Aki használja (vagy olvas asvainfót), az bizonyára tudja, hogy az oldal “szerver karbantartás” miatt nem elérhető. Bár különösebben sehol nem hiányolják.
Az oldal anno bitmusic néven indult - így sokaknak mindjárt ismerősebb - és a cfm fénykorában a netware-birodalom része volt, az indeep és a bitlóvé mellett. Sokaknak ez el is mond mindent, de akiknek nem, azoknak annyit kell tudni, hogy az oldal spamelt, eladta a felhasználók emailcímeit, esemesreget, kamu nyereményjátékokat tartott, szóval minden földi jóval meg volt áldva. Emellett persze teljesen felesleges is volt regisztrálni rá, hiszen ahhoz képest, hogy elvileg minden stílusú zenével foglalkozott az oldal, elenyészően kevés torrent volt rajta, és a kínálat is kimerült trance és disco zenékben.
A CFM-maffia bedőlésével együtt tűnt el az oldal a süllyesztőben, senkinek nem hiányzott. Nem egész egy éve indult újra az oldal, ismeretlen vezetővel, bár a domain Gnarlcy kezében van. Tartalmát tekintve nem sokat változott az oldal, később viszont egy új névvel és dizájnnal jelentkeztek - kedvelt módszer a netcigányok körében, amikor egy név kellőképp “elhasználódik”, egyszerűen kitalálnak maguknak egy újat. Így lett az új név Musi(c)X. Jellemző a tizenpáréves “tulajokra”, hogy még a saját oldalukat sem ismerik; a spamben, amiben az oldalt reklámozták még musix, de a domain már musicx lett.
Az érdekesség az oldalon persze megint nem az volt, hogy mennyi rétegstílusból kerülnek fel zenék, hanem a hirdetési módszer. Eszerint minden felhasználó naponta száz megabájt feltöltést kapott, ha az oldalon elhelyezett google hirdetésekre kattint. A google az ilyen hirdetéseken kattintásonként körülbelül 10 centet fizet - nem sok, de ha figyelembe vesszük, hogy még egy szarabb oldalon is van majdnem tízezer felhasználó, és mindegyik megkapja a száz megabájtocskáját, akkor azért elég gyorsan eljutunk a 100 dolláros kifizetési határhoz. Ez rögtön felvet pár kérdést, például azt, hogyha a staff mondhatni ingyen osztogat feltöltést, akkor mi értelme van az oldalon seedelni? De ez még a kisebbik gond, na bumm, szar az oldal. A probléma ott kezdődik, hogy a Google kiemeli a használati szabályzatban, hogy szigorúan tilos saját hirdetésekre kattintani, a látogatókat kattintásra ösztönözni, azért cserébe bármit adni, és az oldal struktúráját úgy felépíteni, hogy a hirdetés szembetűnő legyen (rámutató nyíl, keretes kiemelés, satöbbi). Aki mégis megteszi, azt rituálisan feláldozzák kizárják a játékból, letiltják a számláját, és akármennyi pénz is volt rajta, attól örökre elbúcsúzhat. Lényeg a lényeg, elég komolyan veszik. (Most arra hadd ne térjek ki, hogy amikor én ezt megpróbáltam a blogon, még aznap letiltottak mikor megjött levélben a PIN kódom, pedig minden előírást betartottam. Meg arra se, hogy az úgynevezett magyar blogszférában egy tucat felkapott blog megsérti ezt, mert én ugye nem vagyok olyan. Talán máskor.)
Szerencsére van lehetőség arra, hogy bejelentsük azokat az oldalakat a google-nél, amelyek csalnak. Ezen a linken kell kitölteni egy űrlapot, és abban a jóleső érzésben lehet részünk, hogy ezentúl a netcigányoknak más bevételi forrás után kell nézniük. Használata rendszeresen javallott.
Az oldal tulajdonosai nemrégiben tévésztárok lettek, szerepeltek ugyanis a TV ügyvédje című műsorban, amiben, mivel még fiatalkorúak, eltakart arccal nyilatkoztak. Tisztán látszik abból, ahogy beszéltek, hogy mennyire nem szabadna még csak bankszámlával sem rendelkezniük, nemhogy torrentoldallal. Bár a videó már nem érhető el, az egyik bevágásban az alábbi beszélgetéshez hasonló hangzik el:
- Átlagosan mennyi idő alatt kerül fel egy új dolog az oldalra?- Hát, pár óra alatt…- Pár óra?! Tehát még aznap?
- Aha, persze!
Ezzel gyakorlatilag milliók előtt ismertétek el a bűnösségeteket, és alapot adtatok a médiában a torrent további démonizálására. Köszönjük, srácok! Reméljük, még hosszú ideig élvezhetitek a “szerver karbantartás” örömeit, mert nem vár vissza senki.
