:

    -Füstifecskék
    -Furkó Ferkó pajzán mulatós

    Film/sorozat:

    - Hungaricum
    - Szilveszteri.Sas.kabare.TVRip.XviD.Hungarian-TvTi (más rls-eket se!)
    - Sorstalanság

    Egyéb:

    -”Győzikét” bármilyen formában(egyet lehet majd feltölteni róla, ami majd az utolsó felvétel lesz róla)
    -terror illetve Save releaseket (mindkettő szó szerint terror)”

  5. Dreaman szerint:

    Nálam djsenki (moderátor) adatlapja vágta ki a biztosítékot (áthúzott zsidó-csillag). Benéztem a fórumba,és további szösszeneteket találtam.
    #1: (djsenki): “Van pár féreg aki eljön, letölti amire szüksége van aztán pápá!” Igen, féreg?! Hol él ez?!! Sok oldal küzd a seed elől lelépőkkel, de én még nem olvastam ilyen szöveget, főleg nem egy stafftagtól, nyilvánosan.
    #2: (man /sysop/): “Tisztázzuk, hogy senkinek nincs joga követelni rajtunk, hogy miért nem megy egy torrent, főleg hogy nem járult hozzá az oldal - egyébként nem tul alacsony - költségeihez.” Ha nem vagy támogató, egy féreg vagy, ergo le vagy szarva. Szép! Mellesleg a főoldalon hencegnek, hogy még iPodra is futja, szóval nem kellene sírni.

    +1: Nem tudom mennyire ismeritek a “netmozis” oldalt. Én annak idején regeltem, nem rossz kezdeményezés, de nem nekem való, szóval túl sokat nem használtam. A napokban viszont kaptam egy körüzenetet “powrék”-tól (pedig akkor még regelve sem voltam), hogy az az oldal egy ilyen-olyan csaló banda, adatokat lopnak, bla-bla…szóval erősen rágalmazó stílusó a mail. De MOST rátaláltam a miértre. A sysop a fórumban volt olyan kedves, és megosztotta a pórnéppel a történetet: körüzi cserét beszéltek meg, itt körbeküldték a mozis oldal reklámját, ez után ott nem voltak rá hajlandóak, ezért a sysop berágott és kitalálta, hogy jól kiszúr velük, és mail-ben tájékoztat mindenkit, hogy mégsem olyan szuper az a site. Ez mind szép és jó (és szánalmas),de kérdem én, miért kell ilyen f*ággal spammelni?!

    +2: Olvastátok a torrent mesét? Miért hiszik azt, hogy minden felhasználójuk debil?!

  6. vipet szerint:

    btw poen h a fustifecskek dalait forgacs gabor enekelte es o tavolrol sem cigany szoval ez ismet a kulturaltsagukat illetve a tudasukat tukrozi.

    gyozike kitiltasaval mondjuk egyetertek, tobbi trackeren is bevezethetnek a sok buzi pornoval egyetemben. =)

  7. admin szerint:

    Hűha, Fizikazseni, téged ott most nagyon nem szeretnek. :( Remélem túlteszed magad a traumán:
    http://fikablog.hu/wp-content/powr_forum.png

  8. Dreaman szerint:

    Wááá, mondom mi ez?! “Ha szeretnél 1 hónapig ingyen seed szervert ide katt!” Én hülye nem figyeltem a linket…erre: “djsenki megpróbálta vírussal megfertőzni a számítógépedet!* ” Annyira rühellem ezeket a “játékokat”.
    Az a baj….hogy túl sok a lóvéval kitömött unatkozó taknyos kölyök. És ők mind torrentoldalt nyitnak. Miért? Mert mi mással lehet felvágni a kocka haveroknak?
    Áááá szép, jóó jövő.. :S

  9. vipet szerint:

    banhammer!

    remelem idetalalnak a csetkatonak osztani az eszt =DD

  10. man szerint:

    Mint a POWR staff-tagja derülve olvasom a cikket és a megtisztelő véleményeket. :)

    néhány dologra a teljesség igénye nélkül azért reagálnék

    * tényleg azon akadsz fent, ha az egyik staff tag nem szereti Amerikát? talán muszáj neki?

    * alapveően mindenki azt rak a profiljára amit akar. (mellesleg gondolom az áthuzott zsidócsillag a gázai offenzíva és nem pedig hitleri fajelmélet következménye..)

    gyk. ezekkel nem kötelező egyetérteni, én sem teszem feltétlenül

    * füstifecskék nem azért nincs mert cigány, hanem azért, mert primitív

    * támogatásról meg annyit, hogy leechelni meg fikázni mindenki szeret, támogatni viszont 15ezer emberből (volt annyi is a létszám) mondjuk 30-an. Ez olyan 0,2%. Ez a hazai mentalitás. “fikablog”, hát igen

    várjuk a további, hasonlóan építő jellegű kritikát

  11. vipet szerint:

    “bezzeg tamogatni” =DDDDDDDDDDD

    khm.

  12. Max szerint:

    Ez a hazai mentalitás. A külföldi mentalitás meg az, hogy egy rendes oldal nem is várja el a támogatást. Szerintem a hazai mentalitás a szarabb. Viszont azzal egyet kell értenem, hogy a Füstifecskék primitív. Azzal már nem annyira, hogy egy torrentoldalnak a magánvélemények reklámozásának útján politikai töltetet kell adni. Politikával kapcsolatos véleménye van, de a torrentezésnek nem hinném hog köze van ehhez.

  13. admin szerint:

    Felejtsétek már el, hogy itt építő jelegű kritikákat olvastok… Azokat össze tudom foglalni pár szóban. Paypal támogatás, mindenki egyenlően; nyeremény, pluszgigák, etc kilőve; minőségi torrentek, felnőtt staff. Ennyi. Ez olyan marha nagy igény?
    Nem, nem muszáj senkinek szeretni amerikát, de a bb7-es mérettel kirakott ASÁTÁNKOMMANDÓJAAJJAJJÖNNEKAZAMCSIK már szerintem erősen túl lóg a személyes véleményen.
    Éppen a ti szabályaitokban van benne:
    Ne használj bántó anyagokat, mint például pornó, vallásos, politikai, ideológiai töltésű, illetve kegyetlenséget ábrázoló képeket. Ez éppenséggel avatar szabály, de akkor az avatarból kiveszitek a zsidócsillagot, profilból meg nem? Érdekes logika…
    Sok dolog van az oldalatokon, ami primitív. Akkor azok se legyenek.
    Azt meg, hogy harmincan támogatták az oldalt… hát meg tudom érteni. Tudod, előtte le is kell tenni valamit az asztalra, hogy dőljön a pénz.

