Messziről kezdem, igyekszem az állításaimat alátámasztani példákkal, bár úgy gondolom, nem vagyok egyedül, aki ismeri ezt a szerencsétlent és “munkásságát”.
Anno a bh-n figyeltem fel rá, az általa készített és feltöltött DVDRip-ek rendre kiverték “társainál” a biztosítékot. Ezután észrevettem, hogy “DVD-ben is utazik”. Nem emlékszem pontosan, melyik DVDR volt az, de rögtön szemet szúrt az NFO-ban, hogy “érintetlen kép”. Emlékeztem erre a filmre, utánanéztem, természetesen volt belőle korrekt release, és mit ad isten, vastagon tömörítve volt. Summa summarum, azonnal átnéztem az összes általa relanzált filmet, és nem kis meglepetésre nem ez volt az egyetlen. Sajnos / szerencsére sok már nem található meg “közforgalomban”, de egy példát tudok szerválni:
David.Gale.Elete.2003.HunDub.PAL.DVDR-CinemaStore - 78% tömörítés, extrák nélkül, míg: The.Life.of.David.Gale.2003.HUN.PAL.DVDR-AlienSExist - érintetlen, extrákkal, valamint a specifikációk egyebekben megegyeznek.
Ekkor voltam olyan bugyuta, hogy írtam neki az oldalon. A vége az lett, hogy MSN-en elkezdtünk beszélgetni. Szóltam neki a DVDR-ekről, és elmondtam, mik a legnagyobb hibái XviD terén. A válaszában leírta, hogy ő csak áldozat, ő ezeket a DVDR-eket kapja egy nagyon jó barátjától, ő csak kiteszi saját neve alatt, nem is akarja elhinni, hogy ez nem úgy van, ahogy a barát mondja stb. Azért szóltam neki, hogy ne fogadjon el több ilyen DVDR-t ha nem akarja, hogy rajta csattanjon az ostor. Akár a falnak beszéltem volna. DVDRip témában voltak kérdései, eleinte úgy is éreztem, valóban akar javítani, akar a FUW-varázslón kívül valami mást is, megismerni mi is igazából a tömörítés, és a hozzá tartozó dolgok, alapfogalmak stb. Hamar rá kellett jönnöm, hogy nem fog menni. Nem is figyelt arra, amit mondtam, állandóan panaszkodott, hogy ő ezt nem érti. Ott már éreztem, hogy valóban zsákutca a srác, mikor egy egyszerűnek számító matek műveletsor kifogott rajta.
A lényeg, laposodott kicsit a kapcsolat MSN-en, “szakmai” kérdéseit otthon hagyta, ha keresett, az abban merült ki, hogy ő most ilyen-olyan premier előtti meglepetéssel szolgál majd, csak a nete rossz stb. Nem részletezném, ezek a cuccai premier utániak lettek, és hozta a fake retail DVDRip-eket, DVD-ket. Amikor szóvá tettem neki, rendszerint tagadott, majd miután elmagyaráztam hol bukott meg, hárított, hogy őt is megvezették akkor - ilyenkor valahogy mindig bejött a képbe az ismeretlen barát.
És jött az utolsó csepp a pohárba: The.Ugly.Truth.2009.CUSTOM.HUN.DVDRip.XviD-Thick, melyből nemes egyszerűséggel 25 FPS-re alakítva megalkotta a maga “premier előtti retail DVDRip-jét”. Ott bukott meg, hogy meglehetősen egyedi beállításokkal lett kódolva a custom, és ezt egy FPS konverzió nem változtatja meg.( Ha figyelt volna arra, amit mondtam, tudta volna.) Kapásból tagadta, bizonygatta, hogy itt a lemez nála. Mondom, adj képet, erre eltűnt 2 napra MSN-ről. Majd megjelent, és kérdezte: “Most haragszol?” Ekkor beszéltünk ilyen formában utoljára, mert elköszöntem tőle MSN-en és ment a kukába.
