Netcigányok #4: Zool | fikablog

Netcigányok #4: Zool

2009 július 29th Szerző: admin Leave a reply »

Ahogy az utóbbi post után elkezdtem utánanézni Zool viselt dolgainak, annyi mindent találtam, hogy simán kiérdemli a következő netcigány postot.

Zool-ról, vagy régebben DjZool-ról az első infók 2006 áprilisában jöttek, akkor indította ugyanis a CinemaStore elődjét, a Filez Torrents-t. Nem sokkal utána pm-ben kérdezősködött a nagyobb oldalak staffjánál, hogy nem jönnének-e az ő oldalára adminkodni egy kicsit. Persze csuklóból lepattintották, de ez nem volt neki elég, ha már ennyit szenvedett az oldal beüzemelésével, csak felfuttatja valahogy. Az akkori Endless-Skyline skinről egész egyszerűen lementette a fejlécet, és átfotosoppolta Filez Torrentsre. Majd azzal védekezett, hogy ezzel ő épp reklámozni akarta az akkori oldalt, meg hát az ő oldala úgyis csak egy kis szar, mit számít az, ha azon egy hamisított, lelopott logo van.

Nem sokkal később megszületett a CinemaStore. Ez sem volt botránymentes, ugyanis itt már eléggé látszódott, hogy legszívesebben pénzverdeként üzemeltetné az oldalt. Természetesen az oldalon volt / van támogatás is, bár nem sok köszönet van benne. Egy évvel ezelőtt például azért banolta a 40.000 Ft-ot az oldalra költő, az oldalon aktív moderátorként és feltöltőként dolgozó xgaborx-et, mert letörölt az oldalról 27 torrentet - mellesleg ő maga töltötte fel az összeset -, amiket már a kutya sem szedett. Hogyisne, pajtás, azok az ÉN torrentjeim! Igaz, hogy csak a halott torrenteket gazdagítja, meg a helyet foglalja, de attól még az enyém! A pénzt meg benyelte, nyilván. A támogatásért a tagok a legritkább esetben kapták meg a beígért feltöltésmennyiséget. Mikor emiatt felhalmozódtak a panaszok, Zool hetekre elérhetetlen volt, a többi - akkor még - lelkes stafftag vitte az oldalt. Miután visszatért, sokszor azért lettek lebaszva, mert az anyázó, aránycsaló, fórumtroll tagot - aki azért mellesleg egyszer küldött pénzt is - ki merték banolni. Elüldözitek a támogatókat, hé! Egyébként több volt stafftag is leírta, hogy akik támogattak, azok közül az időszakos törléseknél feltűnően sokan törlődtek az oldalról. Milyen furcsa.

Az egyik btit-alapú oldalakkal foglalkozó fejlesztői fórum tele van Zool baromságaival. Főleg a “hackek” részlegben vádolt lopással fűt-fát. Általános dolgokra mondta rá csak úgy, hogy az az övé, és aki le meri lopni, az egy gerinctelen féreg. Ilyen volt például a grafikus statisztika, barátlista az adatlapon, de még egy logout-gombra is képes volt rámondani, hogy azt tőle lopták. Majd amikor megmutatták neki a kép google-linkjét, epikus érvelést adott ám elő:

zool_logoutgomb
“Pontosan egyezik an én oldalamon lévővel magyarul azt onnét vette le. Teljesen mindegy hogy a kép maga megtalálható máshol is.”

2007 végefelé jött a leggyakoribb netcigány-húzás: iPhone sorsolás a támogatók között.

cinema_iphone2

Aztán egy hónappal később bejelentette, hogy nem érkezett elég támogatás, és nem kapja meg senki az iphonet, de a beérkezett húszezret azért zsebre rakja. Ezt minde bemondásra, a valós összeget senki nem tudja.

cinema_iphone1
A képeket kösz “Ez már sok”.

