Ismét rá kellett döbbennem, hogy mennyi buta ember van.
Az egyik előző postban valahogy a kommentelők közé keveredett netware (mit mondjak, dögszagra…), és megkérdezte, hogy nem vagyok-e pécsi. Kíváncsiságból bedobtam, hogy de. Még viccelődtem is, hogy ez egy lavinát fog elindítani, hűha, az admin beírta hogy hol lakik. És tényleg úgy lett…
Nem telt bele egy hét, k0cka már msnen osztogatta minden jöttmentnek a nevem és a címem:

Mint a maffia, komolyan, csak kicsiben. Bár a maffia legalább okos, ők meg buták, mert csúnyán megették a pécsi történetet. Találtak egy Máté nevű srácot (ne kérdezd, fogalmam sincs, szerintem valamelyik netcigány ismerősének az ősellensége, és pécsi, szóval rá lehet fogni, hogy övé a fikablog), sőt a címét is tudták. Mi több, el is küldték nekem, amolyan “félj, tudunk mindent rólad” jelleggel, plusz jöttek a célozgatások kommentbe.
“ha minden jolmegy, holnap találkozunk” - ilyen levél futott be egy hete. Kiváncsian vártam. Nem kellett sokat.
Két napra rá ez a komment kért bebocsátást:
Egy új megjegyzés vár elfogadásra a következő bejegyzéshez: #661 “Ásítás [updated]”
http://fikablog.hu/2008/12/asitas/
Szerző: Rumczyka
Megjegyzés:
admin, Te vagy nagyon jol hazudsz, vagy a srac akit ma kishijan szarravertunk, nem Te vagy :D:D:D
Húsz perccel később pedig ez érkezett az emailemre:
“Hi!
Ha pecsi vagy, osszefuthatnank, 3munk (bess, netware, en) neveben
megigerem, hogy nem csinalunk musort, semmi nem lenne, csak szeretnenk
megismerni, meg tudni hogy ki vagy. a postjaid eleg ertelmesek, ezert
csodalkoztunk el a sracon, akit ma megtalaltunk, mert O 14 eves. (miért nem kérdeztétek k0ckát, ő olyan jólértesült mindig.)
Valaszod varva:
Rumczyka”
-telefonszám-
Ó, istenem. A három emberből kettő világutáltja, akiket többek között én is szarba döngöltem már többször, és ők csak beszélgetni akarnak velem, mert olyan okosan csillan a szemem. Nem elég egy ember, négyesben sokkal jobbat lehet beszélgetni, értem én.
Most mondok valami nehezen hihetőt: életemben nem jártam még Pécsett, és nem is nagyon tervezek odamenni. Ez csak a hülyének nem esett le abból a kommentből.
Ideje lenne elfogadni végre, hogy se engem, se a blogomat nem fogjátok a szokásos megfélemlítő doszolgató technikátokkal eltüntetni. Sokkal inkább akkor fog ez sikerülni, ha nem a saját oldalatokból akarjátok kitekerni az átlagember többhavi fizetését, meg nem játsszátok a kiskirályt. Ehhez először is fel kéne nőni, másrészt szemléletet kéne váltani. Nagy értékben fogadnék, hogy egyik sem fog záros határidőn belül bekövetkezni.
Én viszont kezdem unni ezt. Mostantól az összes komment és email, ami velem foglalkozik, megy a kukába. Az olvasók hatvan százalékának eddig nem sikerült érdemi érveket felhozni egy postba sem, hogy az miért nincs úgy, ahogy én leírom. (Bár elismerem, ez tényleg nehéz dió, mindennek alaposan utánanézek, de nem kötelező kommentelni. Hülyeségeket pláne nem.) Innentől vagy sikerülni fog, vagy csöndben maradnak.

jo post :D
Nem tudtam, mi hiányzik nekem.
Asd…. Lol… Tenyleg nemvertunk volna meg :)
@iPhone
Dehogy.
Nyilván együtt mentetek volna helyesírási szótárt venni.
