Ez már tényleg a legalja az igénytelen szar oldalaknak. Annyiszor cserélt már dizájnt, domaint, gazdát, hogy szerintem senki sem tudja, mi volt az eredeti oldalon.

Már a cím sem telitalálat. Magyarul helyesen bizarr, angolul pedig bizarre, lehet válogatni, de egyiket sem sikerült eltalálni. Egyébként ez a csodás helyesírás jellemző az egész oldalra, példának okáért ők locsolkódni és nemkérni szoktak.
Az oldal még az elírt nevéhez sem hű, ugyanis egy sima szexoldal az egész, a megszokott kategóriák között csak egy a bizarr (nahát, itt sikerült jól leírni?). A tartalomban semmi extra, scene release-ek csak elvétve, a “Wivien biciklije meghibásodik xD” torrentek sokat sejtetnek. Valamilyen furcsa meggondolásból viszont a premier kategóriában olyan “bizarr” filmek vannak fent, mint a Valami Amerika 2, a Boszorkány-hegy és a Halálos Iram. *fejvakar*
Furcsa módon az oldalon sem fórum, sem linkelt irc csatorna nincs, egy alap shoutbox van a főoldalon, és szevasz. Próbálj kapcsolatba lépni a staffal.
Ami vicces, hogy a támogatásesemesekből (hova gondolsz, persze hogy van, VIP rangot is vehetsz ha elég sokat küldesz, kár hogy “Malacpersely” rangot nem adnak) számítógépet akarnak sorsolni, monitorostól, mindenestől.
DNS-Resolve: bizzar.sex.hu is 83.216.63.105 is ai3.argonet.hu
Saját szerverre nem telik, argonetes bérelt csomagon tengődik az oldal, de azért számítógépet tudnak sorsolni. Előtte meg laptopot kapott az egyik user. Állítólag. Reális…
Volt még pofájuk asvainfon kommentek között bereklámozni a szétcsalt, felszorzott statisztikájukat. 15.000 tag akik aktívabbak mint az ezeréves oldalak, hogyne.

Baloldalt az oldalon lévő, jobboldalt pedig a valós XBT stat.
Pedig az alapötlet jó volt, ha van erre is igény, egy normálisan összerakott oldal akár népszerű is lehetett volna. Helyette megcsinálták ezt a szart, mer a szomszéd Pistikének kellett egy pár tizes, ha már anyu nem ad. Csak gratulálni tudok.


Argonet, instant tracker with built-in donate system, ezt már ismerjük. “I’m cool” irányzat.
Azért a jól eltalált sötétpink/szürkésfekete dizájnt nem említetted kellő alapossággal, illetve hogy a css-t honnan sikerült lopni. :)
No persze az üzifal is nagggyon kemény…
és több mint 13000 tagból szavazott 500? én is gratulálok, ahhoz mindenképp, hogy nem mindenki tud ilyet összehozni.
malackán is van minden bizarrság… újat nemigen tud mutatni, pedobear ugye tiltott ígyhát nincs más kínálat.
de az a malacka is eléggé lecsúszott site sajnos
Ez egy moslék egy oldal. Ismerem a tulajt. Hát grat ezért a szarért.
LOL, SMS reg…
argonet xD
Jajj istenem… valahogy blokkolni kellene az összes szerverüket, uncsi, hogy naponta nyílik náluk vagy 10 “új” és “remek” és “egyedi” torrentes oldal… Értem én, hogy webhosttal csak így élnek meg, nah de ami sok az sok.. Vigyék el a szervereiket! :D:D
Az ötlet jó lenne(LENNE), gondolom még animál is tiltva van… mert ha igen malacka még bizarrabb.:P
Amugy lol:
xbt szerint van 1850torrent és 2715 ingyétorrent. oldal stat szerint van 2775. OKOS OKOS! :)
Mindig van lejjebb…
feree nagy haverja a tulaj , ugyh ki csodalkozik? :P
hm… Lehet rosszul emlékszem, de mintha ezen az oldalon is trollkodott volna renbosix, mint admin vagy mod vagy valami hasonló csodálatos rangú egyén nem?! Kb. fél éve - 1 éve…
A “majd mőgéirjuk” szlogen lassan lecserélődhet “Mindig van lejjebb…” -re :D
Ez meg Sektor összetákolt szar motorja (tbdev-hun) Ráz a röhögés attól a bohóctól.
Ez a 3. vagy a 4. design-ja az oldalnak. :D Anno már volt ez a gány, amikor megkeresett a tulaja, hogy kéne’ neki design. A design meg is lett, a kifizetés elmaradt, és kénytelen volt levenni azt a külsőt… Visszakerült az eredeti design ismét, aztán idő közben megpróbált benyalni csontig a tulaj megint, végül most kapott egy ilyen 2 perces fejlécet. :D
Egyébként ezen az oldalon is honol/honolt renbosix, ezt megerősíteném.
van egy horroroldal is, amelynek hasonló a színvonala. az is argonetes. a helyesírásuk siralmas, a hozzáértésük nulla, az egész egy nagy kalap sz.r. természetesen smsküldés van :D
realbit.argonet.hu
“…első és legjobb…”
Csak tudnám miért kell csupa nagybetűvel írni ezt. :D Portál? tébédev kettő báj szektor motoron? nem is tudtam, hogy az “közösségi (horror) portálok” készítésére is alkalmas. :D
Mindenesetre az oldal elég horrorisztikus, ilyen szar összképet is ritkán látni, de ettől lesz meg az a horror fíling’ biztos. :D
sektor egy idióta a tudása meg lófasz. Fórumjával együtt kellene kiírtani.
Amihez ő ért: Az eng tbdev motort “átalakítja” (lefordítja), de ugy hogy a php fájlokat is magyarnévre átírja, szinte semmise müködik benne, de hát nem baj a lényeg hogy van sektor meg argonet meg tbdevhun forum. Sok önjelölt nethuszár meg gyárthatja a torrentes fosokat!
By horrorka () on 2009. április 16. 17:21
“a helyesírásuk siralmas”
a neten (fórumok, blogok, stb) az emberek több mint felének kurvára siralmas a helyesírása.
kezdve ott, hogy “MB-al”, sőt még jobb az “MB al”
én ezt komolyan nem értem.
belénk bazmeg anno belénk ütötték nyelvtanórán 17 ezer feladattal, hogy hogyan van a “-val -vel”, és kurvára nem hallottam még “-al -el”-ről.
kivéve, amikor autó-al megyek dolgozni, és a ceruzá-al csak vakargatom a fejemet, és kávé-al iszom a reggeli tejemet.
isten bizony, engem még az emberi baromság sem dühít annyira, mint az, hogy mindenhol a sok tirpák paraszt osztja az észt olyan helyesírással, hogy a seggemből különbet rángatok elő.
Először is, külön szeretném kijelenteni, hogy már nagyon vártam erre a pillanatra.:) Tudtam, hogy egyszer a 17éves, kis faszkalap fikás feldugja a képét egy 18éven felülieknek fenttartott oldalra.
Na akkor kezdjük is !
1: Desing ?
Eddig összesen 3desingvolt az oldal alatt 7hónap alatt
2: Tulajváltás?
Egy “Domy” nevezetű ember kezdte el az oldalt csinálni, és már beregisztrálta előre a bizzar.sex.hu domaint, ezután én már nem akartam az oldal nevét megváltoztatni, miután átvettem az oldalt.
3: Domain ?
A domain kibaszottuk nem változott meg egyszersem. Annyi, hogy lett +2 mellékdomain.
4: Miért Argonet ?
Szóval az oldal már volt saját szerveren (VPS), viszont sokvolt vele a gond ezért Argonettel megbeszéltük,hogy betesz engem a jobbik gépre (ai3)… ha jobban megnézitek max 1-2 oldalt találtok (azokis nagyobbak) amik az AI3 -as gépen vannak. Szóval itt gyors az oldal, és nincsvele probléma sem.
5: Írjátok ,hogy 500an szavaztak 13.000ből ?
Arra senki nemgondol,hogy ez a szavazás kereken 18órán át volt kint ?! :)
6: Sektor motorja ?
Ez tény, hogy ez TBDEV 3.0 HUN motor volt.
De istenem, a sok okos nézzenmárszét, hogy a “Sektormotor”-ból mimaradt! Kb olyan 85%-ra átvan alakítva.
7: Statisztika ?
Igen, a főoldalon átvan írva a stat.. és?
Ott az XBT.
(Fika neked külön gratulálok.A kép az esti órákban készülhetett)
Vasárnap, 13:00 - Kép: http://kepfeltoltes.hu/090419/stat_www.kepfeltoltes.hu_.png
8: XBT ?
Igen, az XBT hibázhat, pl hogy kevesebb “Normál torrent”-et ír.
Végül egy olyankérdést szeretnék feltenni, hogy ez miért a legalja ? :) Stat alapján MO. 2. XXX oldala, a Malacka mögött.
Ha megnézitek, akkor látjátok aztis,hogy napi 30-50, voltmárrá példa hogy 150-200 torrent felkerül az oldalra!
[ Szeretném még azt a tévhitet eltörölni, hogy én netware- ékkel a börtönben vagyok. ;-D
Hallottam ilyen feltételezéseket...márcsak azérdekelne,hogy én, miértlennék ott ? ]
Üdvözlettel, LoLm3n
“7: Statisztika ?
Igen, a főoldalon átvan írva a stat.. és?”
Nincs mit mondanom.
Ezzel nincs átverve senki.
Tipikus vagy te is, amire nincs magyarázat, azt figyelmen kívül hagyod, és szalmaszálakba kapaszkodsz. Én meg olyan vagyok, hogy egyszer még megválaszolgatom ezeket, aztán ha nagyon hajtod a hülyeségeidet, inkább csak törlöm a kommentjeidet.
Volt domaintváltás, tx.hu-s és moo.com-os cím is volt.
Senki nem kötött bele abba, hogy argoneten van a cucc, abba viszont igen, hogyha támogatásból havonta tudtok laptopot meg asztali gépet “sorsolni”, akkor az oldalnak hogyhogy nem telik egy saját szerverre?
Sajnos nem azzal tűntök ki, hogy átírjátok a statisztikát (az meg, hogy téged nem zavar, téged minősít), hanem azzal, hogy ezt még reklámozzátok is. Persze, ott az XBT, és mondjuk, mennyibe kerülne, ha - tudom, elég vad, de - nem írnátok át, hanem békén hagynátok? Rögtön feleennyire szánalmasnak tűnnétek, és lehet, hogy ide sem kerülnétek ki. (Hja, akkor nem lehetne mondani, hogy faszomtudjahanyadik a fasztudjamelyik oldal után.)