Időközben felvett egy AJAX programozót - volt miből -, aki teleírkálta az oldalát haszontalan dolgokkal, amiket ugyanúgy meg lehetett volna írni más nyelveken, sokkal egyszerűbben, és nem utolsósorban az oldal se lenne rohadáslassú. De hát az AJAX az menő, az kell ám a torrentoldalra, költsük el rá a userek pénzét.
2008 végén kínjában már a saját cuccait próbálta eladogatni pénz reményében, nem tudni, volt-e bárki is, aki fizetett volna érte (és ha igen megkapta-e a cuccot):

zool_kunyeral

Később lezárta a regisztrációt, és 1500 ft-ért árult accountokat a saját oldalára, igényre szabott aránnyal, satöbbi.

A legújabb mániája pedig az egész CinemaStore eladása, milliókért. Azon kívül, hogy alapvetően egy undorító dolog kiárusítani többtízezer felhasználó emailcímét a spammereknek, ellentmondásos is a dolog. Azt írja, hogy az oldalnak feltétlenül tovább kell működnie, mint torrent tracker. Aztán asvainfon kommentben már el is kotyogta, hogy igazából csak a domainnek, meg a látogatottságnak van értéke. Lefordítom: leszarja, mi lesz az oldallal, őt csak a pénz érdekli. Mint mindig.

Ennek fényében eléggé epic fail ez a nem túl régi kommentje asvainfon:


Csaló, hazug, miközben másokat nevez hazugnak, pénzéhes. Barátságos felsorolás, nemde?

78 comments

  1. nincs szerint:

    Én ezt az Iphone mániát nem értem. Mi a jó abban a “telefonban”? Menő az, vagy mi? Vagy csak azért jó, mert százezerbe kerül? Két percig fogtam a kezemben, elég is volt. Dejó, lehet vele telefonálni. Hú, melyik ötezer forintos szarral nem lehet? Igen, tudom, irigy vagyok.
    Ja, várj, szlájdolni lehet a képernyőt meg taccsos. Hűha…

  2. admin szerint:

    Fogalmam sincs, vannak olyan érintőképernyős telefonok, amik olcsóbbak, és sokkal jobbak, az valamiért egyik netcigánynak sincs. De úgy látszik, ez lett a mérőszá, minél több van, annál gizdább vagy.

  3. vvv999 szerint:

    A BTP-ra is csak arcoskodni járt, a kérdések elől a “már megint csak vádaskodni tudtok” típusú sértődöttséget előadva távozott.

  4. Spectator szerint:

    Jaj ki az a pancser, aki küldene sms-t egy telefonért. :) Te küldtél admin? , ja, hogy te is tagja vagy az oldalnak, miért?
    Hány olyan warez volt anno (torrent elött), amire én is küldtem az sms-t és rá egy órára eltűnt minden nyom nélkül, ugyan. :D
    Te is loptál már csokit a boltból, kinek a zsebéből vetted ki a pénzt? Hát a pénztárosnéniéből…szép

    Erre az sms támogatós dologra csak annyit tudok mondani, hogy aki hülye, az is marad.

    • admin szerint:

      Nem küldtem, nem vagyok tagja. Gyenge érv, állítás, vád, akármi ez.
      Ja, loptam gumicukrot. Úgy öt évesen. Volt vagy százötven forint. Zool ugyanennyit lopott, csak ezresekben, huszonévesen. Hasonlítsunk össze.
      Ezt imádom, bevezetitek az oldalra a támogatást, kinyaljátok a userek seggét a pénzért, aztán fórumokon meg blogokon meg osztjátok hogy hát hülye aki használja. Epic fail.

    • nincs szerint:

      “Jaj ki az a pancser, aki küldene sms-t egy telefonért.”
      Az biztos, hogy én soha a büdös életben.

      “Hány olyan warez volt anno (torrent elött), amire én is küldtem az sms-t és rá egy órára eltűnt minden nyom nélkül, ugyan. :D”
      Átbasztak? Megérdemled. Sms-ben soha nem küldenék ilyen szarokra semmit…

      “Te is loptál már csokit a boltból, kinek a zsebéből vetted ki a pénzt? Hát a pénztárosnéniéből…szép”
      A magad nevében beszélj. Én még egy rohadt A4-es lapot se, vagy ha véletlenül hazavittem munkahelyről a nyomorult húsz forintot se érő kínai műanyag tollat, másnap már visszavittem. Igen, tudom, hülye vagyok.