Nem hagyta abba természetesen, jöttek az új nevek, hisz szerepelni szeretett - igazából ez a lényeg számára az egészben. Prehun-on, vagy később egyes jobb oldalakon is észrevették a gyerek “csínytevéseit”, rákényszerült, hogy újabb fantázianeveken relanzáljon, újabb fake, vagy éppen csak béna relanzákkal árassza el a torrentoldalakat, FTP-ket.
Na, igyekszem rövidre zárni, ez az ember nem ér többet, de talán egy kis “hírverés” nem fog ártani, mert úgy gondolom, vannak olyan userek, akiket ugyan ez nem érdekel, mindegy mit tölt, “nézhető”, de vannak, akiket igen, és ezen userek egy része, akik nincsenek az információ birtokában, talán örülni fognak ennek a tájékoztatásnak. Senki ne kérje tőle, hogy mutassa meg a retail DVD9-et, mert nem fog sikerülni, valami csoda folytán már 2 perc múlva nincs meg neki.
Bővebben, és jóval több példával szolgáltatva is lehetett volna ezt írni, de lesznek itt olyanok, akik jól ismerik a “munkásságát” majd ők kiegészítik. Lesznek majd “nagy-nagy barátai is” akik hozzá hasonló módon támadják majd ezt a cikket, bár jobb, ha sokat ők nem írnak, ha annyi eszük van mint alább megnevezett “kollegájuknak”, mert belekavarodnak.
Ezzel a cikkel - nem titkolom - az a célom, hogy egyrészt megismerjék minél többen a Fikablog-nak köszönhetően ezt az embert; másrészt, hogy a kommentekből felmérjem, vajon az én értékrendem a többségével hasonló, vagy netán kisebbségben leszek vele, harmadrészt talán néhány oldal is meggondolja ezek után, hogy ingyenessé, vagy kiemeltté tegye a relanzáit. Remélem sokan érzik majd úgy, hogy senkinek nem hiányozna egy fake, vagy épp dupe-gyáros relanzer. Sok pozitívat, hiánypótló alkotást nem hozott a torrentezésbe, de átverni a letöltőket, meg hazudozni, azt szeret.
AlienSExist, alias SETH, alias WiLLOW, alias IceLine, alias PiNKSHiT, alias Cogito (meg ki tudja még ki), remélem örülsz a szereplésnek, így kb. 19 évesen híres lehetsz, de szégyent hozol korosztályodra is.

Korrekt poszt! :)
Fasza, lehetne ilyen repost több lamer grpról is. Nem egy csapat van aki többször kiadja ugyanazt a filmet muxolt majd retail hanggal hiszen az 2x annyi kredit, vagy aki muxolja külföldi ripre a hangot majd kódol aztán saját verziót is. Szánalmas, hogy milyen szintre képes még süllyedni a magyar warez, szinte visszasírom a fórumwarezos időket mikor noname tárhelyekről kellett összekukázni a minőségi cuccokat :(
@lolkabolka: tényleg jó lenne, de azért árulkodó a vendégblogger a címben; nekem sajnos nincs időm minden relanzátorpistit msn-en pátyolgatni hónapokig. De ha valakinek van hasonló sztorija, várom szeretettel.
Hello admin! Engem érdekelne az hogy a Fairuse Wizardon kivűl melyik az a program amivel érdemes jó minőségű Xvidet késziteni.
Mencoder.
5%-al jobb minőséget produkál.
,,Hadd toljam fel hozzád ftp re és segíts seedelni premier előtti cucc nagyon fax@”Első két relantza után elveszitette a támogatásom!Gondolom olvasni fogja és tudni fogja miért sem irok vissza neki!
gyors eredménye volt a cikknek (lásd bh)…
köszönjük a cikket
@omfg tumblerizáltam, kösz.