  14. Dreaman szerint:

    “alapveően mindenki azt rak a profiljára amit akar.” Akkor idézek a TI szabályzatotokból: “Ne használj bántó anyagokat, mint például pornó, vallásos, politikai, ideológiai töltésű, illetve kegyetlenséget ábrázoló képeke” Mindenki döntse el az a bizonyos kép melyik ezek közül! Vagy ha én beteszek egy horogkereszted, de megindoklom, hogy én ez alatt speciel az ősi inka jelképre gondoltam, akkor ezzel el van rendezve?!
    Egy (torrent/fórum/közösségi/stb)oldalon sem engedik az ilyen tartalmat, nem véletlenül.

  15. man szerint:

    Dreaman: A bántó az, ami a felhasználóknak bántó és ezt jelzik is, mondjuk legalább 10en a 10ezerből. horogkeresztet? lelked rajta, én ugy tudtam egyébként, hogy indiai jelkép

    egyébként ez ebben a formában hülyeség a szabályzatban, nem is tudom ki irta már. Az hogy más oldalakon hogy van, az engem teljességgel hidegen hagy.

    • admin szerint:

      @man: azt elhiszem, engem se érdekel, hogy más oldalakon mit írnak rólam. De ez a ti oldalatokon van, ki tudja már mióta, gondolom mióta megy az oldal.
      Úgy alakítod az oldalatokat, ahogy akarod; senki nem mondta, hogy változtass(atok) rajta. Attól még igénytelen, lehúzós, stb, amiket leírtam. Ennyi.

  16. netware szerint:

    looOool

    ez mar tenyleg pofatlansag :D

    lálálálá

  17. Langerhans szerint:

    @man

    ”Támogatásról meg annyit, hogy leechelni meg fikázni mindenki szeret, támogatni viszont 15ezer emberből (volt annyi is a létszám) mondjuk 30-an.”

    Hát csak azért 30-an , mert csak 30-an értékelik a munkádat . Na jó, csak vicceltem.Ezt gondolod te. Senki nem értékeli, csak 30-an akarták megnyerni az iphone-t. Vagy ahányan épp támogattak.

    Mégis miért kellene támogassák a Te oldalad? Mikor még van több 10 magyar torrent tracker ami 100% hogy jobb mint a Powrtorrent.

    Mégis ki az a marha aki ingyen regizhet mondjuk az indepre (mert volt freereg) vagy a 1st-re (ezek csak példák) ; de azért menjen és támogassa a te oldalad az összelopkodott cuccért?

    Mert valld be, hogy semmi ftp hozzáférés, csak összelopkodott anyag ncről, bhról meg ahonnan csak lehet.

    Továbbá: milyen munkát támogassanak? Hogy feltelepítettél egy CMS rendszert? Bravóóó. TSnél semmit, Tbdevnél esetleg a config.php-t átírtad és feltetted az előre előkészített, bérelt szeróra? :lol: Bravóó!
    Megkaptad a default.css -t és sikerült kicserélni a logo.png fájlt? Bravóóó. És a fórumokról kimásoltál egy rakás modot meg blackjacket és elolvastad, hogyan kell beilleszteni melyik sorba melyik .php fájlba? Mert egyet sem te írtál meg magadtól.

    Hát ez hobby. És egy vasat sem ér. Szóval ahogy hojzi megírta, ”minden ratyi balfasz” aki összemásol valamit és még pénzt is akar… Röhej tárgya.
    Ha már ennyire érdekel gáza stb, inkább írtál volna a nagy php tudásoddal egy hírlevél oldalt ami bibliai igéket küld ki és támogatást kér szegény gyerekeknek. Akkor jobban elismertek volna.

  18. Langerhans szerint:

    u.i. Nem viccből van az, hogy a mai magyar tbdev és ts fejlesztők kitörlik a támogatást az egész rendszerből, mert tele van a tökük, hogy egyesek csak felbaszarintják a rendszert egy szeróra és másik készítik a PayPal accountot.

    Vagy talán azért mert most már 4500 HUF-ért lehet venni full modos rendszert, meg még egy 10esért olyan desingt varázsolnak, amilyent csak akarsz. De attól még soha nem lesz olyan mint azok az oldalak akik pl. 4 éve csinálják.

    Ennél már csak az jobb, mikor az endless engine vagy az enkór alfa kering a neten és akkor egy pucás felmásolja egy szeróra és wáááá micsoda torrentoldalam van! Mellesleg az előző sz*r, esetleg a második.

  19. padavan szerint:

    Elképzelem ahogy Pistike és Janika valamelyikük poszterrel kitapétázott szobájában kigondolták, hogy csinálnak maguknak Amerikát.

    - Hallod, itt van ez a cms, a Gabi mondta, hogy fel tudja tenni bárhová. Csinálunk egy torrent oldalt és lesz benne kolduló modul is.
    - Á, ez tök jó, anyu úgysem akar venni nekem Lonsdale dzsekit! Mennyi jöhet ebből össze nekünk?
    - Hát tízezer embernél ha csak ötszáz forinttal számolunk, akkor az… az… őőőő…
    - Van számológéped?
    - Várjál már bazdmeg, mindjárt megvan…
    - Oké…
    - Á, most összezavartál te kommunista köcsög!
    - Na, megvan, kinyomkodtam, tízezerszer ötszáz az annyi mint… mi ez… ötszázezer, ja, nem ötmillió!
    - Lol, mutigeci? Tényleg, na, hallod képzeld el, ha csak kéthavonta jön össze ennyi!
    - Hallod, te adnál öt kilót kéthavonta egy kezdő torrent oldalnak?
    - Miért ne? Magamnak meg pláne, lol, bruhahaha!
    - Bruhahahaha, ez tök jó, ötmilla kéthavonta, elosztva néggyel…
    - Néggyel? Ki a negyedik?
    - Hát a Brenyó te fasz. Majd ő cseréli ki a header péengét meg csinálja a dizájnt. Tök vágja a témát, múltkor is összehozott a gportálon egy warez oldalt.
    - Oké, na, meggazdagodunk geci! Ennyi pénzből simán nem kell suliba járnunk, a plázában wifiről adminkodhatunk a csajok előtt!
    - De zsidók nem regisztrálhatnak! Meg amerikabuzik sem!
    - Oké, én is így vagyok vele, halál Amerikára! GECIK!
    - De a szíd az kötelező legen, max annak ne aki 5000 forintot ad!
    - Ja, kell a szíd bazmeg, mer tökciki lenne ha a csupa amerikai filmet senki nem tudná húzni tőlünk. Meg az amerikai játékokat meg amerikai programokat.
    - Figyelj geci, szerintem percek alatt elit portál lehetünk, ha jól csináljuk.
    - Mire gondolsz?
    - Hát érted, határozottnak kell lenni, meg egyedinek stílusban. Nincs még amerikautáló torrent oldal, mi leszünk az elsők!
    - Kis lépés nekünk, de hatalmas ugrás az arab világnak!
    - Jajaja! És akinek nem tetszik valami, azt kibasszuk a retekbe! Tök nehéz lesz nálunk maradni, ezért leszünk mi elit!
    - Azt is kibasszuk, aki fizet?
    - Nem bazmeg, ne legyél már ekkora zsidó! Azok klubtagok lehetnek havi ezerér!
    - De most akkor mi vagyunk az erkölcsösek, az biztos, nem? Utáljuk amerikát de csupa amerikai cuccot közvetítünk meg paypal amerikai metódussal koldulunk azoktól, akiket ellep az az amerikai szenny, aminek a terjedéséhez mi is hozzá fogunk járulni. Ez akkor hogy lesz?
    - Á, néha áldozatokat kell hozni a dzsihád érdekében. Mi magunk szembesítjük őket a rendszer kizsákmányoló mivoltával a saját példánkon keresztül! Muhahahaha!
    - Á, ez kurvajó geci!
    - Na, mekkora lesz már, jövő hónapban ilyenkor a mekiben fogunk ülni és zabáljuk a ezer forintos szendvicseket, miközben amcsi ruhákban feszítünk és ipodon hallgatjuk az amcsi mp3-at! Királyok leszünk bazeeee!!!
    - Azok, bazzze, na akkor töccsűk fel a frontendet oszt nyitás!