  5. Spectator szerint:

    Na itt a gond.
    A staffnak semmi köze, nyomatékosan! az egészhez.
    Mi próbálunk emberiek maradni és szerintem minden tőlünk telhetőt megteszünk ezért.
    Persze jön a szöveg, hogy miért nem hagytuk ott…csak azért mert sok ott a jó barát/ismerős, akik nyugodtan fordulnak hozzánk segítségért.
    Ezt itt leszögezem. Bárkinek valami problémája van/lesz, az forduljon hozzám, a hatásköröm erejéig segítek, ennyi…

  6. Name (required) szerint:

    szép kis cikk.kis esti mese estére.:-)

  7. )mk( szerint:

    És van valóságalapja is ez itt a gond:)… én is végigkövettem az eseményeket már amikor kedvem meg időm volt rá, és a kedv elfogyott, meg az idő is vele együtt.. sőt az ottani staffos haverok hívták fel sokszor a figyelmemet arra hogy zool megint alkot (pl. most is), mert ugyan kiléptem az oldalról jó rég egy delaccal (nem sokkal miután max kibaszása miatt lemondtunk sokan a rangunkról, nem sokan csak a több mint 1 éve összeszokott staff 60%-a :D ), de azért vannak még ott barátok, ahogy spectator is mondja, akik azért szólnak ha szar került a palacsintába, már csak a poén kedvéért is :P Van min röhögni no, valljuk be..

    Amúgy nem titok hogy zool csak haszonszerzés céljából nyitotta meg az oldalt, ez már a legelején kiderült, amúgy egy téves infó mégiscsak van itten.. zool nem csak hetekre hanem volt olyan hogy hónapokra is eltűnt az oldalról :)… Spectator te még nem voltál sehol akkor tehát ez nem vita trágya.. Kérdezzed az őstaffot.. tudod kik azok :)

    Én a részmről szarok a farmra… Aki hülye előbb utóbb amúgy is pórul jár… Ennyire azért nem nagy az Isten állatkertje..

  8. X114 szerint:

    “De hát az AJAX az menő, az kell ám a torrentoldalra, költsük el rá a userek pénzét.”

    Egyékbént nagyon is jó dolog az ajax… sok mindent meglehet oldani vele praktikusan ezzel csökkentve a terhelést az oldalon és nem pont fordítva.. Bár nem tudom cinema-n ez hogyan valósult meg :D

    Ájfon meg kurvaegyszerü, vett egyet, csak utánna nem maradt pénze másra és a sok láma meg kifizette.
    Ez a anno nem huzott be warezoldal duma meg kurvagáz.. volt akkor is egy bejáratott hely, v*p*ra, ha nagyon kellett valami oda küldtem és nem basztak át..

  9. Csí szerint:

    vicc az egész…ki az a hülye aki millákat adna érte? az oldal szart sem ér, reggeltem direkt, átnéztem, max a spammelhető mail adatbázis, amit gondolom vagy 8 helyre elad majd…
    a milliót meg sztem ő sem gondolta komolyan, bedobta,hátha lesz valami hülye…:D

  10. Max szerint:

    Annyit fűznék hozzá, hogy úgy másfél évvel ezelőtt az egyik ilyen “befulladt”, “nem gyűlt össze elég pénz” típusú támogatási akció után vett magának egy C2 Quadot + Radeon HD-t (ami akkoriban baromira nem volt olcsó mulatság!), aztán a fórumban arról panaszkodott, hogy nem viszi a HD videókat a gépe. Pofám leszakadt. Közben mi szégyelltük magunkat a levelek miatt, amikben a userek panaszkodtak, hogy támogatást küldtek, feltöltés cserébe ohne, rosszabb esetben ki is lettek rakva. A gépet később a főoldalon hirdette eladásra.

  11. DevilAlien szerint:

    augusztus 10.-e után (http://index.hu/tech/jog/2009/07/29/buntetheto_lesz_a_szemelyes_adatok_kereskedelme/ ) szépen fel kell jelenti, aztán spammelésért már büntethető is.

  12. Reynolds szerint:

    Kösz hogy kiraktad az infóimat :) Egyébként az jó lesz, végre valami értelmeset is csinálnak a szocialisták.

