Az nTrace-ről eddig nem volt túl rossz véleményem. Az oldal viszonylag távol tartotta magát a balhéktól, látszólag normális emberek vezették, a letisztult dizájnnak hála közröhej tárgya sem lett. Márciusban becsúszott ugyan nekik egy “kattints a hirdetésekre 50 megáért” akció (ami a Google hirdetési rendszerében egyenlő a kizárással, ha észreveszik), de ebből legalább nem származik közvetlen kára senkinek, mégse egy nullával ütötték el az esemesszám árát. Magyarán egy relatíve pozitív kép alakult ki az oldalról. Na, ezt a képet most sikeresen összekúrták.
Aki nem követi figyelemmel a Spamwikit, annak az ott lezajlott vita rövid vázolása következik. Felkerült az oldalt reklámozó spam, és ahogy minden esetben, felírtunk minden elérhető adatot a spamről. (1. eset) A spamet a “bs” oldalra hivatkozva küldték ki, elvileg annak a felhasználói kapták meg - ez később fontos lesz. Pár napra rá regisztrált Ntrace néven egy szerkesztő, aki a spam levételét kérte, meglepően korrekt hangnemben.
Mivel ez elég ritkán fordul elő, rögtön jóindulatot feltételeztünk, és hajlandóak lettünk volna levenni a spamet küldő gép, és a domain adatait (bár elvileg egy héttel a regisztráció után “vették át” azt). A spamről annyit mondott, hogy pénzért küldették ki egy olyan adatbázisra, ahol a felhasználók elvileg elfogadták “hírlevelek” fogadását - amiről később kiderült, hogy mégsem. Bár nem voltam túlzottan kibékülve a történettel - nekem egy weboldal ne deklarálja, hogy mit tehet a címemmel - határesetnek tituláltam.
Ígéretet kaptunk rá, hogy több ilyen nem fog előfordulni. Kicsit körülnéztem a spambejelentő címen, és lám, mit találtam? Még egy nTrace spamet. (2. eset) Tök más szöveg, küldőgép, ésatöbbi. Ezúttal a Crazymouse nevű oldalra fogták. Nem sokáig tartott az ígéret.
- Ja, hát, izé, ezt tényleg elfogadták, mer’ benne van a szabályzatban!
- Oké, akkor ez megy, az előző meg marad, adatokkal együtt, mit szóltok?
- Hát, ő, izé.
A bővebb válasz pedig az volt, hogy elsírták a belső csatornákon, hogy szarban a haza, segítség. Csak egy ember állt melléjük, kár, hogy az ő szavazata is érvénytelen volt. Szinte még véget sem ért a vita, már elő is került még egy spam, ezúttal oldalmegjelölés nélkül. (3. eset)
- Na, most akkor ez hogy van?
- Ő, az azért nem kerülhet fel, mert ez még hamarabb volt, mint az első, és nem is szólt érte senki!
Amint magukhoz tértünk a nagy közös röhögésből, elhajtottuk a srácot. Szegény a saját hazudozásaiba zavarodott bele, nincs is ennél szánalomra méltóbb. Persze jött még a szokásos 2-3 oldal kurvaanyázás, de ezt már fel se vettük, rutinos szerkesztők vagyunk.
Körülbelül egy héttel ezelőtt jött a legújabb hír: az nTrace megvette eladta a világ legigénytelenebb oldalát, a bizzar szex szájtot. Ez volt a “bs” az elején. Csak úgy, a felhasználók megkérdezése nélkül adja-veszi a személyes adatokat, emailadatbázisokat. Mellesleg pedig meghazudtolja magát az első esettel kapcsolatban. Így kell ezt csinálni, fiúk!
Bár én most nem csináltam meg az aránycsalás tesztet, mailben azt a tanácsot kaptam, hogy nem is érdemes, mivel az új rendszer annyira béta, hogy az ember ott vágja át, ahol csak akarja. Kár érte, megmaradhatott volna szürkezónás oldalnak.
Spammer-gyanús oldalra regisztrálnál? Használd a mo.gyo.ro spam-mail szolgáltatását!


egyre szarabb ez a fikablog is… szét kellene nézni már rendesen az oldalak között és azokat fikázni és nem egy olyan oldalt aki egyszer hibázott….
egyébként a bizzarnak szerintem nagyon nincs köze az ntracehoz mivel két külön szerveren megy az oldal és satöbbi… (ntrace tulajdonos: ind és lencz / bizzar tulajdonos: domy és lackos)
szóval a cikk ezen része elég kamu fikakoma….