Cogito nem más mint:
Iceline, PinkShit, Seth, AlienSExist, Willow
A nevek magukért beszélnek. Ha egy név már használhatatlanná válik, jön egy másikkal és kezdi előröl. most a BH.-t boldogítja, úgy látszik ott vevők a retail R2 DVD9-nek feltüntetett DVD5-ből készült dolgaira. Amikor meg rákérdezel, hazudik mint a vízfolyás. Több helyen már ezen a néven is tiltották.
Nem nagyon értek ezekhez a dolgokhoz, de a madarak azt csiripelték, hogy Cogito egy cipőben jár superdav-vel.
Jó cikk,köszi.
Sajnos az ilyen nyomorultak miatt tűnik el a sok jó releaser.
Amúgy én is kíváncsi lennék mondjuk a többi release csapatról alkotott véleményekre is.
És jó lenne egy Release fekete lista(Ahol a group nevek szerepelnének,mind pl a cikkben említett név) is.
Ja, ez a rls fekete lista nem rossz ötlet. Nekem pl teljesen új infó a srác és a relanzái… Iceline-os dvd-m mintha lenne is…
Udv!
Kicsit off, kicsit nem:
Furry.Vengeance.2010.DVDRip.HUN.XviD.Made5.1.AC3-kodiak nevu riliz is pro darab! :D
@bvlist: ha remlik meg a 2009es ev, akkor kezdett igazan elfajulni a dolog, bejottek a piacra a newbie releasek, es ha igy beugrik, volt egy 4-5 csapatos farawell is tortenelmunkben.
Sajnos ide fajulunk.. a HDTV enQr bohockodasrol nem is beszelve.. Nevetseges, nem kicsit, nagyon!
A usrek és a torrentoldalak tehetnek elsősorban arról, hogy “elszaporodtak a dupe/fake cuccokat gyártó a divatrelanzerek .
Előbbiek azért mert divat lett igénytelennek lenni, és annyira minimális tudása sincs a legtöbbnek, hogy felfogja, mitől is dvdrip a dvdrip. Utóbbiaknak meg ott a felelőssége, hogy divat volt a relanzák kritikusait warnolgatni, megvonni a hsz jogát stb, egy idő után persze egyre kevesebben sőt ma már szinte senki sem ír kommentet egy-egy silány dupe cucchoz, mert vagy félti az acc-át vagy beleunt a reménytelen próbálkozásokba, hogy felhívja mások figyelmét a hibás képarányra pl.
Ma ember legyen a talpán aki egy listát össze tudna állítani, reménytelen, hisz minimum hetente jelenik meg egy új “grp”, vagy épp egy személyiségzavaros relanzer újabb fantázianéven.
De kiváncsi lennék, van-a valakinek valóban használható ötlete a jelenség - legalább- “normalizálására”.
Kiváncsian várom Cogito újabb megjelenését, garantáltan le fog bukni azzal a névvel is, annyira idióta szegény.
jobbramundi!
Sokszor olvasom a kommentjeidet, akár a Magon is, de néha úgy jön le az írásodból, hogy igen, te vagy a császár és te vagy az ISTEN. Olyan nagyvételű a beszéded, hogy csak sugárzik rólad, hogy nagyképű vagy, nagy tudálékos face.
Ez oké, de nem kéne’ leríni magadról, hogy te már ilyen-olyan istennek képzeled magad.
barra nem isten, de ő legalább érti a dolgát és tudja mit beszél.
Több helyen olvastam már, hogy vannak akik össze mossák a dupe és a fake rls-t. Ez pedig szerintem nagy marhaság.
A dupe lehet jó minőség, sokszor is az, csak már van belőle rls. A dupe abban az esetben nem jó, ha már van fent az adott oldalon ilyen. Az hogy már régen készült belőle valamikor rls. senkit nem érdekel, főleg ha már nem hozzáférhető a régi.Sok rls. pont ezért készül el újra, hogy akik pár évvel ezelőtt még nem torrenteztek, azok is le tudják tölteni. Legtöbbször egyszerűbb újra elkészíteni, mint kutatni heteken át, hol található meg az eredeti. Ez utóbbi dupe az userek érdekeit szolgálja.
