Bár már kissé régi, de nemrégiben a sokak által istenített, mégtöbbek által melegebb éghajlatra kívánt pocokmaster csinált egy relanzét, amivel igazából semmi baj nem volt, csak… már megvolt. Ugyanaz, ugyantőle.
Konkrétan a The.Night.Listener.2006.HUN.DVDRip.XviD-pocokmaster van szó, amit már fél évvel ezelőtt megcsinált, de az is csak sokadik dupe volt. Furcsaság (?) az egészben, hogy a korábbi változat nfo-jába Retail DVD9 volt írva, míg ebbe csak DVD5, közben pedig pocokról az a hír járja, hogy ő az utolsó filmjéig minden ripet eredetiről készít. Nagyon jónak kell lennie ennek a filmnek, hogy kétszer is meglegyen, csak hogy lerippelhesse…


Ami az igazán érdekes, az viszont az, hogy a bithumenen a torrent hozzászólásai közt megjelenő kommentek, amik felismerték ugyanezt, egyszer csak… eltűntek. Van ez így.


A kommentek törlésének okára nem kaptunk választ, minimum furcsa az egész.
Pocok mellett szóljon, hogy az eset után megkeresett, és leírta, hogy a selfdupe jogos, elfelejtette, hogy már korábban csinált belőle ripet, a forrást illetően viszont nem ő a hibás, mert ő is készen kapta, egy bazinagy RETAIL felirattal. Ha figyelmenkívül hagyjuk ezt a méteres aranylámát - ugyan nézzen már utána az ember, hogy mikor és miből dolgozott már - a szándék értékelendő, miszerint elismerte, hogy elbaszta. Na ez az, amiről beszélek, mikor szemléletváltozást emlegetek. Amíg a vérpistirelanzátorok képtelenek a saját hibáik elismerésére, és abból tanulásra, addig nem lesz itt magyar scene.


admin! mivel szeded le igy teljes egészében a honlapokat? (hogyha találnék érdekeset, én is tudjam)
Firefox alatt a fireshot addonnal. Van még ezer alternatívája, én ezt használom.
elkészült ez is…
tudjátok alapból semmi gond nem lenne pocokmasterrel, ha p2p DVD5 forrást jelölne retail helyett…biztos dolgozott DVD9-ről,de sok esetben kamu van az NFO-ban…nem az, örülünk,h megvan XviD-ben is, dolgozott vele, feltette meg minden, de nem kerek a dolog…A dologban az igazán gusztustalan, amit EVO-n műveltek hsz-ekben…leszartam volna magasról,de engem itt húztak fel.aki regisztrált csekkolhatja ezt az adott oldalon: A.torveny.gyilkosa.2008.HUN.DVDRip.XviD-pocokmaster
tanulságos…megint meg a szokásos fika az oldalra aminek megint csak semmi köze a dologhoz,de ezt már megszoktuk…persze a legjobb védekezés a támadás.
levelezgettünk még adminnal anno, összegyűjtögettem azt amit nem helyénvalónak találtam,de bizonyíthatóság hiányában nem kerülhettek felhasználásra. ezt meg is értem, írjon arról ami fix, úgy a korrekt. viszont én mint kommentelő azért megoszthatom veletek, ki-ki döntse el, mit vesz le belőle…
A.torveny.gyilkosa.2008.HUN.DVDRip.XviD-pocokmaster
RELEASE DATE……..: 2009.05.23
láss csodát, előtte jött ki a p2p DVD 5
A.torveny.gyilkosa.2008.Hun.PAL.DVDR-Gazdi
Release keszites datuma….: 2009.05.21.
Nobody.Knows.Anything.2003.HUN.PAL.DVDR-Pheter
Date of post (d.m.y)..: 12.5.2009
Senki.nem.tud.semmit.2003.HUN.DVDRip.XviD-pocokmaster
RELEASE DATE……..: 2009.05.19.
Uvoltes.1981.HUN.DVDRip.XviD-pocokmaster
RELEASE DATE……..: 2009.05.17.