    • admin szerint:

      “- Azt is kibasszuk, aki fizet?
      - Nem bazmeg, ne legyél már ekkora zsidó! Azok klubtagok lehetnek havi ezerér!”

      Na, itt röhögtem fel hangosan. Köszi padavan, ez kemény volt. :)

      @gt5: ki akar veletek kommunikálni? Tévedésben éltek. Én még mindig a véleményemet írom le. Az építő kritikát meg már olvashattad. djsenkire és haverjaira meg nem vagyok kíváncsi, ilyen egyszerű.

  20. gt5 szerint:

    szerintem, ha már ilyen kurvára jól ismeritek a staffot, esetleg megismerhetnétek egyes embereket az oldalról, ahelyett, hogy pár kib… profilkép meg komment alapján megalkottok valami önkényesen elfogadott képet az emberekről, mert ez így elég tré formája a kommunikációnak… gyakorlatilag elég sokat kellett alapjában véve módosítani az alap tbdev-en, hogy működésképes formája legyen, stbstb… szerintem szivesen elbeszélgetünk bárkivel a php rejtelmeiről, ha már annyira mindenképpen ostoba fasznak kell tekinteni az ott tevékenykedő embereket, számomra rejtély miért

  21. vipet szerint:

    ez beteg, kurva jo lett elismeresem =DD

  22. X114 szerint:

    gt5: olvass vissza és megérted, ha nem megy akkor kérj fel valakit aki elmagyarázza miért is megy a fika.. Bár ugyse fogod megérteni mivel gondolom neked fizettek és fognak is..

    Amugy “man” meg hasonlít netware-ra egy kicsit, mármint a stílusa, neki is ilyen “azért bazdmeg.. sok geci.” (anno indepen sokat lehetett olvasni:D)
    Színvonal megvan.

  23. Langerhans szerint:

    @gt5 ,
    neked fingod sincsen a phpről, ha nem tévedek anno Laczkát(másik 14 éves) nyaggattad, hogy tanítson már valamit, aztán összedobtál egy saját oldalt amin 2megás kacsingató kutyás .gif-ek voltak a főoldalon.

    ”hogy működőképes formája legyen” - ez magyar mondat? Vagy esetleg nem tudod mi az a CMS rendszer? A tbdev leszámítva azt a pár idióta bugot működik a formájától függetlenül is. A design ez kalap szar. Szóval ne gyere itt azzal, hogy ”gyakorlatilag alapjábavéve elégsokat bláblá” .

    Inkább ismerjétek el, hogy ti is csináltatok egy nagy fostalicska oldalt, amin a SAJÁT -személyes- menőmanó dumáitokat akartátok terjeszteni egy rakás 14-15 évesnek aki tőletek tudta leszedni a wallpaper packot, mert a googlet nem ismeri.
    Aztán meg be voltak szarva, hogy letöltöttek egy f*s relanzét az összedobott packból és őrizték a gépet, nehogy bannolva legyenek. Gratulálunk.

  24. Dreaman szerint:

    Most miért kell bannolni csak azért, mert túlfutott a Ratiomaster??! :’(( xD
    Amúgy kíváncsi lennék, a bevételt egyedül te teszed zsebre, vagy az egész staff osztozik?

  25. gt5 szerint:

    Langerhans, én nem ismerlek, sosem hallottam rólad és soha az életbe nem ismertem 14 éves Laczka nevű egyént és soha nem csináltam semmilyen kacsingató gif-es oldalt… :) szerintem elképesztően összekeversz valakivel… én kurvára nem töltöttem fel fos releaset sehova és semmikor… nem tudom mi a faszt ítélkezel teljesen meggondolatlanul, csak, mert kint van a fkiablog-on az oldal, aminek én is felelős tagja vagyok, szívesen találkozom bárkivel és eloszlatok ilyen fatális tévedéseket… és igen, az magyar mondat, elemeztesd egy nyelvtan tanárral és meglepően fogod tapasztalni, hogy értelmes :D

    X114, semmiféle juttatást nem kaptam, azért, mert segítettem az oldalon… az, hogy man-t netware-hez hasonlítod… erre inkább nem mondok semmit, gondolom mindannyiunk személyazonosságának tüzetesen utána jártatok :D

    srácok engem ne akarjatok már baszogatni, hogy ez meg az, nem is ismertek engem, össze-vissza hablatyoltok abszurd marhaságokat, amin csak tátom a számat

    Dreaman, ha rám gondoltál, nekem az ég világon semmi közöm az oldal bevételeihez

  26. Dreaman szerint:

    Nem rád gondoltam.

  27. man szerint:

    Ha már annyira izgatják a fantáziátokat az oldal bevételei:

    3.000 usernél kisorsoltunk egy pendrive-ot, ára kb 6.000 Ft volt, összes bevétel: 6.100 Ft.

    15.000 usernél (később az inaktivakat kiszortuk) ugy gondoltuk, hogy egy iPod jobban mozgatja az emberek fantáziáját + 5x annyian is vagyunk. Az iPod kb 54.000Ft volt, összes bevétel 54.600 Ft

    Ha olyan lenne a hozzáállásunk, mint nektek, akkor most lenne 60ezer forintunk, amiből a havi 30 körüli fix költségből 2 hónapot ki tudnánk fizetni. De mivel nem vagyunk olyanok, mint ti, ezért 700 Ft a nyereségünk, ami elmegy postaköltségre. Hogy ezért idióták vagyunk szerintetek, mert a saját zsebünkből és energiánkból csinálunk egy oldalt? Hát legyen.