Spammer-gyanús oldalra regisztrálnál? Használd a mo.gyo.ro spam-mail szolgáltatását!


Jól jött ez a bejelentő link, van még pár oldal, ami ugyan ezt csinálja. Épp ideje, hogy az ő “keresetük” is megszünjön.
Köszi admin a postot,hozzá tenném jelenleg egy “winyó”-ért zajlik feltöltő verseny,amit folyamatosan hosszabbítanak a szerver leállás miatt,kíváncsi vagyok jövőre meg lesz-e az eredmény ;)
Poén?
Az! Ecsém.. akkora baromság ez, hogy feltöltésért lehet kattintani reklámra. 10Mb / nap is sok lenne egy - egy kattintásért. Ennél nagyobb faszságot még nem baszott Európa.
Szégyen.
Az is megérne egy misét, hogy honnan tudják ki kattintott?
Azt azért gondolom egy script már megoldja…
orosznyet <<<
Egyik ismerősömet pont ezért zárták ki, mert bejelentést tett, aztán az ő oldalát is átnézték és találtak rajta egy apró szabálytalanságot.
Névtelen bejelentésekkel meg nem foglalkoznak, csak aki hirdetőjük. Ezért szokták gyorsan kiszűrni a csalókat, mert előbb utóbb jelentik ők maguk, mármint a hirdetők. 10 centes katt meg szerintem humbuk. Nálam jó hogyha 1-2 :S
Aztán több hó kell minimális kifizetésig így is.
Ganrl vagy wasserhauser vagy franc meg a 20 oldalán bevezetett csaló smses ájfon nyerős játékaival, többet keres mint itt a mi havi fizetésünk összeadva :)
Kedves admin, megint belehúztál a cikkírásba! Nagyon rossz a találgatód! Nem lett megvéve sosem a “régi” bitmusictól az adatbázis! Ezen kívül semmi közük nincs egymáshoz! Ezeket álmodni szoktad vagy honnan pattan ki a fejedből? Egyébként az a része stimmel, hogy az új bitmusic egy szarrakás! Admin, aki egy kicsit jártas a p2p világban, az tudja, hogy az esetek 90%-ban te csak találgatsz. Álmodozol…
U.I: mindenképpen folytasd a cikkírásokat! Nagyon jókat derülök rajta! ; -))
És az esetek 89%-ában mégis bejön. Ki érti ezt…
Nos, ebbe erősen belefutottál, ugyanis a bitmusic spamjeit külön emailcímen figyelem-figyeltem, és oda máig érkeznek spamek. Mellesleg ugyanazokkal az adatokkal lehetett belépni az indeepre, bitlovera, meg a többi foscsíra oldalra, amivel a bitmusicra is. Ja, tudom, olyan jófejek voltak a tulajok, hogy megkíméltek a regisztrálás fáradalmaitól. Majd cserébe valaki megkíméli őket a levegőtől.
Igen, és ki mondta, hogy netwareek eladták a címeket? Kurvára nem adták el, én tudom az egész történetet elejétől a végéig, és nem csak a fantáziám szüleménye. Erről ennyit!
“Mellesleg ugyanazokkal az adatokkal lehetett belépni az indeepre, bitlovera, meg a többi foscsíra oldalra, amivel a bitmusicra is.”
Na ez is csak a fantáziád szüleménye! Egyszerűen nem értelek, valójában kit akarsz ezzel beetetni? Jah tudom, azt sosem fogod leírni, hogy bocs hibáztam! Ennyire már ismerlek, és a blogodat is. Fikázni amúgy titeket kellene, mert jó pár torrent oldalon túltesztek. Nem baj hamarosan elkészül a blogom, amiben kicsit viágosabban fel lesz tárva a p2p helyzet, és rólatok sem felejtek el szótejteni, plussz az asva.info ról aki erősen átvette ezt a stílust, és találgatást ami itt megy. Na bye
Most összeféltem magam.