  13. Uborka szerint:

    Jókat röhögtem ezen:)
    Devilnek igaza van…
    Admin drága… ilyenkor mit lehet kezdeni az oldal tulajával, mert nagyon, de nagyon pénzéhes a Zool.
    Igazad van a “felsoroltakban”, valóban ez már aljasság, pénzéhesség és netcigány teljes mértékben.

    Még jóhogy nem spammelt a Cinema - eddig?:)

  14. Reynolds szerint:

    Én nekem is volt gondom a spamekkel, de szerencsére már megtelt a régi postaládám. Azóta 2 emailt használok, az egyik egy public (az van megadva mindenhol, itt is), meg egy privát ami forwardol a gmailes accomra ami még ha a webhost nem szűrte volna ki, a gmail garantáltan. Ha nem, nembaj, már van egy NHH-s sablon lementve :D

    Egyébként ha a személyes adatok kereskedelme bűntett lesz, akkor a CS nem adhatja el a trackerét az userek nevével (ha jól emlékszem azt is meg kellett adni), meg az e-mail címével, és minden személyes adatával, vagyis a spamvadászok nem kaparinthatják meg. Ha mégis, egy határozott e-mail a BRFK-nak / NHH-nak, vagy a Gestaponak, vagy mittudomén kinek kell majd küldeni, és meg lesz oldva a spammelés. Vagy ha nem, akkor egy esetleges razzia során nem várt hidegzuhanyra válhat a M+-t költő embernek. Főleg, hogy gondolom, Zool a millióplusszért nem fog adózni. De ez már az ő bajuk

  15. Reynolds szerint:

    Off: FSS mit nézegettél a fikablog mellett? :D

  16. FSS szerint:

    @Reynolds: Bűnös vagyok :)

  17. Nofene szerint:

    Jé ilyen is van? Elindulhatnának a többiek is ezen az úton :)

    FIGYELEM!

    Az oldalon tárolt email és IP címeket holnap azaz e hó 31-én pénteken déli 12 órakor törölni fogjuk!
    Nem kívánunk többé személyes adatokat tárolni az oldalon, hiszen erre semmi szüksége egy torrentoldalnak, mert mi nem spammer Pistikék vagyunk! Így ti is biztonságban érezhetitek magatokat, mert senki nem fér hozzá semmilyen esetben ezekhez az adatokhoz!

    Az ezzel kapcsolatos átalakítások folyamatban vannak!

    SZINTÉN NAGYON FONTOS:
    A profilotokban láthattok legfelül két mezőt.

    1. Biztonsági kérdés
    2. Biztonsági válasz

    Ne feledjétek ezeket a mezőket kitölteni, ugyanis ha valamikor is elfelejtitek a jelszavatokat, a jelszó emlékeztető ezt a kérdést teszi nektek fel, amire az itt megadott választ kell megadnotok.

    Továbbá módosul a regisztráció és a meghívás is, semmi esetre nem fog tárolódni itt az oldalon se IP se email cím.

    Reméljük örültök ennek a fejlesztésnek, hiszen ez értetek van meg értünk is. Nekünk semmi szükségünk ezekre az adatokra, teljesen feleslegesen tároljuk őket.

    A munkák elvégeztével pontos leírást fogunk közzétenni, hogy ezek a dolgok hogyan működnek!

    Magyarországon először vezet be ilyen változásokat torrentoldal, mely saját fejlesztés és saját ötlet alapján készült!

    Így ez az utolsó email amit a PirateBitről kaphattál. Minden esetlegesen ilyen vagy hasonló címmel, névvel érkező email HAZUGSÁG!

    További szép napot, elnézést, hogy levelünkkel zavartunk! Utoljára tettük!

    Üdv: a PirateBit Staff

    ———————————————————————
    PirateBit Tracker

  18. Tooni szerint:

    Én már regelek is, olyan jó kis reklám ez :D
    Nem kell spam ha fórumoldalakon/blogokon terjed ;)

  19. lopimpili szerint:

    Korrekt, bár némileg értelmetlen. Nekem (és gondolom ezzel azért a userek nagyrésze így van) semmi bajom azzal, ha egy torrentoldal (vagy bármi egyéb, aminek megadom) tárolja az email-címem, csak ne adja tovább.
    Viszont egy rakás majdani nehézséget illetve biztonsági problémát vettek ezzel a nyakukba, mert a userek jelentős hányada úgyis olyan biztonsági kérdést fog választani (megadni), amire a választ némi rutinnal és 5-10 perc utánajárással (sokan nem gondolnak rá, de iwiwnek és társainak köszönhetően szinte minden személyes adatuk közszemlére van téve) bárki kiderítheti.