    Mellesleg, aki ugy gondolja, hogy nem tud itt senki programozni, azt várjuk a 24 órás programozási versenyen. De kicsit jobbat kell produkálni mint a “magyar TBdev és TS releasek” ;)

    gt5: nem baj, a negatív reklám is reklám ;)

  28. sun szerint:

    nahat, pont tobb lett 700 ftal
    hisziapiszi

  29. Langerhans szerint:

    @gt5, ha ekkorát tévedtem, akkor az egy esetben én kérek elnézést:P

  30. gt5 szerint:

    nem para, de inkább szeretem tisztázni a félreértéseket :)

  31. gt5 szerint:

    @admin: konkrétan én akartam veled kommunikálni, csak úgy egyszerűen dumálni tudod :) nem a te oldaladról, nem a mi oldalunkról… nem tudtam, hogy ez ekkora problémát jelenthet, hogy 2 ember szocializálódjon egymással =(

  32. JonC szerint:

    @man: lehet, hogy neked a negatív reklám is reklám, de az is biztos, hogy a büdös életben nem fogok egy ilyen trackerre regisztrálni, még kíváncsiságképpen se, nehogy aztán az e-mail címememmel is visszaéljetek némi haszon reményében pl.
    Egyszer elkövettem egy nagy hibát, amikor pénzért beregeltem az Indepre (igen, hülye voltam), de soha többet nem fogom ilyen sutyerákok zsebét pénzzel tömni mint pl. ti…

  33. man szerint:

    JonC: nem értem mi gerjeszti benned az indulatot..

    Az a baj, hogy a staffból esetleg nem szereti valaki amerikát? Vagy hogy van nyereményjáték? Vagy hogy egy filmpackba, amibe bele van irva az oldal neve vannak internal releasek?

    Maga a cikk rossz hírnév keltése, lejáratás, semmi több. Kevésbé kultúrált körökben szokták erre mondani, hogy “fika”

  34. Langerhans szerint:

    Itt az a legfőbb gond, hogy egyesek valójában azt hiszik, hogy ha sehol sem sikerült, akkor majd a virtuális életben megmutatják. És van egy 2 megás rendszerük amit összetákoltak és akkor végre ők is urai lehetnek valakinek. És mindenkit leosztanak, mitha a tracker lenne a legjobb dolog a világon.

    De arra nem gondol, hogy akit kibaszott mert nem tejelt az épp a sürgősségi orvos aki a multkor bevarrta a fejét ingyé és hó végén egy ratyi fizetést kap amiből zsebpénz nem marad mert rámegy a számlára. Vagy akár egy egyszerű családapa aki a hétvégi közös filmnézéshez tölt le.

    És mikor olyasvalaki aki már eléggé belemélyült a torrentezésbe kritizálni meri mert nem az emberek segítését szolgálja akkor visszapofázik, hogy de nem igaz , bla. Ez olyan gyerekes.

    Szerintem itt és az asvainfón nem azért röhög fél világ az ilyeneken mert biztos olyan jól csinálnak mindent.

    Mikor jön el már az idő, mikor megjön a Tulaj és azt mondja:

    - ”igazatok van, az, hogy a személyes diszkriminációmat hírdettem a torrentoldalamond balfaszság volt, de letörlöm” .

    Vagy az, hogy

    -”igen, tudom, az oldal még nagyon kezdeti, még csak 15-16-17 éves vagyok , szívesen fogadok építő kritikát is . Megérdemeltem az eddigieket” .

    De a legjobb, hogy megelőzze ezeket és elgondolkozzon:

    - ”Akarom én segíteni a magyar torrent világot? Mert a szegény család nem tudja megvenni a gyerekének a 10ezres mesét, feltöltöm én neki . Vagy inkább próbálom a pénzt forgatni az egészben, hogy aztán röhej tárgya legyek mint a többi netcigány?”

    Abba épp nem gondol bele senki, hogy miközben az asva és a proart hátulról síkosítja a gumibotot , a torrentoldalak egymást eszik meg egy kis zsebpénzért?

    Miért kell még számtalan tracker mikor tudják, hogy ha csak 50% maradék tbdev van benne akkor is beszarnak ha 300 online user van egy adott pillanatban? Vagy lehet nem tudják?

    Miért kell még egy mikor van simán 20 olyan amelyik megbízható és gyors? Senkinek nem kell. Csak azoknak akik azt hiszik, hogy majd ott megtalálják a megfelelő közösséget, megfogják Isten lábát és meggazdagodnak és hasonlók.

    Erre csak egyetlen mondat van: GET A LIFE.

  35. OmenTD szerint:

    By Langerhans on 2009. január 26. 17:28
    Ez megható volt, nagyon szépen szóltál, és igazat :)

  36. lolkabolka szerint:

    majd egyszer végre felfogják, mekkora a túlkínálat az oldalakból és milyen kevés a tartalom hozzá képest. Ha a kettőből nekiállsz matekozni akkor arra jutsz, hogy baromira nincsen értelme saját oldalt nyitni hacsak nincsen olyan tartalmad ami:
    1. máshol nincsen egyáltalán
    2. máshol tiltott

    3 ( és ezek alatt nem 1 torrentet értek ) azért totál felesleg

    Magyar Anime trackert miért nem gyártott még egyik netcigány barátunk sem? ott van usite, meg animeaddicts nagy a látogatottság meg terhelt az ftp, be lehetne nekik segíteni, hogy a userek egymástól töltsenek ne bérelt vonalról.
    Van normális magyar ebook tracker? Olyan ahol tanulnivalókat talál az ember?
    Esetleg ÉRTELMES mp3 oldal nem a bitmusic meg a furkó ferkó féle válogatások?
    Soroljak még ötleteket vagy végre valakinek beleér a bilibe a keze és kap az ötleten?

  37. vipet szerint:

    +1

    igaza van, egymast marjak ahelyett h osszefognanak

  38. Nokedli szerint:

    <3 fikablog, szeretunk titeket :)

    “Plusz a Nokedli név is ismerős, de nem jövök rá, honnan.”

    nagymama azt az ebédet csinálta vasárnap délbe ;)

  39. Ecomin szerint:

    :)

    Nokedli, jól nyomod szerencsére ismerlek :)

    • admin szerint:

      Utolsó három komment törölve, nem rólam szól a bejegyzés. (Ó igen, hidd, hogy félek.)
      Majdcsak megtanuljátok…

      “Én viszont kezdem unni ezt. Mostantól az összes komment és email, ami velem foglalkozik, megy a kukába. Az olvasók hatvan százalékának eddig nem sikerült érdemi érveket felhozni egy postba sem, hogy az miért nincs úgy, ahogy én leírom. (Bár elismerem, ez tényleg nehéz dió, mindennek alaposan utánanézek, de nem kötelező kommentelni. Hülyeségeket pláne nem.) Innentől vagy sikerülni fog, vagy csöndben maradnak.”