UVOLTES.1981.DVDR.HUN-Gepard
2009-04-07
Dorothy.2008.HUN.DVDRip.XviD-pocokmaster
RELEASE DATE……..: 2009.05.18
Dorothy.Mills.2008.HUN.PAL.DVDR-Zso
[2009.05.17]
néhány példa….
amikor kezdett kibukni a dolog, több oldalon is feltünt egyeseknek, érdekes mód változott az NFO tudtommal \először\ p2p DVD5 lett a forrás:
Dogtown.urai.2005.HUN.DVDRip.XviD-pocokmaster
RELEASE DATE……..: 2009.05.14.
Lords.of.Dogtown.2005.Extended.Cut.2005.iNT.HUN.PAL.MULTISUBS.DVDR-OHP
Release Date: 2009.05.12.
Sziklak.szeme.2.2007.HUN.DVDRip.XviD-pocokmaster
Source…………: UNRATED.MULTiSUBS.DVDR.HUN.PAL-Patriots
majd a respektált oldal mögé állt, és ismét DVD9 lett a forrás…
még 1 apró észrevétel:
http://kepfeltoltes.hu/090713/pocokrtz6_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Hy
Örülök ,hogy kilett rakva mert ez a \releaser\ szánalmas amit művel neki minden \retail\-ból van persze előtte kijött egy dvd a p2p re érdekes mindig utána adja ki a szemetét…
Üdv.
Elöször is a bh-s kommenttörlésre annyit, hogy utobbi időben bh-n is meg magon is kurvanagy a cenzura, ha valami nem tetszik nekik akkor törlik a hsz-t. (Ez egészen addig okés is lenne, ha szabálytalan hozzászolások lennének..) Annyi a különbség, hogy magon még warnolnak is (jobbik esetben csak tiltják a kommentelési jogodat), persze csak akkor ha pl fényderül az igazságra, hogy ki is csinálja a knight relanzákat.. Bár nem értem miért olyan nagy titok, amikor Evon mindig írja rtz6, hogy amint igértem tessék… ^^
Egyébként eddig is tudtuk jól, hogy nagyrészben kamu a retail megjelölés, jó persze néha lehet kap 1-2 retail cuccot, de a legtöbb p2p dvd5.. Bár igazából szerintem mindegy mit ír oda, mert a célközönség akinek készíti leszarja, mivel nincsenek szerintem tudatában annak, hogy mit is jelent pl a retail, meg társai. Csak DL azt csá…
bármi bizonyitható ebből , mert addig csak alaptalan vagdalkozás ?
“amikor kezdett kibukni a dolog, több oldalon is feltünt egyeseknek, érdekes mód változott az NFO tudtommal \először\ p2p DVD5 lett a forrás:”
1stre gondolsz meg a sok buzi fanra téged és a staffot is beleértve? Én nem sokat láttam az Evolution hszekből , de amikor erről a balhéról olvastam akkor is valami 1st talpnyalók vergődtek ott.
Amúgy én jelen vagyok az emlitett oldalon mint mezei user , és nem hiszem hogy bele kellene keverni az oldalt is és 1st hiába kelti itt a feszültséget mert nekik aztán igazán kussolni kellene a fake forrásról , tudtommal nem ez a pocok -vagy ki- kapott azért [fake.source)NUKEOT.
Szerintem EVO annyiban hibázott, hogy vakon megbizott az egérben , aki csúnyán kihasználta ezt ha a fentebb felsorolt vádak igazak.
“A dologban az igazán gusztustalan, amit EVO-n műveltek hsz-ekben…leszartam volna magasról,de engem itt húztak fel.aki regisztrált csekkolhatja ezt az adott oldalon: A.torveny.gyilkosa.2008.HUN.DVDRip.XviD-pocokmaster”
Ott engem csak az húzott fel, ahogy elite erölködik folyamatosan..