@Rumczyka
Hogynemá,40kg-os harci netcigányók vagytók,tuti ősszevertétek volna fiká^^
Meg a nyilvánóság előtt tuti verekedni fogtok.
gyá elkébzeltem hogy netware is ott lenne,a 61kg sulyával:DDD
és szólhatott volna szifonról a roki betétdala miközben netware bevisz 1-2 balhorgot szerencsétlen flótásnak majd felkerül ez is mint Igen megcsináltuk videó a jutúbra
Olyant szabad, hogy a userek verik meg k0ckát?
Én csak azt nem értem, hogy mit várnak egy ilyen személyes találkozástól. (Most megpróbáltam elképzelni, ahogy 3 negyvenkilós netcigány épp lincsel, sírvaröhögős lett az eredmény). Arról nem is beszélve, hogy
1.: semmi értelme
2.: nyilvános helyen ezt azért elég nehéz kivitelezni
Egy régi vicc jut eszembe, kissé elferdítve…
netware napjója, jan. 10.
Ma lementünk a térre, és elzavartuk onnan a köcsög fikát. Respect a netcigányoknak!
netware napjója, jan. 11.
Ma elzavart a térről a szemét fika a haverjával.
netware napjója, jan. 12.
Háháhá, ma viszamentünk mind a tizen netcigányok, és elzavartuk a fikát meg a haverját!!! Kill’em all!!!
netware napjója, jan. 13.
Lementem királykodni a térre, de jött a közterületes, és mindenkit hazazavart….
@lopimpili:
nem bantottuk volna, csak ertelmesen megbeszeltuk volna, hogy semmi ertelme ennek az egesz fikablognak, mert aki smst kuld, az nem pont fikablogot olvas.
HA bantottuk volna, amit megigertunk h nem igy lesz, ezert alapbol nembantottuk volna, de ha megis, azt nem nyilvanos helyen tettuk volna meg, de szerintem lett volna ertelme, mert torott ujjakkal nem tud postolni :)
Ha bántottátok volna?:)) Mégis kit látsz a tükörben mikor belenézel? Hulk Hogant? Élvezem mikor a monitor mögött mindenki 195 cm és 90 kilósnak képzeli magát.
értelmesek vagytok nagyon, így tovább….
jót szórakozunk :)
@Rumczyka
Kis hülyegyerek!
Egyszerűen mondom, hogy te is értsd:
Fikablog yes, netcigányok no!
És most mars vissza a játszóteredre!
Megbeszélni… Mit? Hogy szarházi balfaszok vagytok?!
“ennek az egesz fikablognak, mert aki smst kuld, az nem pont fikablogot olvas”
nézd meg a szótárban azt a szót, hogy prevenció. aztán legózhatsz tovább.
@vvv999: jó, hogy felvállalod a neved, örülökneked.
Most akkor süllyedjek le a szintedre, és kurvaanyázzak?:) Jaj nemár
“nem bantottuk volna, csak ertelmesen megbeszeltuk volna, hogy semmi ertelme ennek az egesz fikablognak, mert aki smst kuld, az nem pont fikablogot olvas.”
1.: Ezt szerintem egyedül is el tudja dönteni, főleg mivel másnak meg nem sok köze van hozzá
2.: Ha semmi értelme, akkor mi a faszt nyávogtok folyton miatta? Felejtsétek el és olvassatok mást.
az antiszociális életmódot és a burkolt önbizalom hiányt nem üres fenyegetőzésekkel meg arcolással kéne kompenzálni… nem is értem miért moccantatok meg, ha a ti sms küldőitek nem olvasnak fikablogot… vagy csak szimplan zavar, hogy azt mondják rólatok mekkora köcsögök vagytok, miközben DE? :D mennyetek el buddhistának és szerezzetek magatoknak valami értelmes csajt… :D nekem igazából mindegy, a ti lelki és kulturális szegénységetekről tanúskodik, hogy folyton a hülyeségeiteken kattogtok…
azt nem birom feldolgozni, hogy ezek jobb sorsra érdemes fiatalok, mint pl rumcyka is miert vagdalkoznak azzal mindig, hogy “mert nem vállalod a neved?” és akkor mi a franc van ha megmondja hogy tóth béla a neve?
megkeresed a telefonykonyben és felhivod? vagy betornek a tb adatbázisba és törölitek?
ez is ugyan olyan szájkaratés szöveg, mint hogy gyere ide és oda, és találkozzunk.