Na, ezekért mind legalja. Nem várok érdembeli választ, arra úgysem vagy képes.
kedves lolmen, ha már a korral jössz, a hsz-edből ítélve te magad sem lehetsz több 16-17-nél. tudod, az értelmesebbek nem kezdenek egyből faszkalapozni, stb. sőt, azt tudom, hogy engem pl jobban bántana (az admin helyében), ha egy normális hangvételű hsz-ben írják le a sztorit a saját verziójukban az érintettek, mert ha faszkalapoznak, meg kurvára nem érdekeleznek, azzal csak bizonyítják, hogy ők maguk a faszkalapok, innentől kezdve meg nem érdekel, mit makognak.
illetve nem ártana helyesírási leckéket venned.
(írásjelek előtt nincs szóköz, bezzeg, ahova kéne, oda nem raksz: fenttartott, 3designvolt, egyszersem, sokvolt, nincsvele). mindegy, nem olvasom tovább, mert nekem ez csak makmakmak, meg blablabla.
“Volt domaintváltás, tx.hu-s és moo.com-os cím is volt.”
Hiddel, mióta megy az oldal azóta http://bizzar.sex.hu a domain
Az már másdolog,hogy van mellette egy bitporn.eu, és egy bss.mooo.com -os domain.Azis használható…
Csak nekedis elkéne gondolkodnod…fikázol mindenkit, ezzel mitérszel ?
Egy kissebbségi komplexussal rendelkező egyéniség fikáz le mindent, mert ugye neki nincs jobb, azért jobbha mást leszarozik :)
Hiddel, hogy ez a cikked semmit nemér, nemhiszem, hogy az embereket érdekli egy 17éves gyerek véleménye.
“inkább csak törlöm a kommentjeidet” ezzel sem érsz el semmit. Kimondom az igazat.
A nyereményről annyit,hogy aki az oldalon aktív bárkitől megkérdezheted, sőtt telefonszámot is tudok adni pl aki megnyerte a Sony Ericsson W810i-t, és átvételnél képis készült.
Fújod, hogy saját szerver… Miértkéne ? Amint már mondtam, már volt decsak a hibavoltvele mindig.Meg egy 14.000fős oldalnak miért saját gép? Bőven elmegy 1-2%os terheltséggel az ai3-as gépen…
Hát ez tetszik, letagadja az élő fát.
http://fikablog.hu/wp-content/2009/04/bizzar_magtalan_pub.png
Akkor ezt magyarázd meg.
A bss.moo.com használható?
ping bss.moo.com
A pingkérés nem találta meg az állomást (bss.moo.com). Ellenőrizze a nevet és próbálja meg újra.
Blablabla, személyeskedés… skip.
Nem vagyok 17 éves, akármennyire is be akarod bizonyítani.
Nyilván te is azért kommentálsz, meg nyomod a hülyeségeidet, mert senki sem foglalkozik velem. Ellentmondás.
Senki nem vitatta, hogy azt a laptopot megkapta valaki - én is le tudom fotózni a szomszéd Pistabát a kezébe nyomott laptopommal, sőt, egy ezresért bárkinek elmeséli, hogy milyen jófej vagyok én.
Persze, hogy csak a baj volt vele, mert hozzá nem értő szarok vagytok. Tulajdonképpen minden torrentoldalnak argoneten kéne futnia, nem?
Na, szerintem ellövöldöztünk minden patront, mit gondolsz?
@ effjujueffineff
Igazad van. Az a “faszkalap” nemkellett volna. Bocsánat.
De tudod, egy ilyen dolog nagyon tud idegesíteni.
Én ismerem a staff tagjait és renbosix nincs köztük!
Övé a bitsite nevű oldal.
Jaa és Apartheid tefikázod renbosixet amikor az oldalán staffvagy ?! :D szánalom….
Egyébként ránéztem a bitsite-ra, és külsőleg nem is rosz.. statisztikát se hamisítanak. Ahhoz képest, hogy renbosix a tulaj.. Bár beindulni nem fog… Na mindegy.
Szóval, bizzar.tx.hu … ugylátom az olvasással hadilábon állsz.
1:
Amikor én az oldalhoz csapódtam, mármint ahogy írtam, hogy átvettem Domy-tól az oldalt, akkor már bizzar.sex.hu volt.
(De ezt már leirtam, hogy nemén nyitottam az oldalt,én csak átvettem…)
2:
“A bss.moo.com használható?
ping bss.moo.com
A pingkérés nem találta meg az állomást (bss.moo.com). Ellenőrizze a nevet és próbálja meg újra.”
Már 3x leírtam a címet -.-”
http://bss.mooo.com
(nem moo.com hanem mooo.com)
Mostmár szaladj pingelni :)
Oké, igazad van, a másodikat benéztem.
De ez az oldal régebben a tx.hu-s domainen futott. Elhiszem, hogy te akkor még nem voltál ott - mégis magadra vetted a régi oldalnak felrótt hibákat, holott mondhattad volna azt, hogy “ja, ez így volt a régi oldalon, de amióta én csinálom nincs így”. Nem mondtad, ehelyett ködösítettél, vádaskodtál.
@LoLm3n
“7: Statisztika ?
Igen, a főoldalon átvan írva a stat.. és?”
Ez egy nagy netcigány. Nem elég, hogy hazudik, még csodálkozik is, hogy ” … és?” .
Hát akkor nagy marha vagy, és mi van ha az vagy? Semmi. Az is maradsz, mától mindenki tudni fogja aki olvassa a blogot és a cikket és a hozzászólásodat.
Ennél jobban nem is tudtad volna elásni magad.
”8: XBT ?
Igen, az XBT hibázhat, pl hogy kevesebb “Normál torrent”-et ír. ”
Azért hibázhat mert balfaszul van ellopva vagy valaki más XBT-jét használjátok és azt hiszitek, hogy mindent úgy adott át nektek ahogy ő maga is használta. De kinek is magyarázok…
Itt pont ezen volt a hangsúly, hogy egy pár sms-ért átírjátok phpban a statot de annyira balfaszok vagytok, hogy xbtben már elfelejtitek szorozni.
Jaa, vagy ahhoz már nincsen tudás , ugye?
Ez tényleg Lol, man…
u.i.
Ilyen nagytudású smswarez huszárokat nulla tudással már ismertünk egy párat az utóbbi pár évben.
Mindegyiknek nagy volt a szája amíg bejött egy pár tízezres aztán pár százezres havonta.
Most meg fogják a fejüket mert nem csak netcigányok hanem hivatalos bűnözők is lettek.
Szerintem pocsék lehet, hogy egyik este csak a Tv-ben nézed, hogy a börtönben hány b*zi van és másnap este már te is megérzed.
De majd akkor is kérdezzd meg LolM3n, hogy
‘’s*ggbek*rtak , és? A néger is tévedhet, pl a normális s*ggem nőiesnek nézte.”
Az XBT max azért ír kevesebb torrentet mert csak az aktívakat számolja, az oldal statisztikába a hallotak is benne vannak. Bár ha már az xbt tegyük fel ír 1000 a php meg 2410 ott már van gyanú. De ha csak pár 10-100 az eltérés addig belefér. És ez a lolm3n ne magyarázza nekem az XBT működését mert magam is buheráltam.
@ Langerhans
Ezen mi netcigányság van, hogy a stat pár 100al többet mutat ? Nincs átverve senki.
Aki letölteni jár az oldalra,ugyanolyan sebességgel fogja letölteni az adott anyagot ígyis-úgyis.
Ha pedig téged zavar azt nemkell hangoztatni.Magadba sírj egy sort,hogy “Jól átverek..a főoldalon átvan írva a stat pfuu”
Amit meg mondtam, aki nagyon kiváncsi a statra,az néz egy XBT-t. Hiddel.
@ Admin
Igaz. Neked is volt igazad. Nekem is.
Erről kár tovább beszélni.
“Legalja” Ha te így gondolod akkor legyen így.
De előtte szétnéznél pl az utorrent.hu -n.
Ottvan többszáz oldal amire lehet aztmondani,hogy legalja. Most 3példára hivatkoztál a bizzarra (desing,tulajváltás,domain).
Ebből a desinget elmondtam hogy 3volt mindössze.
Tulajváltás 6hónapja volt.(Előtte max 3hetet ment a site)
Domain: amint mondtam, mióta átvettem ez a fő domain.
Szóval ha jobban megnézed, MO-n van kb 10 xxx oldal. Abból hány oldalon van ennyi user, ennyi aktív torrent, ennyi kapcsolat(XBT alapján)
Ahogy én néztem a Bizzart 1 oldal múlta felül,a Malacka.
Na meg volt a BitLove, amit már utolért az oldal.Pedig a Bitlove többmint 1,5éves oldal volt.És a malacka sem fiatal…
Innentől rádbízom…megbeszéltük… ha akarod törlöd a Cikket, ha nem akkor nem.
Üdvözlettel LoLm3n
A bitlóvét egy dolog érte utol, a rendőrség.
@LoLm3n
Jaa, aki kiváncsi az nézzen statot?
Hát akkor szedd be a statisztikát. Tessék.
Ja kitalálom. Azért nem szeded be, mert így többen küldenek smst, mert hogy milyen szuper a sebesség nálatok ami alapvetően kamu. Leteszteltem, nem hogy kamu, alapvetően fos a sebesség.
Mi a netcigányság? Hát az, hogy behúzod az embereket azzal, hogy neked milyen fasza oldalad van, küldjenek smst, közben egy nagy fostalicska.
De te mondtad, aki kiváncsi néz statot, akkor szedd be , ha olyan nagy a szád.
Csak annyit fűznék hozzá a mantragépnek, hogy nem kell végzett szakácsnak lennem ahhoz, hogy el tudjam dönteni egy kajáról jó-e vagy sem.
Attól másnak még lehet a szar finom, lelke rajta.
Az a szánalom, hogy ilyenekkel védekezik ez a nagy Lol Man, hogy ”aki nagyon akarja megnézi az xbt statot”.
De már azelőtt jelzi, hogy még az is tévedhet.
Persze, mert alapból nagy szar. De azért még azt is megszorozza phpban, hogy legyen még szarabb.
És emellett még küldjél neki sms-t is, hogy tudjon venni magának viagrát.
Röhej.
“Végül egy olyankérdést szeretnék feltenni, hogy ez miért a legalja ? :) Stat alapján MO. 2. XXX oldala, a Malacka mögött.”