  40. Nokedli szerint:

    nem azé, de az enyémet illő lett volna nem törölni, hisz én érintett vagyok az ügyben.

    Te elmondtad az oldalamról a véleményed én elmondtam rólad. Akkor?

  41. ATesz szerint:

    “Rögtön a leírásban ki van vastagítva, hogy “aki lelép seedből bant kap”. Kész, nincs apelláta, nem számít, hogy a fél ország internetkapcsolata elszállt, sőt az se, hogy röpke nyolc gigás a torrent, ne lépj ki a seedből, az a lényeg.” Ezen qurva nagyot röhögtem :D Jó a megfogalmazás! :)

  42. Nokedli szerint:

    érztem.. de fikablog ÉS te ugyanaz vagy….. szerkesztőről írtam.. te is írtál djsenkiről! érted a lényeget…. engem is megemlítettél hogy ismerős vagyok.

    • admin szerint:

      Egyrészt djsenki azért picit más kategória, anno domainekkel bűvészkedett, most meg az a kép bőven elég volt belőle.
      Én a tényekről írok, képekkel, bárki által leellenőrizhető dolgokról. Te meg ilyennek meg olyannak képzelsz el, meg szerinted ilyen és olyan vagyok. Aha, jó. Maradjunk akkor ennyiben.

  43. Nokedli szerint:

    Atesz: ezt azé írtam ki mert láttam hogy digisek töltik és általában letöltik, megeszik a szerver feltöltési sebességét, letöltik és szarnak a többire, basznak seedlni. na ezé írtam ki ennél a torrentnél

  44. Nokedli szerint:

    http://noob.hu/07/0126/fikaszar.JPG

    eztet is tessék szives megjeleniteni

    ez csak egyszerű vélemény megnyilvánulás

  45. Nokedli szerint:

    baj hogy ilyennek képzellek el? sajnos szarjankó vagy és csak elképzelni tudlak…. de nyugi egyszer kiszivárogsz és lesznek páran akik seggbe******

    de nekem semmi gond, leírtad véleményed, oké, én is :) kész befejeztem(tük) veled és blogoddal.

    köszönjük emese

  46. nincs szerint:

    Ömm, ha az admin seggbe lesz kúrva, akkor ti buzik vagytok, eme logika szerint, nemde?

    Egyébként nálatok Netcigányföldön ez a megoldás? Nem tetszik valakinek az írása és attól, hogy megverik, majd hirtelen minden jóra fordul, világbéke lesz, megszűnnek a háborúk, ésatöbbi?

  47. gt5 szerint:

    lolkabolka, én töltök fel powr-re scene mp3-akat, nem sokat, ahogy időm engedi… meg sok más helyre is töltöttem fel régen… mert nagy szenvedélyem, hogy felhalmozok mindenféle kategóriában igényes scene release gyűjteményeket mp3-ból, lossless-ből, stb… csak sajnos nem sok magyar embert érdekel ez a téma és inkább a “furkó ferkó féle válogatások” izgatják őket, mikor elképesztően jó zenék jönnek ki nap mint nap, mesteri goák, klasszikusok, iszonyat jó chillout zenék, különféle elmebeteg dub/drum addikciók, csodás ambientek… mind megér egy misét, csak itthon nagyon sokan azt sem tudják melyik mi fán terem, és odáig sem terjed ki a kulturálódásuk, hogy egyáltalán tudni akarjanak ezekről… legalábbis nekem ez a tapasztalatom, az, hogy van pár ember, aki hasonlóan gondolkodik ezekben a dolgokban, annak én nagyon örülök, de szerintem alig vagyunk páran

  48. Nokedli szerint:

    én nem vagyok az a típus aki rátámad, én tudom hogy van olyan aki el fogja intézni :]
    igen így megy ez a netcigányok felé…

    ha nekünk nem teszik amit ír és semmit nem teszünk, akkor ő miért törli azokat a kommenteket ami NEKI nem tetszik?

  49. Coffee szerint:

    @Nokedli es tarsai:

    Sms-es tamogatassal torrent oldalt uzemeltetni= mas f.szaval verni a csalant. Ennyit tudtok.

  50. vipet szerint:

    admin remelem felsz mar, meg a vegen szemmelvernek a kisgyerekek.

    mellesleg arra egyik sem gondol, hogy ha ok elkezdenek ugralni h igy meg ugy seggbebasznak akkor amint feltunnek a szinen oket hogy fogjak seggbebaszni ;)

  51. rezignalt szerint:

    Nokedli: az a különbség, hogy admin a saját szemétdombján kapirgál, te meg nem. alap, hogy a saját blogjáról az ember törli a személyeskedő hozzászólásokat, amik nem a megírt cikk valóságalapját firtatják, hanem az író személyének sértegetését vagy fenyegetését célozzák meg. a blog adminja a saját blogján azzal sért másokat, hogy nem róluk, hanem az illetők által készített produktumokról ír lehúzó véleményt.

    ezzel szemben te idetolod az arcod, és puffogsz, hogy milyen jogon tesz ellenintézkedéseket a totálisan primitív hozzászólásokkal szemben, amikor te sem csinálsz semmit annak érdekében, hogy. érted, egy számodra vadidegen ember blogján próbálod megmondani neki, hogy mimerrehogyan. csinálj szépen egy blogot, írogass kedvedre, a kutya nem fog rád szólni.

    • admin szerint:

      @rezignalt: ha csak pár ilyen komment lenne, akkor azt mondanám, hadd puffogjanak; de mikor száz kommentből kilencvenöt arról szól, hogy admin, utálunk, megverünk, seggbecsillagcsillag, és a társai, az már unalmas.

      Megsúgom, ezzel egyébként azt bizonyítjátok, kedves Nokedli, és szűkebb baráti köre, hogy minden amit említettem a postban, úgy van, nem tudtok ellenérveket felhozni (mert nincsenek), így inkább személyemet támadjátok. Ezt csak ti nem érzitek szánalmasnak, higgyétek el.

  52. X114 szerint:

    Amúgy elég egyszerű ennek a megoldása, persze ha nem proxizgatnak. Nem sok kell, pár hsz alapján már lehetne eljárást indítani ellenük és az általuk smsből felépített világ szépen összeomlana amint a javítóintézet ajtaja csukódna be mögöttük.
    Ezt azért mondom mivel azt hiszik hogy itthon szólásszabadság van, holott csak látszólag van.
    sorry a kis offért.

  53. gt5 szerint:

    egyes emberek egyéni véleményét és hozzáállását nem feltétlenül kell kivetíteni az egész oldalra és annak minden egyes látogatójára/staff tagjára… ha van nekünk ilyenünk, hogy sms-ből felépített világ, hát az akkor meglehetősen csekély méreteket ölt, mert nem habira szajkozza az illetékes, hogy az sms-ből éppencsak visszajönnek a nyeremény árak és ez tény ezen nem fog változtatni semmilyen előítélet, vagy negatív feltételezés… eljárással fenyegetőzni pedig… hát nem tudom én különösebben nem fogok pánikolni :)

  54. PG989 szerint:

    Nem értem, hogy ép? eszű emberek miért kockáztatnak 50-60 ezer forintot nyereményjátékra, mikor állítólag semmi hasznuk nincs belőle, sőt jókorát lehet rajta bukni.