@asd
Na most akkor megvolt a blogodnak az ingyenreklám…
spy: Láttál címet? milyen reklámról beszélsz? Vicc…
nTrace nevű szarrakáson 50 megáért kattinthatsz, akkor megyek a bitromákhoz 100 megáér xD
@lúkskájvóker
szerintem te nagyon elvagy tájolva ember .. :D
tény, hogy eladták az adatokat, pár embert megkerestek, ha okosan kérdeztél neked is válaszolt, hogy mennyibefájna mennyi adat.. De különösen nem is kellett eladni, mivel CFM alatt elég sok smswarezos lehuzos 2napos site volt akik folyamatba reklámoztak…
admin: Nem tudom mennyire vagy képben a dologgal, de már jött egy újabb banda cfm-ék helyébe, egyenlőre még kicsibe utaznak :)
Egy biztos és itt a pont..Magyarországon nincs normális zene torrent oldal..Az összes ami van a lehúzásra megy..Musix,mjuziktorrent sorolhatnám mindig jönnek újak mind egy rakás sz@r már bocs..Nulla az összes..Nem érdemes regisztrálni egyikre se..Saját válogatásokat meg mixeket tölt fel a sok hülye már bocs de nekem erre nincs szükségem szerintem másnak se..Meg a mulatós zenékre se..Nullák vagytok..Ha lenne pénzem komolyan mondom csinálnák egy komoly oldalt nem ilyen szart ahova minden szemét felkerül meg tele van baszva reklámmal meg sms támogatással..STmusic,waffles,what,elektronik,db9…Ezekre érdemes regisztrálni
Ne haragudjál már, de musictorrenten milyen lehúzás megy? Én még nem vettem észre semmit. Néha SMS támogatás, és nincs tele reklámmal. Jelen pillanatban is ki van kapcsolva az SMS támogatás náluk. Akkor hol ott a lehúzás?
Nem fényezni akarom azt az oldalt, de szerintem ott baromira nem a pénz a lényeg és ezt többen alátámasztják ircen is, és a “többen” szó alatt nem a tulajdonosokat/tulajdonost vagy mittomén kiket/kit értem. Ez csak szerény véleményem.
“Magyarországon nincs normális zene torrent oldal” …
“Saját válogatásokat meg mixeket tölt fel a sok hülye már bocs de nekem erre nincs szükségem szerintem másnak se..Meg a mulatós zenékre se”…
“STmusic,waffles,what,elektronik,db9…Ezekre érdemes regisztrálni”
Tehát felvetetted és egyben meg is oldottad a problémát.
Itthon egy kizárólag zenével foglalkozó tracker totál értelmetlen. A külföldi előadókat megtalálod jóval színvonalasabb/nagyobb külföldi oldalakon, a magyar popzene pedig nemhogy egy trackert, de még egy dchubot sem érdemel.
off/
Nincs értelme csak zenével foglalkozo trackerre? nekem az van,3 hónap alatt 4-e user,ugy hogy nem vettem körpémet,és a látogatottság átlag 300 fő… el lehet dönteni,jam és se reklám se esemes támogatás nincs az oldalon,és nem is lesz soha,ha nem lesz rá pénz akkor inkább bezárom….
/off
on/
anno elindult a musix torrent tracker,egy fos tbdev 3 hun xbt mocival gyári designel,mindennel,majd láss csodát rá két napra 3E-en voltak… állítolag azért mert bitsite-on ki ment egy körpéem… nem boncolgatnám hogy hogyan lettek annyian annyi nap alatt,de nem kör pmböl… folyt. egyik naprol a másikra csináltak egy fos designet, és mondták motor csere volt… aztán,jött még egy design,ekkor már Gnarl el adta bitmusic adatbázisát Tokinak, szép lassan döcögött az oldal,folyamatosan tele hibákkal de fejlődött, nem tom ki emlékszik arra a kommentre hogy “musixon nincs támogatás és soha nem is lesz,google reklám van,de ami abbol bejön megy a szerver árába”.Tovább. Toki csinálta anno a scriptet hogy 100Mb/katt egy vizipipa verseny alkalmábol,jöttek is ám a juserek hogy nem kapják meg a 100megabájtjukat,Toki rá egy hónapra megcsinálta,természetesen amig nem volt kész addig is lehetett kattogni…Aztán,Toki megunta az oldalt gondolom megszedte magát,vagy fosott nem tom ez csak találgatás,”eladta” az oldalt. uj design támogatás bevezetve google adsense megduplázva. körülbelül ennyi lenne aki azt mondja hogy nem igy volt az még benfentesebb mint én xD
/on
@wtf
Köszönjük emese!
ntrace.in/kattintas_jelenleg_engedelyezett.php
Töröld te birka ASDLOL
@lúkskájvóker
te nyomorék faszláma.. mielőtt a pofádat kinyitod, nézelődj már..!
ez nem az oldalon belüli link, fullra nem kapcsolódik ez a hirdetés az oldalhoz, mivel más hivatkozásról nyílik meg egy iframe ablakban.. :)
Jézus! Maradtál volna csendben nTrace tulaj. Az ótvard paraszt stílusoddal most levizsgáztál. Eddig sem tartottam az oldalad, csak egy szemétdombnak. Most, hogy megszólaltál még azon is túltesz. A kommunikációs készséged kimerül itt “faszláma”! Ennyit rólad és az oldaladról! Köszönöm, hogy leírhattam!
üdv.Nokia
Nokia: az hogy leszólsz egy embert a beszéd/írás stílusa miatt az ok.
De az hogy egy egész oldalt leszólsz emiatt, amiben sok száz/ezer ember munkája benne van az szánalmas.