De van elite-nek értelmes hozzászólása pl itt is: /reszletek.php?id=30968 (Legelső hozzászólás)
Pocokmasteres dolog nem érdekelt, mindigvégig tudtam, hogy fake az info az esetek nagy részében. Bár azért érdekes dolgok vannak ott, mint pl: “Koszi , remek film es REAL.RETAIL release! ” Hát igen.. :) Gondolom eddig nem volt az.
waderrer: grat ember, kezdődik….mi a rákot kevered bele a 1st-öt? Mi köze hozzá? ennyit árulj el, kérlek mert nagyon kíváncsi vagyok. Őszintén. Legalább olvasni tanulj meg.
“Amúgy én jelen vagyok az emlitett oldalon mint mezei user , és nem hiszem hogy bele kellene keverni az oldalt is és 1st hiába kelti itt a feszültséget mert nekik aztán igazán kussolni kellene”
erről magyarázok én is,csak másképp….nem kéne semmilyen más oldalt belekeverni. az, h Elite is levágta, és szólt az miben azonos a 1st-el?Már fent sincs az oldalon…de biztos jobban tudod. Ncore, és Bh , EVO-n is levágták…a hszekben a staff mocskolódik, s ha elolvasod a 1st szóba se kerül, addig amíg az EVO staff ok nélkül nem kezd el pampogni róla. nekem kellett idézni a staffnak a saját oldaluk szabályzatát, h ne fröcsögjenek ok nélkül.de biztos nagyon képben vagy…
Na, azt most jegyezném meg, hogyha megint kirobban a 1stháború, csúnyán le lesz törve egy-két ember fasza. Már elnézést.
Evolution:
Nagyon jól tudták ,hogy pocok miből dolgozik ennyit erről…
Ha nem tudták volna akkor nem védték volna annyira hogy ő a retail király és mindent megszerez amit tudom szánalom a köbön na az ilyen egérféle relanzárotok miatt hagyják abba a normális rlserek… meg persze azért is mert nem nézik meg az xyz emberek ,hogy miből is van az a rls hanem 4 en azt mondják retail 2 azt hogy nem és máris retail lesz a dologból…
Üdv.
pocokmaster egyáltalán nem érdemli meg a leszólást, mert eddig össze munkája igényes volt, és olyan nagy mennyiségnél nem csodálkozom h 1x tévedett, simán belefér, sőt el is ismerte, nem tudom ennek minek kellett új hír…
többet érne ha hashish/idontlikenukers témával foglalkozott volna a fika admin, mert hashishék nem sok mindent mutattak fel a sok szarfos relanzán kívül, ami vagy szar felbontású, vagy túlméretezett, vagy csak szimplán retailként jelöli a lopott p2p-s forrásait (főleg cinedub-tól imádja lopkodni a hangokat)
noname, ha nem tűnt volna fel, ez egy pozitív példa.
Csak jo ez a pontozas Bh-n :)
Finoman fogalmazva az adminnak lehet uzenni, hogy ne itt trollkodjal kispajtas, hagyj minket beken, mert seggbe leszel… :)
http://kepfeltoltes.hu/090713/1181540722a1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/090713/1161381404a2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
@name req: Tényleg kurvára látszik, pl greenwar hozzászólása ami semmi érdemi infót nem tartalmaz, +1
Nem lenne rossz ez a pontozás, ha a userek 90% nem lenne tökéletesen írástudatlan és felfogná azzal a biszbasszal az agya helyén, hogy nem azt pontozom fel b+, akivel egyetértek, hanem akinek a hozzászólását hasznosnak vélem
gyk.: ha egy 0-day app csomagban valaki közli, hogy a kurva anyját Győzikének, akkor nem nyomom meg a pluszt, hiába értek vele egyet.
Jelenleg viszont éppen emiatt egy kalap szart nem ér az egész.
A kommentek pontozását ahogy volt rá lehetőség, kikapcsoltam. Elismerem, hogy vannak hasznos, és ötletes újítások a bh-n, de ez szerintem a közösségi oldalakra való. Fórumban még elmenne.
Szintén zenész. Kevés nagyobb baromság van ennél a pontozásnál. Attól hogy a youtube-on ez megy attól még nem feltétlenül olyan hű de nagy ötlet.
1stháború? Az ami 1914-’18 közt zajlott? :)
respekt pocok :)