    Kedves érintett staff tagok, ha csak 10 ezer folyna be akkor is kisorsolnák a nyereményt?

  55. gt5 szerint:

    ja hogy, ha nem az anyagi nyereséget tartjuk szem előtt, az már idiotizmus? különben meg kapzsi fasiszta adminok vagyunk? most ezt nem igazán veszem… ha csak 10ezer folyna be, akkor meghosszabbítanánk a verseny időtartamát, mert már a legelején fel lett tüntetve jól látható helyen minden user számára, hogy mennyi pontra van szükség a nyeremény fedezéséhez… ha bukunk rajta az meg a mi problémánk lesz és nem a kritizálós blogok, vagy a userek problémája…

  56. vipet szerint:

    ott a pont.

  57. lopimpili szerint:

    Naná, sőt, akkor kettőt.

  58. hejjho szerint:

    Új besorolás: netnácik…

  59. lolbroaf szerint:

    neonetcigánynácik akkor már :D

    Na mind1, szerintem ez ismét egy olyan vita kezdete amit tök felesleges folytatni.
    Amúgy azért tényleg megnézném, hogy ha deficites is a dolog akkor is megkapnák/ják e a nyereményt a BECSÜLETES nyertesek.Végtelenségig meg mi értelme kihúzni egy nyereményjátékot?!
    Ennyi erővel mondhatnám azt, hogy kisorsolok egy egész házat ha összejön rá a pénz, de ha nem akkor majd 10-20 év múlva, mert addigra biztos meg lesz az összeg…:ásít:

  60. djsenki szerint:

    Hogy tudna elpusztulni az aki ezt a cikket írta. Hasonló jókat kívánok nektek. Hallani fogtok még a powrtorrentről amikor majd elsöpörjük ezt a fosblogot a föld felszínéről. Szeretem a bosszút de nagyon!
    Megjegyzés:
    Csak ezt az egy hozzászólást írtam, nem fogok többet ha mégis látsz akkor valaki a nevemben írd.

  61. BoNo szerint:

    LOL
    LOOOOOOOOOOOOOOOOOL

    djsenki te mekkora kiraly lehetsz… mekkora elvezet egyebkent itt a faszszopo tizenegynehany eves csicskak kemenykedeset olvasni… :)

  62. lopimpili szerint:

    “Csak ezt az egy hozzászólást írtam, nem fogok többet ha mégis látsz akkor valaki a nevemben írd.”

    Garantáltan a kutyának sem fog hiányozni…

  63. nincs szerint:

    Ő a bosszút szereti, én a sört, van ilyen.

  64. Langerhans szerint:

    off: p*nci ( nekem jut)

  65. man szerint:

    a powrtorrent nem fogja elsöpörni se a fikablog-ot, se Amerikát. nem is akarja

  66. smith szerint:

    Komolyan ez nevetséges:D:D Ritkán írok hsz-t,én azért járok ide,hogy nevessek:DIlyen fenyegetések meg,hogy ez a híres torrentoldal nem tarolja le a blogot:D:Dkomolyan ez olyan hír,hogy szerintem küld be a Hír-tvnek és különkiadásba bemondják még ma este:D:D:D: :fetrenganevetéstöléssír:

    szánalom……magas fokon……..

  67. gt5 szerint:

    hát jobb lenne, ha még ritkábban járnál ide és hsz-t egyáltalán nem írnál… :D

  68. smith szerint:

    köszönjük emese!

  69. gt5 szerint:

    azért az látszik, hogy egyeseknek milyen durván megvannak az önálló gondolataik és nem egy utolsó szar magyar tv reklámból nyögne be valami különösen kreatív idézetet reakcióképpen… ja várj, itt pont hogy ez történt :D

  70. rezignalt szerint:

    még jó, hogy van köztünk egy Karinthy, ugye gt5?

  71. smith szerint:

    Ülj le fiam,1-es!

  72. djsenkifan szerint:

    Haha. Ez a djsenki mekkora gyökér.:D Egyszerűen kár tovább ragozni és jelzőket keresni.:D
    Na majd ezért párszor felnézek arra a torrent oldalra és benyomok nektek pár szájbafosós képet.:D

  73. gt5 szerint:

    rezignalt, nem hinném, hogy csak Karinthy és “smith” fogalmazási stílusa létezik, mint 2 véglet, a magyar nyelvben… van azért elég sok járható középút x) velem szemben meg hanyagold az ilyen balfasz szatírákat

  74. nincs szerint:

    A szó, amit keres az úr, az irónia lesz.

  75. BoNo szerint:

    szatira… tudod egyaltalan mit jelent ez a szo? :)

  76. gt5 szerint:

    én tudom :) az más kérdés, hogy ki milyen szövegkörnyezetben képes értelmezni…

  77. PG989 szerint:

    @gt5 “ja hogy, ha nem az anyagi nyereséget tartjuk szem előtt, az már idiotizmus?”

    Nem erre akartam célozni, hanem egyrészt nagylelkűek vagytok, másrészt elvárjátok, hogy támogassanak benneteket?

    Továbbra sem értem, hogy mi szükség van egy torrent oldalra nyereményjátékra? Közösségépítés? A kaparós sorsjegyet is csak azért találták ki biztosan…

  78. jacques szerint:

    Ja, az smstámogatás meg a cheaterek kiszűrésére van/volt, ahogy azt már párszor hallottuk.

  79. jacques szerint:

    Miért jutott eszembe gétéről a Gino és a majális szösszenete, nem is értem.

  80. gt5 szerint:

    én sem értem :) pedig nem szeretem a cigányokat, sem pedig a kertelést ;) de hát lelked rajta, én nem ismertem ezt a videót, most dobta ki a google, hogy valami youtube-os szarság… most biztos nem vagyok igazi magyar hazafi :(

  81. gt5 szerint:

    PG989, én aztán nem várok el semmilyen támogatást, legfeljebb örülök, ha látom, hogy sokan töltenek… nekem nincs semmilyen anyagi hasznom az oldalból, de ezt már elmondtam korábban, szóval engem nem igazán érdekel ez az egész nyeremény meg sms téma, az ezzel kapcsolatos kételyeitekkel forduljatok máshoz…

  82. )mk( szerint:

    “a havi 30 körüli fix költségből 2 hónapot ki tudnánk fizetni”

    Mióta kerül egy 100/100-as net szerverteremben 30 ezer pénzbe?.. nézegetem az árlistákat, kérdezgetem haverjaimat, ismerőseimet akik seed szervert üzemeltetnek és ők is meglepődve veszik ezt tudomásul (magyarán szarrá röhögik magukat, mert titeket vagy lehúznak a sárga föld alá vagy úgy hazudtok hogy az már fáj), meg van torrent oldal tulaj is aki évek óta üzemelteti az oldalát.. A seed szerveresek gigabitet bérelnek ennyiért.. vagy kevesebbért.. sokkal kevesebbért:D

    Gigabit minek torrent oldal alá? Szerver meg ha saját egyszeri költség.. 150 ezer pénzből már lehet összerakni valamit.. nem egy igazi szervergépet de lehet alacsonyabb áron is összedobni egy gépet ami egy kisebb trekit kiszolgál.. magyarán te a beregizett domainért meg a netért fizetsz.. remélem senki sem akkora lámer hogy bérelt szerveren tolja az észt mert az megérdemli.. Bár ott is sok lenne 30 pénz/hó..

