Bár hivatalosan április 29-én lett volna két éves a blog, egyéb elfoglaltságaim miatt viszont kénytelen voltam eltolni az örömködős postot.
Nem szeretnék ennek akkora feneket keríteni, mint tavaly, akit érdekel a blog története, az elolvashatja itt. A blogon ezzel együtt 160 bejegyzés és 8614 komment van. Jelentős szerepet vállaltunk a Spamwiki népszerűsítésében és támogatásában, ezzel közvetve sok spammernek okoztunk fejfájást - amit ezúton is köszönök mindenkinek.
A második születésnapra egy kis aprósággal is készültünk az olvasóknak, ez pedig nem más, mint egy funkció, amellyel ellenőrizni lehet az emelt díjas SMS-szám valódiságát. Manapság sajnos annyi helyen próbálják átverni az átlagfelhasználót, hogy sehol sem lehetünk biztosak a kiírt árak hitelességében; van, ahol egész egyszerűen ki sem írják az árat, van ahol pedig különböző megtévesztő szövegekkel operálnak (pl. 320 ft / 5 nap). Ezt megelőzendő készült ez az apró szkript, ami tartalmazza az SMS-ek teljes árát (nincs áfa-trükközés, és társai, amennyit látsz, annyit kell fizetned), és terveim szerint azt is, hogy mely torrentoldalak használják. Ez egyelőre sajnos azért nincs kész teljesen, mert pont mától változik meg több gyakran használt szám, és rengeteg oldal (hogy csak egy “nagyobbat” említsek, Pretorians) még nem cserélte le a számokat.
Bár az, aki akart, az eddig is utánajárhatott a telefonszámok árainak, de sokan nem akartak hosszú listákat bogarászni, sokan pedig azt sem tudták, hol keressék ezeket az infókat.
Lényeg a lényeg, a szkript elérhető fent az oldalak között, vagy a fikablog.hu/sms címen. Ha úgy érzed, segíthet ismerőseiden, szívesen veszek néhány, a címre mutató linket.
Remélem, a következő évben egyre kevesebb lehúzással találkozhatunk, és végre tényleg bezárhatom a blogot. :)


nah ez egy korrekt kezdeményezés, gratula!
Jah és boldog szülinapot
Igyekszünk, kösz. :)
két éves születésnapra itt is bevezetik az smst? wtf! ja várjál, újraolvasom. :D
“és végre tényleg bezárhatom a blogot. :)”
Ennek én is szívből örülnék.
Gratula!
addig, amíg az ilyen “anyukad”-félék szemét ennyire böki, mindenképp jó úton haladsz :)
Grat a 2 évhez
Fenékig!
küzdelmes 2 év volt:)
HB Fikablog ;)
nadix
Ki mondta, hogy szúrja a szemet a fikablog. Azért mert örülnék, ha odáig jutnánk, hogy nem lenne rá szükség? Te nem lennél boldogabb, ha megszűnne a sok smsreg, spam, indep.mine.nu féle oldalak, stb…?
utópia…
Gratula!
boldogabb éveket
Riszpekt.
hepi börzdéj tú jú, hepi börzdéj túú júú, hepi böörzdééj fikabloo-og, hepi börzdéj túú júúúú
Happy B. day!
Te tényleg elfogadtad az EGY ÉVESEK VAGYUNK alatt a kommentem? :D Báázmeg. reggel van még.
Ha meg nem fogadom el, az a baj. :)
Jaj félre ne érts! :D A lényeg ott olvasható, szóval így tovább ;)
Boldog újévet mindenkinek! :D
Nem sűrűn szólok hozzá inkább én is olvasgatok:)DE isten éltessen!
Szerintem szükség van erre a blog-ra,mert sok igazság rejlik itt.
Aki akar egy jót nevetni az ezt nézze meg:
http://kepfeltoltes.hu/100505/speakboard_www.kepfeltoltes.hu_.png
Az egyik torrent oldalról letöltöttem a SpeakBoard névre hallgató programot és egész érdekes használati utasítás járt hozzá.
Programozói okosság :D Ha már a nyelvtani okosság nincs meg :D
Örülök, hogy kikerült twitterre, én vagyok az anyukad nevű felhasználó
:P