  20. Nofene szerint:

    @okos Tooni:

    Nem állt szándékomban reklámozni az oldalt, nem nagy oldal de amivel előálltak az egyedi és követendő példa a torrentoldalak közt. Email accountot is lehet visszaszerezni így, akkor meg minek kell email címet megadni? Egyszerűen csak egy követendő példát hoztam a torrentoldal tulajoknak és egy érdekességet nektek. Persze mindent le lehet ugatni. Link se volt az emailben, valóban SPAM bazz

  21. george1 szerint:

    Hamár a Spamoknál tartunk,akkor az is érdekes,amikor egy oldal, a másik oldal nevében küldözget kéretlen leveleket.
    A minap kaptam emailt, egy idegen emberkétől,hogy miért küldünk emailt nekik,amikor nincs is hozzánk regisztrálva.
    Csak lestem hogy mi van….átnéztem az előzményeket a szerverünkön és meglepődve láttam,hogy mostanában nem is ment ki email a felhasználóinknak.

    Az emberke amit kapott email,a következő volt, de itt már idézve van, mert írtam az oldal tulajának,hogy jó lenne ezt nem csinálni:

    http://images.netbag.hu/20090731/00041740510.JPG

    Most várom a reakciót tőlük is.
    Nemtom, mostmár akkor áthárítják másik oldalakra a szarságaikat?

    Remélem nem volt nagy off.

  22. Nofene szerint:

    A netcigók cserélgetik egymás közt meg adják veszik az email listákat. Ennyi a történet.

  23. Nofene szerint:

    Egyébként szerintem amit a képen linkeltél az meg nem email hanem egy PM az meg nem számít SPAM-nak.

    Azon kívül szeretnék bemutatni nektek egy oldalt, ahol úgy csinálhatsz mail fiókot, hogy nem is kell mail fiókot csinálnod :D

    1. lépés. Regisztrálni akarsz valami szennyre, beírod a felhasználónevedet, meg kitalálsz egy bármilyen mail címet.

    2. lépés. mail címnek megadod, hogy kitalaltmail@mailinator.com

    3. lépés mikor befejezted a regisztrációt, felkeresed a http://mailinator.com oldalt és a Check your inbox! mezőbe beírod a címet, ez esetben ugye kitalaltmail@mailinator.com

    Láss csodát, ez a fiók létezik mert akkor jött létre mikor mail érkezett rá :D Semmi regisztráció meg ilyenek nem kellenek. Haasználhatsz több végződést is nem csak a mailinatort:

    * mailinator2.com
    * sogetthis.com
    * mailin8r.com
    * mailinator.net
    * spamherelots.com
    * thisisnotmyrealemail.com

    Aztán a pistikék meg csak küldjék aSPAM-eket oda.

  24. george1 szerint:

    Igen, ez már PM, mert írtam is hogy amikor írtam nekik,akkor beidéztem, de mint email érkezett.
    Egyébként még én is megkaptam a Freemail-es mail címemre és én sem voltam regelve náluk eddig.

    • admin szerint:

      Most, hogy nemsokára büntethetőek lesznek érte, nyilván így próbálnak meg kibaszni a konkurens oldalakkal. De rábasztak, mert a küldőt büntetik meg, nem a reklámozott oldalt.

  25. RrS szerint:

    Nofene ez nagyon nagy cucc köszi az infot hasznos.
    Zool meg talicska kaki erröl ennyit.

  26. X114 szerint:

    Hülyeségnek tartom azt, hogy nem tárol se ip-t se emailt.. így nem sok értelme lesz az oldalnak, miért is? Leszedek egyiknap 300gb-ot, aztán nem seedelek egy dekát se, ekkor kiraknak, ez eddig okés. Aztán visszaregisztrálok és megint mehet.. Értelmetlen egy huzás, saját maguknak csinálják most a gondot…

    Így, ha eddig nem volt tele az oldal dupeuserekkel akkor most lesz! Grat! Ennyi erővel legyen nyitott tracker..