Tehát, ha 2 oldal nem ugyanazon a szerveren megy és nem ugyanazon a néven vannak a tulajok akkor azoknak tuti nincs közük egymáshoz? :D LoL
Az ntrace nem vett meg / nem vett át semmilyen oldalt, téves az infó…
Az “új rendszert ami már nem béta” azért megnézem hol vágja át bárki is aki akarja…
fikablog: kár hogy olyan infókat írsz biztosnak, aminek semmilyen valóságalapja nincsen.
Ja hogy mailbe kapod? Az tényleg biztos, 100%-os infórmáció :)
Régebben legalább utánanéztél a dolgoknak, most már ez sincs.
Nagy kár..
Mondja ezt az ntrace adminja. Mert annak aztán van valóságalapja.
LoL:
nincs mivel domyt ismerem mert övé a civilization oldal
Állítom, hogy téves információ, hogy nTrace nem vett át semmit.
Ellenben állítom, hogy nTrace ELADTA bizzart. Szóval ez kicsit fordítva jött ki. lolmen vagy lolman = iND
Bár nincs valóságalapja, én így tudom, lolmentől.
Lencznek nincs olyan oldala, amelyik ne spammelt volna, legalábbis ahol admin. Nincs mit védeni, nincs neki sem mundérja, sem becsülete. A bs meg lehet még a bitsite is…
vvv999:
Miről beszélsz? Sosem spameltem, ennek utána lehet kérdezni minden oldalon a tulajnál ahol sysop voltam (admin amúgy sehol se voltam, nem tom honnan jött ez is).
A crazymouse-on valóban én küldtem ki a kör mailt, ezt nem is tagadom, az már más kérdés hogy a szabályzatban benne, h havi 1 hírlevelet küldünk a felhasználóknak.
Az meg kicsit álszent dolognak tűnik részedről, hogy te itélsz el bárkit is spam miatt, amikor az oldaladdal (torrenthun) adatbázist loptok, úgye arra még spameltek is ráadásban, szóval most miről is beszélünk?…
Amúgy meg nem ismersz, nem tudom mi alapján kérdőjelezd meg pl a becsületemet.
Erről jut eszembe, úgye az nem volt gond amikor szóltam nektek hogy javítsátok az oldalatokat, mert nem kevés biztonsági rés van benne?
asdf:
Az ntrace nem adott el oldalt, legfeljebb lolmen, ne keverjük a dolgokat, nem ugyanaz.
Ezt már egyszer lemeccseltük, a hírlevél nem reklámlevelet jelent, úgyhogy maradjunk csak a spam szónál. A spamelést lehet tagadni, csak sajnos minél inkább tagadod, annál cikibb az egész. Azt nem tudom, hogy a torrenthun-on van-e biztonsági rés, azt viszont egész biztos tudom, hogy az ntrace-en van. Egyébként az, hogy a saját oldaladról tereled a beszélgetést, és másokat támadsz, számomra elég sokat elmond.
A felhasználók szemszögéből pedig bizony kurvára lényegtelen, hogy ki adja el az adataikat.
Ok, akkor egyetlen egy spamet küldtem.Vállalom.
A beszélgetést nem terelem, hanem válaszolok arra amit írtak, te is pont ezt teszed vagy nem?
Részemről a téma befejezve, nektek jó folytatást.
Minden jót.
@Lencz Lehet hogy te szívesen elfelejtenéd a bitware spamjeit is… Nekem nem megy. De gondolom ahhoz sincs semmi közöd, igaz? Ezért nincs becsületed, mert nem vállalod a tetteidért járó következményeket.
amúgy nemtudom, hogy most ki nem sz**ja le azt az egy spam-et. az átlag felhasználókat (mint pl. én), kurvára nem érdekli hogy most jött egy + mail a postafiókra; jujj most mi lesz??? hát törlöm bakker, vagy elolvasom, jogom van eldönteni. tehát nem vonták meg a letöltési jogom, továbbra is tudok tölteni, akkor meg mivan? engem ez érdekel!
@vvv999
Te nagyon elvagy tévedve sajnos.
Lencz a bitware oldalon nem tulajdonos volt, hanem fejlesztő (sysop) -szóval neki semmi köze nem volt az esetleges spam levelekhez.
@admin
Látom, nem fogadtad meg a tanácsom és nem kezdtél el nőzni a tavaszi szezonba, mert még mindig unatkozol. ;)
Na szóval, lássunk tisztán….