Nem vagy egyedül. De amíg nem jutunk el oda, hogy nem a név, hanem a mondanivaló a fontos…
Tényleg nem vertek volna meg. Akármilyen fizikumod van, garantáltan nem lettek volna elegen hárman egy ilyen művelethez.
Ezzel igazából az van, hogy amiről én beszélgetnék velük, azt ugyanúgy meg lehet beszélni neten, chaten, emailben, ahogy tetszik. Ha tényleg nem izmozni akarnak, akkor semmi szükség személyes találkozóra, én nyitott vagyok a párbeszédre mindenkivel.
@admin, holnap akkor beszelgessunk mar…
Egyebkent azert nem ugyanaz igy, mint szemelyesen, mert szerintem szemelytelen. Egyszerubb beulni a mekibe es egy kave mellett megbeszelni a dolgokat.
@iPhone
Valami homoerotikus közeledést vélek felfedezni a sorok között.
azért ezzel a pécsi dologgal most szarba hagytál :) vicces volt hallgatni, hogy mittomén milyen utcában laksz, és, hogy már ott vannak :D
Ilyenek mennek a háttérben? Tizenéves, ötvenkilós kölkök fenyegetőznek a neten, mert valaki olyat ír, ami nekik nem tetszik? Figyelj admin. Én nem vagyok tizen- sem huszonéves. Viszont 192 cm magas és 104 kiló vagyok, van a témában kellő tapasztalatom is, így felajánlom, hogy elmegyek veled ezeknek a szánalmaknak a találkozójára. Nem lesz semmi bajod, ezt garantálom, sőt, vélhetően ők fognak remegő szájjal elnézést kérni.
Nem tehetek róla, egyszerüen viszket a tenyerem, amikor ilyen netcigányokról olvasok, az ilyeneket ideje korán helyükre kell tenni, valamelyik köztéri szemétkukába összehajtogatva.
Szóval ha valaki talira invitál, e-mailon elérsz és máris nem leszel egyedül. ;)
de ezis tiszta nevetséges találkozni akarnak veled 3-an, meg hogy megverni. hmm érdekes azt írod le a postokba amit télleg csinálnak mert ha nem lennének igazak ezek a dolgok akkor azt mondom hogy okés, de mind egytől egyig igaz és ezt nem csak én gondolom így szerintem.
@padavan: nem arról van szó, hogy most akkor mindenki hozzon magával embereket, mert akkor felhívom az Alvics Antit, Alvics Gyuszit és felapritanak :)
nos akkor beszervezünk még 10 embert… ezzel azt akarom mondani nem csak arról van szó, hogy most akkor ki kit hoz magával, hanem, hogy milyen sokat… :D :D
Ez a “mindenki hozzon magával még egy embert” szöveg ez már évekkel ezelőtt lejárt.
“@padavan: nem arról van szó, hogy most akkor mindenki hozzon magával embereket, mert akkor felhívom az Alvics Antit, Alvics Gyuszit és felapritanak :)”
Hívd fel őket, kurva kíváncsi lennék mit reagálnak rá :D
Jól van Rumczyka, ebbe az alsótagozatos szintű baromságba én most nem mennék bele. Önmagadat egyedül vállad fel, máskülönben csak egy súlytalan, gyáva kis csicska vagy.
“nincs” lejárt? ezt nem egészen tudom hova tenni, van valamilyen szavatossági mutatód ami bizonyítja a különösen infantilis állításod? hozok én neked akár ezer embert egymagam kézműves gyakorlatra is, ha azt akarom… remélem érted, hogy nem vágom miről beszélsz… :D
Rendben, szájkaratebajnok barátom. Az meg, hogy nem érted, hogy miről beszélek, az a te bajod, majd valaki felvilágosít.
ne hülyéskedjetek már, mindenki van néha egyedül, mindenkinek van családja, mindenkinek vannak barátai.
szánalom, hogy “hozom őt meg őt meg őt” téma van
Ez állati! Erről a túl-intelligens párbeszédről a Madagaszkár című mesében található majmok jutnak eszembe.. DOBÁLJUK MEG KAKIVAL..