Most, hogy bitlóvét elvitték, jah második. Mivel több nagyon nincs is, így ha 1 torrent + 2 user lenne az oldalon akkor is ez lenne mo. második legnagyobb torrentes oldala :D
X114
az alapján a statisztika alapján amit te látsz lehet a 2.
és van több xxx tracker is
LoLm3n, lenne nekem is néhány hozzáfűznivalóm…
elég régóta figyelemmel kísérem tevékenységedet, ezzel kapcsolatban szeretnék megjegyezni néhány dolgot, a teljesség igénye nélkül.
- az oldalt valóban d@my-tól vetted át, a címet is ő regisztrálta. mint tudjuk, ugye, ő nem tud tökéletesen magyarul, neki elnézhetőek a helyesírási hibák - neked viszont nem, hogy ennyi idő alatt nem volt időd kijavítani…
- indep.eu-n feltöltő rangban voltál. amikor bevezették a pénzkeresetnek azt a módját, hogy aki általad regel sms-el, azután százalékot kapsz, hogy - hogy nem, több spam is érkezett a mail címemre, hogy regeljek a jaj de nagyon legjobb és legnagyobb meg ilyesmi oldalra. érdekes módon, valamiért mindnél a te user id-d volt megadva…
- indeep.biz-ről, ha jól tudom, eléggé csúnya körülmények között távoztál - bár ez nem téged, hanem netware-t minősíti… konkrétan nem kaptad meg azt a pénzt, ami nyereményként fel volt ajánlva, a több száz - vagy talán volt ezer is -, általad feltöltött torrentért.
- most hirtelen nem tudom pontosan az okot, de úgy emlékszem, d@my másik oldaláról, a civilization-ról is eléggé viharos körülmények közt távoztál…
a helyesírási hibákkal kapcsolatban szeretnék még 1-2 szót ejteni.
tudom, a netikett azt követelné meg, hogy ne említsem, de engem egy bizonyos mennyiség után már kifejezetten irritál.
nem gondoltál még arra, hogy esetleg egy helyesírás-ellenőrző szoftvert használj?
“Jaa és Apartheid tefikázod renbosixet amikor az oldalán staffvagy ?! :D szánalom….”
Megint kineveztek volna? :D Akkor voltam staff tag, amikor domyval akadt egy kis incidensem, kiszálltam az oldaláról, átmentem bitsite-ra, elkészítettem az oldalnak egy elfogadhatóbb külsőt, mint az előző, majd kinevezett moderátorra. :D (Húú, ez aztán nagy dolog) Egyébként is, attól hogy valaki xy oldalon a staff tagjai közt van, attól még lehet baja az oldal tulajdonosával, vagy más staff tagokkal. Ez olyan dolog, hogy a melóhelyeden utálod a főnöködet, de mégis ott dologozol… Lehordhatod akárminek, de ott dolgozol, te döntésed, hogy maradsz vagy sem.
Legközelebb ha a szánalmas jelzőt használod, akkor legalább valami értelmesebb nevet is találj ki magadnak kedves “hmm”. :D
Üdv emberek!
Na megint az én nevem jött elő!
Először is a bizzar a Dragonfire segitségével elkészitett xbt-m használja!!
azt az xbt-t 2 en hetekig fejlesztettük!
Lehet nem a legjobb bitSitet elég jól viszi!
Nos ehez csak annyit mindig elő jön a nevem ilyen dolgoknál de azt senki sem figyeli hogy a bitsite 1 jól össze rakott oldal lett!
Hackelni lehet sokan tudják nem tudom!
Saját szerveren (vps)-en fút! Nekünk nem hibásodik meg soha:D
A design is nagyon szuper sodey-nek köszönhetően!
Mind1 mit mondotok nekem tetszik az oldalam és nem kéne cseszegetni én sem teszem senkivel!
Olyan jól összeraktad a bitsite-t h különösebb megeröltetés nélkül be lehet jutni az adatbázisba ;)
A külső nem minden… :)
@ pocok
Neked még visszaírok.
1. - Igaz.
2. - A spam nem igaz. Össz-vissz egy oldalon volt küldve körmail.
3. - Igen, netware elfelejtett fizetni, így elmentem. (Egyébként később fizetett.)
4. - Civilizaionról nem távoztam “viharos körülmények közt”… Még mindig az oldalon vagyok VIP rangban, és az oldal eléréseit és tudom, és Domynak most is csinálok egy PHP-t. Amiben kell abban segítek neki. Szóval a jó viszonyunk megmaradt. :)
Üdv
“ramboszex” akkor miért nem segítesz megjavítani?
Belemenni én is beletudok sokba de az enyémbe már nem nagyon az én tudássommal!
Remélem a tieddel még lehetne mit javítani!
Gondolom esélytelen a dolog, hogy pont te segíts nekem de még látok esélyt csodákra:D
Hallottam hogy múltkor elborult az agyad és törölted a torrenteket, mert majd “úgyis visszatöltik”…Na pl. ezért nem segítek neked, majd ha megérdemled akkor kapod az infokat hogy mit hogyan :D
nem én töröltem ez nagyon nagy rágalom
renbosix,
Komolyan mondom már vártam mikor látom újra a nicked ezen az oldalon. Sok komment közt nem is láttam, hogy Te is írogattál ide…
Látom sok minden nem változott, azon kívül, hogy megtanultad a jó modort és végre nem anyázva zúdítottad a kommentjeidet a tömegre.
Mindentől függetlenül, egy valamit szeretnék mondani.
MENJÉ’ VISSZA MENJÉ’!!!
köszi!:D
Szeretnék én is megkomolyodni ezért nem anyázok meg nincs is miért!
Vissza megyek kis oldalamra és ott elleszek én magamban!
By pocok () on 2009. április 20. 15:12
“[...]neki elnézhetőek a helyesírási hibák - neked viszont nem [...]
a helyesírási hibákkal kapcsolatban [...]”
kedves pocok, ha már ennyire a helyesírásról van szó, idézem neked, amit fent írtam:
“belénk bazmeg anno belénk ütötték nyelvtanórán 17 ezer feladattal, hogy hogyan van a “-val -vel”, és kurvára nem hallottam még “-al -el”-ről.
kivéve, amikor autó-al megyek dolgozni, és a ceruzá-al csak vakargatom a fejemet, és kávé-al iszom a reggeli tejemet.”
csak azért idéztem ezt, mert az írtad, hogy “általad regel sms-el”…
ha már másnak a helyesírásába kötünk bele, akkor ne pont a legdurvább hibát kövessük el mi magunk ;)
písz
Így utólag még hozzá fűzném, hogy ezeknek az oldalaknak a tulajdonosait miért nem kergetitek az őrületbe? Mint anno engem?
Tele raktátok az oldalam képekkel meg torrentekkel!
Helyesen írni ö 18+ évesen sem tud engem meg 14 évesen baszogattatok érte.. na mind1 nem rágom ezen magam!
Csak nem tartom igazságosnak!
Ugyanúgy megérdemelnék azt a sok képet stb…
Gondolom azért mert ők nem úgy reagálták le a szitut mint te…
Ez jogos de velem nem így kezdtétek!
Velem előbb kicsesztetek majd jött a cikk !
Lehet a LoLm3n nem akart filmeket csinálgatni de az már a múlté!
Balfasz voltam de biztos vagyok benne az ő oldalán is vannak olyan dolgok amiért megérdemelné, csak most is azért írtam hsz.-t mert a nevem egyből feltüntetésre került!
Ez nem is zavar de ha már emlegetitek akkor legalább jusson eszetekbe milyen egyszerűen vittétek csődbe az oldalam!
Nagyon rossz oldalamról ismertetek meg lehet ez volt a baj! DE nem mindég csak 1-el kellene kibaszni! mert ez így nem fer!
na mind1 nem ragozom mert unom szajkózni hogy nézzetek rá más oldalakra is!
Mert pl-ul eddigi oldalaim közül meik nem volt igényesen megcsinálva?
nem dicsekszem ez a design sodey munkája de akkor is megvan csinálva!
14 évesen elvileg az ember már tud helyesen írni.
meg leolvasni a kedvenc játékának a dobozáról a nevet.
mindenki a Nick nevemet arra a hülye játékra hasonlítja pedig nagyon nem ónét jött
hanem hónét?
akkor ez mégiscsak rambószex lesz, gyerekek :D
De vicces majdnem meghaltam a nevetéstől:D
De jó, akkor ha nincs más mondanivalód (mivel nem rólad írtam), ontopic.
http://noob.hu/07/0425/TBDev_hun___Tema_megtekintese___Új_rang_letrehozasa_illetve_torlese_TBDev_TS.png
Ez a jó: http://noob.hu/07/0425/lolm3n_konyorog.png
B+!
Bár tavalyi hsz.. azóta már megtudja csinálni.. :D
@Langerhans
A motor amihez kellett, az egy TBDEV YUNA motor.
Szedd le azt a motort és nézz szét a PHP-k között, hogy milyen a felépítése, mielőtt magyarázol … -.-”
Tőled még annyit szeretnék kérni, hogy írd le a weboldalad címét. Előre is köszönöm ;-D
Ejj, de sok az irigy… Magyar mentalitás… Ezért tart itt az ország, mindenki a másét irigyli, nem hogy Ő megmutatná, hogy mit tud… Szánalom..
írigy? MIRE? :D
@UrTi86: De unalmas már ez a “mutasd meg, hogy mit tudsz”-felfogás! Az meg se fordul a fejedben, hogy mi azért nem csinálunk “enpluszegyedik” torrent trackert, mert már van elég? Tényleg, mi értelme van százával működésképtelen oldalakat csinálni? Erre valahogy sosem kapunk választ, mindig csak kitérő válaszokat adnak az érintettek. Ennek csak az lesz a vége, hogy a peerek szépen eloszlanak a trackerek között, és a nagyobb oldalak is működésképtelenné válnak. Képzeld, vannak olyan emberek is, akiknek nem az számít, hogy az övék legyen a világ legcsicsásabb bittorrent trackere… A te és a hozzád hasonlók felfogása, na az a szánalom.
@Fizikazseni
Ha nem tévedek indepes. Mit vársz tőle?:P
Fizikazseni:
Pl. Bizzar sex miért lenne működésképtelen? Elég jól működik, elég sok aktív felhasználó stb. Remélem nem volt kitérő válasz! A nagyobb trackereket pedig nem kell félteni! Azok sosem fognak megszűnni mert jön egy új tracker. Kurva sokat értetek hozzá! Kár megszólalnotok.