1. bizzarnak és ntracenak semmi köze egymáshoz… de nem is értem ezt miért bizonygatjuk már hetek óta…
Elárulom neked, hogy bizzarnak annyi lett eladva (amit te eladásnak nevezel), hogy segítettünk nekik lecserélni a régi sektormotort és megkapták a régi/alap ntrace motort -és lencz csinált nekik egy xbt-t… kb. ennyi köze van egymáshoz a két oldalnak.. aki ezek után is beleköt, azt csak sajnálni tudom.
2. Az a gond, hogy te fikázol itt minket.. amikor a torrenthunról mi is tudunk olyan dolgokat amikre Te nagyon nem lehetsz büszke…
Most mit akarsz? Vegyük elő mi is ezeket a hibákat és tegyük közzé?
3. A biztonsági résekről szerintem ne beszéljünk, mert elég ha torrenthunan benézel a my.php -ba… keresd a hibát ;)
4. Nem értem, hogy miért vagy megáldva egy olyan “spam”mal ami már 1 hónapja volt…?!?! (gondolom unatkozol -ahogy már írtam)
Erre sem tudok mit mondani… “emailben kaptam” …?! küldök neked emailban 50 olyan oldal linket ahol valami nincs rendben az oldalon!
(spam, smsreg, smstámogatás és egyéb dolgok)
5. Másik régi dolog amit hajtasz az a “kattintásos” dolog…
Ezzel az a baj, hogy ez nem egészen pontosan 2x volt kitéve .. FEBRUÁRI hónapban… (az sem a mi forráskódunk volt)
Nem éltem, hogy.. lassan május közepén, hogy jön elő az egész dolog??
Nézze meg bárki az oldalt… semmi olyan dolog nincs benne amibe bárki is beletudna kötni!
Nálunk NINCS sms regisztráció, NINCS sms támogatás (másféle sincs) -semmi “lehúzós” dolog nincs az oldalon.
Jelenleg is szabad regisztráció van és jelenleg is tiszta módokon reklámozzuk az oldalt. (példa: deathlord körpm)
Nem tudom, hogy miért keresed magadnak az ellenségeket…
@iND: felőlem aztán tegyétek közzé, marhára nem kavar fel, nem állok semmilyen kapcsolatban a torrenthun-nal. Csak azt mondom, hogy amíg szemmel láthatóan a saját oldalatok képességeivel sem vagytok tisztában, addig nem igazán kéne egy oldalnak sem beszólogatni. A bs eladása ezek szerint jogos, ezt javítom. A többit azt hiszem megbeszéltük Spamwikin, én utálom ismételgetni magam.
@angelina: azért nem találsz ilyet, mert a hülyeségeket azért mi sem tűrjük meg, akármennyire is wiki a rendszer. Ennek ellenére itt például önhatalmúlag kitörölte a megjegyzés részt és rágalmazásnak, kitalációnak nevezte azt, amiről később kiderült, hogy igaz. Egyébiránt pedig ajánlani tudom az archívált részt, ott aztán van személyeskedéstől hazudozásig minden.
@monitorharcos: én meg egy spamet sem kaptam se a xidertől, se az elementsről. Mik vannak. Akármennyire is sajnálkoznak egyesek, az én címem sincs benn az összes spamdatbázisban. Ennek ellenére létezik kontakt, meg létezik spambejelentő emailcím. Mindkettőt látom, úgyhogy azt hiszem, megvan a módod rá, ha üzenni akarsz.
“A Gal6 Univerzumában nagy a készültség, a 12. forduló köszöntött ránk!
Most minden hadúrra szükség van! Vedd birtokba planétádat és szövetségeseiddel együtt urald az Univerzumot!
Hat faj verseng folyamatosan a hatalomért és a mindig szűkös erőforrásokért: a sokoldalú Human, a békés Khaduuii, a mindig tömegben megjelenő Zyk, a gátlástalan Piraati, a láthatatlan Shin, és a Digitrox gépek lelketlen serege.
Hatalmas csatákban mérheted le logikai felkészültséged. Több ezer profi stratéga várja az újonc hadurakat, hogy bevezesse a hadi rejtelmekbe.
Fogd barátaidat és jelentkezz most a harcra!
Kísérjen szerencse a csatákban, Hadúr!
További kellemes torrentezés és szép napot kíván: nTrace csapat”
Regelek is.
Már csak a bigtorrent spam hiányzik Lencz urtól…
Nagy fasz vagy te lolm3n vagy iND nem tudom már hogy mire hallgatsz - úgy cserélgeted a nickneveidet mint más az alsógatyáját. Ez vajon miért van? Biztos mert annyira “tiszta” vagy! Fikablogosnak igaza van kivéve egy dolgot. Még pedig az , hogy nem te vetted meg a bizzar.sex.hu-t hanem te adtad el, felhasználóstól mindenestől! Te vagy jelenleg a p2p legalja!