Másrészt az hogy egy oldalt szemétdombnak tartassz az a te dolgod, de ha már leszólod az oldalt indokolhatnád is.
Üdv: Lencz
@Nokia
“Maradtál volna csendben nTrace tulaj.”
tulaj?:D leszarom azt a fos oldalt, kurvára nem vagyok a tulaja…
én csak a véleményemet mondtam ki, mert a srác mondja a hülyeségét, közben meg szemmel látható, hogy a hirdetésnek köze nincs az oldalhoz… -.-
@Nokia
Hagyd rá, nemveszi észre, hogy tökmindegy, hogy google vagy kispista szarjára teszi a kattintgatós motyóját, a végeredmény ugyanaz, hogy a “felhasználót” használja, vagyis kihasználja pénzszerzés miatt…
@:DD
Ki nem fossa nyakon, hogy iframe, meg mi hova visz? Ez megtalálható a szarfostrackereden? Meg, innentől kezdve nincs miről beszélnünk ;-)
A videó még mindig elérhető :)
http://atvugyvedje.hu/tv-adasok
hali!
emlékeztek rám??
enyém volt sokáig bitsite, musix, moviezone!
nos hol is kezdjem?! 1 A név csak mostanában lett változtatva musix-ról musicx-re. Huha nagyon nagy dolog! mivel az összes domain foglalt volt!
2. Fika tulaja 1 pancser lófaszt sem tud semmiről.. nem tudom kiírta már előttem de csak találgat!
Semmi közünk a cfm-hez nem is lesz!!
Első 3 ezer user a spamból volt nem a bitsites pm-ből! Nagy dolog melyik oldal szűz spam téren?? 100-ból 2!! Esetleg!
Smsreg nem volt sosem!
Smstámogatás volt, google volt!
De a fele cikked akkor is fos!
Azt ígérted lesz oldalam kicsinálod és megtalálsz!
Látom sikerült!
Közöd nincs neked ezzel a bloggal semmihez!
ami szúrja neked a szemed hogy sok oldallal könnyedén a tulajaik pénzhez jutnak és neked ez blog nem termel semmit!
ha mégis bocsi csak “találgatom”!
Ja még valami kelett a pénz ezért adtam el 1 héten belül a bitsitet és musixot is!
Jah és a musicx is hamarosan menni fog!Meg még jópár általunk futtatott oldal! majd keresd meg azokat amiket nem említettem de az enyém!
hisz ne feledd anno megígérted megtalálsz és tönkre teszed az oldalam! Ebből is látszik milyen ember vagy te és a bandád.. Valaki csinál valamit az neked nem tetszik!
Pedig a te blogod is 1 szar!
A wordpress 1 perc alatt telepithető ez a skin másik perc alatt rárakható + 1-2 perc még beállítod majd átírsz benne 1-2 sort hogy ne full alap legyen!
na akkor ki is a szar ilyen téren?? mezei paraszt a wordpress oldala alapján 10-15 perc alatt full lemásolja ezt a trágyát..mostjöhetsz majd azzal ,hogy levan védve ilyen mód olyan mod azt közben semmi! Ugyanolyan szánalmas vagy mint mi!
Na és ha nem tetszik ne tedd ki a kommentem!!
lol. Komolyan mondom. lol.
Na vesézzük ki a hozzászólásodat kedves renbosix. “…Ecce vót, hó nem vót… vót ecce egy renbosix…”
Viccet félre téve, nézzük:
“A név csak mostanában lett változtatva musix-ról musicx-re. Huha nagyon nagy dolog! mivel az összes domain foglalt volt!” - Na ez ki a lófaszt érdekel? Kit foglalkoztat a név váltás? Azaz, hogy oda lett téve egy “c” betű? Nem erről van szó. Arról van szó, hogy volt egyszer egy bitmusic nevű oldal, ami = névlopás. Össze vissza vannak az oldalon a domainek, nevek… bitmusic, musix, musicx, amiből az egyik spamelve lett, mint az állat.
“Semmi közünk a cfm-hez nem is lesz!!” - Ki állította, hogy van közötök hozzá? Há’ senki…
“Első 3 ezer user a spamból volt” - Gratulálok, ásd lejjebb az oldal amúgy sem létező színvonalát, te nyomoronc.
“nem tudom kiírta már előttem de csak találgat!” - Meg indokolnád, hogy mit találgat? Ami itt fenn van, az mind igaz, feljebb el is ismertél mindent.
“De a fele cikked akkor is fos!” - Melyik része? Lökd már be, köszi.
“ami szúrja neked a szemed hogy sok oldallal könnyedén a tulajaik pénzhez jutnak és neked ez blog nem termel semmit!” - Az szúrja a szemét, hogy egy tisztességtelen disznó vagy. Te is, a mostani tulaj is és az összes ilyen kattintós netkurva, torta fosó, köcsög. Csak a pénzért csináljátok és nem csodálom, hogy feladta a darkside projectet a tulajdonosa.