Langerhans: kb annyira vagyok indepes mint te, fent voltam, töltöttem is fel egy darabig. Nem kell túlzásba vinni az agyalást.
Nem érted, de neked aztán magyarázhatok. Ha Pistike csinál egy “trekit”, és feltöltenek 500 torrentet, amiből 100 halott, továbbá “regizik” 4000 felhasználó, amiből 1000 akkor nézte meg utoljára az oldalt, és újabb 1000 jó ha ránéz hetente, az neked már gondolom aktivitás. Nem akarom ilyenekkel vádolni az oldalt, mivel nem tudtam beregisztrálni (nincs 960 felesleges forintom rá), de biztos vagyok benne, hogy a BSS-t is érintik az említett problémák. Igazad van, kissé túlzás, amit állítottam, hogy működésképtelenné teszik a kis oldalak a nagyokat, viszont tény, hogy a fájlcsere hatékonyságát rontja, ha több oldalról töltik ugyanazt a torrentet. Ja és még valami: 4 éve torrentezek, ez idő alatt megtanultam pár dolgot, úgyhogy tényleg kurva sokat értek hozzá.
Én 7 éve torrentezek… Magyarorországon még tracker sem volt mikor kezdtem. Ezzel nem felvágni akarok.
“Ha Pistike csinál egy “trekit”, és feltöltenek 500 torrentet, amiből 100 halott, továbbá “regizik” 4000 felhasználó, amiből 1000 akkor nézte meg utoljára az oldalt, és újabb 1000 jó ha ránéz hetente, az neked már gondolom aktivitás.”
És tudod hogy miért csak annyi néz vissza rá? Mert valószínű fent van az illető egy nagyobb oldalon és nem érdekli, az adott új oldal ahová beregisztrált.
Szóval teljesen badarság amit leírtál, ha egy kicsit végig gondolod. Aki fent van nagyobb (régebbi)oldalakon az nem fog új oldalra beregisztrálni, vagy ha beregisztrál akkor otthagyja mint ahogy leírtad. Ajánlom, hogy gondolkozzunk mielőtt írunk. Szóval lehet 400 tracker is Magyarországon ha annak 90 % -a szart sem ér, mert nincs normális adatforgalom. Akik komolyan gondolják az oldalkészítést azok meg próbálkozhatnak. Nem fogják elvenni a “nagy” oldalaktól a felhasználókat. Ha egy kicsit belegondolnál akkor rájönnél, hogy még hasznosak is a “kis” oldalak. Mivel a “nagyokra” nem lehet bekerülni, és addig a “kisebb” oldalakon megtanulják a felhasználók a torrentezést, később úgyis meg fog próbálkozni bejutni a “nagyobb” oldalakra.
Nem tudom, hogy meg-e érted a lényeget.
Üdv.
@UrTi86
“Aki fent van nagyobb (régebbi)oldalakon az nem fog új oldalra beregisztrálni, vagy ha beregisztrál akkor otthagyja mint ahogy leírtad.”
Tudod miért ideális ez? Mert a sok kis tizenéves többre vágyik mint amit megkapott a nagyobb oldalakon. Ott felhasználó volt ahova nem linkelhette be a bitefight linkjét és megharapjon valakit.
A nagyobb oldalakon a lelépőknek legalább fele tradelő. Az annyit tesz, hogy a jelenlegi kb 150 magyar trackerből 140 a maradék 10-től szívja az anyagot. És mind mind mind lelépnek. Na ezért mennek szarabbul a nagyok. Nem szarul, hanem csak szarabbul.
De érzed az arányt ugye? 10 vs. 140 az 1 a 14-hez.
Miért jobb neki a kicsi oldal? Nézz már fel egy fostalicskára, a következő rangok vannak (van ahol több van ahol kevesebb) :
*Alapító, *Tulaj, *Sysop, *Fejlesztő/Programozó, *Designer, *Staffvezető, *Admin, *Moderátor, *Fórummod, (Próba-mod) , *Szuper Feltöltő, *Feltöltő, *Feltöltőcske, *VIP, *Power User, *User, *Felhasználó, *Parazita .
Mindegyik staffrangból van legalább 3 de van ahol láttam 8 moderátort és 10 admint. Halálkomoly.
Revolutionon legalább 50 VIP van/volt kiosztva, de volt az több is.
Ezt mind szorozzd be 140 fostalicskával, eredmény: több ezer ember aki azt hiszi, hogy ő valahol nagyfaszi. Ez már egy egész számos szektának is megfelel nem?
Ezeknek 99% megesküdne az anyjára is, hogy az ő ”felettese”, a tulaj SOHASEM spammelt, nem netcigány , nem kér smst, stb. Lássd az utsó postnál Tamirát, 18 éves női agy.
Tanulság? Idézek valakitől:
“ha egyszer a magyar jogvédelem teljes erejével a torrent ellen fordul, akkor az kizárólag ezek miatt a szarrágó lehúzos kis görcsök miatt lesz.
“Én 7 éve torrentezek… Magyarorországon még tracker sem volt mikor kezdtem. Ezzel nem felvágni akarok.”
Nekem meg 600cm-es a farkam… Irásaid alapján még csak most kezdted nem rég.. Egyébként mi volt az adott oldalnak a neve ahol kezdted? ;)
Na megjött egy igazi f@szláma aki megmondja az írásomból mióta torrentezek. NO COMMENT!
Inkább a kérdésre válaszolj, én is kíváncsi lennék, hogy hol torrenteztél, amikor még a suprnova sem volt…
Hmm visszatértem ehhez a Topichoz. :)
Na szóval régebbi nagy kivetésetek az volt, hogy “nincs saját szerveretek sem”.
Na most már több mint 2 hete saját szerverről üzemel az oldal.
A másik dolog: “Működésképtelen” ?!
Hmm ezt mire véljem ?:) Nem hiszem, hogy az oldal “működésképtelen” lenne mivel már 1 hónap múlva 1 éves lesz a site, és 6-7000 peervan átlagosan.(xbt stat)
Csak azt kellene végig gondolnotok,hogy mostanában havonta nyillik valami “legjobb” xxx oldal. Ezeket igazán lehetne fikázni…
Ttt csak az a szomorú, hogy valami kisgyerek akinek valószínűleg nem segítettem valamiben (napi szinten keresnek fel például olyanokkal,hogy én küldjek a torrent oldaláről körlevelet, vagy smsreget csináljam meg neki ….etc)
szóval..ő adminbácsi barátja(aki 15éves),és megmondta neki,hogy tegye már fel a FikaBlogra az oldalt, mert az olyan menő… gratulálok.:)
Egyébként ezt már elmondtam,de leírom még egyszer:
Magyarországi xxx trackerek közül, keressetek olyat aminek több seed / leech / peer kapcsolata van… A bizzartól nagyobb ilyen szinten 1 oldal van: MALACKA (több nem!)
Üdv LoLm3n
Suprnovat nem ismeri, nem volt közük esemeshez.
@Lolm3n neked azt nem fogja fel a csökött agyad, hogy te is fost kínálsz pénzért. Nem érted?! Szarfost. Mind lehet a második legnagyobb pornotrackered mikor egy nagyobb vegyes oldalon INGYEN több pornó van!
Jó , hogy nem nyitsz videoklipes oldalt pénzért.
Gondolkozz már el a hülyeségeden. Kit érdekel, hogy magyarország szinten? Külföldi pornotrackeren ugyanez megtalálható, 3x ekkora sebességge, 1 millió peerel. Csak guglizz már kicsit.
Az a baj, hogy a fos oldaladhoz a pénzéhes agyad is társul. És ne tagadd, úgy szereted az smsreget mint micimackó a mézet. Bele is pusztulnál ha hobbyszinten saját zsebedből kellene kiadj egy kis lóvét és becsületes lennél.
Csak hogy megemlítsem a szarfos oldalad megint: talán 3 (al)domain alatt érhető el, abból 2 hol bejön hol nem. Szintén hol beenged hol nem. Használhatatlan szarfostalicska.
Ja és ne felejtsük, hogy mit is kapunk még az smsreg mellett.. bannerek szekérrel és igen, ó igen: “KATTINTS a GOOGLE HIRDETÉSRE!”
A BSS hostról ne is beszéljünk, megabrutál lett.
Ennyi szarlámát! Direkt kihangsúlyoztam, hogy nem felvágni akarok vele mióta torrentezem. Erre csak ezen lovagoltok : D Nem hinném, hogy normális az ilyen ember de, hogy örüljetek. Itt kezdtem el a torrentezést: bytemonsoon.com
Ja és lehet, hogy nem 7 éve volt hanem csak 6 és háromnegyed, mielőtt jönnének megint a f@szlámák!
@Langerhans lesír rólad, az irigység… Miért fáj neked az sms reg? Kényszeríti valaki a felhasználókat regisztrációra? Mindenki el tudja dönteni hogy él e a lehetőséggel vagy nem(én nem élek vele, mert meg tudom szerezni ingyen is, de nem mindenki van így vele). Azt mondod külföldön van sokkal jobb xxx oldal. Az szerinted Magyar? Nem mindenki beszél/ért más nyelveket. Azokkal akkor mi legyen? Ne torrentezzenek? Sok Magyar egyébként még a Magyar torrent oldalakat sem tudja használni, vagy nem tud eligazodni rajta, nemhogy majd a külföldin. Szerintem ezek az oldalak teljesen megfelelnek kezdésnek, mert nem kell órákat várni még leér egy 100 Mb os adat, mivel seed szerverről mennek a cuccok. Igaz nem ingyenes, de mit kapsz ezért a pénzért? Talán egy Fankadeli cd-t? :D Ezen kívül mindennek ára van! Ide sem írok szerintem többet. Az oldal neve elárul mindent… Lefikázni mindent, még akkor is ha azt sem tudjuk miről is beszélünk! Gratulálok! Osszátok az észt magatoknak… hátha még hülyébbek lesztek, és azt is irigyelni fogjátok ha valakinek egy banner ki van adva az oldalán, “mert biztos sokat keres vele” HÜLYÉÉÉÉK!
Jah bocsi Langerhans barátunk már fújja is a banner témát, bocsi ezt el sem olvastam. A BSS host-ot is azért fikázod mert, elveszi a “nagy” oldalaktól a felhasználókat :D ?! És mondjátok azt, hogy nem az irigység beszél belőletek. A f@szláma jelző illik rátok legjobban meg is maradok ennél.
@UrTi86
Sok Magyar egyébként még a Magyar torrent oldalakat sem tudja használni, vagy nem tud eligazodni rajta, nemhogy majd a külföldin.