Köszönöm, hogy véleményt írhattam! Hulljon a férgese!
még-még,
Amúgy lencz, neked a BIGto…. nél is van valami érdekeltséged ha jól tudom. Ugye ? bár nem ezen a néven.
Pár hónapja regisztráltam az Ntrace-re…
Eleinte nem igazán tetszett (külalak, szolgáltatások) tényleg ott volt a kattintós buli, talán volt egy vagy kettő spam de ennyi…
Nem védek senkit egy egyszerű júzer vagyok, aki sok torrent oldalon fent van, de én azt látom hogy vannak sokkal rosszabb oldalak az ntrace-nél…
Azóta sztem jó irányba halad a dolog pofás az egész csak sajnos még mindig nagyon kicsi jelentéktelen oldal. Kevés torrent kevés felhasználó és még kevesebb kapcsolat…
“Ezzel az a baj, hogy ez nem egészen pontosan 2x volt kitéve .. FEBRUÁRI hónapban…” - És ha ez több hónappal ezelőtt volt, akkor el lehet felejteni?
ZSiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiir. Gyönyörű, gratulálok és tapsolok.
Sziasztok!
admin:
“Persze jött még a szokásos 2-3 oldal kurvaanyázás”
Ahogy végig olvastam a vita részt, sehol nem találtam az Ntrace nick részéről szidkozódást.
A végszó is azvolt részéről, hogy mostmár nem érdekli..
Szóval nem értem, hogy miért kell egy (szerintem) normális oldalt feltenned a fikablogra. Az oldalon szinte már a kezdetektől regisztrálva vagyok…Sosem kaptam az oldalon reklám jellegű PMet, sem emailt. Sosem búzdítottak sms küldésére és egyéb (sajnos) több oldalon is megtalálható megkapasztásos módszerre.
Soha nem volt semmi féle problémám az oldallal kapcsolatban, ezért megdöbbentett ez a cikk.
Szerintem más oldalakkal kellene foglalkoznod. (ha ér valamit a véleményem)
Sziasztok, angelina
Jéé, és végre nem engem gúnyoltok.:)
Na azért én elmondom a véleményem:
- Szerintem az nTrace egy igen jó oldal. Valóban nincs náluk semmilyen támogatási mód és még sms regisztráció sincs. Én ott feltöltő vagyok, mert tetszik az oldal (bár most nem sokat töltök oda fel, mert nem valami sok a leecher) - na mindegy ez nem ide való… Én SPAM-et nem kaptam az nTrace-ról pedig jópár adatbázisban benne van az emailcímem. Igen, ez egy baklövés volt (Mondom én aki csinált ilyeneket). De a helyükben énis ezt tettem volna. Jó oldaluk van, jól nézz ki járnak is fel rá elegen. Saját zsebpénzükből fizetik ki a szervert, mert nincs semmi féle mód, hogy támogassák az oldalt. De SPAM az törvény ellenes dolog, de aki tudja, hogy ez a sok kéretlen levél miről szól akkor az emberek miért regisztrálnak be az oldalakra? Miért küldenek SMS? Én azt mondom, hogy várjunk az nTrace fikázásával, és meglátjuk a jövőben, hogy mit alkotnak és akor fikázzátok majd őket (Persze remélem, hogy erre nemkerül sor mert jó oldal lessz). Én azt tudom még hozzáfüzni, hogy nTrace jó oldal, akárki is a vezetősége Lencz vagy iND. És ha iND volna lolm3n engem nem zavarna, hogy ő a tulaj mivel semmi rosszat nemtett.
@iND:
Az neked mióta tiszta mód, hogy körpm-ben reklámoztok? Deathlordon meg azt fogadják el a regisztrálók, hogy kapják a körpm-ben a reklámokat? Elárulom neked, ez is spam, csak kisebb méretű.
Mellesleg a deathlordosok büszkék lehetnek rá, hogy a konkurenciát reklámozzák…
Szerintem ő nem ellenségeket, csak szimplán a véleményét közli, + amilyen infokat kap.
““spam”mal ami már 1 hónapja volt”
Tudod nem mindenki felejt olyan rohadtul könnyen. Ennyi erővel így kéne működnie az államnak is? Kinyírnak valakit, egy hónap múlva előkerül az ügy, aztán leszarják, mert már kit érdekel ilyen régi eset?
Elég érdekes,hogy olyan oldallal foglalkozol,ami talán egyszer vétett a te erkölcseid ellen.