“Pedig a te blogod is 1 szar!” - Ha szar, akkor miért látogatod?
Na ennyit erről. Megcáfoltad, amit bevallottál és mind ezt egy hozzászólásban, gratulálok. Gondolom, majd admin is ír 1-2 dolgot erre a hozzászólásra. Én csak így röptében írtam pár sort.
@renbosix:
Először is a kommented végére. Egy blognak miben kéne még annyi extrát nyújtania, hogy az általad leírt műveleteken kívül csináljon még rajta valamit? Neki van egy jól megírt motorja, amit feltelepít, ez ok. De ki kell szolgálnia pár ezer regisztrálót, annyi oldalletöltés kell generálnia, torrent fájlokat tárolnia, avatarokkal, nfo-kal, az userek adataival, mint egy torrentoldalnak?
“Ugyanolyan szánalmas vagy mint mi!” Nem, ebben csak egy állítás igaz, az a része, hogy TI azok vagytok.
Aztán:
ad1: Ok, az összes domain foglalt volt. Hallottatok már kreativitásról? Amúgy nem a névváltással volt a gond, hanem azzal, hogy még a tulajok se tudják mi a neve.
ad2: “Első 3 ezer user a spamból volt nem a bitsites pm-ből! Nagy dolog melyik oldal szűz spam téren?? 100-ból 2!! Esetleg!”
És az feltétlenül azt jelenti, hogy akkor be kell állni a sorukba? Nehogy véletlenül tisztességes dolgot művelj?
ad3: szerintem az ő szemét nem az szúrja, hogy az ő blogja nem termel annyi pénzt, ő egyszerűen csak elmondja, hogy a tietek milyen mocskos módszerekkel termel annyit. És ez szúrja a ti szemeteket. Majd ha egy kicsit öregedtél, és át tudod gondolni, hogy milyen baromságokat írsz, és hogy vergődsz azon, hogy semmire nem vagy képes, akkor futtass inkább xezer torrent oldalt egyszerre, meg nyerészkedj a hírdetéseken, meg az smseiden…
Állítólag van egy olyan fogalom, hogy “munka”, ez olyan távoli az ilyeneknek szerintem, mint az Alfa Centauri.
Ja ezek a Musi(c)X-es csávók akik sokat szoktak “sídelni”?
Azok bizony.
@renbosix: azt hiszem, neked, akin a fél világ a relanzáid óta röhög, felesleges bármit is magyarázni. Itt nem a wordpressről van szó, meg nem is a pénzről. Itt arról van szó, hogy a megtépázott renomédnak jól esett, hogy beugathattál a fikablog kommentjei közé valami olyat, ami szerinted borzasztó nagy oltás. Én ezt nagyon jól tudom, és szánlak érte. Mások meg röhögnek rajtad. Majd ha eljuttok a sulcsiban odáig, hogy alapvető összefüggések értelmezése, akkor majd beszélgethetünk. Arról, hogy növessz gerincet, és ne könyörögj arról, hogy vegyenek le a blogról, már nem is beszélek. Meg arról se, hogy minden jöttmentet a fikablog tulajával azonosítasz, aki felvesz MSN-re. Nekik se könyörögj, nem fog sikerülni.
Csak egy apró kérdés. Témától tök független, de még is érdekel.
Szóval adottak ezek az eSMS reges torrent oldalak meg a fizetős ftp-k.
Eddig teljesen tiszta.
Az is tiszta számomra, hogy nekem teljesen megéri egy 1500+áfás esms ért töltögetni.
Na most ami nem tiszta az az, hogy miért zavarja ez az embereket? Kinek nem éri meg olcsóbban letölteni akármit is?
A lényeg pedig szerintem az, hogy a tulajokat nem figyelembe véve mindenkinek megéri az esms es letöltés.
Vegyünk példának egy payftp-t.
1. 1500 Ft ért minimum 20db 1080p -s HD filmet szedek le. A boltba darabja 5000 Huf tól indul..
2. A mai jogszabályok szerint semmiféle “bűnt” nem követek el ha csak magáncélra töltök le. Innentől csak a szolgáltatónak fizeted az ügyvédje tiszteletdíját.
3. Bármikor megnézhetem azt a filmet amit szeretnék és nem kell heteket vagy hónapokat várni, ha esetleg nincs a bolt polcán belőle.
Akkor most kérdem Én! Miért is zavarja egyeseket az esms es reg? Miért zavar az akárkit, hogy tízen évesek sorra zárják be az 1-2 hetes torrent oldalukat? Na és kit érdekel, hogy mennyit keres bárki is ilyen oldalakkal…
Erre csak azt tudom mondani, hogy az emberek vagy irigyek vagy hülyék…
@baru
Egy bizonyos szintig ezzel egyet kell értenem.