Ha már azt mondod nem kötelező regisztrálni, akkor nem kötelező torrentezni sem. Ha nem tudja használni, vegye meg a boltban. Aki hülye haljon meg. Aranyszabály.
Nem az a bajunk, hogy smsreg. Meg, hogy banner. Hanem az, hogy becsapja a felhasználókat. Tátsd már ki a csipád és olvass már fennébb.
De várj, idézek neked:
Lolm3n írta:
“7: Statisztika ?
Igen, a főoldalon átvan írva a stat.. és?”
Tehát az smsükért még egy fankadeli cdnyit sem kapnak mert az egész egy nagy HAZUGSÁG! Érted a szót? Nagy semmit árul pénzért. Mert az a stat az nem valós, sőt, egy tizede sem valós annyira fáj.
Feltöltők 5,323
Letöltők 1,513
Ebből következik:
Teljes letöltési sebesség 178.94MB/s
Looool. Esetleg 17,894 MB/sec.
Vagy 178 megabitet akart írni? Mert az kis ‘b’, Mb-nem jelölik legrosszabb esetben is.
1500 aktív torrent aminek 75% 200-300-400 MB? Ne viccelj már. Terrás HDDket veszünk már otthoni használatra, ezért fizessünk pénzt és mert hazudnak a pofánkba , hogy milyen kurvagyors és közben alma a fa alatt?
Nézz már magadba. 2009 van.
Grammar nazi on:
Mármint, ugye: magyar, mert így kell írni, nem nagybetűvel.
Grammar nazi off.
Ez az irigység téma meg unalmas, húzz elő valami újat a varázsdobozból, a kutya se irigykedik.
A kötekedés unalmas inkább, hogy mi kis és nagybetű :-) Persze ha másba nem lehet belekötni akkor mindig ez szokott előjönni. Menj vissza a homokozóba, és dobáld a kicsik szemébe a homokot :-)
Nem akarsz felvágni a hét évvel, de azért erősen kerekítesz, a bytemonsoon.com is épphogycsak elmúlt hat éves, szóval hacsak nem voltál alapítótag, valószínűleg a hat sincs meg. Természetesen a hangsúly nem ezen van, csak a szavahihetőségedről ad némileg felemás képet a dolog, különösen az állandó faszlámázás fényében.
&Langerhans ” aki hülye haljon meg”
Ezzel mindent elárultál. Szerintem meg aki hülye az okosodjon inkább. Örülj neki, hogy amikor te sem tudtál mindent akkor nem haltál meg hanem művelődtél, és tanultál ezt-azt. Bár nem úgy tűnik mintha nagyon sokat tanultál volna. Regisztráció előtt nem látszik a főoldalon lévő statisztika tudtad? Szóval nem becsapás ez. Akár lehetne az is, mert tényleg nem a valós értéket mutatja, de ezt nem látják csak a regisztrált felhasználók. Ki vesz terrás hdd kat? Meg ki tölt le HD cuccokat? Nézzél már körül a nagyobb oldalakon, hogy mire van igény mielőtt megszólalsz! Asszem itt maradok láma oltáson, hogy legyen valami valóság tartalma is az itt leírtaknak. Volt helyesírási hibám kedves Jacques?? :)
Bár a kérdés nem nekem szólt, de igen. Gyúrj még rá egy kicsit.
Inkább csak egy neven irkálj :) Én sem jövök több névvel. Több mint 6,5 éve regisztráltam. Rágjad csak a csontot :) Azt meg ha elolvassák az eddig leírtakat akkor kiderül, hogy ki a szava hihetetlen mellébeszélő szélhámos…
Ki vesz terrás hdd kat?
Nem tudom, biztos az összes bolt azért árulja mert kurvára nincsen rá igény.
Biztos azért vannak tele az oldalak HD minőséggel mert nincsen rá igény.
Továbbá: vannak külföldi oldalak amelyek biztosítanak magyar felhasználó felületet is. De ezt jobban kellene tudjad, hisz 7 éve torrentezel (vazze).
Hogy miért becsapás? Mert azzal, hogy egy lámát becsap, azzal becsap még 10et mert terjed a szar. Másképp mi a faszért módosította volna? Mert jó kedve van? Ha valaki kifizette volna és azt írta volna ott, hogy 2 MB/sec, hidd el, sokkal kevesebben fizették volna ki azt az 1600 Ft+ Áfát, mert kitudódott volna, hogy szarfos.
lopimpili: Nézz utána faszláma, hogy bytemonsoon.com mikor indult… gyökér…oszd az észt :) Semmit nem tudsz :)
Ja és szerintem pont ezért van ez a blog. Nem a fikáért, nem az irigységért. Hanem, hogy mindenki tudja meg, hogy mekkora hazug k0cs0g az aki tőlük szedi be a pénzt.
Ha a normális érték lett volna kiírva szerintem nem született volna meg ez a cikk. De egy hazug netcigány megint csak arra utazott, hogy behúzza a jónépet egy kis pénzért.
És azon van a hangsúly, hogy becsapja. Fogd már fel te is.
Az a baj, hogy hiába írod az okosságaidat, a helyesírásod hiteltelenné teszi az egész “eszmefuttatást”. Azok a primitív erőlködések, miszerint dupla nick, faszlámázás meg homokozó, kötözködésre sem méltóak.
Attól, hogy anyázol, még nem lesz igazad.
Akkor beszéljünk tényekről. Melyik külföldi oldal biztosít Magyar felületet? Nem azt kérdeztem, hogy mit árulnak a boltban. A boltban mindent árulnak csak pénzed legyen rá. Nézd meg ncoren, bithumenen, hogy mit töltenek a legjobban. DVD-t vagy HD-t vagy nézd meg ncoren, hogy pornóból mit szeretnek jobban letölteni. A 2-300 megás kisfilmeket vagy a HD pornófilmet? Erre válaszolj mert erről van szó! A terelés persze megy mert ehhez értetek. Maradok a bizzar sex nél és nézd meg mennyire szarfos. Minden új adat teljes sebességgel jön le. Kinek mi a szarfos…
jacques: Hol anyáztam? Sosem tenném, mert az anyukájának semmi köze a dologhoz :) faszlámáztam, de most már látod, hogy nem hiába!
Minden új adat teljes sebességgel jön le.
Wáóó. Tényleg hát el is várjuk bazzdmeg, hogy annyi sms után + google hirdetés + bannerek legalább az új torrentek szerverről fussanak. Ettől függetlenül egy hetes torrent már rögtön beszarik, lássd a legtöbb seeder 36 (FAIL lolbroáf).
Melyik biztosít magyar nyelvet? Hát úgy kapásból pl. a TL. Igaz, most csak meghívóval lehet bejutni, de messze színvonalasabb mint a bizzar ( vagy bizarr) és INGYENES.
Továbbá a magyar torrentoldalak is minden évben megnyitnak gey időre, szintén INGYEN.
És érdekes, azoknál nem 36 a legtöbb seeder, pedig ingyen futnak. Nem csodálatos? Ja, mert nem hazudoznak össze vissza.
@Langerhans
Tőletek nem ferdítenek jobban…
Semmi ferdítés nincsen. Nézzd meg te magad az oldalt. A hülye is látja, hogy a tulaj hazudozik össze vissza.
Ha nem smsben játszana, nem pénzre menne az egész dolog, akkor nem lenne semmi oka hamis adatokat kiírni csak azért, hogy a usereket elkápráztassa. Szerintem az admin és mindenki aki a netcigányok ellen van a userek szemét próbálja kinyitni.
Én személy szerint amúgy is hozzáférek mindenhez amit akarok. De mikor látom, hogy tudatlan emberekről aljas módon húzzák le a bőrt az nekem sem tetszik. Másnak sem.
Ha te azzal egyetértessz akkor te is egy szinten van vele/velük. És azzal te is felírhatod magad a listájukra.
Én 100 Ft-t szégyelnék elvenni valakitől ha hazudok. Nemhogy 1600at fejenként.
Utánanéztem, faszláma. A bytemonsoon.com domain-t 2003 május 19-én hozták létre. Azaz hat éve és pár napja. De te hat és fél éve tagja voltál, értem én… És egy nick-kel írok, bármennyire is nehéz ezt feldolgozni. Viszont egyvalamit (veled ellentétben) azért biztosan tudok, pl írni.
@Langerhans
Te vagy itt a legnagyobb f@szkalap! :P
Mit kapnak a felhasználók az sms-ért cserébe?
(Ami nem kötelező!)
- Napi minimum 30-50 új film
- Írtad,hogy a külföldi oldalon milyen jó a sebesség… akkor arra kérlek,hogy csinálj egy teszt letöltést a bizzarron!
Minden staff tagnak biztosítottam egy 1GBit-es szervert, amiről napi szinten kell tölteniük a bizzarra.
Szóval itt sem hiszem, hogy szar lehet a sebesség. :)
- Urtit nemkéne b@sztatni… ő elmondta véleményét, személy szerint én is ilyen véleményen vagyok.
Az SMS REG-ből nem nyaralni megyek hanem az oldalra költöm
(1db webhostra szánt gép, és 1db seedre szánt gép)
Ezt most vesd össze,hogy mennyibe kerülhetett.. és mennyi a webhost gépnek a 100MBites net, és a seedes gépnek az 1GBit-et net / hónap.
Majd én is úgy mondom el a véleményem ahogy ő, repkednek a faszlámák. Ezért szokásom nekem bant adni, aztán meg lehet sértődni, meg lehet idecsődíteni a felhasználókat, hogy “JAAAJ, VÉDJETEK MEG”.
Ilyet szól, hogy ezen meg azon lovagolunk. A fasz se foglalkozott veletek, míg ide nem pusztultatok, hogy “bibí, mostmár van szerverünk”.
Ja és a readonly felhasználóknak elmondanám mégegyszer, hogy torrentoldalt tilos linkelni. Szar lehet emiatt újraírni fél oldalt.
Igen, rossz kedvem van. Így jártál.
Látom szárnyal a kultúra, úgyhogy a fasz szavak, és minden egyéb kijátszhatóságuk autodel.
“Mit kapnak a felhasználók az sms-ért cserébe?
(Ami nem kötelező!)”
Gigabites szerverre recskázni a felhasználók pénzéből mennyire kötelező?
Jajam, szóval a cikkben az a kibaszott nagy xbt -php stat eltérés is az én érdemem, én vagyok a faszkalap mert te hazug k0cs0g vagy mi?:P
Egyre jobb vagy Lolm3n, látszik, hogy milyen jót fejlődtél a Sektor féle fórumon való könyörgéseid óta.