Én pl majdnem minden nap kapok spamet,hírlevelet egy elements nevű oldalról,hogy xidert már ne is emlitsem…
Ezekről még semmit sem irtál,de az ntrace-t egy spam miatt megtaláltad.
Az egyszerű user nem foglalkozik spamekkel,motorokkal.
Őt két dolog érdekli : Legyen meg a film,legyen jó az aránya.
A többi hülyeséget leszarja
@boney
Ez aztán igen érdekes, mivel 4év alatt ez a 2. nick nevem, és nem azért mert basztatott volna bárki is, hanem azért mert a lolm3n nem tetszett. (mivel lássuk be elég hülyén hangzik..)
@admin
Látom, még mindig nem fogtad fel, hogy NEM lett eladva sem a felhasználó se torrent se adatbázis! Frontend és backend csere volt az oldalon amiben mi segítettünk. Szerintem nem olyan mint ha megvettük volna az oldalt /vagy eladtuk volna….
Részemről is lezárva ez a cikk. Be kell látni sajnos, hogy egyre több a “nagy hatalmú” szánalmas ember….
@angelina
“”Az oldalon szinte már a kezdetektől regisztrálva vagyok…Sosem kaptam az oldalon reklám jellegű PMet, sem emailt.”"
Szerintem drága angelina lehet nem is ott vagy regelve.
http://noob.hu/2010/05/10/reklam-ntrace-lencz.PNG
yoda:
Ez igaz. De, ez volt az első és ez egy online internetes játék.
De, a véleményem még mindig az, hogy ez egy jó oldal, akinek nem tetszik az ne regisztráljon vagy töröltesse magát.
Hali, angelina
@yoda&angelina
:röhög:
http://www.imageserve.info/img_store/2010/05/10/f/fbfb23899515d8b2b1023164a444213a.jpg
Ez is egy nTrace körlevél. Bár volt több is csak törölve lettek.
“Be kell látni sajnos, hogy egyre több a “nagy hatalmú” szánalmas ember….”
na valamiben egyetértünk legalább:D:D
bár a nagyhatalmút én zárójelbe tenném:)
hát főnöknek lenni egyszerű, egy retardált is képes rá… a kérdés az, hogy a pozíciót birtoklod, vagy a(z) tudást/ambíciót/morált is, ami megtart a pozíciódban :) ha az előbbi eset áll fenn, akkor elég hamar megrág és kiköp az a rendszer, amit addig a sajátodnak hittél :)
Ahogy fentebb le van írva, egyre rosszabb a fikablog…
Nem tudom mit kell ezen az ügyön leakadni.
Ez a legjobb! :D Megy az idióta mutogatás, hogy “Én nem spam-oltam” “Én se” “Igazából ő volt” “Nem is az enyém az oldal” “Nem is az a nick-em” “Az az előtt volt, hogy még az ajfónt megvettem volna” “ja, meg persze anyám veséjét se én adtam el az emailadatbázisért…kifejezetten ő kérte!!!”
De az az igazság, hogy a spam-ek jönnek mennek, én is megkapom őket, tele van az email fiókom velük, valaki csak elküldte őket…
Tökmindegy, hogy bela volt vagy baela. A spammerek csak röhögnek a markukba.
Nekem a legjobb:D…a bitware csak úgy sírt amikor kb az ovodásszintű phptudásommal feltörtem az oldalt és néhány user meg torrent törlése után beírtam az üzifalon hogy mizuszitú?
Én kizárólag az oldalak biztonsági hiányosságait vagyok hivatott megtalálni.
El se hinnétek miket lehet csinálni ha az ember egy kis “joghoz” jut egy oldalon.
Elképzelitek amikor(elveimmel ellentétben) mondjuk fognám és simán kiküldök egy körmailt többezer usernek egy …mondjuk olyan oldalról amit utálok és csak bajba akarok keverni?
Simán meg lehet ilyet is tenni.Szóval: most nem lenczet akarom kizárólag védeni mert mint olvasom nála is van egy kis kaki a palacsintába de feltétlenül figyelembe kell venni az általam felvázolt lehetőséget is.
Mellesleg ez az egész spam cucc egy nagy humbuk…ismeretlen hátterü oldalakra mindig fake email szolgáltató emailcímével regelek…ott van pl a mogyoro…tök hasznos és nemigazán jött még rá spam LOL
Bithumen és Ncore a többire ATOMOT!
@ Jaszkaris
Bithumen és Ncore a többire ATOMOT!