A fake hamis adatokkal készült, vagy eleve rossz minőség. Óriási eltérés van a két kategória között, a kettő egy lapon említeni olyan, mintha egy kategóriába tennénk a porschét és a trabantot, mondván autó mindkettő. :)
@Senki: nyilván senkinek nem azzal van problémája, ha egy sokéves rls-t újra feltesz valaki, hanem azzal, hogyha az oldalon megtalálható ötféle verzióban az aktuális slágerfilm, annak semmi értelme hatodikat csinálni. A Cogito gyerek ugyanis ezt is megcsinálta, ott van pl. a Clash of the Titans relanzéja.
@Dr.Akula: remélem azt tudod, hogy ezzel sikeresen bebizonyítottad, hogy a témához nem tudsz hozzászólni, és más értelmi fölényével sem tudsz mit kezdeni.
a ‘dupe’ releaserekkel az a gond, hogy 99%a az éppen felkerülő agyonkódolt dvdből készül. Lásd egyszerű eset, pl bh-n valaki kér valami régi dvdt ami ott nincs kinnt, felkerül egy “archive” ftpről, majd 3 órára rá jön kontaar, pocokmaster, donbos12 stb és tolja róla a ripet. Kábé ez ma a harci helyzet, hogy a gyors internet miatt senki nem hajlandó archiválni semmit, mert minek xvidek 3-50 perc alatt letölthetőek, hülye lenne tárolni, berakja kliensbe és mire hazaér a sörrel a boltból már nézheti is.
Emiatt hiába készül el egyszer egy minőségi release, gyári lemezről, megfelelő beállítással, nincsen túlméretezve, nincs sallangozva, 80 perces létére nem kell +1 cdt letölteni hozzá mert valaki úgy gondolta, hogy úgy szebb lesz majd ezek a cuccok kikopnak.
Aztán fél év múlva pistike1 aki most kapott szélessávot és hírnevet szeretne, nosza rajta felteszi az ő verzióját. A legtöbb oldalon nem ellenzik, így elfér. Mivel elől van persze, hogy leszedi a sok bamba. Az, hogy a régi verzión van még kényelmesen x ember aki seedel nem zavar senkit, az orra előtt van azt tölti, nem fog rákeresni mert az túl nagy luxus.
Emiatt a nagy luxus miatt topog lassan 2 éve egy helyben a magyar warez, az a minimális mag aki még dolgozik akár ftp/akár p2p szinten meg körbedupeolja egymást, legtöbbször az utóbbi javára ahelyett, hogy olyan projektekbe ölné a szabadidejét amivel tényleges “közmunkát” tudna szolgáltatni és nagyobb babérokat learatni. De ugye a szinkronvágáshoz, dvd készítéshez már kell egyfajta elhivatottság mert ott kevés a next-next-next-feltölt tudás
Senki@
Nem tudom, hol olvastad ezeket, csak magamról tudok nyilatkozni, én azért mert egy post-ban említettem a kettőt, még nem “mosom össze”. Valóban két külön probléma ez. Viszont a dupe-ok nagy része sajnos nem azért születik, amit te említettél.
Dr.Akula@
Neked csak gratulálni tudok a fantasztikus eszmefuttatáshoz a borzasztóan “logikus” következtetésedhez amit a rád jellemző intelligenciával és stílusban itt megosztottál velünk. Tudom én mi fáj neked, hát fájjon.
Ha már a “Mag” nál tartunk, ott a Te stílusod az amitől az embernek feláll a hátán a szőr, hisz te ott vagy elemedben, ott te vagy a kiskirály.
Elnézést, hogy nem a te stílusodban írtam, ezt meghagyom neked.
