A twitterre kirakott felhívásomra, miszerint a PirateBit néven futó trackerről és később blogról várok infókat, jófejségből az oldal adminja válaszolt, és részletes infókkal szolgált. Tette ezt a szokásos sértődött óvodás stílusában, amire később részletesen kitérek.
A PirateBit nevű tracker 2009 elején indult, saját bevallásuk szerint a Zool-t megelégelő CinemaStore staff- és egyéb tagok indították. Bár én sosem voltam az oldalon, találtam egy képet - már akkor is gyerekesen viselkedett az oldalon akkor EFR néven futó admin:
Ettől függetlenül korrekt oldal is lehetett volna, júliusban például törölték a felhasználók személyes adatait, és tárolt ip-címeit, hogy egy esetleges lefoglalásnál a felhasználókat megnyugtathassák.
A CinemaStore bedőlése után szappanoperába illő drámázás után lopta át a felhasználókat, azzal az indokkal, hogy “szegénykéknek nincs honnan tölteniük”. Érted, 2009-ben, amikor egy bezáró torrentoldalra tíz másik nyíló jut, kell még egy. A furcsa az egészben az, hogy oldalas kommentet írt arról, hogy ő mennyire meg akar felelni nekünk. Egy nap se kellett, már törölte is az oldalt - a csúnya rosszgonosz cinema-felhasználók miatt, akik teleírták azzal a fórumot, hogy ugyan hogy tudok a cinemás adataimmal belépni, és honnan tudod az emailcímem. Nyilván tökre nem volt igazuk, és a kurvaanyjukat. Azért még az adatbázist egy pendrivera kellett másolni, és azt kalapáccsal kell széttörni, utána meg ledarálni, ja és minderről videót csinálni (amit mellesleg senki sem látott). Így kell, máshogy nem jó. Nem lenne ezzel egyébként baj, biztos sok pénze van pendriveokra, de nem ezzel bizonyítja be valaki, hogy mennyire nagyon gerinces.
Bizonyítási kényszere márpedig volt, méghozzá akkor, amikor blogot indított a tárhelyén - amivel ő nem akar konkurencia lenni a fikablognak, isten őrizz - és leírta ugyanazt, amit már előtte sokan, csak egy kicsit több volt benne a kurvaanyádZool. A biztonság kedvéért “vastagon kilinkelt”, bármit is jelentsen ez.
A blogjait időközben mind megunta és mind újabbat indított a szokásos heti sértődöttségi rohamai után. Bár nem követtem figyelemmel különösebben, egyre inkább beleélte magát a kívülálló, mindentől elzárkózó szerepbe. Minden tracker szarszemét, az összes oldal spammel és esemest kunyerál, egyikről se töltsön senki. Az utolsó ilyen cikket a Carpathiansról írta, a bevezetés előtt álló önkéntes támogatásról szerezte meg a staff-fórumos beszélgetéseket, és tette ki a blogra azt, amit egyébként két héttel később mindenki megtudott: nesze, lássátok, nép, őket kell utálni mától! Azt nagyvonalúan elfelejtette, hogy a Carpathians - hibái ellenére, mert igen, vannak - közel sem egy netcigánytábor. Érdekes módon én értelmesen tudtam beszélni a stafftagokkal, és tök korrekt módon mesélték el, hogy mi a helyzet. De neki ezt mindenképpen meg kellett írnia, mert a fikablog szerint a támogatás ötlete az ördögtől való. A megfelelni vágyás nagy úr.
Pont ez a téma verte ki a biztosítékot krix-nél, az asva.info egyik szerkesztőjénél, aki twitteren írt neki, hogy ezt azért mégse kéne. Ezt a választ tudta kierőlködni magából:
Érted, mindenki hülye, csak ő helikopter. Értelmes beszélgetésre képtelen, ordenáré stílusban képes csak válaszolni. Illetve annyira képes, hogy egy kurvaanyázással teli postot írjon krix-ről, mert ő kemény. Bár később legalább bocsánatot kért, és megkövette önnön baromságait.
Legutolsó húzása egy üres html oldal volt a nagyobb trackerek linkjeivel felsorolva. Ezzel csak annyi a probléma, kedves EFR / Piratebit / ahogy most nevezed magad, hogy az oldalak nem viccből kérik, hogy ne linkeljék őket, és amíg vérpisti a meghívócsere fórumon ezt nem éri fel ésszel, addig neked, aki - állítása szerint - harmincplusz éves családapa, annak leeshetne.