és mennyi a webhost gépnek a 100MBites net
Jajam, azért van a cikkben argonetes WHOIS.
Egyéb hazugság? Ja, hogy egy hete végre összekapartál egy saját szervert? Az nem a cikk témája.
@admin
Rossz gyógyszert vettél be mert engem, nem hívott ide senki! Elég fantáziadús az oldal adminja. Ez elárul mindent..
@Langerhans
Már rég nem Argonet…. -.-”
@nincs
Itt nem a gigabiten szerveren van a hangsúly,hanem azon hogy azért a pénzért seedszerveres feltöltők töltik nekik fel az anyagot
“- Napi minimum 30-50 új film”
Na akkor hadd mutassak valamit:
http://images.netbag.hu/20090609/15245636038.png
Gondolom, ismerős az oldal, ha véletlenül mégse lenne az, elárulom, hogy az egyik hazai vegyes trackerről van szó. Ez a tegnapi XXX videó termés, ha jól számolom, 59 film. Úgyhogy verheted a napi 30-50 filmedre. Ja, és ha nem mondtam volna, semmi esemes, csak be kell kerülni. Érdekes, nekik befolyik a reklámból annyi pénz, hogy ki tudják fizetni a szervert. Tudod, normális oldalakon ez úgy működik, hogy nem a felhasználók fizetik a seed szervert (közvetve, SMS által), hanem a feltöltők. A júzereknek ingyenes, mégis működik, vannak szerverről seedelők (ők elvállalják, hogy fizetik) és a staff se sír, hogy nincs mibő’ ő’ni.
Mint máshol, csak ingyen.
@Fizikazseni
Ez az oldal mennyi idős is? Ha jól tudom több mint 3éves, és nem 15.000felhasználója van.
Ja és bejutni sem könnyű rá.
4,5 éves, 87000 felhasználóval és nem nehéz bejutni rá (bár ez relatív). És? Ez van: több felhasználó - hatékonyabb fájlcsere. Ezt magyaráztam már korábban is.
@Fizikazseni
Ok.. a bizzar most lesz 1 éves 1hónap múlva…hidd el ha 4,5éves lenne az oldal akkor nem annyi torrent menne fel naponta mint a példában előjött “59″
egyébként ezen a bizonyos oldalon a bannerhelyeket több 10.000FTkért adják ki (lehúzás ez is akkor?)
És ha jól tudom, akkor seed szerverrel foglalkoznak még…és saját bérlők is töltenek fel szép számmal.
Ez mind valós eredmény, de ne vessük össze a 200 megás torrenteket a 700/1,38 Gb-os xvidekkel sem.
És a bizarron a pornók többsége 200-300 mega amit saját nem korlátozott szerverről lófax felrakni.
Továbbá becsúsznak ilyenek is, hogy
“Terminator.Megvaltas.i”
No commment.
Már csak azt magyarázzd meg, hogy annak a stat csalásnak mi értelme? Erre élvezel? Te is tudod, hogy az a 177 MB/sec még álmodban sem igaz.
@Langerhans
Terelni azt tudsz rendesen. Nem baj aki végigolvassa az látja, hogy elég szépen félrebeszélsz. Keresed a kibújókat stb. Nem baj én leírtam a nézetem. Bele akartatok kötni mindenbe, csak éppen melléfogtatok rendesen, mert minden úgy van ahogy leírtam. Egyébként azért kezdtem el írni, mert utálom ha valakit puszta irigységből fikáznak le. Persze lehet visszakérdezni, hogy “irigy mire” ?! Hát azon amin lovagolsz…
na várjunk, itt elakadtam:
“By UrTi86 () on 2009. június 9. 14:17
@Langerhans
Tőletek nem ferdítenek jobban…”
mit ferdítenek langerhanséktól?
Írd le a neved, és fogalmazd meg, hogy mit akarsz kérdezni. Utána válaszolok.
a nevem “effjujueffineff”
a kérésem pedig az, hogy fogalmazd meg, mit akartál azzal mondani.
egyszerűen nem értem, hogy hogyan kell valakitől ferdíteni.
mindössze ennyi a problémám.
@ Langerhans
A sebesség nincs átírva.. miért lenne az kamu ? pl csak én most 18MB/s-el seedelek…
És az a “177 MB/sec” az a le / fel töltési sebesség összesen !
Nem érdemes foglalkozni vele. Mintha negatív lenne az IQ-ja. Csak a mai nap többször kihangsúlyoztak, hogy a stat csalás és az smsreg együttvéve 99,9%-ban nyilvánvaló esete annak, hogy a felhasználókat becsapják.
De mintha valami szellemi károsultnak írnám le, mert erre nem tud magyarázatot adni, hogy MIÉRT?, PORQUE?, WHY? Miért kell becsapni a felhasználókat?
Mert ezért került ki a fikablogra szerintem, ezért lett cikk belőle.
Mert azt hazudták, hogy szerverre kell, közben olcsó ratyi argoneten futottak, mert azt hazudták, hogy ők milyen jók, közben az egész stat egy nagy csalás.
Erre válaszoljál, már, hogy miért? Az én nevemet ki tudod olvasni UrTi86?
@effjujueffineff
Nem azt írtam, hogy valakitől ferdíteni, hanem valakiről. Nem mindegy. A “ferdítés” azt jelenti, hogy amit mondanak valakiről az nem teljesen úgy van. Menj be nyelvtan órára biztos elmagyarázzák, ha ez nem volt így érthető.
Wow. És közben Lolm3n megint óriásit hazudik
Ezt írja:És az a “177 MB/sec” az a le / fel töltési sebesség összesen !
És mit látunk a Bizzar Sex Site statjában?
“Teljes letöltési sebesség 173.26MB/s”
Aki esetleg nem hiszi ki is vágom:
http://img200.imageshack.us/img200/2453/bss.jpg
Te LolM3n. Egyre jobb vagy. Nyomdokaiba léptél a többi netcigánynak. Csak akkor hazudsz mikor mondassz / írsz valamit.
Vajon UrTi86-nak erre is lesz valami kifogása? Hogy megint hazudtál egy kibaszott nagyot?
@ Langerhans
Te már felül lejárattad magad az eszmecseréddel ;) Még te mondod lolm3n-nek, hogy IQ nulla? Nézz már magadba..
@UrTi86.
Az neked szólt. Te látszol annak, én csak a számokat nézem de te még azoknak se hiszel.
na jó, szabad a gazdi.
annyi, hogy nem tőle jobban, hanem nála jobban ferdítenek, de mindegy. gondolom, borsodi, vagy szabolcsi, vagy milyen tájszólás ez.
mifelénk a nitrótól-, és a trabantnál gyorsabb a porsche.
jaj, bocs, elmegyek nyelvtanórára inkább, mert nem vagyok tisztában a dolgokkal.
befejeztem.
@ UrTi86:
12:53: “Ide sem írok szerintem többet.”
12:59: “…ezt el sem olvastam.”
13:41: “Menj vissza a homokozóba…”
13:57: “Volt helyesírási hibám…??”
14:03: “Rágjad csak a csontot…”
14:05: “…gyökér…”
14:11: “…bizzar sex… szarfos…”
14:12: “Hol anyáztam?”
18:10: “Keresd a kibújókat…”
Hasítasz, mint a Titanic… és pont olyan szar a kormányod. :)
@Langerhans
Nem csak a számokat nézed TE már mindent! Hát igen akiben az irigység dolgozik az mindent felhoz már, csak utána kár, hogy saját magad járatod le mivel egy rakás hülyeséget összehordtál. Feljebb már leírtad a nézeted :D
@effjujueffineff
Ez-az sík hülye létedre oktass ki ;) köszi
Inkább válaszolj a kérdésekre mert ez az irigység duma már qrva unalmas.
Beszélgess már értelmesen, a stat csalásra van ilyen hasonló értelmes magyarázatod? Vagy az is az irigység szülötte?
7 éve torrentezel vazze, ránézésből meg kell mond, hogy az csalás. De ha nem hiszed, nézzd meg az xbt statot, 4000-es port, segítek.
Csak azért kérdem, mert erre még a híres Lolm3n sem tudott értelmes választ adni a cikk óta. Pedig világos mint a Nap, hogy az csalta, sőt egyik hozzászólásában be is vallotta. Mint ahogy már fennébb is bemásoltam neked.
Fent megírtam már, hogy ki szokott kötekedni a helyesírással. Az aki nem tud másba belekötni, és akkor előjön azzal, hogy “az mi is”?! Szánalom…homokozóba veletek, és dobáljátok egymás szemébe a homokot. Kisgyerekek…
@Langerhans
Te már annyi hülyeséget összehordtál hogy az már fáj. Nem baj téged nem lehet meggyőzni, de akik olvassák azok látják mi a helyzet. A statisztika az-az egy dolog amiben igazad lehet. Kapaszkodj is benne rendesen és el ne ereszd.
ééén belekapaszkodok? Erről szól az egész cikk bazzeg, te nem látsz?!
Ez a lényege az egésznek. De megint ezt kezded, hogy miket hordtam össze. Szánalom. Egy normális választ nem tudsz adni csak itt vered a nyálad. Igen, látják is mi a helyzet. Az igazságot ők is megnézhetik az oldalon. Akármikor biztosítok screenshotokat, hogy lássd te is, hogy miben hiszel.
De nem tudsz védekezni mert az adatok ott vannak, csak itt vered magad egész nap. Traktorkulcs..
Hát érdekes dolgokat hordtál össze. Összegezzem neked? Saját magad kiröhögöd te láma!
Akkor összegzés helyett mondd el, miért nem átbaszás az oldalatok. Hja várj, már megvolt, nem győzött meg. Akkor kívül tágasabb.
Okos ember nem hagyja, hogy olyan mellékes dolgok, mint a tények befolyásolják a véleményét. Különben is mi mind faszlámák vagyunk, hiszen nem torrenteztünk hét éve egy akkor még nem is létező torrentoldalon. Megyek is, szórok egy kis homokot, úgyis elvették tegnap a kislapátom.
Én is látom a saját írásaimat.
De inkább a sajátjaid nézzed, mindegyik arról szól, hogy irigyek vagyunk. Lol. Pont erre a fostalicskára leszek irígy.
Egyetlen érvet sem tudtál felhozni amivel megvédd azt, amit nem csak leírtam, hanem ki is fotóztam neked, hogy ha esetleg kitátod a csipádat láss is, ne csak írjál mint a szokásos write-only user.
De mivel ilyen traktorkulcsos vagy akkor írjál lehetőleg következőkor, ha valami normális magyarázatot találtál arra, hogy miért kellett becsapni a usereket:)
Tedd magad, hogy értelmes vagy és kiszeded Lolm3nt a szarból.