  27. Max szerint:

    Ez eddig is így ment, mail meg satöbbi tárolása mellett is. 12 hónapból 9-en keresztül freereg van. Mindenki azt csinál ott, amit akar.

  28. Nofene szerint:

    Próbálj meg rá regisztrálni :D Ha van is nyitott, sosem kürtölik világgá véletlenszerűen nyitnak csuknak.Meghívót nem küldhetsz ha nincs megfelelő arányod, seed bónuszhoz se férsz hozzá hogy pontot beválts ha egy X arány alatt vagy. Nagyon el kell találnod ha vissza akarsz regisztrálni. Szerintem igazuk van. Ezekre az adatokra semmi szükség. Szolidan működnek. A free reget még a hírekbe se írják ki :D

    Igaz van akinek az az élvezet ha IP-ket meg emaileket nézegethet meg banolhat, de hát örülünk hogy van aki meg nem.

  29. Nofene szerint:

    jaj megint dupla lesz bocs..

    Amúgy megnézem hol szedsz le egy nap 300 gigát, 4 torrent letöltése után stop amíg átlagban minimum 12 órát nem seedelted mindet. ;)

  30. Name (required) szerint:

    jaja

    Én csinálok vagy 100 accountot és ha annyira jó tracker lesz majd eladogatom őket,és majd felcsapok netcigánynak én is.

  31. wild szerint:

    Már nem eladó…

  32. X114 szerint:

    Nofene: szerinted meddig tart megkerülni ezt az egészet? :D
    2 dolgot is tudok.. 1. master. 2. passkey mókolás.

    Cinemahír:
    http://img376.imageshack.us/img376/4616/loooool.png

  33. Nofene szerint:

    ennyien nyomtuk csak be egyszerre a képet? :D Még a végén a kepfeltoltes.hu perel be admin vigyázz hogy túlságosan beterheled a szerverét :D

  34. admin szerint:

    Másnál is hibásan, az oldal alján jelenik meg a sidebar?
    elvileg megoldva, de azért kommentálja valaki, ha mégis.

  35. Csí szerint:

    nálam minden ok

  36. nincs szerint:

    Többek közt Zoolika züllesztette a torrenttársadalmat mélyre, és még van pofája másnak beszólni…

  37. FSS szerint:

    nem eladó, vagy már eladta.. és most sajnáltatja magát

  38. Name (required) szerint:

    @Nofene

    NEM! csak nem olvasol vissza.
    Lást Csi és a te screensht.-od között 14 perc van.
    Ez nem épp egyszerre volt.

    @FSS
    Szerinted melyik a valószinübb?
    szerintem hogy már nem eladó.

  39. Tooni szerint:

    @Nofene, Admin - Igen, követendő példának tartom, félreérthető vagyok néha a sok vigyori miatt.
    Ha egy oldal nem tárol e-mail címet, az eggyel kevesebb adat ami alapján “jogvédő” nácik bemárthatnak.

  40. george1 szerint:

    Admin írta:
    “Most, hogy nemsokára büntethetőek lesznek érte, nyilván így próbálnak meg kibaszni a konkurens oldalakkal. De rábasztak, mert a küldőt büntetik meg, nem a reklámozott oldalt.”

    Ebben igazad van,csak itt éppen az a gond,hogy küldőnek egy másik oldalt írtak be a mail-be.
    Így küldőnek mindenki a másik oldalt fogja nézni és lehordani a sárga földig.
    Ezt viszont én személy szerint nem nézem jó szemmel,márcsak azért sem,mert az a bizonyos “másik” oldal az enyém és én nem spamolom tele a felhasználóimat,pláne olyan emberkét,aki nem is regelt hozzánk.

    A témához:
    Én nem hinném,hogy kiszáll a Cinemából.
    Csak úgy átadja a Staffnak az irányítást?…ez nem rá vallana.
    Lehet,hogy lesz egy rejtett Tulaj rang?
    :)

    • admin szerint:

      A küldőt nyilván nem a feladó mezőbe írt címről fogják azonosítani, hanem ip címről. És igen, tudom, hogy ezerféleképpen ki lehet játszani, de az 50%-uk nem fog ilyesmikre odafigyelni. Az pont 49%-al több lesz, akit megbüntetnek, mint eddig.