@ barramundi
A usrek és a torrentoldalak tehetnek elsősorban arról, hogy “elszaporodtak a dupe/fake cuccokat gyártó a divatrelanzerek .
Erre reagáltam.
A post címe, hogy fakedupe oké, hisz azt jelzi, hogy fake és ráadásul dupe.
Te viszont per jelezted, ami az én értelmezésemben azt jelenti, hogy két kategória nálad azonos elbírálás alá esik.
Senki@
A “/” jel nálam a vagy-ot jelzi. A szándék mindenképpen az volt. Igazából nem bírálom egyiket sem. Véleményem van. A fake-t megvetem, aki ilyet csinál az szerintem az “életben” is jellemtelen ember, a dupe-ot viszont alaposabban megnézem mielőtt véleményem lenne. Ha csak más változat, vagy valóban nagyon nehéz beszerezni az eredetit, illetve netán valóban jobb mint az eredeti (pl régi divx verzsön), azt csak megköszönni tudom. És vannak ügyes csapatok is, ez is tény. Az ezredik dupe , ráadásul pl 1cd 5.1-el, tömörített dvd-ből, na az szánalmas, és arra nézve is, aki engedélyezi és arra is aki tölti.
lolkabolka nagyon jól látja a helyzetet.
Mellesleg szerintem itt változás nem lesz. De legalább az jó lenne, ha becsapni nem hagynák magukat a userek, a cikkben szereplő személyhez hasonlók által.
lolkabolka jól látja a helyzetet.
barramundi így már értem.
A torrent kezd eltolódni egy más irányba. Egyre jobban az kerül előtérbe, hogy ami az első 3 oldalon van, az érdekli az usereket függetlenül attól, hogy mikori. Seedelni sem hajlandók nagyon régi dolgokat, tisztelet a kivételnek, ők vannak kevesebben. Ez pedig táptalaj a 25 féle verziónak, köztük mindenféle silánynak. Az, hogy ez jó vagy sem, képezheti vita tárgyát, de nekem úgy tűnik, hogy ahogy az élet felgyorsul a torrent is egyre inkább eltolódik abba az irányba, hogy belépnek, gyorsan bedobálják ami kell, aztán kész. Csak akkor keres ha valamire nagyon szüksége van, de még akkor is lusta, inkább beírja a kérések közé.
Hallotam róla de az fut Windows alatt? Nem Linuxos cucc?
Mármint, hogy egy “releaser” itt és most ezt megkérdezte. Édes jó istenem…
(Gordian Knot is jó volt régebben, most nem tudom, hogy milyen; gondolom eljárt fölötte az idő)
Én csak megkérdeztem! Hátha valaki tud segiteni, mert sok emberke nagyon fikázza a Fairuse Wizardot nem értem hogy mért, nem egy rossz program. Lehet vele szép minőségű Xvidet csinálni és sosem volt vele gond hogy esetleg asztali lejátszó nem vinné rendesen.
Az a probléma, hogy az informatikában (és sok esetben az életben is) nincs olyan, hogy valami általában “jó” vagy “nem rossz”. Mire jó? Egy kiskanál tökjó, ha a kávédat kell megcukrozni. De próbáld csak meg vele felásni a kertet. Ugyanez ásóra.
A FUW - mint ahogy a neve is mutatja - egy varázsló (ejtsd még: “nextnextnextfinish”), amivel a filmjeidről tudsz nagyon egyszerűen “fair felhasználású” xvid-et tömöríteni. Erre találták ki. Erre és az ehhez hasonló szitukra tökjó. Leginkább otthonra magadnak.
Na most az, hogy scene szempontból szabályos releaset készíts, az egy másik feladat. Nem feltétlenül valami éteri térben lebegő, kizárólag überkirályok által gyakorolt csoda-művelet, de mindenképpen egy másik. Lehet FUW-al csinálni, csak az eredmény a legtöbbször nagyon nem megfelelő. Otthonra Veér Istvánkának lehet megfelel, de mondom mégegyszer: széles közönség és (nem viccből kitalált) scene szabályok.
tl;dr - jó az, csak tudni kell mire való, és csak arra kéne használni.