Ez egy roppant értelmes,és pont a témához illő hozzá szólás volt, kit érdekel hogy te kiket favorizálsz?másik meg láttál már php fájlt? hogy csak igy “atomot dobnál az oldalakra…” fogalmad sincs miröl beszélsz…
Ntrace meg nem rossz oldal bár spamnek nem igazán látom értelmét…
Alapvetőenazt nem értem, hogy aki a fikablogra felkerül, az miért jön védeni a mundér becsületét. Én nem hibáztatom az ntrarce-t, trackert üzemeltetni egy illegalitás határán mozgó tevékenység és ismeritek a mondást aki korpa közé keveredik.. szóval néha becsúszik egy-két spam. Ha valaki nem kosár számra szórja a spammet én elnéző tudok lenni, amit nem tudok elnézni az a zavaros magyarázkodás, maszatolás, etc.. Mi a f*sznak? “ha hallgattál volna, bölcsebb maradtál volna” :)
Nem az a baj, hogy megvédi magát. Ahhoz joga van, és volt már rá példa, hogy meggyőztek, a cikket is módosítottam. Ez a nyolcezerből vagy öt. A többivel van a baj. Stílus, helyesírás, ésatöbbi. Én kérek elnézést, hogy ezek fontosak számomra, szégyellem is magam.
@admin: Semmi eszed nincs… nem találsz más fikáznivaló dolgot és egy normális oldalt mocskolsz? szánalmas dolog a köbön!
és megkérdik miért szidjuk az oldalakat.
ez mi te jézusom :D
http://img138.imageshack.us/i/hangar3.png/
http://img15.imageshack.us/i/hangar2.png/
http://img413.imageshack.us/i/hangar1.png/
valami kiszáradt gyep a háttérbe, macikákat lehet választani a neved mellé, sőt az emberek nevének fele a falon csilli villi gif kép.
nekem is kell ilyen oldal :D:D
@DeathMarine
neked pedig annyíra tetszik ez az oldal hogy többezer spammet küldesz ki az oldal linkjével hogy “az oldalt nem lehet feltörni”.
Itt vered a nyálad miközben TE egy igazi spammer vagy ?
Én a helyedben szépen csendbenmaradnék és hekkelgetném tovább a pistiketorrenteket az xss átirányító scriptekkel amikkel szintén a hangárra próbálsz mindenféle problémákat hárítani.
Inkább játszál a macikákkalXD
@ DeathMarine
Most mi bajod velük? Láttunk már rosszabbat is.
Legalább nem kérnek pénzt.
Amúgy sem lesz egy hosszú életű oldal.
Erdekes kis szosszenet…..
ezek szerint lehult a lepel halalosztag = needforspit azaz a hangar oldal tulajdonosa, aki az oldalon mar hangarnak hivja magat.
Azert nem gondoljatok hogy eleg erdekes hogy pont egy olyan ember all a kis oldalak utjaba es a torrentes tarsadalom vedelmeben aki egy ugyanolyan hitvany vackot csinal mint a tobbiek ……
Apam nagy vagy vered a melled hogy te vagy a kiraly kozben te sem tudsz mast csak ugyanolyan szarrakast mint masok :D
Jah igen es a dicso lovag legjobb hos tettje hogy korpmet ker egy oldalon utanna meg hamar az ahuyle belement akkor meg megis probalja feltorni, csak arra nem szamitott a faszikam hogy nem megy neki mert masnak is van esze… bar ha megnezzuk
DeathMarine hozzaszolasat hat eszrol nagyon tesz tanuvalllomast az a par kep … izlesrol meg plane nem …
Kedves halalosztag elég régóta figyelem a te pályafutásodat minden írásodat képben , szövegben lementettem ip címmel együtt host stb…. már készül a feljelentés hackerkedés miatt jövőhónap felé vagy még hamarabb lesz egy kis házkutatás minden jót: policerofl. szánalmas vagy.
@halalosztag
ezeket az átírányító,felugró script-eket nem te írkálod?
http://kepfeltoltes.hu/100516/script_www.kepfeltoltes.hu_.png
Becsülöm munkád, de a képen látottan vitatkoznék….
@halalosztag
Amúgy elárulom a hisztis szádnak, hogy a spamokat nem én csináltam, nem csak nekem vagy a bögyömbe….
Másik meg én elbujnék a helyedbe, törögeted az oldalakat mert hogy azok pistikék, akkor a tied mi? a tied a legpistibb.
Büszke lehetsz magadra, hogy valaki mutatott neked 1-2 trükköt meg ki gugliztál pár dolgot és már menő vagy.
Az ilyen sz*rháziak teszik tönkre ezt a torrent társadalmat mint te
Miért szánalmas, hogy fel tudja törni?
Az a szánalmas akié az oldal, mert balfasz és nem tudja megelőzni.