  41. drake19 szerint:

    Fura ez a telefonos dolog is!nem mondom nálunk is volt azt hiszem egyszer ilyen!de érdekes módon mi pl igaz hogy minuszba jöttünk ki a dologból de mindenképpen odaadtuk a megígért ajándékot! Nem csinál az ember s,,gget a szájából!

  42. Max szerint:

    Nofene - próbából felcsaltam másfél terát egy accra, senki nem vette észre. Tudod miért? Mert nincs honnan. Semmi sem szűri a csalókat az oldalon.

  43. Reynolds szerint:

    Ilyen sem volt még… Önerőből eltűnt egy netcigány. :)

  44. Nofene szerint:

    Max melyikre csaltál fel másfél terát?

  45. Name (required) szerint:

    Ha ügyes és okos vagy,akárhova csalhatsz,függetlenül attól hogy milyen motoron van az adott oldal.
    Sajnos a geci csalókat,legbiztosabban csak a szemeddel lehet szűrni,és egy nagyobb oldalon szinte lehetetlen.:(

  46. Max szerint:

    Egyre, amikor bent voltam, és erre: Maelstrom, 1,23-at (lehet törölni, ha valamelyik okos erre jár, úgyse az enyém, különben DC-n annyi kulcsot szedsz össze amennyit akarsz, a sok barom megosztja a torrentfile-okat lazán). A franc se vette észre. Éppen ezért bullshit az arányhoz kötött letöltés, mert mindenki igazíthatja magának ahogy akarja. Mondjuk sok oldalon van panel ami azért mutatja ha két trackerfrissítés között valaki valami abszurd dolgot csinál. A cinemán is volt (van?) ilyen, dehát… Megbízhatóság egyenlő a nullával.

    Szóval amíg ilyen a helyzet, addig nem lesz jobb. Most rábízta a staffra az oldalt? Hajrá. Mondjuk nem hiszem, de ki tudja. Nekem ez kamunak tűnik, tegnap egy milka, aztán ma meg nesztek, vigyétek. Nem eszem meg.

  47. lopimpili szerint:

    @Name (required): Még csak ügyesnek és okosnak sem kell lenni, bh-n most csalta fel magát egy leecher 0,26x-ról 0,340-re 880gb letöltés mellett egy óra leforgása alatt. Többen szóvátették, screenshot is készült róla és még mindig ott osztja az észt a fórumban:

    http://images.netbag.hu/20090731/17161132627.PNG
    http://images.netbag.hu/20090731/17160331225.PNG
    http://images.netbag.hu/20090731/17162220164.PNG

    Teljesen hihető adatok egy tízszeresen túlseedelt torrenten…

  48. lopimpili szerint:

    szerk.: A képről nem jön le, hogy valóban tízszeresen túlseedelt, itt a torrent pillanatnyi statisztikája:

    Kapcsolatok: 78 seeder, 65 leecher (ebből valós: 12) = 143 összesen

    131 seeder/partial seeder 12 leecherre…

  49. Reynolds szerint:

    Önerőt úgyértsd hogy nem kénszerből. (Mer a CFMeseket lecsukták)

  50. X114 szerint:

    Simán lehet csalni bárhol, csak ésszel kell csinálni, meg figyelni a frissítési időre, akit érdekel: nyaldmegagolyom@okorvagy.co.uk :D
    Igazából anno majom volt a lol mármint drupal idején, ott voltunk páran 2000TB-os accal!

  51. UFÓÓÓ szerint:

    Kurva büszkék lehettek magatokra, hogy csaltok.
    Torrentezés nem az arányról meg a csalásról szólna, hanem a becsületességről, nem tartanánk itt ahol…
    Úgy látszik ezt a fórumot is javarészt netcigányok, meg csalók olvassák…..