Sőt, én is kifejtettem már ezt a gondolatomat, hivatkozva egy ismerősömre, aki 40-50 év között van, jól keres, és abszolúte nem fáj neki az az 1500 Ft ha kell neki egy 1967-es régi film és MOST. Nem mikor feljön jóskapista seedelni.
De ez ideális eset. Ez akkor lenne szép ha az az 1500 Ft tényleg a sebesség barátja lenne. Mondjuk seed szerverre, vagy jobb sávra.
De nem iphonera. Lássd iztorrent. Volt smsreg, volt Htc Diamond, és közben az oldal egy nagy fostalicska.
Az sem lehúzás?
renbosix… valoszinu hogy a fikablog adminjának bassza a csőrét hogy ő nem anyagi célokra inditotta a blogot… érdekes is lenne.. fikablog.hu ezentul csak sms reggel elérhető, a honap végén ájfont sorsolunk.. stb stb..
sztem senki nem látogatná..
Langerhans
Akár tovább is léphetünk azzal, hogy ki mire is költse a pénzét. Te azt mondtad, hogy inkább seed szervert béreljen a felhasználó mint a torrent oldal tulajdonosait támogassa! Most kérdezem én szerinted akkor a seed szerver tulajdonosa mit vesz a bérlő pénzéből?? Szerintem nem iphone-t hanem BMW-t! xD és akkor az már nem szúrja a szemed? Mivel más a szitu? Csak nem seed szervereid vannak?? Haggyuk már a terelést kurva átlátszó!
Látom az olvasás továbbra sem megy. Langerhans nem azt mondta, hogy a felhasználó költse a befolyt pénzt seed-szerverre, vagy sávra, hanem az üzemeltető. Az sms-reges torrentekkel elsősorban az a probléma, hogy az üzemeltető azt a sebességet és azt az adatmennyiséget adja el, amit a saját felhasználói biztosítanak (akik “optimális esetben” szintén fizettek még a bekerülésért is), a feltöltéseket más trackerekről trédelik (mert arra pl már nem futja, hogy befizessen ftp-re az uppereknek, kell az ájfónra). És akkor a sima átbaszásokról még nem is beszéltünk…
A normális smsweb/smsftp oldalak (igen, van ilyen, csak kurva kevés) viszont saját erőforrásból szolgálnak ki a pénzedért. Ugye érzed a különbséget?
Részemről nem szólom meg azt, aki inkább fizet a letöltésért, mint hogy az aránytartásra és egyéb “marhaságokra” figyeljen, mint ahogy azt sem, aki felismerve az igényt ehhez szolgáltatást nyújt. Más kérdés persze hogy smsweb/smsftp esetén ez kb 1-2%, a maradék ontja a spamet, fake cuccokat hirdet, átbasz az sms-sel, stb.
@envoltammar
Ajánlom a magyar nyelvtan és irodalom órákat, a szövegértés miatt.
Abszolúte nem arról beszéltem, hogy a felhasználó béreljen seed szervert.
Hanem arról, hogy ha egy weboldal pénzt kér, akkor abból legalább szervereket bérelne a feltöltőinek, hogy mindig jó legyen a sebesség.
Eddig logikusnak tűnik számodra vagy nem elég átlátszó az IQ-d?
Nem , nincsenek seed szervereim. Nem is voltak, nem is lesznek.
De ez már sznobság amit írsz, mi a baj azzal ha egy seed szerveresnek profitja van? Ő legalább befektetett, méghozzá nem is keveset. Lássd egy gép több 100ezreket ér.
Fight for IQ.
@baru
Teljes mértékben igazad van.
Azok az emberek, akik beszólnak az SMS regisztráció miatt, az mind irigyek /vagy hülyék.
Mindenki csak arra gondol, hogy a regisztrációból befolyt összeg az a tulajdonos zsebébe megy. DE ez NAGYON NAGY tévedés!
Levezetem sorba, hogy végre mindenki megértse…
Adott egy oldal tulaj. - Oldala SMS regisztrációs (torrentről van szó, nem ftpwarez)
Ahol már SMS regisztráció van, általában már nem 1500FT -os szerverem.hu -s tárhelyről fut az oldal, hanem saját /esetleg bérelt gépről.
Akkor itt az első havi kiadás: Gép / Host havidíj - A gép kinek hogy.. valaki havidíjat fizet, és van aki már anno vett egy gépet, ami NEM 1-2 fillér.
(Nézzünk egy bérelt géppel + host díj: ~ 25,000FT)
Ahol már SMS regisztráció van (többségből kiindulva) mindenhol megadják azt a tartalmat, amiért egy ember beregisztrált.
Ezért ismét saját példából kiindulva: Seedszerver gép bérlése - melyen accoutokat lehet adni ingyen, XY emberkéknek, hogy töltsenek fel az oldalra.