Ha nem tudja megvédeni a felhasználók adatait: IP, e-mailcím, letöltések stb, akkor NE legyen torrentoldala.
a.k.a. Aki hülye , haljon meg.
@police
félned talán neked kell az smsreges oldalad miatt.(lehet már megszünt mert meglett az ájpodod..nem követtem a létezését mivel smsreges oldalal alappba nem foglalkozom)
Amugy ki fog feljelentést tenni és milyen bizonyítékkal?
már boccs de ezt nemigazán értem.Milyen ip címet meg hostot tárolsz el?És mit érsz vele? Wifi neten lógok és nem az enyém:D…mellesleg biztos valaki belépett a wifi adó hatókörébe és ö tette azt ami történt.
@sokx
Az átirányító scriptek forrása DeathMarine. Max egy kicsit összekombináltam őket…szóval ezért őt kell áldani.(DM kössz hogy fegyvert adtál a kezembe)
Mellesleg az oldal amit csinálok KIZÁRÓLAG azért létezik hogy jobban megismerhessem azt ami ellen végülis úgymond harcolok.
Egyben viszont tévedsz,nemigazán mutogattak nekem “trükköket” azok nagyrészét magamtól találom ki és kombinálva öjet sokszor érdekes dolgok sülnek ki belőle.
Azért az is eléggé érdekes hogy DM(hadd nevezzem így mert egyszerübb) folyamatosan próbálkozik a “legpistikébbel”.
Torrent társadalom?…a legaljáról dumálunk :D …kit izgat mondjuk a 128ik apró torrentoldal megléte vagy eltünése amugy…mindenki a nagyok tagja akar lenni nem az ilyen kis trágyadombok (mint azis amit én csinálok) tagja lenni.
Na mindegy…veszet fejsze nyele az egész történet úgy ahogy van..Mi lehet a végeredmény?
Max nem lesz pistiketorrentem és ugyanugy legyalázom azokat akiket le lehet, húljon a férgese alapon.
sokx: látom a képeden hogy a név Halálosztag
nem halálosztag..
Ezzel csak annyi baj van, hogy aki Halálosztagnak adja ki magát az nem más mint: DeathMarine
Járt bent az én oldalamon is onnan tudom.
Az egymásra kenés kicsit szánalmas és gyerekes.
DeathMarine: ha játszani akarod a fejed, hogy te hogyan hekkelsz akkor azt a saját nevedbe tedd..pfff
@halalosztag
Terelheted nyugodtan a dolgokat, de az, hogy leálltál védeni a hangár nevű oldalt az megmutatja ezt: halalosztag=needforszpit=hangar.
Innentől bármit tehetsz, mert ez már tény.
Az, hogy mit tett nálad deathmarine az csak egy dolog azzal szemben, hogy te mit tettél és teszel más oldalakon.
Éppen olvasgattam diabló hozzászólását és nem kicsit szánalmas, gyenge jellemnek tartalak, hogy pmet cserélsz az ő oldalával és utána ilyen gyenge scriptes hülyeséggel próbálkozol nála.
@XDXDXD
Deathmarinének semmi köze nem volt más oldalakhoz tudomásom szerint, hiszen ő csak a hangárra utazik, mert ő már korábban rájött kié az az oldal. Halálosztag csak próbál kimosakodni és ráhárítani ezt az egészet, de kicsit nehéz, mert ha megnézitek az ip címét akkor látjátok meg a valós dolgokat. Halálosztag ip címe így kezdődik 87.97. és mivel dinamikus van neki így a többi része változik.
Most jöhet a kérdés honnan veszem ezt. Onnan, hogy felnyomta az oldalam és több helyen is megnéztem a címét.
Ne gyertek nekem azzal, hogy rosszul volt levédve, mert még el sem indítottam az oldalt és mégis feltörte.
Én nem fogom ennyiben hagyni ezt a dolgot és ha kell fizetek is valakinek, hogy tönkretegye ezt a csicska senkiházit!
Azt hiszem az urak kicsit eltértek a témától.
BenceBoom: meglestem én is mind a két ember IP-jét és nem egyeztek.
Tudom, hogy ki kicsoda..:D
Részemről téma lezárva.
További szép napot.
@admin
Tedd meg, hogy ennek nyitsz egy új témát, mert azt hiszem ez is sok emberkét érint.
@admin
Ebben igazad van és szerintem, van akkora hir erteke mint barmelyik itt lekozolt temanak, ugyhoyg javasolnam egy uj tema inditasat ez ugyben.