  52. X114 szerint:

    UFÓÓÓ:
    Te meg kurvaokos vagy, nem azt mondtam, hogy csalok, csak néha jókat lehet aszalni egy semmitmondó szar csicska trágya oldalon.. Mint láthatod a blog épp az olyan netcigányokról szól mint zool aki …. az anyát egy ájfoné

  53. UFÓÓÓ szerint:

    Persze, akkor csak játszadoztok a gondolatokkal… én meg nem is írtam ide ennyi erővel. Álszentek vagytok….
    Ugyan olyanok vagytok, mint zoll, majd ti is sorra kerültök a fikázásban, akkor nem osztanátok ennyire az észt: )

  54. Csí szerint:

    szted azért tolt fel x terrát,h villogjon vele, mert kevés volt a feltöltése, vagy rossz az aránya? ne viccelj már, az ide kommentelők nagy többsége nem használja ezeket a szarfostrekkereket adott esetben van egy acc 0 fel 0 letöltésssel. annyit teszetelt,h h van beállítva az oldal, mely pontokon kijátszható, és talált is rajta rést,amit megosztott másokkal…
    hidd el nem a print screen miatt volt…

  55. Max szerint:

    UFÓÓÓ - megjegyzem, 180 giga letöltésem és 4 tera feltöltésem volt amikor Zool kipakolt, belőle egy bit sem csalással, és a többi oldalon is hasonló az arány.

    A fent írt dolgot tesztelés céljából csináltam még régebben, hogy lássam, érdekel-e valakit. Nem érdekelt senkit, end of story. Csalással csak akkor bukik le valaki, ha a top10-be csalja magát, mert az azonnal látszik.

  56. Economist szerint:

    Azt az ucsó Zoolos kommentet az asván nekem írta a rohadt köcssög:-)

  57. X114 szerint:

    UFÓÓÓ:
    egy teljesen színvonaltalan oldalon miért is foglalkozzak az arányommal illetve miért ne csaljon az ember? Akkora lámák voltak a vezetők, hogy több hónapon keresztül nem vették észre.. Egyébként azokon az oldalakon amiket szeretek és használok, még soha egy kilobitet nem csaltam, mivel felesleges, 50/25-ös nettel bármit vissza lehet seedelni.. Bár ez már nem tartozik rád, csak gondoltam leírtam, ha már ilyen rohadtokos vagy..

  58. xyz szerint:

    A cinemastore-on most ez van kiírva: “A rendõrség elvitte a CinemaStore szerverét azért mert törvényt sért az is aki szerzõi jogok megsértésében részt vesz ilyen módon.2 külföldi film ( Éjszaka a múzeumban 2 és még egy ismeretlen ) miatt történt ez és egy magyar jogvédõ szervezet járt el az ügyben. Tehát kis hazánkban ne üzemeltess torrent oldal szervert meg úgy jársz mint a CinemaStore. Azt mondták a BRFK-nál hogy egy hónap lesz nagyjából míg a szakértõ átnézi a gépet amin nyilván semmit nem fognak találni. Az hogy ezért Én mit kapok még kérdéses. Addig is nektek próbálok minél tartalmasabb oldalt csinálni. Nyilván amint lehetõség nyílik rá az oldal újra elérhetõ lesz!”
    Kép róla: http://img180.imageshack.us/img180/4960/snap20090923165111001.png

  59. p_g szerint:

    http://homar.blog.hu/2009/10/01/szelhamoskodas_az_extreme_digital_logojaval

    ez nem szinten ennek a szerencsetlennek a “munkaja” veletlenul?

  60. lopimpili szerint:

    Sajnos hemzsegnek az ilyenek, így ez akárkié is lehet.

  61. warhead szerint:

    Az összes torrent és sms-web oldalról tömör a véleményem: SZAR!

    Igen, én is töltök le és nem keveset naponta. De a letöltéseim 90%-a a rshare oldalról történik. És hogy miért? Milyen műsor az, hogy valaki pénzt vagy egyéb szolgáltatást (pl.: visszatöltést) kér/követel azért ami nem az ő tulajdona. Ha már lopunk akkor ne legyen már pofánk pénzt is kérni!

    És persze a rshare mellett szól az is, hogy amíg egy torrent vagy sms oldalról egy film ~15 perc (vagy a legtöbb esetben sokkal több) alatt töltődik le, az az idő alatt a rsharen min. 10! Ok, előfizetés és 50Mb-es net van, de ez már az én dolgom. Szal tőlem az összes xarfaxú torrent és smsweb mehet a kukába…

Leave a Reply