:D Szánalom a köbön.. Sok markos legény, a zsebhokitól felbátorodva szembeszáll a gonosz ellen, minden erőit összegyűjti a shit.. akarommondani sith oldalról KisPistát, Kemény Gézát és Izmos Elemért is beleértve.. :D Kedves Fika, most sajnállak.. :D
Nem, ne érts félre. Én félretettem a múltat, igazad volt. Nem érdekel :) Ez most tényleg egy vicc, és amikor elolvastam úgy éreztem reagálnom kell rá, mert ez átlép minden határt. :)
Nocsak nocsak nocsak, kis programozó dizájner (b3nc3) jött segget nyalni? :D
“# By admin on 2009. január 25. 18:42
Nem tudtam, mi hiányzik nekem.” - szo szerint ez ugrott be nekem is amikor hekkerbence kommentjehez ertem ;ĐĐ
am lol bazmeg 5perce olvasom es sirok a rohogestol… ez mar sok volt mara imadom ezt a blogot ;ĐĐĐĐ
-”40kilos harci netciganyok”
-”mert akkor felhívom az Alvics Antit, Alvics Gyuszit és felapritanak :)”
-bence
Vipet, még akkor hogy röhögnél, ha pécsi lennél és tudnád kik az említett arcok. Úgy megnézném, ahogy rumczyka első szavára ugranak :ennyireröhögőszmájlinincsis:
hogy odavagytok komolyan kinek milyen ismerőse van ne az ismerősötökkel gyertek, saját magatokkal, megakarjátok beszélni a dolgot, énis mondhatom hogy elmegyek aztán van kecskeméten olyan ismerősöm aki mellett ez az alvics anti vagy ki eltörpül lehet akármilyen ember, de ennek semmi értelme úgyse lesz belőle semmi hogy találkozni fogtok meg mi lenne netware aki a range-t nem tudta megforgatni ….. :D
@devv: segget nyalni? ki ne b@ssza a szemed hogy vannak ertelmes dolgaim is ;)
A keményedésről meg csak annyit, ameik kutya csóválja, nem fog harapni. :) Aki arc, in the life egy senki.. aki leszarja, az meg úgy is tudja miről beszélek. :)
Az a baj itt, amit már sok forumon beszéltek.
A videójátékok hatásai, itt látszik hogy pár emberke, a “játékos” elöéletéből felbátorodva azt hiszi magáról hogy ö a kemény csávó, de kicsit félnek ezért többen mennek!
Ugyanmár, nöjjetek fel, menjetek el nözni, élvezzétek az életet, a számítógép nem az élet, nem szabad tulzásba vinni.
bence attol h probalsz angol szavakat suriteni a mondataidba meg nem leszel arc itt fuggetlenul attol h “inlajf” senki vagy.
en kaposvari vagyok na.. jottok szazan?
ki a f*szom az az alvics?
még az életben nem hallottam a nevét. valami néptáncos?
vagy, ha ez az alvics, valami “komoly emberke”, akkor egyértelmű, hogy ha egy 15 éves 40 kilós gyerek odamegy hozzá, hogy “balhé van a homokozóban, mert elvették a lapátomat”, akkor ő egyből ugrani is fog.
bencécske drága, ha már van angolóra az iskolában, miért nem jársz be rá?
ajjjh f*szom
mar megint belekevertetek az okossagba :D
leszogezem engem kurvara nemerdekel hol lax admin.
rumczyka meg bessenyib magara vessen hogy hisznek egy 15eves gyereknek (kocka), ebben admin nak igaza van :)
bessenyib te meg ne beszelj a nevemben mert range el kivasallak…
[off]Ahogy eddig nem érdekelt a véleményetek, ezután sem fog. Attól hogy teszitek az agyatokat és csapkodjátok a pöcsötökkel a billentyűzetet nem lesztek ‘nagyobbak’. [/off]
netware-off: “bessenyib te meg ne beszelj a nevemben mert range el kivasallak…”
Ahogy pumuklee-t is, mi? (szepen elutotted, felevig nyomorek lett, nem tud labra allni)
hehe nagy mar hozzatok a maunika so es a baratokkozt szinvonalat. remelem kiderul h pumuklival csalta a feri netvert, ezert intezte el. kozben kiderul h bence apja bessenyib es magdineni a keresztanyja.