Azóta is drámázik: állítólag felmondta a domainjét (bár kiváncsi vagyok, hány nappal a törlés előtt indítja újra valamelyik blogját, csakazértis), pedig twitteren már mindenkivel elfelejtette az oldalát. A régi “vastagon kilinkelt” haverjából mára “csippa majom” lett. A poén az, hogy a levelének leközlését megtiltotta, mert ezt ő magánlevélnek tekinti, és jaj nekem, ha mégis. Bár ő állítólag Hollandiában dolgozik, de szívesen hazaugrik “abba a tetves cigányputri országba”, csak hogy feljelentsen. Nem érzed kicsit paradoxnak, hogy a Carp-os fórumtéma után te szabsz feltételeket? Nem szokásom leveleket közzétenni - bár még az sem levéltitoksértés, csak hogy egy kis jogot is tanulj - de mivel nem tetszik a stílusod…
… te jössz.




Attól még, hogy Mr.Fika kérdez és vizsgál valamit, az nem feltétlenül rossz. Ez az amit ez a “faszagyerek” nem ért meg.
“nekem nem tudsz majd iphone-t varázsolni a szemem elé”
Akkor legyen elég ez: http://noob.hu/2010/08/13/piratebit-iphone.png :D
Érdekes ez a rengeteg anyázás a torrentoldalak körül / között.
Nem akarok szemét lenni, de már rengetegszer leírtam asvainfón is, hogy ezeknek forrása sokszor a netcigány féle statisztika ami egyrész rengetegszer nem tükrözte a valóságot, nem néz utána a fake adatoknak , ez asvainfó közli úgy mint ” útmutatót” és akkor tulajok és userek esnek egymásnak, hogy bezzeg te spammelsz, azért vagy előbbre, bezzeg neked pénzed van, stb.
És bár azt írták többet nem lesz, újból megjelent egy semmit sem érő cenzúrával. Lévén a régiekben ott a cím. Mi célja van összeakasztani mindenkit?:)
Ez a “ne terjeszd, mert baj lesz” mindig annyira bejön. Gondolom ki se raktad volna, ha ezt nem írja bele.
Sanszos, mert amúgy nem különösebben érdekes a levél. Mindenesetre egy idézet a kedves úriembernek:
“Levéltitok megsértése
Btk.178. § (1) Aki másnak közlést tartalmazó zárt küldeményét, a tartalmának megismerése végett felbontja, megszerzi, vagy ilyen célból illetéktelen személynek átadja, úgyszintén aki távközlési berendezés útján továbbított közleményt kifürkész, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és pénzbüntetéssel büntetendő.”
Lásd még: http://www.dura.hu/jogkereso/btk.html
Értsd: Levéltitkot az, akinek elküldöd a levelet, nem tud sérteni. Gyenge blöff.
http://piratebit.tumblr.com/post/948240708/fikablog-mellefogtal-es-bekaphatod
A válasz elmenne egy belga szám szövegének is :)
Biztos vegetáriánus a gyerek. Legalábbis elég sokszor emlegeti a csírát.
http://piratebit.tumblr.com/post/948240708/fikablog-mellefogtal-es-bekaphatod
“Na akkor itt egy kis személyiségi jog sértés, rossz színben tűntet fel, alaptalanul, bizonyítani persze nem tudja, te hülyegyerek nem azért, mert nincs honnan tölteniük, hanem mert itt a régi arányukkal indulhattak.”
Azért ez elég vastagon fail, minek bizonyítani, amikor elismered? ;)
Érdekes egy “ember”…
Azért klinikai esetnek tartom, ha egy torrentezéssel foglalkozó valaki “személyiségi jogokat” meg “levéltitkot” kezd el emlegetni… Nem azért mert nincs igaza (ezt nem tudom), hanem mert így egy pitiáner kis fasznak állítja be magát.
Mindegy, a vegetáriánus dumájával kiírta magát… A magam részéről hiteltelen embernek tartom, aki nem is érdemelt volna külön postot, mert egy hsz is sok belőle.
“lemagyarítani” ezt MAGYARUL úgy mondjuk, hogy magyarra fordítani. Mindegy.