Meglesz, majd nemsokára, csak most rohanok.
ntrace-ről meg annyit ,hogy kör pm -et szerettem volna velük cserélni megadtam az oldalam címét beregizet és azt írta,hogy nem megy a csere mert nem voltunk több 100 ezren:):) na szóval utána írnak nekem a feltöltőim,hogy kaptak egy levelet jöjjenek feltöltőnek ntrace oldalra …….. szóval ilyen becsületesek
egy tulaj@
Mi az, hogy tobb 100 ezren? Ezt te mikor almodtad? Azert minden faszsagot kinezek beloluk, de ezt nem. Es nem vedeni akarom oket…
erről az nTrackeről csak rosszat hallottam, úgy néz ki igaz is :)
Jaj istenem h miért kell ezt
Hát igen, mert ezek olyanok is, csak a sok mellé dumával megpróbálják isten császárnak beállítani magukat, sőőt …. a torrentezés nélkülük nem is létezne :-D
asdf: a több 100 ezren az egy hasonlat volt vicc ha már ezt se érted,akkor nem tudom milyen fapofa lehetsz:) 100 ezren= legalább 4-5 ezren na így jó már?:):):):)
Jéé télleg.. az ntrace-t meg se hekkeltük még:)
Ahelyett,hogy egymás szapulnánk lehet inkább össze kéne álni és közös erővel fellépni azok ellen akik megérdemlik:D
Amugy egy oldal nem egyenlő 1 emberrel.
Általában egy csapat irányítja,tehát szerintem 1 személy nem tehető felelössé egy egész oldal cselekedeteiért.
” Halálosztag ip címe így kezdődik 87.97. és mivel dinamikus van neki így a többi része változik” LOL even nagyot nevettem:D elárulom egyetlen egy szám se marad ugyanaz az ip ből.
Na részemről ennyí a történet.Köszönöm az eddigi hozzászólásokat és ha énmiattam érdemes új témát nyitni akkor rajta:D …mást nem érni el velem mint azt, hogy reklámoztok feleslegesen.
:D, ide visszatéve, a sok “pistike szájt” meg is érdemli hogy meghekkeljék, ezek miatt szar (bocsánat) a magyar torrent társadalom… Meg azért mi vezeggyük a spam listát, sok pénz éhes, spam-es köcsög (elnézést)…
Üdv!
@sokx
az az igazság, hogy igazad van -de véleményem szerint az ntrace nem spammer társaság… én személy szerint nem kaptam tőlük levelet.. és nem is érdekel ha jön 1-2 reklámlevél bárkitől. (nagy mennyiségben már zavar)
én az ntraceról töltök le… mindent megtalálok rajta amit bármelyik “nagy” oldalon… és még az arányomat sem rontom mivel nincs arányszámlálás, csak ha nem tartom be a seed szabályzatot :)
ezenkívül nem hiszem hogy pénzéhesek, mivel semmiféle fizetős dolog nincs az oldalon
Ha már spammel az oldal akkor azt, úgy tenni hogy teljes mértékben működik az oldaluk, nem lehet 1perc alatt ‘halálba’ kergetni, és 500 Internal Server Error-t generáltatni a felhasználóik arcába.
Kedves N-trace tulajok, ha már mindenáron össze lopkodott forráskódokból építetek oldalt, tudjátok mi hogy működik és javítsátok a hibákat, vagy védekezzetek rendesen hogy a hibákat ne lehessen kihasználni.
500 Internal Server Error
________________________________________
nginx/0.6.32
azért ügyesen összeraktátok fiúk ;]
istenem mennyi itt a pisti :) inkább egy csajt törjmeg vagy fel nem egy oldalt :) istenem ezek a mai fiatalok.. szájhős ;)
@vélemény, nem az ntace-re értem ezt atörögetést, hanem az összes kis pitike szájtra, ahol sok pénz éhes tulaj van…
@admin
Ahogy elnézem te igencsak elfogult vagy halálosztag=needforsz=hangar -al kapcsolatban.
Én 2 esélyesre teszem a dolgot. Vagy nem mersz neki topikot nyitni vagy nem akarsz. Az előbbit nem értem miért tennéd, az utóbbi viszont csak úgy tudnám kommentálni, hogy nem vagy pártatlan.
Tiéd a döntés joga!
@BenceBoom, te meg mindjárt kívül találod magad a blogról, aztán foghatod az elfogultságomra. Leszel szíves nem utasítgatni, ha a jövőben is kommentálni akarsz itt.
Sztem meg eddig azért nem irta meg a cikket mert ér rá… Mindenkinek van magánélete BenceBoom és sztem kicsit gondolkozhatnál mielött irsz vmit:)