    Másik dolog.. ha a saját lopott szabályzatotokat már a staff megsérti akkor mit lehet várni magától az oldaltól? Értem itt a párszor beidézett mit nem szabad feltölteni dolgot ember:) TILOS akármilyen jelképet használni ami sértő lehet más vallásúakra és rasszokra ember, megsúgom ez a rész azt is jelenti a szabályzatban, meg azt hogy tilos olyan anyagokat feltölteni az oldalra amik más népcsoportokra, más országban élőkre sértőn, demoralizálón hatnak.. Ha kiszeditek a lopott szabályzatból ezt a részt akkor már nem lehet semmit sem mondani erre a dologra.. De ez bent van a szabályzatban:)

    Látjátok ezért nem kéne minden emberkének torrent oldal tulajnak képzelnie magát.. ahogy releasernek sem:P Mert a saját szabályzatát se tudja értelmezni.. saját.. jak:D

    • nincs szerint:

      Miért van az, hogy csak azok sírnak, hogy kevés a támogatás, ahol LÉTEZIK a támogatás, mint lehetőség? Ahol nincs semmiféle támogatás, ott érdekes módon nem sír a staff, hogy “de a szervert is fel kell valamiből tartani”.

  83. sun szerint:

    az a gyanum hogy ez a gt5 nagyon intelligens !!!

  84. gt5 szerint:

    nincs: kérdezd meg a HELPDESK-ben ;)

    sun: oké

  85. gt5 szerint:

    nem, inkább egy olyan válasz tőlem, ami azt sugallja, hogy mennyire nem érdekel :) de szerintem egyébként simán válaszolnának rá, ez a dolguk, bruhaha

  86. gt5 szerint:

    ha általános kérdés volt, akkor az mindenkinek szól, ahogy nekem is szól és konstatálhatom azt a tényt, hogy én, mint a jelenlévő közeg része leszarom… gondolkozol is mielőtt kommentálsz?

  87. gt5 szerint:

    mert minden jogom megvan hozzá, hogy ezt az emberek tudtára adjam, még akkor is, ha senkit nem érdekel =) ne fárasszál már a francba, fikázzad inkább tovább az oldalt :D

  88. gt5 szerint:

    hát akkor kezdd már el :D

  89. Borisz szerint:

    A netmozisok minket is megkerestek. Az a különbség, hogy mi elhajtottuk őket a picsába. Nem mellesleg bűncselekményt is követtetek el a spammeléssel. Nálunk nincs banner, nincs támogatás. Lehet így is.

    • admin szerint:

      @Borisz: a különbség annyi, hogy ti nem akarjátok a felhasználók pénzét mindenféle furfangos kifogással kicsalni, és gondolom egy ipod sem hiányzik senkinek. Bár biztos rosszul gondolom.

  90. egykivülálló szerint:

    bocs az offért, de ez az amire gondolok: http://globaltorrent.hu/

    mellesleg teljes mértékben igazat adok azoknak akik a fikablog létjogosultsága mellett vannak. Kell ilyen, és kész.

    bb

  91. smith szerint:

    @admin :itt mindenki mindent rosszul gondol szerintük.Itt csak az a jó amit ők mondanak.Ők próbálnak oltogatni de nem megy,de őket sikerül mindenkinek leoltani,ezt meg nem viselik el,egy olyan dologban,amiben kurvára nincs igazuk!Ez van!A politikusok is ilyenek,és ezért vagyunk ott ahol vagyunk!
    (Nem szép kimondani,de sokszor szégyellem,hogy magyar vagyok,mert ilyen embereket ismerik meg a külföldiek és így az ilyen emberek miatt a többi magyart is beskatulyázzák ilyennek!)

  92. X114 szerint:

    egykivülálló:
    hát nemtudom accom nem mertem letesztelni, fake adatokkal meg visszadob hogy nemjó a jelszó, egyébként lehet hogy valaki lelopta csak egyszrüen szal nem biztos hogy acclopó

  93. Langerhans szerint:

    kicsi off ide: @X114

    Eléggé terjed msn-es körökben, hogy ”húúú megvan xyz tracker motorja!” . És fel lehet másolni szerverre és megy. De nem funkcionális, csak statikus. Ez is ilyen lehet. Offline böngészést biztosító programokkal le lehet tölteni a weboldalak azon részék amik ”láthatóak”. Talán pár csonk .php-t is. Érdemes körülnézni fórumokon , ott is terjed az ilyen szenny. Mert nem működnek.

    Mellesleg ha nincsen beépítve olyan modul ami egyszer ”leszűri” a jelszót amit beírunk, akkor cseszheti mert az md5 hasht vagy egyéb kódolást a büdös életben nem fogja megfejteni a kedves készítő.
    Esetleg ha egy angol szó és megkapja googleben a megfelelőjét, nem írok weboldalt szándékosan..:)

  94. X114 szerint:

    tudom hogy elég sok szenny kering, tbdev-hun forumon kint van minden fos, össze vissza lopják a cuccokat minden oldalról, aztán meg mondják hogy “höööö’ én ezt megcsináltam, de fasza vagyok”, közbe lopott…

    Pl láttam fent ncore css fájlját is, mondjuk azt nem tudom mit kezd vele, mivel egy kép sem volt meg nekik és az egész lap fehér volt ez által, de hát érdekes és ök tudják végülis, ha ettöl ök faszábbak.

