Stat tag | fikablog

Posts Tagged ‘stat’

Sötét angyalok

október 7th, 2010

Bár sokszor említettem már őket, konkrétan még soha nem írtam az oldalról. Öreg hiba, mert van mit.

Az oldal saját állítása szerint 2008-ban indult, de 2009 elejére már el is jutott oda, hogy spamben hirdesse a saját ingyenes regisztrációját, ami furcsa módon csak emelt díjas esemessel volt elérhető. Az oldal komoly vetélytársa lehetett Vinnai iskolakerülő Tibor Darkknight-jának, mind spammelésben, mind netcigánykodásban. Jól mutatja ezt, hogy az oldalnak körülbelül félévente van új domainje, amivel próbálják kikerülni a spam- és DNS feketelistákat. Én ezt a törekvésüket csak bátorítani tudom, remélem sok esemespénzt erre fordítanak, és még sokáig nem realizálják, hogy nincs olyan cím, amit ne lehetne fél perc alatt letiltani.

Az oldalra bekukkantás apropóját az adta, hogy a napokban megint spammelik remek oldalukat, nyilván nem haragszanak meg érte, ha körülnézek rajta egy kicsit.

» Read more: Sötét angyalok

Watafasz és szájbafosás - 2009-es keresőtalálatok és kommentek

január 1st, 2010

A fikablog relatíve sikeres évet tudhat maga mögött, a tegnapi napig kevés híján százezer egyéni látogatatót és kétszer ennyi oldalletöltést tudhat magáénak. Volt néhány keresőtalálat, amin felröhögtünk, amikor olvastuk, olvassátok el ti is:

cinedub release készítése
fekablog
moviesite nem látszik - az nem én voltam
mért nem támogatjuk 2009.január 1-től a 7-es sql szervert
3000ft-nál kiküldjük (torrent)
barbi special kollektion
watafasz
sedd servert üzemeltetnék
vpop névtelen bejelentés
norbertka seggbebasz
hogyan lehet bithumen-re illegálisan regisztrálni
pakkos ember
niggertorrent
géppel sexelni
szájbafosás - ez még mindig benn van a legjobbak között

» Read more: Watafasz és szájbafosás - 2009-es keresőtalálatok és kommentek