bence is hasonló lélek mint netware(lsd. netware a csicska videok), az életben egy gyökér, és ezt azzal próbálja kompenzálni, hogy neten kiskirálykodik…
netver, van még neked mit tanulni, egyrészt magyar nyelvtanból k**vasokat (pl. “admin nak”, meg “range el”), másrészt meg ha nem is láttam volna a “csicska”-videódat, akkor is ismerném már a paramétereidet, mert azért az elég árulkodó, hogy csak 15 éveseket mersz fenyegetni, azokat is csak “range el”.
csenki attila mondta a showder-klubban, hogy “lehet, hogy nem vagyok okosabb, mint egy ötödikes, de azért egy nyolcat-tízet jól meg tudnék verni közülük” - de neked, kicsi netver, még az se menne.
bence: “csapkodjátok a pöcsötökkel a billentyűzetet”
azt hiszem, erre mondják, hogy mindenki magából indul ki…
Mijaza range?
Tényleg kezd Mónika show-ra hasonlítani ezt a bejegyzés. Megjelent itt az összes kis netes recskamester. Tiszta komoly. :D Köszönöm, hogy megnevettettetek.
: )
Uhh én már kezdettől fogva tudtam, hogy ez valami óriási mellényúlás lesz netcigány részről :D Sajnos a leállás miatt elég sokat kellett várni, mire olvashattuk az eredményt. Kegyetlen.
Remélem megtanulják, hogy “nem minden arany ami fénylik”. Bár ez már eleve nagy elvárás lenne.
Remélem nem fagy be a post és tovább kommentelnek a “Detektívek” :D
“mindenki hozzon magával még egy embert”
Na ez meg aztán tényleg Vad :DD Bár nem sokára újra aktuálissá válik ;)
Hatarozottan kezd jobb lenni mint bash.hu ^^
Az már régóta egy kalap szar. :D
Akkor kezdett lezülleni, amikor belterjes szar “msnquote”-ok jelentek meg rajta. A kegyelemdöfést a qdb adta neki.
qdb jo vala
am godem: +1
http://www.hirtv.hu/belfold/kek_hirek/?article_hid=255720
Esetleg lehetséges volna, hogy ez az a verés lenne, vagy csak véletlen egybeeséssel van dolgunk?
Remélem a 3 cigányunk tökét szorongatják a biztosurak ezúttal. :)
kétlem, hogy bármi közük lett volna ehhez az ügyhöz, ha meg mégis akkor se lesz túl sok bajuk belőle…Már csak pár évig bújhatnak a fiatalkorúság mögé, aztán betöltik szépen a 18at és jön a seggbeb*szós börtön túra. Remélem időbe elkezdenek tágítani, hogy ne fájjon nekik annyira amikor szárazon hintőporos bré’-vel hatolnak legféltettebb nyílásukba.
bash tényleg nagyon gyatra lett….qdb-t meg valahogy nem bírom megszokni…
Vipet
Én is Kaposvári vagyok, csak Pécsett tanulok.
Arra gondoltam, hogy a “NetCigányok” lehet, hogy valójában is cigányok, azért fenyegetőznek itt, hogy jönnek a teleppel…
A színvonalról ->
static.keptelenseg.hu/fun/images/2650de77c8ab2e007ce911e778f995ac.jpg
elmondok egy rovid sztorit
par eve nagyon nyomtam a csét (counter strike)
es eleg jo voltam benne, de nehany mammutban internetcafeban mukodo unskilled hujegyereket zavart a sok fejes, es beszoltak
kerdeztek hol vagyok, beszelni akarnak velem
megadtam a cimet
jottek
5en
pechuk az volt hogy van egy konditermem itt a fehervarin, es nem vagyok tagbaszakadt
szemet modon visszaeltem a fizikia folenyemmel, elkaptam az egyiket (a legnagyobbat, olyan 19-20 eves lehetett) berangattam a lepcsohazba, a fejere huztan egy sulyzozsakot aztan a labanal fogva lehuztam a pincebe (kopogott a feje a lepcsokon) es bezartam par orara a sotetbe
este kiengedtem (jol valagbarugtam bucsozoul)
tobbet nem hallottam roluk
hat igy kell ezt intezni
Amúgy hova lett kocka és barátai?