Jobban magam sem tudtam volna megfogalmazni.
A rlswatch blog meg egyébként jó ötlet, igény is van rá, csak néha (nyilván idő/kedv/stb hiányában) összedobáltnak érzem a postokat. Fel van sorolva sok szar, meg néhány jó relanze. Egyrészt ez koránt sem teljes körkép, másrészt meg ebből csak az derül ki, hogy ez valaki szerint valamiért szar. Vagy jó. Ezt bárki mondhatja. Potenciál van benne, csak több időt kéne beleölni.
http://lmgtfy.com/?q=mencoder+windows
cogito még mindig korrektebb például ennél:
Paranormal.activity.2007.BDRip.XviD.Hun-HDTV
a “rilíz”uccsó 6 perce hiányzik, bh-n 2 hete fent van, 900 letöltéssel.
Amíg az oldalak kevés kivétellel ennyire idióták, addig nincs miről beszélni.
@ egy elismert hit and run-er
cogito még mindig korrektebb például ennél:
Egyik kutya, másik eb. De itt az ellenpélda:
Elvis.On.Tour.1972.RETAiL.PAL.DVD9-Cogito
A release csak a film felét tartalmazza. A DVD pontosan 47perc 11 másodpercig játszható le,utána hirtelen félbeszakad és nincs tovább. A film felét egyszerűen kihagyta.
A Gordian Knot felett nem járt el az idő, most is tökéletesen használható és beállítható minden ami szükséges. ( Ne keverjük az auto gk-val, mert az egy fos. ).
A Fairusenak pont az a hibája ami az autogk-nak. Sok beállítás automatizált benne, aminek a vége legtöbb esetben ortopéd, xar release.
Javaslom, hogy írjatok egy olyan postot, hogy ti, illetve admin melyik grptól ajánl releaseket.
Persze ezt nem olyan hanglejtésbe, hogy “kurva fikázás örökké”, hanem én kíváncsi lennék rá, mert kezdenek fogyni a relenzátorok.
@asdf
hxxp://hunrlswatch.blogspot.com/
Ez valami olyasmi ;-).
ASE-el az volt a baj, h inkább lelkes volt, mint tanulékony és hamarabb akart nagyobbat alkotni, mint azt tudott volna. Azt,h miért vitte el a dolgot a lopkodás irányba őszintén megmondva nem értem…sztem ha összeszedte volna magát és annyi időt amit a “fabrikácsolással” töltött tanulásra használta volna, lenne még egy normális rls csapat. az a baj,h már sosem lesz az. ez olyan, mint ha valaki megint az SZDSZ-re szavazna :)
@lolkabolka: ha gondolod minden rip után küldök proof-ot.
Cogito ezúttal átvert engem is. Még jó, hogy időben lebukott.
-4U! néven ismét feltünt az emberke,most én lettem az áldozata,a cikket olvasva ismerős eseményeket találtam.
@barramundi
Mai napig ha kell 100x,de leírom a véleményemet egy szar munkánál(ez leginkább “mag”-on jellemző).De valóban,inkább hallgatnak mintsem kockáztassanak egy warnt vagy esetlegesen egy tiltást.Ehez még hozzájön az is,hogy mind ettől függetlenül töltik az emberek,mert azt látják,hogy új film,nfo-t olvasni luxus.
Gondolok itt bill,tuka és társaikra,akik közül az egyik PM-ben el is ismerte,hogy nem ért a rip készítéshez!
Üdv.
Ha esetleg megvan még ez a PM, tudnál róla küldeni egy screenshotot?
A levelet én is kaptam egy releaser kollégától,akit nem kívánok megnevezni.
http://noob.hu/2010/11/23/capture_11232010_223503_0.png