(Ez a díj teljesen változó… ~ 40,000FT (gépdíj,hostdíj - bérelve)
Ezután jönnek az egyéb havi kiadások. - Rendszergazdai díjak, esetleges hardverhiba javítása.. és még sorolhatnám.
(~ 5000 - 10,000FT)
Ha ezt a végére összeadjuk, akkor ki jön a végösszeg ami: ~ 75,000FT / Hónap
(kinek több / kinek kevesebb - ismerek embert aki jóval többet fizet)
Ezenkívül ott van az a kis kockázat is..
Vélemény a végére:
Szerintem egy embernek jobban megéri azt az 500 - 1500FT az, hogy ottholról - nyugodtan tölthessen le bármit és bármikor amikor csak akar.
.. jobban belegondolva, egy olyan SMS regisztrációs oldal, ahol nem hírdetnek orrba-szájba.. ott elég nehezen jön össze ez a havi kb. havidíj… szóval a tulajodonosnak ugyancsak kevés a “haszna”..
Üdv
@anonymous:
“Ahol már SMS regisztráció van, általában már nem 1500FT -os szerverem.hu -s tárhelyről fut az oldal, hanem saját /esetleg bérelt gépről.”
Éppenhogy általában nem. Pontosan ezzel van a gond.
“Ahol már SMS regisztráció van (többségből kiindulva) mindenhol megadják azt a tartalmat, amiért egy ember beregisztrált.”
Megint éppenhogy nem.
Bár látok rá esélyt, hogy félreértesz. Nem azzal van probléma, ha valaki összekulizza a pénzt a szervergépekre, fizeti a hostingot, karbantartási költséget, és ezért cserébe várja el az x forintos esemest. Ezzel semmi gond nincs, én is meg tudom érteni azt az álláspontot, ha valaki kiad azért párezer forintot, hogy 0-24 stabilan tudjon tölteni, és ne kelljen drámázó kiskirály stafftagokkal, trollokkal és egyéb állatfajokkal foglalkoznia. Ez ugyebár ftp-n. Torrentoldalon azért ez necces, egyedül szinte lehetetlen ezt megcsinálni, a feltöltőktől meg nem lehet megkövetelni, hogy öt szerverrel és több gigabites kapcsolattal rendelkezzen. Fizetett feltöltők nagyon kevés oldalon vannak - sokkal kevesebben, mint ahány azt állítja magáról. Az igazi gond pontosan az általad említett szervernet-account oldalakkal van. Képzeld el azt a csalódást, mikor a 2000 forintos esemes után belépsz az ötszáz torrentes oldalra, elkezdesz letölteni valamit, és 30 kb-al jön. Nekem elhiheted, rengeteg ilyen van, naponta találok ilyeneket. Nem azt mondom, hogy az összes ilyen, de a többség igen.
Kedves anonymous, ez így lehúzásnak számít.
SMSt payftpnél megértem (sőt ott már nem sms van, mert abból kevesebb, mint az 50%-a megy a tulajokhoz, amiből a gépeket fenntartják), de nem torrent oldalról van szó!
Ott nem fizeted meg a sebességet, mert lehet bármilyen film, 1 év után már valószínűleg nem jön majd maximális sebességgel.
Meg azt sem értem, hogy ilyen kis oldalak tulajai beszélnek arról, hogy milyen nehéz fenntartani a sebességet, a bH valamilyen módon mégis meg tudta oldani smsreg nélkül.
FTPnél a fizetés abszolút megszokott dolog.
Langerhans:
“Ajánlom a magyar nyelvtan és irodalom órákat, a szövegértés miatt.”
Ha már itt tartunk ajánlom neked én is a nyelvtanórákat, mert a “lássd” az csak egy “s” de ez mindig is óvódás dolog volt, ezért kár vele foglalkozni, és mindig az ugat bele ilyenekbe akinek problémái vannak az írással!
“De ez már sznobság amit írsz, mi a baj azzal ha egy seed szerveresnek profitja van? Ő legalább befektetett, méghozzá nem is keveset. Lássd egy gép több 100ezreket ér.”
Gratulálok, nem is vártam mást! Ennyit értesz a dologhoz! Egy torrent oldal tulajának sokkal több a havi kiadása mint egy seed szerver üzemeltetőé! Tapasztalatból tudom! Ezt teljesen jól le is írta fent anonymous! Ha nem értesz hozzá legalább maradj csendben! Baromságokkal én sem fárasztok senkit!
Wáóó.
És milyen kiadásai vannak egy torrent oldal tulajdonosának?
2500 Ft/hó ax xn-s-nél?
800 Ft az Argonetnél?
16k-30K szerverparkban?
Ezek hol vannak még a több százezertől?
Biztos azért van ennyi pistiketorrent mert olyan drága.