Szerintem a srác beteg, nem úgy, ahogy gondoljátok, hanem tényleg igazán. Mondjuk a skizofréniához áll a legközelebb. Ezekre legjobb példa a rólam írt cikk, majd a teljesen normális stílusú bocsánatkérés, végül pedig hogy a saját blogomra is odatalált és újra elkezdte az anyázást, mikor megírtam a történteket. Vagy a fikablognak írt levél és a vele teljesen ellenkező tumblr poszt. Tényleg olyan, mintha több személyiség küzdene benne, csak az a baj, hogy általában a hülyébb győz. Sajnálom szegényt, és annyi mindent tudnék mondani róla/neki, hogy lássa mennyire maga ellen beszél, de tuti a rossz énje hallgatna meg és csak szembeköpne. Azért egy pszichológus nem árthat neki.
Bocs, a pszichiáter az, aki ilyen betegekkel foglalkozik.
Ezt akkor nem igazán értem. Akkor ez a “jóember” a netcigány kategóriába tartozik?
JumpStyle linke utolso mondata mit jelent? Valaki le tudja nekem fordítani?:
Bár lehet, hogy az ország elanglománosodásához kíván ezzel hozzájárulni kedves globalizált barátunk.
Arra a szóra sehogy se tudtam rájönni.
Piratebit, igen te degenerált faszkalap, a magánlevelezés közzététele levéltitoksértés, de bazdmeg, felfoghattad volna, hogy azt a levelet, amit belinkelt, rohadtul de nem neki címezték. Felfogtad ‘csíra’?
Itt a lényeg, nyilván ha nem neked írt magánlevelet közzéteszel, azzal levéltitkot sértesz (mellesleg akkor is, ha nem teszed közzé). Ez azonban a mostani esetre nemigen alkalmazható…
Ez egy idióta és ahogy azt már írták tuti beteg ember….
Ahogy régi mondás tartja Tarkólövést neki….
Én biztos vagyok, hogy nem a kora 30+hanem az IQ ja….
Hisztizik és próbál érvényesülni mint egy kislány…. A normális kulturált beszéd régen messze áll tőle és azt se értem igazából miért isteniti az UiD ot az egekbe és szidja a Carpathians t mind a kettőn fenn vagyok de többre értékelem a Carpathians t mint az UiD ot….
Valószínűleg személyes indíttatásból, ez a baj sok helyen. Az ego viszi sírba a torrent világot.
Alanyi jogon tarkónlövést, vagy villamosszéket.
Amúgy elnézést az ingerültebb hangnemért, de pár óra Assembly után ez a pár sor megtette a hatását.
@Valaki:
de, nekem írta (csak a címzettet lefelejtettem a képről), de ha valaki olyasmivel dobálózik, amihez nem ért (levéltitoksértés és tsai.), akkor megérdemli, hogy kikerüljön.Kiváncsi vagyok, hogy hazaugrik-e a cigányputri országba, hogy feljelentsen.*szerk: másodszorra is fura volt, de végül leesett, bocs. :)
Uncsi.. abszolút érdektelen post. Még csak sms reg sincs, ahogy néztem. :( Bár lehet van, nem volt kedvem elolvasni…
http://piratebit.tumblr.com/post/948240708/fikablog-mellefogtal-es-bekaphatod
végülis eddig még csak kétszer linkelték…
Kazinczy-díjat a figurának.
“elanglománosodásához”
elanglománosodásához - ez azért viszi a prímet :D
(feltételezem elangolosodást akart írni, de a sok diplomától csak bonyolult szóösszetételekben és idegen szavakban tud gondolkodni… Grat Mr.Nyelvvédő!)
“Bár lehet, hogy az ország elanglománosodásához kíván ezzel hozzájárulni kedves globalizált barátunk.” - löki itt a dumát a globalizációról meg “elanglománosodásról”, miközben állítólag “elhúzott abból a cigány puti országból”; ez így megint öngól (avagy a skizó énje(i) tombol(nak))
csak nem kezd visszanyalni a fagyi fikablog? :D
fikázzák a fikablogot. loool
…Csíra fikablog… lol lol és lol :D
Dosszants le pumival, ha nem tetszek, Archer.
Egy biztos. Ha ez a PirateBit nem is tűnik annak, te attól még NETCIGÁNY VAGY ARCHER…
Nekem ez a post is egy sértődöttségi rohamnak tűnik, nemcsak Piratebit közzétett írásai. Azonkívül, hogy a stílusát fikáztad (amúgy joggal), semmit nem tudtál fölhozni ellene. Nincs itt semmiféle “sztori”, egyszerűen megsértődtél, mert ő megsértődött azon, hogy infót próbáltál gyűjteni róla. De azért elég ironikus “sértődöttségi rohamok”-ról írni egy sértődöttség hatására íródott postban.