Drága admin akkor leírom még egyszer, hogy semmi közöm a bizzar sex oldalhoz. Honnan veszed ezt a baromságot? Ezt álmodtad este, hogy UrTi86 a tulajdonos? Gratulálok nagyon jó oldalt hoztál létre, nem elég hogy akik ide beírnak erős a fantáziájuk, de még a tulajdonos vagy az admin is szereti a hülyeséget kiagyalni, aminek semmi valóságtartalma nincs.
Akkor az oldal amit védesz, tök mindegy, szavakon lovagolsz. Bár én ajánlanám, hogy mihamarabb tedd, mert a kommentlock egyre közeleg.
@Langerhans
Nem csak erre vagytok irigyek. Osztjátok az észt. Emellett 90% -a amit írtok nem igaz. Természetesen van benne igazság is. Az én nevemnek (UrTi86) utána lehet nézni bárhol. A nagyobb oldalakon mindenhol ismernek. Tudják ki vagyok, és azt is tudják, hogy nem beszélek hülyeséget! SOHA!
(akkor azt is tudják, hogy sztereotípikusan nyomod ugyanazt a hülyeséget amit kigondoltál hajnali félmerevedés után)
@ admin
Miért is? Csak az írhatja ide le a véleményét aki hülyeséget beszél, és rendesen le tudja járatni a trackereket!? Akkor elmondom még egyszer! Nem védek én senkit! Azt utálom ha valaki nem mond igazat. Nyugodtan tilts, nem sokat érsz el vele. A véleményem akkor is le fogom írni, és ebben nem tudsz gátolni ;)
“Az én nevemnek (UrTi86) utána lehet nézni bárhol.”
/userdetails.php?id=48204
Engedd meg, hogy kiröhögjelek.
@Langerhans
Kissé beteg vagy… Ezt úgy hívják, hogy tartom magam ahhoz amit az elején is leírtam, veled ellentétben. Már a merevedésnél tartunk? Ez igen!
de várj, megis mutatunk a nagyközönségnek, lássák, hogy mindig igazad van.
http://img196.imageshack.us/img196/9731/urti86.jpg
Ez a második accod amit bH-ról kib*sztak. Biztos mert mindig igazad van és olyan értelmes képed van:lol:
Az lehet, hogy leírod a véleményed, de biztos nem itt. Méghozzá azért nem, mert ez nem vélemény, hanem előbb faszlámázás, utána pedig faszlámáskodás. Ó igen, köcsögök vagyunk, utálj.
@Langerhans
Köszi a lányok így szeretnek :) Ahha innen fúj a szél! Most már értem… Bithumen Seggnyaló vagy tulaj vagy!
Azt a vaslogikát.
Na megyek vissza a kis piros dömperemhez.
Nem, de határeset!
Bizarr Szex Site admin vagyok :)))))
:rofl:
Egyre jobb vagy te is. Már bH tulaj is vagyok :P
Kész, most haltam meg. Zárolva.
Imádom az ilyet azért :D:D
“Több mint 6,5 éve regisztráltam. Rágjad csak a csontot :)”
Cink, hogy még nem is volt! (Gondolom ö egy alapítótag és már fél évvel hamarabb tesztelte az oldalt) :D Szép estét okoztatok nekem, ennyit soha nem nevettem még lámán :D:D
ez meg:
“Az én nevemnek (UrTi86) utána lehet nézni bárhol. A nagyobb oldalakon mindenhol ismernek.”
erre:
http://img196.imageshack.us/img196/9731/urti86.jpg
majd:
“Bithumen Seggnyaló vagy tulaj vagy!”
xDxD
Azért vicces, hogy egy 7éve (LOL,EPIC FAIL) torrentező ember, azt nem tudja, hogy legtöbb oldalon van egy users.php ahol rá lehet keresni bárkire.. Én is megtaláltam:
http://kepfeltoltes.webxclub.com/images/jpzm8fpgtc0rdgo1s5r6.png
http://kepfeltoltes.webxclub.com/images/1×1cipsmnwike0r56im.png
Meglepő?!!
Jahogy ez egy ilyen izomagyu IQ-harcos…
Nem tudtam aludni.
Annyira vártam a történet folytatását.
Best Epic Fail story ever.
-akik
*azoknak (mielőtt ezért kapnám az oltást) ;)
Sz én adatlapom már láttátok, most linkeljétek be a tiéteket ;-)
Minek, úgyse tudod megnézni…
Jah, vagy inkább kitalált neveken irkáltok, ami egyáltalán nem meglepő. Hát…utána néztem egyik oldalon sem találtalak meg titeket. Én felvállaltam a nevem, nem hazudtam, és mindent úgy írtam le ahogy van. Persze, nehéz ennyi “névnek” visszaválaszolni, de megpróbálom. Miért? Majd meglátjátok a végen :D Én is jöhetnék akárhány néven még és oszthatnám nektek az észt, de teljesen felesleges.
X114
A te neved valahogy nem találom :) Lol Nem volt akkor még bytemonsoon.com?? Írd le mikor indult!!!
Ez bemásolom még egyszer, mert sajnos valamiért nem jelent meg….
Fele hozzászólásom eltűnt kedves Admin! Persze ki kell törölni azt amiben bebizonyítottam, hogy igazam van! Linkelgesd csak a bithumen adatlapom, valóban én vagyok az : -) Én meg azt mondtam mikor kezdtünk beszélgetni, hogy ti meg bithumenesek vagytok, azért osztjátok az észt és járattok le mindenkit ok nélkül. Büszkék lehettek rá. Főleg hogy 1 ember osztja mindenki nevében az észt. Még mindig azon lovagoltok, hogy nem ott kezdtem a torrentezést és nem akkor. Betegek vagytok nézzetek utána, és utána lehet beszélni.Érdekes az is, hogy tegnap lezárták ezt a topicot, azért mert az elején le f …lámáztam azoknak akik megérdemlik. Nem furcsa? Azóta lefolyt már egy kis víz nem? Meg azóta nem is használtam olyan szavakat, ami megbántja a ti érzékeny bithumenes lelkivilágotokat…
UrTi hagyd őket felesleges nekik írni, ez-az oldal csak a lejáratásra megy semmi másra.
Leírtam, olvass is néha, ne csak írj.
lopimpili
A mellébeszéléshez értesz! Semmi máshoz ;)
Drágaság, lehet hogy most belegázolok a kicsi lelkedbe, de már nagyon tele van a faszom a műsoroddal. Idejössz, faszlámázol és kamuzol össze-vissza, amikor _tényekkel alátámasztva_ megcáfolnak vagy nagyvonalúan átsiklasz felette, vagy jön az idióta dumád a mellébeszélésről vagy az irigységről. Napra pontosan megírtam a bytemonsoon.com létrehozásának a dátumát, ami még testvérek között sem volt hat és fél (és főleg nem hét) éve. Erre valahogy elfelejtettél reagálni, majd amikor már (szerinted) elég sok hozzászólás rárakódott, újból előveszed.
Természetesen mindenki faszláma, csak te vagy helikopter,
- aki szerint a userkereső használatához stafftagnak, de legalábbis seggnyalónak kell lenni
- aki “hét év” torrentezés után annyira hülye, hogy a dupeaccát ugyanazon a néven és ugyanolyan adatlappal hozza létre
-aki szerint a bizonyíthatóan és bárki által ellenőrizhetően hamisított statisztikát illetően “lehet, hogy igazunk van”
- aki miután beégeti magát egy nyilvánvaló kamuval (tudod, ami interneten előfordul, annak bárki utána tud nézni, persze ehhez lehet hogy nem elég “hétéves” torrentezés tapasztalata) ahelyett hogy meghúzná magát, csak egyre mélyebbre ássa a vergődésével…
Teljesen nyilvánvaló ezek után, hogy mi mind mellébeszélünk és hülyék vagyunk, akkor már csak egy kérdésem van őgeekségedhez: mi a rossebnek pazarlod ránk a drága idődet?
Sérteget itt a bithumenes admin dumával. Kicsi virág, én nem szeretnék a bithumen staffba tartozni, már csak azért sem, mert engem ne emlegessenek Hojzi-, kapuc- meg ToRT-féle bunkó parasztokkal együtt.
En a helyetekben hagynam a francba ezt az urti-gyereket… az a gyanum, hogy nem haritani akar vagy ilyesmi, hanem egyszeruen ennyire buta szegenyke. Ennyi. Lehet ennek itt irogatni hetekig, nem fog eljutni az agyaig, biologiailag lehetetlen sajnos. Ez van.
jacques: se ToRT, se kapuc nem staff-tagok mar a bh-n. Nem kotekedes, csak info.
BoNo:
Hopp, le voltam maradva. Kösz az infót.
A kimaradt, hogy mikor indult a bytemonsoon.com.
2002 év vége felé. Igen csak 7 éves lesz…
- aki “hét év” torrentezés után annyira hülye, hogy a dupeaccát ugyanazon a néven és ugyanolyan adatlappal hozza létre
Azért mert nekem nincs mit takargatnom ellentétben veled(veletek) Szánalmas parasztok…
@dexter
Köszi végre valaki :)
Nem azért, de nekem nem úgy tünik hogy urti járatná le magát. Aki elolvassa az egészet az látja, hogy csak lejáratni akarjátok. Erről ennyit. Az egy dolog, hogy még magatoknak is képesek vagytok bemesélni, hogy igazatok van, de attól az olvasók nem úgy látják. Figyelgetem ezt a blog szerűséget egy ideje. Nem mondok róla semmit.
http://whois.domaintools.com/bytemonsoon.com
Én is figyelgetem egy ideje, nekem viszont az tűnik fel, hogy amikor beég itt valaki, és nem tud semmi konkrétumot mondani, akkor hirtelen megjelenik egy kommentelő (persze másik nick-kel), és jól megvédi, persze ezt is konkrétumok nélkül.
@lopimpili
Ne legyél már ilyen rohadt nagy láma. a .com os domain-t akkor regelték be te szerencsétlen…Köze nincs az oldal indulásához. Domain regisztráció után nem sokkal meg is szűnt az oldal, mivel sorozatos támadások érték. Ha lovagolsz valamin legalább nézz utána.
Az oldal nem megszűnt, átregelték .net-re. Te viszont következetesen a .com-ról beszéltél.
Az oldal meg előtte pina.hu domainen futott, vágom…
@ lopimpili
Büszke lehetsz magadra…láma.