Lolbroáf. FAIL.
Fight for IQ again.
Az a baj, hogy ezek a nyomorékok annyira analfabéták, hogy egyszerűen nem bírják megérteni: Egy dolog az ftp és másik a torrent!
Torrentoldal ingyenes (legalábbis a hőskorban így volt, de most is annak kellene lennie.) Azt meg el ne kezdje valaki, hogy “na de mennyibe kerül egy oldal üzemeltetése”, kutyát nem érdekli, nem kell csinálni. Annyi torrentoldal van, lassan több mint user, és nehoyg valaki azt mondja már, hogy a “Julcsié” vagy a “Pistiké-é” kell, mert hiánypótló meg stb. Két céllal jöttek ezek a csoffos oldalak létre: 1: hogy villogjanak vele, 2: hogy aprópénzhez jusssanak, mert ugye egy ftp szerver az már nagyobb induló költség.
Az meg hogy ezt, és ahogy megmagyarázzák, az nevetséges, szánalmas, és már bosszantó is.
@admin
Tudom, hogy sok ilyen oldal létezik.. az ilyen oldalakrontják el az egész “morált” ilyen téren.
Ami oldalról most beszéltem konkrétan (nevet nem adok) - de azt állítom neked 100% -osan, hogy ahogy az előbb leíram, minden úgy működik.
@Langerhans
Sajnos neked levan szűkülve a látóköröd a kis “vérpisti” féle oldalakra.
Nem olyan oldalakról volt itt szó amik bérelt tárhelyen futnak, és végképp nem olyanokról ahol “több százezer” bevétel van.
Több százezer azokon az oldalakon van maximum, amit orrba-szájba spamelnek…
@anonymous
Sokkal nagyobb oldalakhoz is közöm van, mint gondolnád:P
És a havi hosting ( hogy ne mondjak pontos árat) 20-30K között mozog.
Ha elhiszitek azokat a baromságokat amiket beetetnek a ”nagy” Támogatós oldalak, hogy támogassad őket, mert a havi hostingja 70K, akkor nagyon naívak vagytok.
Langerhans
“Sokkal nagyobb oldalakhoz is közöm van, mint gondolnád:P”
Ha így lenne akkor talán nem beszélnél oltári nagy baromságokat!
Langerhans@ Melyik azaz oldal, amelyiknél ennyire ingadozik a hosting díj? Egy 100mbites szerver hosting bérlet egy hónapra 12-15e között mozog. 100mbitnél úgysem használ ki egy tracker nagyobb sávot, mert előbb fog belassulni az a szerver, minthogy kiszolgáljon annyi usert. És mond azt, hogy buta vagyok, meg GYP -s, meg még aminek eltudsz mondani, de annyira agyi rokkantak nem vagyunk, hogy ezt elhiggyük te neked.
Kezdessz átütni parasztba, nulla tudással.
Teljes mértékben ismerem az árakat.
De kiváncsi vagyok, hogy TE, aki a tapasztalatoddal menőzől, mennyit költöttél hostingra egy hónapban?
100ezret havonta, aranyból volt az áramkábel?
Szerintem te egy gyökér vagy. Ennyit rólad.
És ismét elérkeztünk az ultimate érvekhez. Esetleg a gyökér mellé még dobd be az irigy (vagy irígy, ahogy sokan írjátok) és a metéltfaszú jelzőket mint tanult kollégád asva.info-n és máris neked lesz igazad.
Nah, hogy mindenkinek minden világos legyen.
A MusiX nem a bitmusic utódja. A fodesz által üzemeltetett bitmusic.eu(President motor)-t törték fel, ekkor fodesz ezt az oldalt bezárta.
A MusiX végig MusiX volt, csak megkapták fodesztól a bitmusic.eu-t.
A Musix nem a CFM utódja, és nem INDEEP lopott adatbázissal megy, valamint nem netware és társai üzemeltetik.
Báármien hihetetlen,. az oldal eredeti tulajdonosa renbosix volt. Azóta már más kezében van, hogy pontosan ki az, én sem tudom.
Egyszerűen szemet szúró, hogy a sok semmitnemtudó ,,majdénkitalálompistike”
ilyeneket talál ki. Érdemes lenne néha utánajárni, és utána találgatni.
A musix végig musix volt, csak most lett musicx domainje. Érted.
Egyébként nem kell itt a rizsa, nagyon jól tudom én, mi a szándék: a bitmusicot már rohadásig spammelte sok-sok ember. Néhányaknak talán még mindig megvan bookmarkban. Mi sem egyszerűbb, mint indítani a helyére egy másik zenés oldalt, aminek persze semmi köze a bitmusichoz.
Az meg, hogy fodesz domainjét használjátok, titeket minősít.
ez mekkora lol nézzétek meg az iwiwen az adatlapját hát azok az arcok