    Sorry az offért

  95. gt5 szerint:

    “smith”, kicsit elszaladt veled a ló… ilyenek a politikusok? részletes gondolatmenetet akarok, igazolható tényeket akarok, hogy egészen pontosan miért és kiket hasonlítasz a politikusokhoz, akikkel az oldal kapcsolatba hozható? esetleg azt is megfogalmazhatnád, hogy konkrétan mi az az “EGY OLYAN DOLOG”, amiben nincs igaza a staffnak kurvára, ugyanis egynél jóval több dologról esett szó… és akkor ezt az egész falra hányt borsót összefüggésbe hozod valami egészen utópisztikus magyar mentalitási formáról alkotott elképzeléssel (ami bizonyára a fikablog által leírt torrent oldalakra kivétel nélkül jellemző), valamint a turizmussal… :D és teljesen önkényesen kijelented, hogy elképesztően kurva rosszat gondolnak a külföldiek a magyar emberekről, amiatt a néhány hatalmas, gigantikus, világ uralmat követelő torrent oldal és azok staff tagjai miatt, amire/akikre éppen beszóltak páran egy blogon, aminek az ALEXán a traffic rankja 15millió <

    hát hajrá, ragassz a tarkódra egy matricát “insert brain here” felirattal és akkor legközelebb elsiklok az ilyen kommentjeid felett… :)

  96. gt5 szerint:

    ha belegondolsz ezzel a postoddal lényegesen jobban beskatulyáztad a magyarokat, mint bármelyik külföldi :) nem csak a magyarságodat, de a korlátoltságodat is szégyellhetnéd…

  97. puki szerint:

    valaki szóljon már neki, hogy tegye fel a szájkosarat, nehogy megharapják

  98. nincs szerint:

    Hm, most tűnt fel, ez a globaltorrent ez a mi hőnszeretett netcigányunké. Vagyis a domain.

  99. X114 szerint:

    hehe, mostmár csak ez a globaltorrent tartalma:
    fikablog.hu
    asva.info

    :D

  100. gt5 szerint:

    NAGYON ÉRDEKES MEGFIGYELÉS!!!!!! :DDDDDDD

  101. lolbroaf szerint:

    @ gt5 :

    Eddig azt hittem, hogy normális vagy, de amit ennél a postnál művelsz komment néven… hát, meg kell, hogy mondjam kurva nagyot csalódtam benned. Tudom majd most jön a “leszarom” , “kurvára nem érdekel a véleményed”, stb… okos reakció , de azért úgy gondoltam , hogy jó ha tudod egyre jobban hasonlítasz a netcigány fajtához. Bár az is lehet, hogy tévedek és rossz emlék kép rögzült bennem és alapjáraton is már egy hasonló láma fasz voltál :S :(

    Köcsög Troll.

  102. gt5 szerint:

    ah ugyan, nem vagyok en rossz ember :) csak pl. deep-et szemelyesen ismerem, es jo ember, sokat segitett nekem és tudom, hogy sok energiát fektetett az oldalba, nyilván nem fogom lebaszni… ha téged is személyesen ismernélek, biztos, hogy pozitív irányba formálódna az egymásról alkotott véleményünk :) illetve nekem konkrét negatív/pozitív véleményem nincs rólad, mert így a nicked alapján nem sejtem ki lehetsz, személyesen meg valószínűleg nem találkoztunk soha… biztos csak én vagyok ilyen kis optimista, úgy hiszem nem pár blogos kommentár alapján kéne értékelni az embereket, de hát nagyon nehéz kirángatni pár embert a SZÁMÍTÓGÉP elől… a reakciómat illetően tévedtél, mint látod

  103. gt5 szerint:

    és azért elég csúnyákat mondtál rám :’(

  104. lolbroaf szerint:

    majd dobok egy esemest kiengesztelésképp ezerhaccázforintost.

  105. gt5 szerint:

    most, ha ez nem komolytalankodás, akkor mi? nem érdekel az sms-ed, engem biztosan nem fog megsérteni pár ilyen elfajzott kifejezés :) azt nem értem miért annyira elképzelhetetlen dolog, hogy pár alaptalanul gyűlölködő ember összeüljön egy sörre, vagy valami és elbeszélgetnek…

  106. vipet szerint:

    mert lekaratejoznak oket a harcinetciganyok =(

  107. gt5 szerint:

    jó hát akkor majd leültetem őket, hogy “nyughass”… :)

  108. Janika szerint:

    Szerintem a kurucosok alapjában véve korrektek és becsületesek, törekednek az igazságra, de ezek a powtorrentesek nem annak látszanak.

    Kurucon láttam már cigányokat felmagasztaló cikket is,igen szókimondó erősen fogalmazó oldal, de legalább leközölnek benne sok elhallgatott tényt is.
    persze nem minden cikkével értek egyet, az infót egyébként is több helyről kell összeszedni, hogy kialakítson az ember valamiféle igazságot magában ;)

  109. Chris88 szerint:

    Szerintem nincs probléma az oldallal. Ha nem akarod nem kell támogatni.

  110. lowerhere ;) szerint:

    Üdv

    Kicsit kései, de azt hiszem ez is “megér egy misét”:
    http://tinyurl.hu/cWBG/
    Igazság szerint Engem már az Isten hozott… is zavar. Persze nem azért mert ez alapján azt feltételezheti mindenki, hogy Isten támogatja a torrent oldalakat és kézen fogva vezet hozzájuk az usereket. Bár lehet ez a kísértés, aminek ugye ellen kell állni keményen. De ez meg az oldalnak nem jó reklám, no mindegy.

    A kép és az idézet számomra irritáló, ugyanis ha Nekem figyelnem kell mások vallásbeli hovatartozására, akkor más is legyen tekintettel az Én ateizmusomra. Legyen ott egy nyuszi, piros tojás vagy akármi, mint más normális oldalakon és akkor mindenki elégedett. Misére meg elmegy aki akar. Persze ahol a kurucinfó a kötelező olvasmány ott már semmin sem lepődöm meg. A tojást is csak onnan ismerik, hogy nagy tömegben jó messzire el lehet hajítani.
    Nem mintha nekem a locsolók várásáról szólt volna a húsvét, de ebben a szellemben azt hiszem, elfogadottabb lenne a húsvéti üdvözlet.
    Ja, és igen, apróságba kötöttem bele, de ha valami közösségre épül és nem a nagymagyaréskeresztényvagyok.hu, akkor ezeket is figyelembe kell venni és kicsit semlegesebbnek lenni. Nem akarok megsérteni senkit a vallásában, de szerintem mindenki tartsa meg a nézeteit magának és ne fárasszon vele másokat ott ahol nem való, mert ha szentbeszédet akarok akkor majd felkeresem az illetékes oldalakat. Vagy írják át az oldal nevét kuruckereszténytorrentre, és mindenki tudja mire számíthat.
    Lehet csak Én vagyok ilyen hülye hogy ezek a dolgok zavarnak, de megpróbálok keríteni még 9 másikat és akkor megyünk panaszra.

  111. rumosbácsi szerint:

    Manapság annyi torrent meg letöltőfórum van,hogy
    bőven lehet ingyen töltögetni persze érteni kell ahoz is hogyan lopjunk le tartamakat a netről.
    A GOOGLE mindent elárul ha a keresett cucc mellé
    beírod a megfelelő kulcsszavakat.

Leave a Reply