Azt nemértem, ha kilinkelted a levelét , akkor a sajátodat miért nem tetted ki elé ???
Én azért elolvastam volna azt is.
Hogy mitől rágott be ennyire…
Nem vagy korrekt koma.
Nem válaszoltam neki, és nem volt előzmény sem. Gondolod, nem rakta volna, és írta volna körbe habzószájjal, koma?
Meglepően értelmesnek tűnt a blogjai alapján a srác, de ez szánalmas szint. Dobjuk a kutyák elé ;(
Nem fogok a Pirétbites faszival leállni vitatkozni, de elmondom utoljára: Akkor áll fent levéltitoksértés, ha nem a címzett, hanem egy harmadik személy kapja meg a levelet, elolvassa, közzéteszi, ésatöbbi. Egy csomó olyan blog van (most muszáj nevet mondanom: BKV-Figyelő), ahol a BKV és a blogíró közötti levéltárgyalások vannak fenn, és érdekes, Magyarország legnagyobb közlekedési bloga, és mégsem jelentette fel a BKV levéltitoksértés miatt. Ez volt az utolsó post, amit intéztem PirateBitnek, és egész nyugodtan kitörölheti a seggét a diplomájával, mert nem attól lesz valaki nagy ember.
Egészen nyugodtan rákereshet a google-n (bár úgyse fog, mert tudja, hogy nekünk van igazunk…) a ‘levéltitoksértés’ kulcsszóra, és megláthatja, hogy mi az…
“Azt nemértem, ha kilinkelted a levelét , akkor a sajátodat miért nem tetted ki elé ???
Én azért elolvastam volna azt is.
Hogy mitől rágott be ennyire…
Nem vagy korrekt koma.”
Jogos!
Fikablog tedd csak ki azt a levelet had lássuk miért rágott be a gyerek! Úgy fer! Azt miért nem teszed ki? Vagy a te leveleid már levéltitokba beletartoznak? Megy a másik pocskondiázása, én viszont nem értek veled egyet Fikablog, viszont a másik gyerekkel sem, mert ha lenne esze neki is akkor le sem szarná a blogodat.
Most látom bocsi “nem volt előzmény levél, sem válaszlevél”.
Szerintem hazudsz.
Szerintem meg nem. Te jössz.
Egyet értek, a diploma nem ér semmit, akkora a túlképzés. De most ettől függetlenül a fikablognak tényleg kár volt posztolnia a PirateBitről, nem érdemelte meg az az oldal. Nem értünk mindenben egyet, sok eset van amikor jogtalanul írsz, de azért voltak értelmes bejegyzések is, amiket viszont fontos publikálni, mert sajnos az embereknek segítség kell ahhoz, hogy eldöntsék mi a jó és mi a rossz.
Most épp az insane-t találta meg.
Akkor mondom a lényeget. Ennek a srácnak nem kell előzmény, amin berághat, mert egyszerűen beteg. Azon elpattan az agya, ha éppen egy bárányfelhő beúszik a képbe, mikor ő a kék eget bámulja. Erre nagyon jó példa, amikor leszólta a Carpathianst, majd én a saját twitteremen (aminek semmi köze az asva.infohóz) kiírtam, hogy egy összeszedetlen, minden valós adatot mellőző cikket írt. Ez volt az én magánvéleményem. Erre írt rólam egy fröcsögő, hazugságokkal teli “cikket”, amit ráadásul ügyesen összekötött az asva.info-val. Normális az ilyen ember? Egyszerűen beteg, és nem mellesleg ostoba is. Ezek utánj bennem fel sem merült, hogy bármilyen előzménynek lennie kellett. Szóval nem kell sok neki, egyszerűen egy twitt, ami neki nem tetszik és már fröcskölődik is, mint ahogy az ebben az esetben is történt.
Feljelentéssel fenyegetőzik? A torrent oldal futtatása tulajdonosnként jogsértő ha jól tudom,mivel tettes társnak minősül… de igazából ez még sehol se lett le definiálva h hogy is áll a torrent a jogban itt magyarországon
Ez egy fasz:D Bocsi,nem tudok jobbat írni ( tudom,nő létemre nem kéne ilyen csúnyán beszélnem/írnom:))