Tényleg csak ennyire futja, vagy esetleg meg is tudsz cáfolni? Pl azzal, hogy a domain beregelése előtt milyen címen érted el az oldalt.
UrTi86:
“Langerhans lesír rólad, az irigység… Miért fáj neked az sms reg?” te elvkirály….
“Akár lehetne az is, mert tényleg nem a valós értéket mutatja, de ezt nem látják csak a regisztrált felhasználók.” akkor miről beszélsz ember????
“Maradok a bizzar sex nél” gratu…
“Bithumen Seggnyaló vagy tulaj vagy!”
7 év után nagyon vágod…
“Hát…utána néztem egyik oldalon sem találtalak meg titeket.” meglepő….
röviden.
Megcáfolni? Cáfolj meg te, hogy nem ott kezdtem, és nem 6-7 éve! Keresd fel azt aki regisztrálta a domain-t biztos felvilágosít. Egyébként ha jól emlékszem ip címen lehetett elérni az oldalt, de ebben nem vagyok biztos!! Nem ma volt már, meg nem is tegnap. Azt tudom, hogy tracker sem volt még itthon. Azt hiszem mindent leírtam, ami lényeges.
UrTi86 jól van, ügyes vagy.
Máskor googliz jobban.. :)
Érdekes egyébként, hogy te már 7 éve torrentezel, de a hazai trackereken meg 1-2 éve vagy csak.. a nevedben a 86 meg tán a születési éved?:D
Nem, az IQ-ja :)
@X114
Miről beszélsz? Már a születési dátumomnál tartunk? Kemények vagytok mint fél perces csecsemőfos.
X114 Te egy igazi lófaszjankó vagy, már nem azért!
Nem lehetne kicsit kulturáltabban? Megint le lesznek zárva a kommentek, aztán mehettek a jóistenhez panaszra, hogy “jaj, itt elnyomnak”.
Dexter még finoman fogalmazott. Én személyesen ismerem urtit, és nem olyan ember aki hazudozna össze-vissza. Rosszabb ez a honlap mint az adás amit manapság a tv-ben sugároznak. Ezt mindenki rakja oda ahová akarja. Szenny!!!
Én a kedvencek közé raktam, oda akartam. Leborulok tényfeltáró és minden eddigi kommentet meghazudtoló írásod előtt. A sávszélesség nem egyenesen arányos az ésszel, ezt csak hiszitek.
Igazad van GBSeed, a tv valóban ratyi, marad a blogolás és a kommentelés.
észosztók:
olvasta valaki miről szól a cikk amiről vitáztok?nem….?akkor frissítsük 1 kicsit:
“bereklámozni a szétcsalt, felszorzott statisztikájukat”
“támogatásesemesekből (hova gondolsz, persze hogy van, VIP rangot is vehetsz ha elég sokat küldesz, kár hogy “Malacpersely” rangot nem adnak) számítógépet akarnak sorsolni, monitorostól, mindenestől.”
na induljunk ki ebből…
a csillagharcos UrTi86 mit reagált:
“Akár lehetne az is, mert tényleg nem a valós értéket mutatja, de ezt nem látják csak a regisztrált felhasználók.” akkor miről beszélsz ember????” akkor kérdezem ismért, miről beszélünk??????
Istenem, amikor csak az arcoskodás megy.. :) Kemények voltatok mind a hárman( urti, dexter, gigabyteseed)..
GigabyteSEED:
valószinüleg azért érzed rosszabbnak, mert tele van netcigánnyal (lásd cikkek).. Ha nem lenne sok lehuzos, hazudos, idióta köcsög, stb… akkor nem lenne ez az oldal se.. (Egyébként én is fav-ba raktam)
“Már a születési dátumomnál tartunk?”
Megkérdeztem, hogy a nevedben az iq-d, korod, vagy születési éved van.. Gondolom iq-d nem, korod végképp… kizártam a dolgokat :)
Már megint ugyanazt érzem, amit előbb leírtam :)
Csak én látom az üvegnél is átlátszóbbnak? Erősítsetek már meg.
Patak: megerősítve:)
A 86-os iq-t azért én nem zárnám ki… Vagy sokallod? :D
X114
Kemény voltam? Ezt miből vetted ki? A legjobban te hazudozol itt, és ezen kívül mindenbe belekötsz, még abba is amibe igazából nem is lehetne. Természetesen nem te vagy az egyetlen. Ez az egy dolog vigasztalhat. TÉGED!
@lopimpili
Javaslom, hogy tedd fel a kérdésed az oldal adminjának, hogy vajon az IQ-m, vagy a születési dátumom szerepel a felhasználónevemben. A kellő rálátásával biztos kitalálja, és létrehozza az új topicot. lOl
Figy, tudsz érveket felhozni, a vádak ellen? NEM.. Akkor meg, szerintem hallgass..:) A másik, én nem hazudozok, olvasd csak el, mire mit írtam és mikor mit kérdeztem. (Illetve ne csak olvasd értsd is meg.. gondolom az nem megy..ide is csak azért írsz, hogy reklámozni tudjad magad.)
Az meg, hogy nem hazudozik vicc.. Olynakor volt egy olyan torrentes oldalon amikor még nem is létezett, de ő nem hazudik…
Érdekes módon, még senki sem tudta alátámasztani közületek, hogy ez nem egy újabb netcigány oldal..
lopimpili:
Ha kevés is van neki, akkor se írná ki, hanem többet írna..ebből következtettem :)
Miért, iwiw-en is egy rakás ember odaírja az ICQ-mezőbe, hogy “hát nem sok”.
Van a sötétségnek az a szintje, amire már büszkék az érintettek.
X114 Előbb a kérdésemre válaszolj! Miért vagyok kemény?
Valószínűleg azért, mert a molekuláid térhálós szerkezetűek.
lopimpili, miért nem mész el politikusnak? Bár ahhoz még tanulnod kell még egy kicsit. Nem megy jól a terelés….
Azaz egy valódi gyémánt vagy :)
A politikusi pálya inkább a netcigányoknak való, ott legalább a vastag bőr már megvan hozzá. Mondjuk nem látom be mit terelek (és miről), csak adtam egy hülye kérdésre egy megfelelően hülye választ.
itt nem inkább nektek kéne kérdésekre válaszolni? (csak mert ugatni nagyon tudtok, értelmes választ adni kevésbé)
GigabyteSEED:
Akkor válaszolok a kérdésedre..
Jött egy illetőtől(valószinűleg valami haverotok, vagy csak te vagy szimplán..) ez:
By dexter () on 2009. június 10. 17:27
“X114 Te egy igazi lófaszjankó vagy, már nem azért!”
Erre te, mert ugye nem lehet kibirni anélkül, hogy ne offolj szarrá valamit:
“Dexter még finoman fogalmazott….Rosszabb ez a honlap mint az adás amit manapság a tv-ben sugároznak. Ezt mindenki rakja oda ahová akarja. Szenny!!!”
Más kérdés, hogy mitől szenny ez az oldal? Azért mert nincs tele reklámmal, nem spamel, és leírja az igazságot a sok szar tizenéves netcigányról? Hát tényleg..
Megválaszoltam azt ami érdekelt téged, most te jössz.. De aztán írjad az érveket.. :)
Még ezek után visszakérdezel erre, hogy miért szenny az oldal? Ennyit írtam le:
“Dexter még finoman fogalmazott. Én személyesen ismerem urtit, és nem olyan ember aki hazudozna össze-vissza. Rosszabb ez a honlap mint az adás amit manapság a tv-ben sugároznak. Ezt mindenki rakja oda ahová akarja. Szenny!!!”
Ez a szerény véleményem volt. Erre írod, hogy “nagyon kemény voltam” mi ez ha nem kötekedés?
Akinek már nem az a véleménye mind neked az már kemény? Vagy ebben akkor mond meg, hogy mi volt kemény!??
Miért szenny az oldal? Szerintem a fentiekben leírtam. Előbb azt kérdőjeleztétek meg, hogy urti mióta torrentezik, utána jöttetek a születési dátumával, utána már az IQ nál tartottatok. Mind ezt úgy írtátok hogy nem is tudjátok ki ő. Ezek után kérdezem: Érdemes ide valakinek leírni valamit? Óvoda szint.
Ja bocsi, helyesírási oktatás is volt. Csak előbb néznétek meg, hogy ti milyen helyesen írtok, és ha minden rendben van akkor esetleg meg lehet szólni, ha nagyon zavar, vagy nem tudod kiolvasni az írást. Aki visszaolvas tudja miről beszélek. Akár az utolsó kommentben is(x114)
akkor átfogalmazom…ne arról beszéljünk,h miért szar (mindenki tudja)
beszéljünk arról,h miért jó? várjuk az érveket…
@Csí
Másnak a kérdését akarod átfogalmazni? Egyre érdekesebb dolgok vannak itt :D
Gigabyteseed, előbb azt kérdőjelezted meg, hogy rosszabb ez a honlap mint az adás amit manapság a tv-ben sugároznak, utána jöttél azzal, hogy szenny, utána már csak hazugokat és kötekedőket láttál. Mind ezt úgy írtad, hogy nem is tudod kik ők. Ezek után kérdezem: Érdemes ide valakinek leírni valamit neked? Óvoda szint.
Ja bocsi, helyesírási oktatás is volt.
I just fcking love copypaste :)
Én csak tényeket írtam,és támasztottam alá amit ha elolvasnak a kedves olvasók, meg is értik. Kicsit össze vagytok már zavarodva :)Én nem hazugoztam le senkit! Kérlek másold be, hogy hol hazugoztam le valakit!
By GigabyteSEED () on 2009. június 11. 11:11
…asszem itt, de mindegy, nem kell felvenni annyira komolyan, főként nem kell személyes inzultusként megélni bármilyen véleményt, állítást.
Kijavítani valakit pl. egyfajta sértés, olyasvalami, mint azt tartani másról, hogy soha az életben nem fogja tudni észrevenni hibáit és felelősséggel felvállalni azokat.
@Tooni130
Szerintem nem ezt kérdezte GigabyteSEED.
Illetve kérte,bocsánat!
Ő:
“Kérlek másold be, hogy hol hazugoztam le valakit!”
Én:
“By GigabyteSEED () on 2009. június 11. 11:11″
Ott:
“A legjobban te hazudozol itt,”
Ha jól tudom érvelt is.
Olyat én is tudok :)
Sokan követjük el azt a hibát, mikor választunk, hogy fej vagy írás, hogy elkülönítjük az érme két oldalát. Ha nem különböztetsz meg oldalakat, csak nyerhetsz.
Ja, és nincs kanál :)